DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
Rali

Matics jól érezte magát

Komoly kihívással nézett szembe Matics Mihály és Zejda Viktória az Országos Ralibajnokság nyitó futamán, az Eger Ralin, ahol az új gumik tesztelése volt az elsődleges céljuk.

Ez kiválóan sikerült, a 3-as géposztály 12 célba érkezője közül a negyedik helyezést szerezték meg a Mitsubishi Lancer Evo IX-cel. Matics abszolút elégedett volt és már a célban a következő verseny járt az eszében.

MRT_11.Eger_rallye_2016_049



„Nem is tudom, mit mondjak, jól éreztem magam” – mosolygott a sofőr. „Az eredmény ugyan nem azt tükrözi, hogy milyen jók voltunk, de elég kiegyensúlyozott volt a verseny. Másnap másodpercek, tizedek szaladtak ide-oda, és meggyőződésem, hogy fogunk még előre lépni.”

„Tisztában voltam vele, hogy ez a verseny az új gumik kitapasztalásáról szól majd. A Hankooknál mondták milyen guminyomást javasolnak, én persze nem oda állítottam. A poros mátrai gyorsokon nem volt jó az elképzelésem, beláttam, le kell engedni a gumikat. Akkor meg persze túlengedtem, az első kanyarokban, mint a drifteseknek, úgy ment alattam az autó. Ezzel mind időt veszítettünk ugyan, de nagyon hasznos tapasztalatot jelentenek. Most már látom, hogyan lehet gyorsan menni az új gumikkal, és abban is biztos vagyok, hogy jól döntöttem.”

MRT_11.Eger_rallye_2016_029

„A másnapi eredmények bizakodásra adnak okot. Nagy kihívás, hogy kihozzam a maximumot ebből a sztoriból és motivál is. Miskolcon még jobbak leszünk.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: