DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

IndyCar: Helyreállt a világ rendje, Palou nyerte a detroiti káoszt – videó

Az Indy 500 után egyből folytatódott az IndyCar szezonja, méghozzá Detroit utcáin, ahol Alex Palou a pole-ból indulva aratott győzelmet – idén már a negyediket. Nem volt azért teljesen sima menet, mivel a futam első fázisában Will Power vezetett is, a hajrában pedig egy ideig Kyle Kirkwood tűnt rá veszélyesnek az eltérő taktika révén, de végül a címvédő győzött, s ezzel növelte előnyét a tabellán, jelenleg 62 pont a különbség közöttük – jóllehet, amerikai üldözője ennek ellenére úgy érzi, nincs még vége a bajnoki harcnak.

A dobogót Graham Rahal tette teljessé, idén már harmadszor szerzett harmadik helyet. Pedig többeknek volt esélye a pódiumra, de Power Scott McLaughlinnal koccant, míg a hajrában a többszöri sárga jelzések közepette Mick Schumacher – aki az időmérőn nagy erővel a falnak csapódott – is előre verekedte magát, de ő is koccanásokba keveredett az őt támadó David Malukasszal, majd elfékezte magát, így mindkettejüket kiszedte az élmezőnyből.

Az eseménydús verseny – ütközött még például Alexander Rossi és Romain Grosjean is – videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Kyle Kirkwood Andretti Global 3.0584
3. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 5.1803
4. Patricio O'Ward Arrow McLaren 6.2416
5. Christian Lundgaard Arrow McLaren 7.2633
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 8.1928
7. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 8.8003
8. Marcus Ericsson Andretti Global 9.2474
9. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 9.6744
10. Josef Newgarden Team Penske 11.8964
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 12.5301
12. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.3999
13. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.1879
14. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 14.9519
15. Nolan Siegel Arrow McLaren 15.3235
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 15.9599
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 54.0441
18. David Malukas Team Penske 4 kör /20.0907
19. Scott McLaughlin Team Penske 4 kör /37.6730
20. Romain Grosjean Dale Coyne Racing Kiesett
21. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 9 kör /1'00.6909
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett

palou-detroit-indycar-1

Vasárnap Autósport és Formula Magazin a Spíler 1-en

Ha valaki lemaradt volna  az Autósport és Formula Magazin legújabb adásáról, ne csüggedjen, mert vasárnap 11:55-kor ismét látható lesz a Spíler 1-en!

Korábbi adások itt tekinthetők meg.

Véget ért a TCR Europe Cup 2020-as szezonja

Véget ért a TCR Europe idei szezonja, az utolsó fordulóra a spanyolországi Jarama pályán került sor, ahol ma két versenyt rendeztek. Az első futamon Nagy Dániel a 10. helyről rajtolva a hetedik helyig jött előre, a második futamon pedig az első sorból indult. Sokáig tartotta is a második helyét, ám egy baleset következtében kiesett, így pont nélkül zárta az utolsó versenyt. A magyar pilóta a hetedikként végzett a bajnoki pontversenyben, a végső győztes pedig Mehdi Bennani lett - aki még futamgyőzelemig sem jutott el a szezonban.

A bajnokság végeredménye ide vagy a képre kattintva megtekinthető. 

Na ki van az ausztrál GQ magazin címlapján?

Hát persze, hogy az elmúlt három versenyhétvégén két dobogóig jutó Daniel Ricciardo. A férfi divatlap ausztrál kiadásának címlapján mosolyog ránk vissza a Méhészborz, az Instagramon pedig még Lewis Hamilton is gratulált Daniel Ricciardónak.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Layin on the cover

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 

Játék: Tedd fel Bottasra a bajuszt

Hihetetlen agymenéssel sokkolt a WTF1 a Twitteren. Próbáljátok meg úgy megállítani a videót, hogy Bottas bajusza a helyére kerüljön! Legyetek őszinték, hanyadik próbálkozásra sikerült? Kommentben várjuk a képernyőfelvételeket!

 

Nézzétek, ki tért vissza!

Valentino Rossi még az Aragóniai Nagydíj előtt produkált pozitív koronavírustesztet, amely miatt mindkét versenyt kénytelen volt kihagyni a Motorland Aragón versenypályán. Tegnap viszont már sikerült két negatív tesztet felmutatnia, így rajthoz állhat a hétvégi versenyen, s bár a pénteki napot még kihagyta, a teszteredményekre várva, a harmadik szabadedzésen végre motorra pattanhat a kilencszeres világbajnok.

 

A Williamsnél is felütötte a fejét a Covid19

Közleményben erősítette meg a Williams, hogy több pozitív koronavírus-tesztet is produkáltak a Portugál- és az Emilia Romagna-i Nagydíj hétvégéjén, emiatt pedig a csapat több tagját is elkülönítették, akik közeli kontaktban álltak az érintett személyekkel. A helyzet különlegessége, hogy mindegyik pozitív tesztet egy olyan csapattagnál mutatták ki, akik a helyzínen, a Williams garázsában dolgoznak, így a soron következő Török Nagydíjon néhány gyárban dolgozó embert rendelnek majd ki a betegek pótlására.

Az elmúlt két versenyhétvégén vett 1781 mintából egyébként 8 esetben kaptak pozitív eredményt, ezzel a szezon kezdete óta összesen 66.560 tesztből 63 bizonyult pozitívnak.

Emlékszel még az Isztambul Park vonalvezetésére?

Lejtő az egyes kanyar előtt, az ikonikus 8-as, S-kombináció a célegyenest megelőzően - egy hét múlva már Törökországban hajt pályára az F1-es mezőny, így érdemes áttekinteni a helyszínéül szolgáló aszfaltcsík vonalvezetését. Extraként pedig álljon itt egy belső kamerás felvétel Sebastian Vettel 2011-es pole-pozíciós köréről.

Így szól belülről az elektromos raliautó - videó

Amíg a nagy gyártók még nem tudtak mindenben megegyezni a WRC elektromos jövőjével kapcsolatban, addig a korábbi Hyundai-pilóta, Hayden Paddon és csapata Új-Zélandon összerakott egy "elektromos WRC-t" - ezt be is mutatta, most pedig azt hallgathatjuk meg, hogy milyen hangja van hanggenerátor nélkül.

 

Ne maradj le semmiről: itt a szombati program

Fél tizenegytől már jön a DTM időmérője, majd következik a MotoGP, de még délelőtt lesz egy TCR-futam is - íme a szombati program.

10:30-10:50 DTM, első időmérő

10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna 4)

11:20-11:55 TCR Europe, első futam

13:30-14:30 DTM, első futam

14:10-14:40 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna 4)

14:50-15:30 MotoGP, időmérő (Aréna 4)

gp

fotó: dppi

A vártnál hamarabb nyilvánosságra hozhatják a 2021-es F1-es versenynaptárat

Bár az F1 vezérigazgatója, Chase Carey a Szaúd-arábiai Nagydíj csütörtöki bejelentésekor arra tett utalást, hogy „a következő hetekben” mutatják be a 2021-es versenynaptár-tervezetet, a formula.hu információi szerint erre valójában nem is kell túl sokat várni, ugyanis akár már a jövő hét első felében megtörténhet a bejelentés. Vajon tényleg 23 versennyel számolnak? A járványra való tekintettel készülnek B tervvel? Mi lesz az idén jól teljesítő beugró helyszínekkel? Maradj velünk, hogy minél hamarabb értesüjl

f1-start-2020-monza

Fotó: DPPI

Mintha egy játék lenne, de igazából drónvideó

Szédítő képsorok az északi RallyX Nordic szériából: ez az eredménye, ha drónt – természetesen egy igazán rátermett kezelővel – engednek a versenypályára…

Az északi ralikrosszbajnokságról tudni érdemes, hogy idén három hétvégéje volt, kettő Svédországban (Höljes és Arvika), valamint egy Dániában, összesen öt versennyel. Supercar, Supercar Lites, Crosscar és Crosscar Junior kategóriákban hirdettek bajnokokat. A Supercar mezőnye acélos volt: Oliver Eriksson lett a bajnok, aki az Európa-bajnokságon is tarol idén kettőből kettő győzelemmel, de rajthoz állt többször a WRX-ből Johan Kristoffersson, Robin Larsson és Niclas Grönholm, valamint versenyzett Oliver Solberg is.

Rossi második PCR-tesztje is negatív: szombaton újra motoron a „Doktor”!

Csütörtök este számoltunk be róla, hogy miután kedden még pozitív koronavírustesztet produkált Valentino Rossi, a tegnapi vizsgálat során már negatív eredményt tudott felmutatni, így elutazott a hétvégi Európai Nagydíj helyszínére, Valenciába. Ám mivel a MotoGP-n való részvételt két negatív teszthez kötik, a második eredményére pedig délutánig várni kellett, az első két szabadedzésen még a helyettesének kinevezett Garrett Gerloff ment a Yamahájával – ami azt illeti, újonc beugróhoz képest nem is rosszul.

Nem sokkal az FP2 vége után aztán jött a hír, hogy Rossi második PCR-tesztje is negatív lett, így a szombati szabadedzéseken és az időmérőn már ő ülhet fel a Yamaha M1-esre. A kilencszeres világbajnok ezzel végül „csak” a két aragóniai fordulót volt kénytelen kihagyni a betegség miatt.

rossi-valentino-dppi

Minardis újoncból kétszeres világbajnok: fókuszban Alonso eddigi F1-es karrierje

Időről időre feldolgozza egy-egy sztár pályafutását „Rise of the Rookie” című sorozatában a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája – most a jövőre visszatérő kétszeres világbajnok spanyol volt soron (a videó átkattintás után nézhető!):

Itt a válasz: így festenének a MotoGP-s dizájnok az F1-es autókon

Néhány napja mi is megosztottuk azt a válogatást, amelyben a Formula-1-es csapatok autófestéseit varázsolták rá motorokra. A MotoGP már akkor megígérte, hogy nem marad adós a válasszal: u/BassTrombone71 Reddit-felhasználó segítségével megalkották ennek az ellenkezőjét, azaz F1-es autókat öltöztettek be a MotoGP-s alakulatok dizájnjába – íme:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

As promised, #MotoGP liveries on @f1 cars! A huge thank you to u/BassTrombone71 from Reddit for creating them! Which is your favourite? #Motorcycle #Racing #Motorsport

MotoGP (@motogp) által megosztott bejegyzés,

A DTM új korszaka: Megmutatták az első 2021-es autót

A fennmaradás érdekében megváltozik a német sorozat alapvető filozófiája, és a nagy gyárak küzdelme helyett GT3-as alapú szériává válik. Független csapatok vesznek részt a bajnokságban, csekély gyári támogatással: ennek köszönhetően az Audi és a BMW érdekelt lesz a szériában, valamint várhatóan a Mercedes is más márkák mellett. Az Audi mutatta be elsőként jövő évi versenygépét, az R8 LMS-t a hockenheimi szezonzáró hétvégén – ironikus módon, hiszen a DTM átalakulását az váltotta ki, hogy a gyártó megszüntette jelenlegi programját a szériában.

Egy másik szögből készült képen a háttérben egy Lamborghini és egy Ferrari is látható: egyelőre nem történt bejelentés ezeknek a márkáknak a 2021-es részvételéről.

Binotto Wolffról: Hogy utáljuk-e egymást?

Mattia Binottótól, a Ferrari csapatfőnökétől a Sky Italia kérdezte meg, hogy mennyire utálják egymást Toto Wolff-fal - Binotto szerint nyilván semennyire, bár a rivalizálás megvan. "Hogy mennyire utáljuk egymást? Sportszempontból ő a fő riválisom, aki már sok éve nyer. Ez viszont nem utálat, hanem tisztelet és vágy, hogy legyőzzem. Nem feltétlenül Toto és a Mercedes ellen szól ez, inkáb annak, hogy visszajuttassam a Ferrarit a csúcsra, ahova való" - válaszolta.

hate

fotó: dppi

Alonso túl van a bahreini teszten: Kétszer 93 kört teljesített

Szerdán és csütörtökön zajlott Fernando Alonso tesztje a szahíri pályán a Renault 2018-as versenygépével, ami fontos lépés a spanyol 2021-es felkészülésében. Alonso mindkét nap 93 kört teljesített az R.S.18-cal, időeredményekről nincs információ. Korábban 21 kör erejéig, filmnap szabályai mellett a 2020-as R.S.20-ban is ült Barcelonában.

Alonso így beszélt a tesztelés fontosságáról a jövő évi versenyzés előtt: „A szimulátor egy pontig jó, de szükség van az autó fizikai hatására, a G-erőkre, a nyak edzésére. Annyi körre van szükségem, amennyi csak lehetséges.”

A Renault több mint egy hétre táborozott le Bahreinben, Alonso előtt a tesztpilóta Guanyu Zhou két napon, két másik akadémista, az F3-as bajnok Oscar Piastri és Christian Lundgaard egy-egy napon át vezette a kétéves Renault-t.

Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program

MotoGP, TCR Europe és DTM szerepel a hétvégi menüben, íme a pénteki menetrend:

10:50-11:20 TCR Europe, első szabadedzés

10:55-11:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna 4)

13:00-13:45 DTM, első szabadedzés

13:10-13:40 TCR Europe, második szabadedzés

14:30-15:15 MotoGP, második szabadedzés (Aréna 4)

15:00-15:35 TCR Europe, időmérő

16:20-16:50 DTM, második szabadedzés

A teljes hétvégi program itt elérhető!

mote

fotó: dppi

Rossi negatív tesztet produkált, már úton Valenciába

Jó hírről számolt be csütörtök este a Monster Energy Yamaha: úgy tűnik, van rá esély, hogy Valentino Rossi a hétvégi Európai Nagydíjon visszatérjen a mezőnybe. Az olasz az Aragóniai GP előtt kapta el a koronavírus-fertőzést, amely miatt mindkét ottani futamot kénytelen volt kihagyni, majd a most kedden elvégzett tesztje ugyancsak pozitív lett, ezért úgy tűnt, még az első valenciai fordulón sem lehet ott.

Csakhogy csütörtökön újabb tesztet végeztek el a „Doktoron”, amely már negatív eredményt hozott, így az olasz szabályozások értelmében véget ért számára a házi karantén, folytathatja a mindennapi életét. Márpedig Rossi mindennapi élete a motorozás, így máris útnak indult Valenciába, ahol pénteken egy újabb negatív PCR-tesztet kell felmutatnia ahhoz, hogy részt vehessen az Európai GP-n. Amennyiben ez megtörténik, a kilencszeres világbajnok ott lesz az első valenciai versenyen, amennyiben viszont ez a tesztje pozitív lesz, úgy a korábban már tartaléknak megnevezett Garrett Gerloff fogja helyettesíteni.

rossi-dppi-2

Már a bejáráson kiakadt a magyar pályákra az Európa-bajnokság fő esélyese

Alexej Lukjanuk évek óta Európa leggyorsabb raliversenyzőjének számít, régóta az ERC legdominánsabb pilótája, akinek viszont sok hibája miatt csak 2018-ban jött vissza az Eb-cím. Idén ismét nagy esélye van arra, hogy bajnok legyen, mert három futamból kettőt nyert egy második hely mellett, a hétvégi Rally Hungary viszont nem fogja megkönnyíteni a dolgát. Tavaly áldatlan állapotok uralkodtak némely pályán ezen a versenyen, a hatalmas eső és a sár miatt az egyik gyorasági szinte járhatatlan volt és végül törölték is, de egyébként is szinte mindenki defektet kapott - így járt Lukjanuk is, aki pontosan emiatt vesztette el a bajnokságot.

Az eset után ki is kelt magából a sajtótájékoztatón, elmondta, hogy ennél kiszámíthatóbb versenyre van szükség - most viszont visszatért a mezőny ugyanoda és Lukjanukot nagyjából ugyanolyan viszonyok fogadták. Az egyik pályáról fel is töltött egy videót: éppen a felíráson vannak navigátorával és látható, hogy az aszfaltos útról le kell menni a sárba - a kiírását nem kommentáljuk, de elég egyértlemű a véleménye...

lukya