DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 25. szombat

IndyCar: Helyreállt a világ rendje, Palou nyerte a detroiti káoszt – videó

Az Indy 500 után egyből folytatódott az IndyCar szezonja, méghozzá Detroit utcáin, ahol Alex Palou a pole-ból indulva aratott győzelmet – idén már a negyediket. Nem volt azért teljesen sima menet, mivel a futam első fázisában Will Power vezetett is, a hajrában pedig egy ideig Kyle Kirkwood tűnt rá veszélyesnek az eltérő taktika révén, de végül a címvédő győzött, s ezzel növelte előnyét a tabellán, jelenleg 62 pont a különbség közöttük – jóllehet, amerikai üldözője ennek ellenére úgy érzi, nincs még vége a bajnoki harcnak.

A dobogót Graham Rahal tette teljessé, idén már harmadszor szerzett harmadik helyet. Pedig többeknek volt esélye a pódiumra, de Power Scott McLaughlinnal koccant, míg a hajrában a többszöri sárga jelzések közepette Mick Schumacher – aki az időmérőn nagy erővel a falnak csapódott – is előre verekedte magát, de ő is koccanásokba keveredett az őt támadó David Malukasszal, majd elfékezte magát, így mindkettejüket kiszedte az élmezőnyből.

Az eseménydús verseny – ütközött még például Alexander Rossi és Romain Grosjean is – videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 3.0584
3. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 5.1803
4. Patricio O'Ward Arrow McLaren 6.2416
5. Christian Lundgaard Arrow McLaren 7.2633
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 8.1928
7. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 8.8003
8. Marcus Ericsson Andretti Global 9.2474
9. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 9.6744
10. Josef Newgarden Team Penske 11.8964
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 12.5301
12. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.3999
13. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.1879
14. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 14.9519
15. Nolan Siegel Arrow McLaren 15.3235
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 15.9599
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 54.0441
18. David Malukas Team Penske 4 kör /20.0907
19. Scott McLaughlin Team Penske 4 kör /37.6730
20. Romain Grosjean Dale Coyne Racing Kiesett
21. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 9 kör /1'00.6909
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett

palou-detroit-indycar-1

Sainz emeli kalapját a Jégember előtt

Carlos Sainz háláját és elismerését fejezte ki Kimi Raikkönen felé a Portugál Nagydíjat követően. A spanyol pilóta Twitteren az alábbi üzenetet posztolta egy felvétel mellé.

Nagyszerű csata a Jégember ellen. Mindig helyet hagy, és kemény, de sportszerű ellene versenyezni. Sokat tanultam tőle az F1-ben töltött hat évem során. Örülök, hogy az első néhány körben a ralis tudását is meg tudta villantani.

Szitkozódó és örömittas versenyzők – így szólt a rádió Portimaóban

Megérkezett a szokásos válogatás, amelynek készítői George Russell fülhallgatós problémáját igen érzékletes effektussal adták át (a videó átkattintás után nézhető!):

Russell helye egyre ingatagabb lehet – de akkora baj, ha esetleg kihagy egy évet?

Teljesítménye alapján semmi okot nem találunk rá, egyes híresztelések szerint George Russell helye mégsem biztos a Williamsnél. A pilóta hiába rendelkezik szerződéssel 2021-re, a csapat új tulajdonosai elgondolkodtak a brit lecserélésén, amit legutóbbi podcast-adásunkban mi is körbejártunk.

 

Az utolsó három futamra lecseréli doppingeltiltott versenyzőjének helyettesét az Aprilia

Váratlan bejelentést tett a MotoGP-ben szereplő Gresini Aprilia Racing Team: a szezon utolsó három versenyén, azaz a két valenciai és az idényzáró portimaói futamon nem Bradley Smith, hanem a noale-i márka másik tesztmotorosa, Lorenzo Savadori fog szerepelni náluk. Smith azok után kapott versenyzési lehetőséget, hogy Andrea Iannonét doppingvétség miatt eltiltották (az ő ügye a következő hetekben dőlhet el véglegesen), az eddigi nagydíjakon pedig összesen 12 pontot gyűjtött.

Az Aprilia a közleményben elsősorban azt emelték ki Savadori debütálási lehetősége kapcsán, hogy ez a jutalma az olasz CIV Superbike-ban nyert domináns bajnoki címéért. De az sem kizárt, hogy őt is szeretnék élesben kipróbálni arra az esetre, ha Iannonét nem mentik fel: ebben az esetben eddig elsősorban Cal Crutchlow-t, Andrea Doviziosót és Smitht emlegették Aleix Espargaro lehetséges csapattársaként (igaz, a Ducatitól távozó olasz kapcsán az utóbbi időben már más gyártóknál betöltött tesztversenyzői szerepkörről szóltak a híresztelések), de elképzelhető, hogy Savadori neve is bekerülhetett a kalapba.

savadori-aprilia-motogp

Norris bocsánatot kért tiszteletlenségéért – Rosszat mondott Hamiltonra

„Bocsánatkéréssel tartozom. Ostoba és tapintatlan voltam egyes szavaimmal, amelyeket mostanában a médiában és interjúk során mondtam. Nem mutattam ki azt a tiszteletet, amelyet tanúsítanom kellene egyes emberek iránt. Nem vagyok ilyen, ezért tudom, hogy bocsánatot kell kérnem tőlük, de mindenki mástól is, aki hallotta/olvasta őket. Sajnálom” – olvasható Lando Norris bűnbánó közösségi médiás posztjában.

A posztból nem derül ki, kik azok az „egyes emberek”, de a portugál hétvége történéseit ismerve sejthetők. A vasárnapi futamon nyomdafestéket nem tűrő szavakat használt a csapatrádión Lance Strollra, miután a kanadai hibájából ütköztek. Forrófejűségéért Norris egyszer már bocsánatot kért.

De volt egy másik eset is: Norris flegmán kommentálta, mikor Lewis Hamilton rekordot érő 92. győzelméről kérdezték véleményét. „Szimplán örülök neki, semmi több. Nem igazán jelent nekem semmit, őszintén. Egy olyan autóban ül, aminek lényegében minden versenyt meg kellene nyernie. Egy vagy két másik versenyzőt kell legyőznie és ennyi” – mondta Norris, és sejthető, hogy ezt a megszólalását többen kifogásolták, mint Stroll becsmérlését.

Koronavírusos lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke

Oláh Gyárfás nyilvános Facebook-oldalán közölte, hogy pozitív Covid-19-tesztet produkált. Az MNASZ első embere a hungaroringi WTCR-hétvégéjén még egészségesen vett részt, de a hétvégi gyorsasági versenyt már kihagyta elővigyázatosságból.

„Tájékoztatom a közvéleményt, hogy a múlt pénteken elvégzett koronavírus tesztem eredménye pozitív lett. A WTCR-en és a Kamion Eb-n még negatív teszteredménnyel vettem részt a legnagyobb odafigyelés mellet. A kontaktkutatás eredménye szerint szinte biztosra mondható, hogy családtagtól kaptam el a vírust, melynek egyelőre nálam légúti tünetei vannak. A szombati naptól kezdve a családommal együtt házi karanténban tartózkodom, és otthonról dolgozom. Noha a teszt eredményével még nem rendelkeztem, elővigyázatosságból nem vettem részt a hétvégén a Hungaroringen rendezett gyorsasági versenyen, lemondtam a szombat esti protokoll rendezvényeket a Horvát Autósport Szövetség képviselőivel, és itthonról követtem az eseményeket. Ezúton is köszönöm a szervezőknek a megértést!” – írta Oláh Gyárfás.

Hozzátette, hogy a fertőzés miatt nem tud részt venni a második Rally Hungary sajtótájékoztatóján, reményei szerint azonban jövő hétvégén már ott lesz Nyíregyházán, az Európa-bajnokság magyar fordulóján.

Elsőre nem ment? Megy másodszorra

A hétvégéről hétvégére kiváló teljesítményt nyújtó Pierre Gasly látványos előzést mutatott be Sergio Perez ellen a Portugál Nagydíjon. Az utolsó előtti körben a mexikói becsukta az egyes kanyar belső ívje felé vezető ajtót, ezért az Alpha Tauri pilótája az utolsó körben kívülről próbálkozott, és ment el a Racing Pointnak.

A francia teljesítményéről sokat elárul, hogy a Red Bullnál helyére ültetett Alex Albon mindössze egyetlen ponttal áll előtte a bajnoki tabellán.

Őrület a köbön: az IndyCar szezonzáróján kifogyott az üzemanyag a biztonsági autóból

Mi mással lehetne jobban szemléltetni egy elképesztően fordulatos és drámai versenyt, ha nem az alábbi képsorokkal? Az IndyCar múlt hétvégén rendezett, mindent eldöntő szezonzáróján olyan sokszor volt szükség biztonsági autóra, hogy abból egyszerűen kifogyott az üzemanyag. A Honda így a bokszba hajtott, a mezőnyt pedig az élen álló Josef Newgarden vezette fel.

A futam összefoglalója itt olvasható.

Alonsónak is volt egy zseniális nyitóköre pályafutása során

Kimi Raikkönen 10 helyezést javított a Portugál Nagydíj első körében, ráérezve a pálya tapadására a szemerkélő esőben. Fernando Alonsónak 14 évvel korábban, a Magyar Nagydíjon kilenc pozíciót sikerült nyernie egyetlen körben, esős körülmények között: a spanyol a 15. rajthelyről a hatodik pozícióban kötött ki, miután mindenkit, aki útjába került, játszi könnyedséggel előzött meg.

Vigyázat, ez egy hosszú videó: Lewis Hamilton 92 F1-es győzelme

Az 1-es számútól – 2007, Kanadai Nagydíj – a 92-esig Lewis Hamilton minden futamgyőzelméből kiválasztott néhány másodpercet a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája. Az eredmény: közel 18 perces videó az új rekorder eddigi sikereiről. (A videó a YouTube-ra átkattintva indul el.)

Így szólt a 2007-es Ferrari Imolában - videó

A korábbi F1-es pilóta, Marc Gené posztolt egy videót az imolai pályáról - a 2007-es Ferrarival autózott rajta, ő így hangolódik az Emilia Romagna-i Nagydíjra:

 

Oké, Raikkönen első köre óriási volt, de Sainzé sem maradt el tőle sokkal

És ebben a videóban az már benne sincs, ahogy átvette a vezetést - vajon mitől tapadt ilyen jól a McLaren és mennyit hozott neki az, hogy kétszer is kiszélesítette a pályát?

Farinától Hamiltonig: az F1 győzelmi rekordjának története

A Formula-1 készített egy videót arról, hogy hogyan is alakult az a bizonyos győzelmi rekord, amit most Lewis Hamilton 92 sikerrel megdöntött - az első győztes Nino Farinától kezdve többen is birtokolták az aktuális rekordot.

Ha lemaradtál az IndyCar szenzációs szezonzárójáról, itt pótolhatod a legfontosabb pillanatokat!

Will Power vesszőfutása, Alexander Rossi hibája az élről, James Hinchcliffe ostoba megmozdulása, Josef Newgarden dupla előzése és Scott Dixon hatodik bajnoki címe – mindez megtörtént a vasárnapi finálén St. Petersburgben:

Folytatódnak a 2021-es versenytörlések: az egyik legpatinásabb tereprali-viadal is elesett

Nagyon úgy tűnik, hogy még a 2021-es autó-motorsportos szezonra is rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány: korábban már törölték a legendás Bathursti 12 órást, s a Formula-E is kénytelen volt már módosítani a naptárja elején. Néhány napja pedig a magyar versenyzők körében is népszerű Africa Eco Race szervezői jelentették be, hogy törlik a patinás terepraliverseny 2021-es kiírását.

„Noha a járvány az egész világot megrázta, szervezőcsapatunk elkezdte a munkát, és eldöntötte: 13. alkalommal is magas színvonalon megrendezi a viadalt. A terv az volt, hogy a Covid-előírások betartásával Dakar–Dakar versenyt rendezünk: új logisztikai háttérrel, új időponttal és járványügyi protokollal, nem megfeledkezve azokról az országokra vonatkozó külön szabályokról, amelyek versenyzőinket érintik. Az előkészítés megtörtént, a mai napig 63 motoros, 42 autós és 13 kamionos nevezés érkezett azoktól a versenyzőktől, akik – körülbelül hatszázan – belénk fektették a bizalmukat. Csapatom minden erőfeszítése ellenére ma reggel fájdalmas döntést kellett meghoznom, méghozzá azt, hogy töröljük a 13. Africa Race-t, amelyet január 5. és 17. között tartottunk volna meg” – idézi az Africa Race legendás szervezőjének, Jean-Louis Schlessernek a levelét a versenyen többször is elinduló Opel Dakar Team. Schlesser hozzátette: a befizetett nevezési díjakat visszatérítik, s már alig várják, hogy 2022-ben találkozzanak a rajtnál.

opel-dakar-team-africa-race

Ha igazán stílusosan szeretnél védekezni a koronavírus ellen, itt a Formula szájmaszk!

Ha a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés során is szeretnéd kimutatni, hogy az Autósport és Formula Magazin hűséges olvasója vagy, akkor ez az ajánlat neked szól, hiszen már rendelhető az AFM logójával ellátott szublimált, mosható kétrétegű szájmaszk. Részletek és rendelés IDE vagy a képre kattintva:

afm-maszk-1

Ütközések, eső és Porsche-győzelem a spái 24 óráson

A hétvégén rendezték az egyik legpatinásabb egynapos GT-versenyt, a spái 24 órást (amely kis híján 25 órás lett az óraátállítás miatt, végül azonban elvetették ezt az ötletet), amely a pályához méltón számos izgalmat tartogatott. Végül a nagyot hajrázó Rowe Racing Porsche diadalmaskodott a Nick Tandy, Earl Bamber, Laurens Vanthoor trióval – íme, szűk negyed órába sűrítve minden lényeges momentum:

Kijárási korlátozások Spanyolországban – de veszélyben van-e a MotoGP-szezonhajrája?

Miután nemrég átlépte a koronavírus-fertőzöttek száma az egymillió főt Spanyolországban, az ibériai állam egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett, amelynek értelmében egyes régiókban kijárási korlátozások lépnek életbe. Valencia is ezek közé tartozik, ahol éjfél és reggel 6 között vezetnének be tilalmat – márpedig a gyorsaságimotoros-világbajnokság épp oda látogatna a november 8-i Európai és a november 15-i Valenciai Nagydíjra, mielőtt Portimaóba utazna a mezőny az évadzáróra.

Éppen ezért a Terueli GP hétvégéjén felröppentek pletykák, miszerint változás lehet a hátralévő menetrendben, Carmelo Ezpeleta, a MotoGP-t promotáló Dorna első embere mindenkit megnyugtatott: a korlátozások nem érintik a terveiket. „Pillanatnyilag semmi nem változott, a spanyolországi veszélyhelyzet nem érint minket. Ha este 10 és reggel 6 között van kijárási korlátozás, az nem befolyásol minket. Egyelőre folytatni, de persze kapcsolatban vagyunk a helyi hatósággal, viszont egyelőre nem kaptunk semmiféle értesítést erről” – idézi Ezpeletát a Motorsport.com szaklap.

Fontos persze hangsúlyozni, hogy jelenlegi helyzetről van szó, de reménykedhetünk benne, hogy – már csak a MotoGP-paddock által alkalmazott Covid-protokoll okán sem – nem lesznek olyan gyors változások a helyzetben, mint voltak tavasszal.

motogp-teruel-start

Hogyan fér bele Hamilton összes győzelme 7 másodpercbe? Így!

A Portugál Nagydíj leintésekor a hivatalos közvetítésben is lejátszott videó rövidsége ellenére izgalmas és hosszadalmas vágói munka eredménye: a rekorddöntő Lewis Hamilton előző 91 futamgyőzelmének egy-egy pillanatképét illesztették össze úgy, mintha megszakítás nélkül haladna előbb a McLarennel, majd a Mercedesszel. Akinek jó a szeme, leellenőrizheti, hogy tényleg az összes győzelem benne van-e!

Az őrült első körtől Hamilton rekordjáig – éld újra a Portugál Nagydíj legizgalmasabb pillanatait!

Megérkezett a szokásos mozgóképes összefoglaló (amely átkattintás után nézhető meg):