DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat
Rali

Rövidebb a vártnál

Nem úgy alakult a bajnokság 5. futama, mint ahogyan remélték, hiszen ezúttal nem sikerült befejezni a versenyt a Balogh-Holczer párosnak, akik már a második kör első gyorsaságiján egy hibázás miatt félreállni kényszerültek.

A versenyzőpáros ezúttal is mindent megtett a maximális felkészülés érdekében, és még a hosszúra sikeredett, csúszkálós prológ is egész jónak bizonyult, majd egy kissé fagyos, "korán kelős" reggelt követően nekivághattak a szombati pályáknak.



Balogh Jani: "A pályák ismeretlenségéből adódóan volt némi kérdőjel bizonyos kanyarokat illetően, de ez az első körre egész normálisan kitisztult. Az első pályát elég jól feldolgoztuk, ott tudtunk jót jönni, és az időeredményeink is ezt igazolták. Kérdéses volt, hogy hol lesz a helyünk a mezőnyben, az már az elején látszott, hogy Herczigékkel nem tudunk versenyezni, és a WRC-kkel sem, de Bútorékkal egy jó kis csatába keveredtünk, a két erdei pálya nekik kedvezett, a lábatlani viszont nekünk, a kocsink végsebességéből adódóan, és persze bátran is mentünk. A többi gyorson sem vallottunk szégyent, de talán a második volt az, ahol koncepcióban kellett volna változtatnunk, valamint ott voltak olyan kanyarok is, ahol a fokozatokat nem úgy találtam el, biztos, hogy maradt benn másodperc."

A 2. körre a gumikoncepción nem változtattak, az autó beállításain finomítottak, és bíztak benne, hogy a javuló körülmények miatt már bátrabban lehet közlekedni a pályákon.

Balogh Jani: "A második kör első gyorsaságiján eléggé határozottan elkezdtem menni, feszegettem a határokat, és bár úgy éreztem, hogy egy optimum közelin megyünk, de elért az a végzet, ami a rallye-ban sajnos ennél a tempónál már előjöhet: nem fért bele az, hogy tíz méterrel később úgy fékezzek, hogy picit felhordásos a pálya. Tapadást veszített az autó az elején, és ahhoz, hogy le tudjam korrigálni, sajnos a szűk erdei út nem volt elég, ráadásul várt minket ott egy beton hídláb, ami végül nem tudott arrébb ugrani, mi pedig megcsíptük az autó hátuljával. Sok idő nem lett volna ez az eset, pár másodpercet hagytunk volna ott, de a beton megütötte a futóművet és kitört a kerék, így sajnos a verseny feladására kényszerültünk. Nekem olyan érzésem volt, mintha csak az ajtó kapott volna, én mentem is volna tovább, aztán Dániel szólt, hogy nincs alattunk kerék, úgyhogy ott az a hely, álljunk ki. Csalódott vagyok, mert jól mentünk, bár talán picit az egészséges veszélyérzetem ott maradt a szervizparkban" Ez most az én számlámra írható, de sajnos ez benne van, valóban nüanszokon múlik itt minden."

A verseny bár hamar véget ért, az első körben elért időeredmények is igazolják, amit Jani is elmondott, hogy továbbra is látszik az összeszokottság, abszolút minden a helyén van, egy ilyen baki pedig benne van a rallyesportban.

Balogh Jani: "Várjuk a folytatást, ami nem is kérdés, hogy a Mecsek Rallye lesz, hiszen az idei évi program számunkra a magyar bajnokság! Az autó szerencsére olyan nagy kárt nem szenvedett, időre el fog készülni, és mi is készülünk!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: