DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sainz a Ferrariról: Másfél tesztnap nem lesz elég felkészülni

A csapatot váltó versenyzőkkel kiszúrás, hogy mindössze egy tesztből áll a 2021-es előszezon. Egy 2018-as évjáratú Ferrarival való privát gyakorlás lehet a megoldás.

A 2021-es F1-szezon előtt mindössze egyetlen háromnapos teszt van tervbe véve, amelynek helyszíne Barcelona helyett Bahrein lehet. A korlátozott gyakorlási lehetőséget indokolja, hogy a szabályok értelmében az autók a megszokottól ellentétben nem új modellek, hanem a 2020-as gépek evolúciói lesznek. Ugyanakkor hátrányosan érinti a csapatot váltó versenyzőket, köztük a Ferrarihoz tartó Carlos Sainzot, akiknek mindössze másfél nap jut az új közeggel és autóval való megismerkedésre.

„Azt már most megmondhatom, hogy másfél nap egy ilyen komplex F1-es autóban nem elegendő egy szezonra való felkészülésre” – mondta Sainz a bahreini FIA-sajtótájékoztatón, melyen online formában a Formula.hu is ott volt. „Az autó trükkjeit vagy a kormányt nem lehet megismerni sok szimulátorozással sem. Meg kell ismerkedni a csapattagokkal is, amihez másfél nap nagyon kevés, feltehetően nem elegendő. De ezzel kell beérnünk. Megpróbálunk alkalmazkodni, és megpróbáljuk megtalálni a módját, hogy annyira felkészültek legyünk, amennyire a határokon belül lehet.”



Egy megoldás lehet privát tesztet szervezni Sainznak a 2018-as Ferrarival a Renault mintájára, amely már két gyakorlást bonyolított le Fernando Alonso számára, aki ezáltal eddig csaknem 400 kört tett meg új istállójával. A szabályok az ennél frissebb autókkal való tesztelést tiltják.

„Meglátjuk, ez a válaszom jelen pillanatban. Amint távozom a McLarentől, hogy a Ferrari versenyzője legyek, alaposan elgondolkodunk majd a színfalak mögött, hogyan érkezhessek felkészülten a tesztre és az első futamra. Nyilván ez is opció, de jelenleg elkötelezett vagyok a McLaren iránt, nem akarom azzal elvonni a figyelmem, mi lesz januárban, februárban és márciusban” – válaszolt a spanyol, aki egyelőre nem akar sokat beszélni a Ferrariról.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: