DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap

IndyCar: Lundgaard zseniális előzéssel nyert a McLarennel Indianapolisban

Christian Lundgaard sikerét hozta az IndyCar Indy 500 előtti utolsó versenye az indianapolisi épített pályán: a dán karrierje során másodszor, az Arrow McLaren színeiben pedig először győzött. Tette mindezt egy kiváló manőverrel: 18 körrel a vége előtt külső ívről indulva előzte meg David Malukast. Kettejük mellé Graham Rahal állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Josef Newgardent, a pole-ból indulva ezúttal csak ötödik – de a bajnokságot így is vezető – Alex Palout, valamint Scott Dixont.

A futam egyébként több balesetet is hozott, például rögtön a start után többen is koccantak, beleértve a második helyről induló Pato O’Wardot, akinek Felix Rosenqvist ment neki hátulról, de sérült Dixon autója is. Rosenqvist a másik nagyobb incidensben is benne volt, amikor a 28. körben Sting Ray Robb ütközött egy McLarennel, a svéd pedig az őket elkerülni igyekvő Kyffin Simpsonnak koccant neki, amitől az autója egy pillanatra a levegőbe is emelkedett.

Alább mutatjuk a verseny bővebb videós összefoglalóját, a jövő héten pedig már az Indy 500 edzéseivel folytatódik a szezon.

A futam videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 4.6713
3. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9142
4. Josef Newgarden Team Penske 10.0292
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 14.3630
6. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 26.8420
7. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 28.1269
8. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 31.9325
9. Kyle Kirkwood Andretti Global 34.1938
10. Nolan Siegel Arrow McLaren 38.8437
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 46.4710
12. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 50.1899
13. Will Power Andretti Global 52.0287
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 56.3708
15. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 59.5853
16. Scott McLaughlin Team Penske 59.8703
17. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1'00.1665
18. Patricio O'Ward Arrow McLaren 1'06.2857
19. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 1'07.6701
20. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 1'14.1292
21. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 1 kör /56.4644
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing Kiesett
24. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett

Rast után egy másik régi harcos is elhagyja az Audit

Néhány hete érkezett a hír, hogy a háromszoros DTM-bajnok, René Rast 12 év után kilép az Audi kötelékéből, és a BMW gyári versenyzőjeként folytatja pályafutását. Most egykori nagy riválisa is követte példáját: a gyártó közleménye alapján közös megegyezéssel felbontották Nico Müller szerződését, aki így a szezon végén elhagyja a márkát.

A 30 esztendős svájci kilenc évet töltött Audi-versenyzőként, elsősorban a DTM-ben, ahol 2019-ben és 2020-ban bajnoki másodikként végzett Rast mögött. Bár a GT3-as szabályrendszer óta nem hozza a korábbi kiegyensúlyozott teljesítményt, az idei szezon első felében megszerezte pályafutása 11. futamgyőzelmét. Müller emellett 2022-ben a Formula-E-ben, WEC-ben és a GT World Challenge Europe sorozatban is indult, utóbbi szériában Valentino Rossi társaként.

Az Audi motorsportfőnöke, Rolf Michl elismerte, Rast és Müller távozása az LMDh-projekt megszüntetésével van kapcsolatban. A svájci a Formula-E-ben és a hosszú távú versenyzésben képzeli el a jövőjét, utóbbi kategóriában viszont a Formula-1-re összpontosító Audi már nem tud lehetőséget biztosítani számára. 

Röviddel az Audi bejelentése után a Peugeot megerősítette, Nico Müller a márka LMH-csapatához csatlakozik. Az Endurance-Info értesülése szerint már a bahreini szezonzárón átveheti James Rossiter helyét (aki maga tartalékosként ült be az eredetileg Kevin Magnussennek szánt ülésbe). Müller a Formula-E-ben az Abttal írt alá a 2022/23-as szezonra.

Bemutatta 2024-es GT3-koncepcióját a Ford

Szerdán este Detroitban rendezte meg bemutatóját a Ford, amelyen lehullt a (virtuális) lepel a 2024-re készülő Mustang sportautókról, többek között a GT3-as és Supercar változatról is. A tervek szerint az autó a 2024-es Daytonai 24 óráson debütálhat éles körülmények közt. Íme, egy bemutatóvideó az 5 literes, V8-as gépszörnyről!

Tapasztalt pilótát szeretne a Haas, csak nehéz olyat találni

Úgy tűnik, hogy Mick Schumacher maradása finoman szólva is bizonytalan a Haasnál, a német pilóta könnyen lehet, hogy a Ferrari kötelékéből is kicsúszik, így a Haasnak is új megoldás után kell néznie. Monzában Günther Steiner csapatfőnök beszélt erről és szavai alapján még messze vannak attól, hogy döntést hozzanak – szóba került már Nico Hülkenberg és Antonio Giovinazzi is.

„Minden potenciális versenyzővel beszéltem, mert ez a munkám. Még semmi sem biztos, de mi csak a legminimálisabb kockázatot szeretnénk vállalni a csapatunk fejlesztése szempontjából. Lehet nagyot kockáztatni, de az csak akkor jó, ha bejön. Nem nagyon van viszont ilyen tapasztalt pilóta a piacon, talán csak Daniel Ricciardo, aki viszont jelenleg nincs túl jó formában. Nem tudjuk, hogy mit fog csinálni, talán kihagy egy évet. De ahogy mondtam, mindenkivel beszélek” – mondta Steiner.

haas_2

fotó: dppi

MiniDrivers: Elbambultak a sportbírók

Megérkezett a MiniDrivers szokásos összefoglalója a legutóbbi futamról, az Olasz Nagydíjról.

Briatore Binotto szavairól: Ez hihetetlen

Monzában sem húzott jó stratégiát a Ferrari, Mattia Binotto és Charles Leclerc azonban megvédte a döntést: szerintük akkor az volt a jó választás és csak a lassú autó miatt kaptak ki Max Verstappentől. Az utóbbi időszakban rendeszeressé váltak az elbaltázott taktikai lépések, sok esetben teljesen egyértelmű melléfogást mutatott be a Scuderia, de Binotto minden esetben megvédte csapatát.

Most Flavio Briatore, a Renault korábbi vezére reagált erre az F1-Insidernek: „Hihetetlen, hogy a Ferrari mindig képes vagyok elrontani a saját futamát.” Majd amikor a portál szembesítette azzal, hogy Binotto mit mondott, Briatore megismételte a véleményét: „Ez hihetetlen!”

bria_2

fotó: dppi

Vettel, Hakkinen és Solbergék már bejelentkeztek a 2023-as Bajnokok Tornájára

A Race of Champions jövő évi kiadását az ideivel megegyező helyszínen tartják, a Svédországban található Pite Havsbad ad otthont a január 28-29-i viadalnak a havas-jeges pályán.

Szerdán az első hat résztvevő névsorát osztották meg a szervezők: jelen lesz a négyszeres Formula-1-es világbajnok Sebastian Vettel, aki egyéniben egyszer, csapatban hétszer nyerte meg a tornát, idén januárban pedig másodikként végzett, Sebastien Loebtől kikapva a döntőben. Egy másik F1-es bajnok, Mika Hakkinen szintén visszatér. Jelen lesz Petter és Oliver Solberg, akik 2022-ben megnyerték a Nemzetek Kupáját – a fiú először, az apa másodszor. A ralikrosszvilágbajnok Johan Kristoffersson (maga is egyszeres győztes csapatban) szintén csatlakozik, és legalább egy hölgy is a mezőnyben lesz Jamie Chadwick személyében.

O'Ward és Palou is F1-es McLarent tesztel a héten

A McLaren jelentette be, hogy két IndyCar-pilóta is F1-es autóba ül náluk: Pato O'Ward és Alex Palou egy korábbi McLarent vezethet Barcelonában. O'Ward egyébként a McLaren versenyzője és egészen a mai napig úgy tűnt, hogy Palou is az, ám ő éppen most jelentette be, hogy mégis marad a Chip Ganassinál, csak F1-es tesztekre szerződött a wokingiakkal. A gyakorláson viszont a korábbi tervekkel ellentétben nem lesz ott Colton Herta, aki információink szerint végül nem fogja megkapni a szuperlicensz-pontokat.

 

Minden vissza: Mégsem megy a McLarenhez Alex Palou

A McLaren másik furcsa szerződtetéses ügye a 2023-as szezonra Alex Palouhoz kapcsolódott: úgy igazolták le a 2021-es IndyCar-bajnokot, hogy a spanyollal jelenlegi csapata, a Ganassi is bejelentette a folytatást. Palou ragaszkodott hozzá, hogy a McLaren versenyzője lesz, még az is felmerült, hogy rágalmazásért beperelheti a Ganassit. A két csapat igyekezett bírósági ügy nélkül megegyezni, és úgy néz ki, az amerikai formáció kerekedett felül: Palou ma közösségi médiás posztot tett közzé arról, hogy eddigi istállója versenyzője marad.

„Izgatottsággal jelentem be, hogy én és a Chip Ganassi Racing megegyeztünk, így ismét a 10-es számú autót vezetem a következő szezonban. Hálás vagyok a Chip Ganassi Racingnek azért, hogy lehetővé tette számomra az F1-es tesztelés lehetőségét a McLarennel IndyCar-teendőimen túlmenően” – írta a posztban Palou: azaz a Ganassi versenyzője marad, de a McLarennel tesztelhet a jövőben, így közelebb kerülve Formula-1-es álmaihoz.

Szinte percekkel Palou posztja után a McLaren hivatalos csatornáin közölte, hogy Felix Rosenqvist, Pato O’Ward és Alexander Rossi versenyzőhármasával vesz részt a 2023-as IndyCar-szezonban. Ugyancsak megerősítették, hogy Palou a 2021-es MCL35M-mel teljesít tesztsorozatot, amelynek első alkalmára már ma sor kerül.

Hamilton dupla előzése, Schumacher vs. Latifi – a legjobb monzai onboard videók

Megérkezett az Olasz Nagydíj hétvégéjéről is a fedélzeti kamerás válogatás, benne a címben említett két jelenet mellett sok-sok rajt utáni helyezkedéssel és összecsapással – a videó IDE vagy a képre kattintva tekinthető meg:

monza-onboard-video.1

Charles Leclerc nem először vett fel sárga ruhát

Az Olasz Nagydíjon különleges dizájnnal szerepelt a Ferrari, ugyanis az autó részben, a csapatruházat pedig szinte teljes egészében sárgába borult. Ehhez még a versenyzők sisakjai is sárga festést kaptak, a monacói pilóta pedig nemrégiben egy gyerekkori fotót osztott meg, melyen hasonló színezetű ruhában szerepel. Az érdekesség, hogy a képen az egykori Jordan istálló ruházatának mását viseli magán. „Ugyanaz, de más” – fűzte hozzá Leclerc a Twitteren.

A Red Bull némi extra csomaggal tért haza Olaszországból

Jó hangulat uralkodik a Red Bullnál, ami érthető, hiszen kiváló formában vannak, és egyre közelebb vannak ahhoz, hogy már a szezon utolsó futama előtt megszerezzék az egyéni és a konstruktőri vb-címeket. Ehhez Max Verstappen Monzában aratott futamgyőzelme ismét hozzájárult, a trófeákról készült fotókat pedig egy humoros megjegyzéssel mutatták meg a közösségi oldalaikon, mellékelve a képekhez az Imolában szerzett díjakat is. „Extra poggyász az Olaszországból való visszatéréskor” – írták a poszthoz.

Erővesztés Vettel autójában és De Vries vállában – így szólt a rádió Monzában

Az Olasz Nagydíj csapatrádiós válogatásában hallhatunk többek között forgalomra panaszkodó versenyzőket, fékekkel küzdő Perezt, de mind közül a legérdekesebb a beugróként debütáló Nyck de Vries kimerültsége a verseny végén, amely után segítség nélkül az autójából sem tudott kiszállni. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-monza-1

Albont hazaengedték a kórházból

Jó hírek érkeztek az Olasz Nagydíjat vakbélműtét miatt kihagyó Alexander Albonról: a Williams kedd este a BBC Sportnak és a PA hírügynökségnek is megerősítette, hogy versenyzőjüket kiengedték a kórházból és immár a monacói otthonában folytatja a rehabilitációt. Albon a monzai hétvége szombat reggelére lett rosszul, amely után vakbélgyulladás miatt meg is kellett műteni a brit-thai pilótát. Mint az később kiderült, az operáció után ritka komplikáció lépett fel: az altatás miatt légzési elégtelenség jelentkezett a 26 éves versenyzőjénél, ezért légzést segítő gépre is kellett tenni.

Szerencsére már vasárnapra javult Albon állapota, így az intenzív osztályról is kiengedték, kedden pedig a friss fejlemények alapján már a kórház is elhagyhatta. A cél továbbra is az, hogy a pilóta rajthoz tudjon állni a két és fél hét múlva esedékes Szingapúri Nagydíjon. Monzában Nyck de Vries helyettesítette őt, méghozzá nem is akárhogy, hiszen rögtön első F1-es versenyén pontot szerzett.

albon-williams-monza

Jean Alesi csak csodálni tudja Mattia Binotto őszinteségét

Többet várt a Ferraritól Monzában Jean Alesi, aki maga is megtapasztalhatta már annak idején, hogy milyen élmény a maranellóiak versenyzőjeként jelen lenni az Olasz Nagydíjon. A korábbi F1-es pilóta szerint a csapatfőnöknek erősítésre lenne szüksége a jövőben, ugyanakkor pozitívumokat is ki tudott emelni a hétvégével kapcsolatban. „Hittem benne, hogy Leclerc győzhet Monzában a kvalifikáción futott őrült köre után. Nem így történt, de van néhány kedves gondolat, amit szeretnék átadni Mattia Binottónak. Csodálom az őszinteségét, mert mint egy igazi vezető, megvédi az embereit. Szurkolóként én is meg vagyok győződve arról, hogy Binotto erősítést kereshet a jövőre nézve a stratégia tekintetében, ahol talán egy agresszívabb megközelítés hasznosabb lenne, továbbá a beállítások gyorsabb megértése tekintetében, amit a Red Bull úgy tűnik, jobban csinál” – árulta el Alesi a Corriere della Sera számára adott interjúban.

Megcélozza a második helyet a Mercedes

Csak 35 pont a Mercedes hátránya a Ferrarihoz képest a konstruktőri tabellán, így szoros lehet a bajnokság vége a második helyért. Toto Wolff, a csillagosok vezére is arról beszélt, hogy ha már így alakult, megpróbálják megszerezni ezt a pozíciót.

„Szerintem ez egy nyílt küzdelem. A legjobbunkat kell hoznunk minden hétvégén, aztán meglátjuk, hogy az elég lesz-e a második helyhez. Most Monzában a pálya nem feküdt nekünk, egyértelműen csak harmadikak voltunk csapatként, ahhoz képest a harmadik-ötödik hely a végén nem rossz eredmény. Hogy az év végi második hely enyhítené-e az év fájdalmait? Talán egy kicsit igen, de vannak olyan fájdalmak is, hogy 30 másodpercet kapunk a győztestől és ez az, amit szeretnénk ledolgozni” – mondta Wolff.

farkas_1

fotó: dppi

Jól ismert whiskey neve tűnik majd fel a McLaren autóin

Úgy látszik továbbra is jó munkát végeznek a wokingi istállónál marketing szempontból, hiszen egy újabb ismert márkát köszönthettek partnerként. A McLaren kedden hivatalos közleményében erősítette meg, hogy csatlakozott hozzájuk a Jack Daniel's, amely 2023-tól kezdve több éven át támogatja majd a csapatot. Az istálló állítása szerint a cég 155 éves örökséggel rendelkezik a whisky készítésében, általuk pedig először szerepelnek majd a Formula-1-ben. „Nagy örömmel üdvözöljük a Jack Daniel's-t a McLaren F1 csapatában. Együtt igyekszünk majd új közönséget elérni, valamint különböző közös rendezvényeket szervezni. 2023 fontos év a McLaren számára, mivel megemlékezünk a 60. születésnapunkról, és izgatottan várjuk, hogy egy olyan ikonikus márkával ünnepelhessünk, mint a Jack Daniel's, amely mellettünk áll” – idézte a közlemény a vezérigazgató, Zak Brown szavait.

NASCAR: Új csapathoz szerződik Cup Series kétszeres bajnoka

Véget értek a találgatások, miután hivatalosan is megerősítést nyert, hogy Kyle Busch 2023-tól a Richard Childress Racing tagja lesz. A 37 esztendős pilóta 2008 óta kötődik a Joe Gibbs Racing 18-as számú autójához, a csapattal pedig két alkalommal, 2015-ben és 2019-ben is bajnok lett a Cup Seriesben. A váltásról egy ideje már pletykáltak a sajtóban, főként miután kiderült, hogy korábbi szponzoruk, az M&M's/Mars helyére új partnert kell találniuk. Magyar idő szerint kedden délután jelentették be végül, hogy Busch az RCR-hez távozik, ahol a 8-as rajtszámú versenygép lesz az övé, így Tyler Reddick helyét veheti át.   

„Kyle Busch csatlakozása a Richard Childress Racinghez jelentős számunkra és a sportág egésze számára is. Bizonyított versenyző a sportág legmagasabb szintjén, és úgy gondolom, hogy tapasztalata, valamint a motorsport iránti elkötelezettsége az egész versenyprogramunkat fel fogja dobni. Mindig is csodáltam Kyle vezetési stílusát, valamint a győzelmeket és bajnoki címeket érő képességeit, amióta csak belépett a sportba. Ki ne akarná, hogy egy bizonyított NASCAR Cup Series bajnok vezesse az autóját?” – mondta el a bejelentés során a csapat tulajdonosa, Richard Childress.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kyle Busch (@rowdybusch) által megosztott bejegyzés

A Williams csapatfőnöke szerint De Vriesnek már nem kell tennie semmit

A Motorsport.com kérdezte meg a Williams csapatfőnökét, Jost Capitót arról, hogy mit kell még tennie Nyck de Vriesnek azért, hogy jövőre ülést kapjon az F1-ben:

„Nem, neki már nem kell tennie semmi mást. Vannak más elkötelezettségei is, igaz? Abszolút kiemelkedő munkát végzett és nagyon magasra értékelem őt. Emiatt az elvárásaim is nagyon magasak voltak, de ő azt is túlteljesítette. Hogy nálunk fog-e versenyezni? Nem tudom, őt kell megkérdezni a szerződéseiről. Éppen most láthattuk, hogy ezek milyen zavarosak tudnak lenni, mi pedig nem erről vagyunk ismertek. Én nem beszélek elméleti dolgokról, csak a tények érdekelnek és ha vannak tények, akkor megoldás is lehetséges” – mondta a hollandról Capito.

jost

fotó: dppi

A kör, ami pluszpontot ért Pereznek

Sergio Perezé lett az Olasz Nagydíj leggyorsabb köre, ezzel szerzett egy pluszpontot: íme az erről megjelent belsőkamerás felvétel. A videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_25

 

Max Verstappen Magyarországon próbálta ki az új Hondát – videó

Még augusztusban forgatott promóciós videót a Honda Racing Max Verstappennel: az F1-es világbajnok a Magyar Nagydíj után hazánkban maradt, hogy felvegyenek pár jelenetet az összeállításhoz. Christian Horner hívja, hogy Budapestről nagyon gyorsan oda kellene érni az Örkényben található Euroringre, hogy kipróbálja a 2023-ra szánt Honda Civic Type R-t. Spoiler: sikerül neki.