DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

Véget ért a 71 éves svájci motorsporttilalom

Svájc 71 év után hivatalosan is feloldotta a pályaversenyekre vonatkozó tilalmát, ezzel véget ért a motorsport egyik legkülönösebb korlátozása. Az ország kormánya megerősítette, hogy július 1-jétől ismét legális lesz állandó versenypályákon autóversenyeket rendezni az országban – a tiltást még az 1955-ös Le Mans-i 24 órás tragédia után vezették be, amelyben 83 néző és Pierre Levegh versenyző vesztette életét. A hivatalos közlemény szerint „a módosítás értelmében megszüntetik a pályaversenyzés tilalmát”.

A L’Equipe emlékeztetett rá, hogy Svájc már hosszú évek óta vizsgálta a lehetőséget: az első parlamenti kezdeményezések még 2010-ben indultak el. A mostani nyitás ugyanakkor továbbra is óvatosnak mondható. Az Il Sole 24 Ore beszámolója szerint a versenyengedélyekről a jövőben az egyes kantonok dönthetnek majd, amelyeknek külön-külön kell mérlegelniük a zajterhelést, a környezetvédelmi és a biztonsági szempontokat.

Éppen ezért egyelőre nem valószínű, hogy rövid időn belül nagy nemzetközi események vagy új állandó versenypályák jelenjenek meg Svájcban, egy esetleges F1-es Svájci Nagydíj pedig inkább csak érdekes felvetés, mint valódi projekt. A szabályozást egyébként 2015-ben már részben enyhítették, amikor külön engedményt adtak az elektromos versenysorozatok számára. Ennek köszönhetően 2018-ban és 2019-ben Formula E-futamokat is rendeztek Zürichben és Bernben, a verseny azonban később logisztikai és politikai okok miatt eltűnt a naptárból.

A helyzet azért is volt különösen furcsa volt, mert miközben Svájc tiltotta a pályaversenyeket, több jelentős motorsport-projektnek is otthont adott, hogy mást ne mondjunk, itt található az Audi – a korábbi Sauber – Formula–1-es csapatának központja is.

bern

Lemaradtál a Formula-E mexikói futamáról? Mutatjuk a lényeget!

Parádés csatákat, ütközéseket és drámát hozott a szombati verseny a sima győzelmet arató Mitch Evans mögött, itt is az összefoglaló róla:

 

Visszatér régi sisakszíneihez Esteban Ocon

Néhány hozzáadott dologgal, ahogy ő fogalmaz. A megvalósítás az ő és a barátai közös ötlete volt.

 

Soha nem élt még át hasonlót az IndyCar újonca

Alex Palou saját megfogalmazása szerint gyorsabban ment átlagban (!) az IndyCar téli ováltesztjén, mint addig szárazföldön valaha.

 

Már a McLaren is mozgásban – videó!

Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:

 

 

Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!

Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

 

 

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor

Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:

 

 

Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk

A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.

 

Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál

A sorozat történetének legszorosabb finise.

 

A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája

A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.

 

Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők

„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Make every day Valentine's Day

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.

Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n

Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói

Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.

Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.

A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn

Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.

 

Melyik papaja színű McLaren a kedvenced?

Az F1-es istálló 2017-ben tért vissza az ikonikus színhez, amit azóta is használ. Most mind a négy típust közelről megvizsgálhatod az alábbi képen, ami kattintásra még nagyobbá válik.

mclaren-2017-2020nagy

Itt követheted élőben az Alpha Tauri leleplezését

Az autóbemutatók hetén az imidzsváltáson átesett Alpha Tauri szolgáltathatja a a legnagyobb meglepetést, hiszen az istálló immár nem a Red Bull energiaitalát, hanem a cégcsoporthoz tartozó ruházati márkát fogja népszerűsíteni. Ennek köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az autó és a csapatruházat drasztikus változáson ment keresztül. Minderre fény derül este nyolc órakor, amikor ezen és ezen a linken elindul az élő közvetítés.

 alphatauri-logo

Vandoorne lesz Hamilton tartalékpilótája

A Formula-E bajnokságának jelenlegi éllovasát, a korábban McLarennél versenyző Stoffel Vandoorne-t nevezte ki tartalékosnak a Mercedes istállója. A belga versenyző 2018 végén szorult ki az Formula-1-ből, tavaly óta a német márka Formula-E-s csapatát erősíti. Mivel az FE versenynaptára több ponton is ütközik az F1-ével, ezért a csapat Esteban Gutierrezre, a meglévő harmadik számú versenyzőjére továbbra is számít. Ők ketten váltva teljesítenek majd szolgálatot a 2020-as szezon során.

vandoorne-portre-20191

 

Videó: Silverstone-ban teljesítette első köreit az új Mercedes

Ahogy arról délelőtt beszámoltunk, a Mercedes ma leleplezte a 2020-as szezonra fejlesztett W11-est (galéria itt), amivel egy médianap keretében pályára is hajtott Silverstone-ban. Erről két videót is megosztott a csapat.

Egy kétperces videó a Red Bull filmes napjáról

Kikerült egy rövid összeállítás az eseményről - a videó a Formula-1 tulajdona, így ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva indul!

Videó: Raikkönen teszteli az Alfát

Miközben péntek délelőtt a Mercedes lerántotta a leplet a valódi 2020-as autójáról, az Alfa Romeo csendben bejáratta idei gépét, a C39-et. A tesztről a hivatalosan megosztott fotók mellett egy rövid videó is kiszivárgott. Így mozog az autó Kimi Raikkönen irányítása alatt: