DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Rali

Rali: Nagy pilóták nagy bukásai - videók

Turi Tamás, Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós, Asi, Herczig Norbert, Szabó Gergely, ifj. Tóth János - a hazai ralisport nagy nevei mind átéltek már nehéz pillanatokat. A Veszprém Rali csütörtöki tesztbalesete kapcsán ezekből válogattunk.

 A magyar ralipilóták legkiválóbbjai is tudnak hibázni, majd irgalmatlanul nagyot esni - az utóbbi bő egy évtizedben szinte minden élversenyző járt már pórul. Ezekből az esetekből idézünk fel néhányat, a teljesség igénye nélkül.

Turán Frigyes, 2011, Mecsek Rali. Turán Frigyes és Zsíros Gábor ebben az évben nemzetközi porondon mérette meg magát a Ford Fiesta S2000-rel, de az IRC-sorozat magyar állomásán itthon is elindultak. A sok kilométer meg is látszott rajtuk, az első gyorsaságikon masszív előnyt építette ki a magyar mezőnnyel szemben és a nemzetközi értékelésben is előkelő helyen álltak. Aztán jött a hetvehelyi gyorsasági - a részeredmények alapján az abszolút első idő sem volt elérhetetlen, ám nem sokkal a cél előtt a belső íven eltaláltak egy tuskót és beestek az erdőbe. 

Turán Frigyes, 2010, Katalán Rali. Turánék 2010-ben lehetőséget kaptak, hogy egy Ford Focus WRC-vel elindulhassanak a spanyol vb-futamon. jó tempót is diktáltak, de hatalmas bukás lett a vége, egy jobbkanyarba érkeztek meg túl gyorsan, leestek az útról, nagyot zuhantak és tetőn is járt az autó. Turán azt mondta az eset után, hogy több óra is kiesett neki, nem emlékezett a történtekre... 

Turi Tamás, 2009, Mecsek Rali. A 2004-es bajnok Tóth Imrével az oldalán igyekezett ledolgozni hátrányát a bajnokságban, hiszen csak a harmadik futamon csatlakoztak a többiekhez a Subaru Impreza WRC-vel. Az autó alá új futómű került a Mecsek Ralira, Turi pedig igyekezett mindent kihozni a technikából - ennek az lett a vége, hogy szintén a hetvehelyi pályán (csak a másik végén, nem ott, ahol Turánék estek el) egy padlógázos kanyarban lesodródtak az útról és óriásit buktak. Az esetnél Turi kulcscsontja eltört, az autóból pedig sok nem maradt:

Turi Tamás, 2007, Mecsek Rali. Ha már Turi, ha már Mecsek és ha már Hetvehely, a közönségkedvenc pilóta alig két évvel a subarus eset előtt a Skoda Fabia WRC-t is rommá törte ugyanazon a pályán. Itt a bajnoki címért folyt a harc Benik Balázs és közte és bár az első napon Turi gyorsabb volt ellenfelénél, egy technikai hiba miatt minimális előnnyel kezdhette a vasárnapot. Jött az ominózus hetvehelyi pálya, ahol egy balkanyarban a kihordásos részen megcsúszott, majd becsapódott az árokba - itt a navigátor, Tóth Imre sérült meg.

Spitzmüller Csaba, 2006, Mecsek Rali. A két évvel később magyar bajnoki címet szerző pilóta ebben az évben próbálgatta a Mitsubishi Lancer WRC-t, amellyel Veszprémben rögtön abszolút győzelemmel mutatkozott be - a pécsi futam azonban nem alakult túl jól számára. Az esős-nyálkás versenyen egy keskeny szakaszonon becsúsztak az árokba (navigátora az azóta pilótaként több bajnoki címet is szerző Kazár Miklós volt), majd nagyjából 150 km/h-s tempónál megállította őket egy betonhíd. Az eset után Kazár agyrázkódást kapott, Spitzmüllernek pedig az arca sérült meg.

Aschenbrenner György, 2006, Székesfehérvár Rali. "Asi" később abszolút bajnok lett, itt azonban az A-csoportos Mitsubishivel próbálta meg tartani a WRC-k tempóját. Nem is a sebességgel volt gond, sokkal inkább azzal, hogy utolérték az előttük lévő autót - emiatt letértek az útról (a nyílt terepen a füvön próbáltak előzni), azt azonban nem láthatták, hogy van előttük egy bombatölcsér. Hatalmas tempóval estek bele ebbe és rommá törték az autót - Asi és navigátora, Percze Nándor is a gerincét fájlalta, de szerencsére komolyabb bajuk nem esett. A szörnyű eset:

A jelenlegi címvédő Herczig Norbert is állt már ki saját hibájából. 2003-ban még egy S1600-as Citroen Saxót tört össze, két évvel később a Ford Focus WRC-vel csúszott neki a korlátnak a Kassa Ralin, de a Skoda Fabia S2000-est is "átalakította" már. A fordos eset:

A 2005-ös Kassa Ralin egyébként nem csak Herczig, de a hétszeres bajnok ifj. Tóth János is kiesett, miután remek szakaszeredmények után bezúgott az erdőbe és összetörte a Peugeot 206 WRC-t - szerencsére komoly bajuk nem esett. Számára ilyen szempontból emlékezetes maradhat még a 2003-as Zemplén Rali, ahol a havas-jeges pályán eldobta a Peugeot-ot, ezzel megtört a három éve tartó hegemóniája és Benik Balázs ülhetett fel a trónra. Ezen a Zemplén Ralin történt Angyalffy Károly bukása is a Subaru WRC-vel:

A Zemplén Ralin máskor is előfordultak akciók, Turán Frigyes még 2002-ben egy Toyota Celicát tört itt össze, íme a felvétel:

2004-ben, a Mecsek Ralin Szabó Gergő is hibázott, az esetnél nagy volt az ijedelem - komoly tempónál úszott meg a Ford Focus WRC és a fák között végezték Kerék Istvánnal. 

A sort Turi Tamással zárjuk - a pilóta 2000-ben egy Toyota Corolla WRC-vel esett hatalmast a Miskolc Ralin. Az eset utáni mondata azóta is legendás: "Legalább megtanulják a csehek, hogy legközelebb jó autót hozzanak ide"... 

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: