DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Az Európa-bajnokságon indul a többszörös magyar bajnok

Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy abszolút magyar bajnoki címet szerzett Kazár Miklós, aki navigátorát is lecseréli a 2018-as évre.

A miskolci versenyző az MTI-nek azt mondta, elsődleges célja, hogy minél több Eb-futamon elinduljon, és a hazai bajnokságból csak azokon a viadalokon vesz részt, amelyek beilleszthetők az Eb versenynaptárába, de Miskolcon biztosan láthatják majd őt a szurkolók. 

"Ez az év számomra a teljes megújulásról szól, a Ford Fiesta R5-öt egy Skoda Fabia R5-re cserélem, ezzel kapcsolatban már folyamatban van a megállapodás véglegesítése" - mondta Kazár Miklós, akinek eddigi navigátora, Ferencz Ramón az idén már az elmúlt három év abszolút magyar bajnokának, a szintén az Eb-n induló Herczig Norbertnek diktálja majd az itinert.

2017-Szilveszter Rallye-kazár miklós-előzetes2



Kazár már tárgyal a lehetséges navigátor-jelöltekkel, a kiválasztott pedig komoly feladatot kap, mivel a versenyzőnek ez lesz az első nemzetközi szezonja a raliban.

A rali-Eb március 22-én kezdődik a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken, majd a Kanári-szigeteken, Görögországban, Cipruson, Olaszországban, Csehországban és Lengyelországban rendeznek versenyt, a szezon pedig Lettországban fejeződik be október közepén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: