Az autójuk a korábbi évekhez képest nagyon át alakult, viszont volt olyan gyorsasági, ami eszükbe jutatta hogyan is kezdődött minden...
A páros a verseny előtt tesztelt pár kilométert, ahol az elsődleges célul az összeszokást részesítették előnyben.
"A verseny előtt sikerült tesztelnünk pár kilométert félig vizes, félig felhordásos pályán, ami arra mindenképpen jó volt, hogy szoktassuk magunkat a versenyhez. A teszt és verseny között pedig megcsináltuk a kötelező feladatokat, majd csak az izgalom maradt, hogy milyen idő lesz, és milyenek lesznek a pályák" - kezdte a beszélgetést Zoli.
Mivel régen ültek így együtt versenyautóban, és a pályák is változatosak voltak, ezért a célba érést tűzték ki céljuknak. Az első körben nem is volt problémájuk, hiszen minden úgy alakult, ahogyan eltervezték, de tudjuk ez egy technikai sport, itt bármi megtörténhet, és meg is történt"
"Slick gumikkal kezdtük a vasárnapi napot, a pályák változatosak voltak, hiszen a vizes és a felhordásos részek váltogatták egymást. Meg is beszéltük a Petivel, nem kockáztatunk, mert nem szeretnénk az autót összetörni, és így az összeszokást és az autóval való ismerkedést tűztük ki célul az első körre. Az óvatos kezdés az ideinken kategória negyedik és ötödik helyekkel mutatkozott meg" - mondta Zoli, majd folytatta: A második körre megpróbáltunk többet beleadni, és meg is lett az eredménye, hiszen a negyedik gyorsasági után már a kategória harmadik helyén álltunk. Eddig a pontig az autóval nem volt semmiféle probléma, majd a következő szakaszon, a Bükkszéki elágazás után leesett a turbó csövünk. Sajnos innentől az autó már nem hasonlított egy Mitsubishire erőben, így elég sokat rontottunk mire beértünk a célba.
A srácok minden megtettek annak érdekében, hogy befejezzék a versenyt, de sem nekik, sem a kategória társaknak nem volt megfelelő csavarhúzójuk, továbbá az idő szűkössége miatt nem is maradt idejük a turbócső rögzítésére.
"A szakaszt követő etapon megtaláltuk a hiba forrását, és a csövet vissza is raktuk a helyére, de a nálunk lévő csavarhúzó nem volt megfelelő a bilincshez. Próbáltuk rögzíteni, ahogyan csak tudtuk, de sajnos nem sikerült, és mivel az utolsó gyorsasági rajtjához picit késve érkeztünk, így a problémát már nem sikerült orvosolni és az utolsó szakaszt is turbó nélkül kellett teljesítenünk. Gyorsasági közben előtörtek a régi emlékek, olyan Trabantos feeling lett a vége" - mesélte picit csalódottan Zoli.
"összességében elégedettek vagyunk, hiszen a tervet teljesítettük, az autó végig ment, mi pedig sokat tanultunk. Persze egy minimális rosszkedv azért maradt bennünk, hiszen a harmadik hely elérhető lett volna. A folytatásban Ózd következik, mi pedig minden megteszünk, hogy újra rajthoz tudjunk állni. Ha a háttér meg lesz, szeretnénk egész évben menni" - zárta a beszélgetést a pilóta.
A 9. Eger Rallye RTE H4T kategóriájának végeredménye:
1. Hevesi - Vánsza - Mitsubishi Lancer Evo VI 32:03.20
2. Kicsák - Szikszai - Mitsubishi Lancer Evo VI +1:58.10
3. Gönczöl - Kosárka - Mitsubishi Lancer Evo VI +2:31.70
4. Nyilas - Lovász - Mitsubishi Lancer Evo VI +2:47.10
5. Strider - Koch - Mitsubishi Lancer Evo VI +3:18.80