DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Jánosa Ákosnál a kulcs a bajnoki cím kapujához

Úgy indult neki a Nyíregyháza Ralinak Jánosa Ákos és Rubóczky Attila, hogy mindenképpen pontot kell szerezniük. Számításaik szerint a múltkori képletes kulcs, nyitja a Peugeot Kupás és az A6-os csoport kapu zárjait, melynek lépcsői a dobogó felső fokára juttatták őket.

„Sikerült megcsinálni, amit elterveztünk. Maga a verseny és a gyorsaságik tetszettek, nem voltak csúszások. A köd nem kedvezett, de november van. Szombaton kicsit görcsösen kezdtem, be is nyeltem két defektet, amiből az egyiknél a felni is ketté tört Mádon a szőlősben, nem tudtunk volna kijönni. A másikat pedig az ezt követő hosszú szakasz legelső jobbosában szereztem, és ez megpecsételte a sorsunkat. Vasárnap biztonságosan, de a saját tempómat autózva próbáltam haladni. Figyeltük a többieket, akik szépen és gyorsan versenyeztek, ez alapján próbáltuk felállítani a saját magunk által elképzelt sorrendet. Az idei évet kedvezően zártuk, megnyertük a Peugeot Kupát és a 6-os kategóriát, a 2WD-t még nem tudom, abban nem vagyok biztos. Idén még tervben van egy Mikulás Rali, aztán ezerrel elkezdjük összerakni a következő évet, ami fejben kezd körvonalazódni, de korai lenne még erről beszélni. Elégedetten távoztunk, mondom ezt annak fényében, hogy sok szerencse párosult ahhoz, hogy így alakult a bajnokság számunkra. Hálásak vagyunk, és köszönjük mindenkinek, akik hozzájárultak valamilyen formában, hogy ilyen sok versenyen részt vehessünk. Reméljük jövőre is bizalmat szavaznak nekünk, és folytathatjuk a csatákat” – mondta Ákos jókedvűen.

janosa_nyiregyhaza_utan_2018_resize



„Nagyon nehéz, hosszú és változatos verseny volt ez a nyíregyházi. Minden tekintetben embert próbálónak mondanám, mert közel ezer kilométert menni, nem egy hétköznapi történet, ehhez fel kell nőni majd. Eseménydús volt, hiszen olyat, hogy egy gyorsasági szakaszon elrajtolsz és vizes, két kilométer után már ködös is, felmész a dombra kisüt a nap, ilyen csak a mesében van…na meg a raliversenyeken. A pályákkal és a szervezéssel is elégedettek voltunk, mert rugalmasan zajlott szinte minden. A másik pedig, hogy jó szájízzel jöttünk el az záró futamról, ugyanis jót versenyeztünk, kivéve az a két defekt, ami nem hiányzott. A legnagyobb nyomást az tette az emberre, hogy öt szakasz után volt szerviz, és imádkozol, hogy ne történjen olyan, amit te ott nem tudsz megoldani. Mindig van hova fejlődni, azon leszünk a következő évben is, addig meg ránk fér egy kis pihenés. A 2019-es terv még a jövő zenéje, most örülünk és gratulálunk mindenkinek” – nyilatkozta Attila.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: