DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Neukirchnerék erre vágytak egész évben

Az L10-es kategória második helyén zárta 21. Taxi4 Mikulás Ralit az MR Racing Hondás alakulata a Neukirchner András - Guzi Róbert páros, akiket ezen a versenyen a technikai problémák sem tudtak megállítani abban, hogy elérjék céljukat és jókedvűen zárják le a 2017-es esztendőt.

Az első körben a gázbowden okozott a srácoknak némi problémát, de így is második helyen hozták le az autót a körről. A szervizben a csapat helyre állította a hibát, így simán tudták folytatni a versenyt.

„Az első szakasz után vettük észre, hogy kirojtosodott a gázbowdenünk, ami miatt nem volt 100%-os gázpedálállásunk és az alapjárat is megemelkedett” – értékelte a verseny első körén történteket Neukirchner András, majd hozzátette: „A csapat a szervizben gyorsan megoldotta a problémát, amiért nagy köszönet jár nekik.”

neo_mikulas_2017_0057



A második körben a technikai probléma miatti lemaradást próbálták behozni, ám párszor túlvállalták magukat emiatt, volt pár túlcsúszásuk és jártak árokban is, de szerencsére az autó eljutott a célig és nem forgott veszélyben a kategória második helye.

„Erre a versenyre vissza kellett tennünk az utcai hátsó hidat az autó alá, ezért nagyon nehéz volt egyenesben úton tartani az autót, plusz emellé jött, hogy próbáltam behozni az első körben összeszedett lemaradást is. A negyedik gyorson kétszer is túlcsúsztunk, majd az ötödiken kicsit lebontottuk az autót, amikor egy árokban beleakadtunk egy bokorba, de szerencsére ez sem gátolt abban, hogy az autót bevigyük a célba. Kicsit viseletes autóval érkeztünk vissza Veszprémbe, de ettől függetlenül mindenki boldogan fogadott minket és mi is elégedettek vagyunk az eredménnyel” – zárta a beszélgetést András.

A csapat ezzel a versennyel zárta a 2017-es esztendőt és gőzerővel dolgozik a jövő éven, amihez bizakodóan állnak hozzá. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: