DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Botka: Nem bírunk a fenekünkön ülni...

Előzetes tervek szerint idén már nem indult volna versenyben a Botka Rally Team csapata, de ahogy a pilóta a Waldviertel Rallye után is elmondta: minél többet szeretnének menni az autóval. A legjobb időben jött a felkérés az egyik partnerüktől, és egy ilyen invitálásnak nem lehet ellenállni: benevezett a páros a 21. TAXI4 Mikulás Ralira.

Vége a szezonnak, de a Veszprém környékén megrendezendő verseny különösen kedves Botka Dávid számára: „Életem első rally versenye egy Mikulás Rali volt! A Tesómmal indultunk egy összkerekes BMW-vel. A kis bajor hamar kilehelte a lelkét… Ha jól emlékszem, a harmadik kanyarban túlcsúsztunk és leszakadt a komplett kipufogó rendszer. Még két kanyart tudtunk megtenni, utána bevégeztetett… és mégis, mennyire szerettük!” – mesélt az első élményeiről Dudu.

RES_0039_resize



Azóta rengetegszer indult már ezen a futamon és a sok Mitsubishis év után már az elmúlt két versenyt R5-ös autóval teljesítette, igaz, nem a Fabia R5-el! „Ez teljesen más kávéház! Ez a kocsi szerintem kilométerenként 5-6 tized másodperccel gyorsabb, mint a Citroen volt! És ami még fontosabb: sokkal megbízhatóbb autó! Hatalmas élmény vele menni! Főleg murván! A Waldviertel Rallye volt az első murvás versenyünk vele és szó szerint végig vigyorogtuk az osztrák futamot Márkkal! Annyira élveztük!”

Változatos időjárás szokta fogadni a december elején rendezendő futamon mind a versenyzőket, mind a nézőket. „Volt itt már eső, hó, fagy, napsütés… Igazából teljesen mindegy! Felkészültünk! Van téli gumink, van nyári gumink, van kemény és puha, van fekete és fehér.” – mondja mosolyogva a Dávid, aki nem titkolja, hogy nyerni szeretne ezen az évadzárón.

FES_2530_resize

16 R5-ös autó színesíti a mezőnyt és bár a futam semmilyen bajnokságba nem számít bele, mégis sok pilóta szeretne a leggyorsabb lenni. „Persze, mindenki azt mondja, hogy bulifutam… De tudjuk jól, hogy egy igazi versenyzőnek minden futam számít, amin elindul! Mi is így vagyunk vele! Mindig azért indulunk, hogy nyerjünk! Az más kérdés, hogy eddig sanszunk nem volt azzal az autóval… Már az csoda volt, ha célba értünk… Ezzel a kocsival esélyesként indulunk.”

A 21. TAXI4 Mikulás Ralin a pénteki tesztek után szombaton pályabejárás szerepel a programban, majd vasárnap 6 gyorsasági szakaszt kell teljesítenie a több, mint 100 induló párosnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: