DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
Rali

Minden idők legjobb mezőnye Miskolcon?

Soha ennyi csúcskategóriás raliautó nem indult még a magyar ralibajnokság történetében - a Miskolc Rali mezőnye előzetesen szenzációsnak tűnik.

Parádés mezőnyre számíthatunk az ORB idei első futamán, a Miskolc Ralin, hiszen az előzetes hírek szerint nagyjából tizenöt darab R5-ös versenyautóra számíthatunk és ezzel a számmal egyáltalán nem lövünk fölé, sőt - magyar kézben még ennél is több ilyen kategóriás technika van, de lehet, hogy nem fog mind Magyarországon futni.

A címvédő Herczig Norbert maradt a jól bevált Skoda Fabia R5-nél és a háromszoros magyar bajnok természetesen arra törekszik, hogy idén is az első helyen végezzen - immár a MOL csapat tagjaként. A kihívók között említhetjük Kazár Miklóst, aki a tavalyi balszerencsés szezon után saját bevallása szerint idén sokkal több figyelmet tud fordítani a ralira, a motivációja is maximális, lobog benne a tűz - a két pilóta hosszú évek óta küzd egymással az első helyért, idén újabb fejezet kerülhet csatározásaik könyvébe.

herczig-miskolc-2016



Hadik András az előző szezonban megmutatta már oroszlánkörmeit, két futamgyőzelmet is bezsebelt és természetesen a cél az, hogy ezen az úton folytassa - aszfalton sokszor tudta tartani Herczig tempóját, vele is nagyon komolyan kell számolni. A bajnokesélyesek sora tovább bővül Turán Frigyessel, aki egy év világbajnoki kitérő után idén ismét a magyar bajnokságban fog versenyezni a jól bevált R5-ös Fiestával.

A "megszokott" nevek mellett viszont új trónkövetelőket is köszönthetünk: Balogh János és Ollé Sándor is R5-ös Skodával veszi fel a harcot idén, mindketten kategóriát és márkát váltanak, ezzel előrébb léphetnek. Meg kell említenünk a Ranga-testvéreket is, akik mindketten egy-egy R5-ös Fabiával vesznek részt az idei bajnokságban, Péter tavaly már letette a névjegyét a Mecsek Ralin és a Mikulás Ralin is, ráadásul éppen Ollé előtt megnyerte a hétvégi orfűi sprintversenyt, tőle mindenképpen remek teljesítményt várhatunk a többiekhez képest egyértelmű tapasztalatlansága ellenére is.

Hasonló cipőben járhat a tavaly R4-es Mitsubishivel villogó, majd egy Fabiával a Szilveszter Ralit megnyerő Vincze Ferenc is, a fiatal generáció tagja már elsőre remek tempót diktált az R5-ös géppel és minimum a dobogós helyekre esélyesként kell kezelnünk. Rajtuk kívül a tavalyi mezőnyben is látott Trencsényiék, Kovácsék, Bodolaiék, ifj. Kiss Lászlóék is egy évvel tapasztaltabban állhatnak rajthoz és mivel az autók között elég kicsi a különbség, ők is okozhatnak meglepetést.

Az eddigiekből már kiderült, hogy a mezőny nagy részét Fordok és Skodák alkotják majd, de Fogassy Gergelyék révén láthatunk majd Peugeot 208 R5-öst, illetve Lovász Pálék kezei között egy Hyundai i20 R5-öst is, színes lesz tehát a paletta - ráadásul a futamig hátralévő időben még további hírek láthatnak napvilágot...

Minden idők (talán) legerősebb mezőnyét először a szezonnyitó Miskolc Rali salakpályás prológján láthatjuk majd, amelyre a Formula.hu-val belépőt lehet nyerni - a részletek ide vagy az alábbi képre kattintva megtekinthetők!

Miskolc Rali banner_01

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: