DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen átlépte a Mercedest a 3. edzésen

A Red Bull hollandja uralta a kissé eseménytelen utolsó tréninget, megelőzve Hamiltont és Bottast. A McLaren és Alpha Tauri a középmezőny élén, a Ferrari továbbra is az első tízen kívül Bahreinben.

A közép-európai idő szerint délben induló utolsó szabadedzés kezdetén nem kellett kapkodni a fejünket: mivel a nappali tréning körülményei nem relevánsak az időmérőre és futamra nézve, nagyon csekély volt a forgalom a pályán, az első 20 percben mindössze hárman teljesítettek mért kört. Az edzés második harmadába lépve élénkült meg a pálya, az autók a kvalifikációra hangolva lágy abroncson sorjáztak ki a bokszból.

Az első nekifutások során Max Verstappen bizonyult leggyorsabbnak 1:29,600-zal, ami még elmaradt a pénteki legjobbtól. Mögötte Lewis Hamilton, a pénteken is gyors Sergio Perez, továbbá Pierre Gasly és az első szektorban leggyorsabb Alex Albon következett az első ötben.



Az utolsó negyedórában újra friss szettek kerültek fel, és ezeken alakult ki a végső sorrend. Bottas, majd Hamilton vezetett a már hétvége legjobbját jelentő 1:28,6-os körrel, aztán jött újra a DRS-gonddal küzdő Verstappen: 1:28,355-tel a holland volt a harmadik tréning leggyorsabbja. Mögötte következett Hamilton és Bottas, majd 0,663 másodperces lemaradással a pénteken hatalmasat balesetező Alex Albon. A két Red Bull és két Mercedes mögött Carlos Sainz jött az ötödik helyen, már egy másodperc feletti hátrányban.

A középmezőny élén a McLaren és Alpha Tauri állt, a két csapat versenyzői foglalták el a nyolcadik pozícióval bezárólag a helyezéseket, aztán a két Racing Point egészítette ki az első tízet. A két Ferrari szombaton sem férkőzött be az első tízbe, Sebastian Vettel 13., Charles Leclerc csupán 15. helyen végzett az időmérő előtti főpróbán.

A 3. szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köirdő Hátrány Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:28.355   11
2 Lewis Hamilton MERCEDES 1:28.618 0.263 12
3 Valtteri Bottas MERCEDES 1:28.721 0.366 14
4 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 1:29.018 0.663 12
5 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 1:29.455 1.100 12
6 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:29.472 1.117 16
7 Lando Norris MCLAREN RENAULT 1:29.567 1.212 8
8 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 1:29.585 1.230 17
9 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 1:29.660 1.305 13
10 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 1:29.672 1.317 12
11 Daniel Ricciardo RENAULT 1:29.684 1.329 9
12 Esteban Ocon RENAULT 1:29.691 1.336 11
13 Sebastian Vettel FERRARI 1:29.859 1.504 15
14 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:29.970 1.615 10
15 Charles Leclerc FERRARI 1:30.183 1.828 14
16 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:30.559 2.204 16
17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:30.652 2.297 16
18 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:30.759 2.404 12
19 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:30.823 2.468 16
20 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:30.917 2.562 19
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: