DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Montoya: Verstappen fogja be, és vallja be, hogy az autója egy „túlsúlyos szar”

Max Verstappen egyre élesebben fogalmaz a Formula–1 jelenlegi szabályrendszerével kapcsolatban, különösen az új energiamenedzsment kapcsán. A négyszeres világbajnok odáig ment, hogy a távozás lehetőségét sem zárta ki, ha nem történik változás. A holland ugyanakkor hangsúlyozta, nem a Red Bull gyengébb formája miatt kritikusabb, és azt is elfogadná, ha nem a legjobb csapatnál versenyezne, amennyiben valódi, határon zajló versenyzésről lenne szó.

Bár sokan egyetértenek vele, a többszörös futamgyőztes és 2003-ban a világbajnoki címért küzdő Juan Pablo Montoya már nem először reagál kifejezetten keményen: „Ha nem vagy boldog a Formula–1-ben, akkor menj el. Legyen bátorságod vállalni a saját meggyőződésedet. Ha nem tetszenek a szabályok, beszélj az emberekkel, ne azzal fenyegetőzz, hogy elmész, mert ez nem igazán segít” – nyilatkozta a kolumbiai egy online szerencsejátékkal foglalkozó oldalnak, majd még keményebb hangra váltott:

„A helyében inkább befognám, elfogadnám a helyzetet, és beismerném, hogy szar autóban ül, és azért frusztrált, mert az autó egy húsz kilóval nehezebb túlsúlyos szar, és valószínűleg egész évben nem lesz versenyképes. Végső soron senki sem nagyobb a sportnál. Olyan ez, mint egy házasság, ha a másik fél nem akar veled lenni, mit tudsz tenni? Ha a másik úgy dönt, hogy nem te vagy az, akivel le akarja élni az életét, akkor hiába próbálod megtartani, boldogtalan lesz, majd megragad a tökeidnél fogva, kihasznál, majd végül így is elmegy.”

Montoya szerint Verstappennek tisztában kell lennie a döntése következményeivel is. „A sport nagyobb egy embernél, ez így van. Lehet bármennyire nagy név, a sport akkor is nagyobb. A probléma az, hogy ha csak azért mész el, hogy nyomást gyakorolj a szabályok megváltoztatása érdekében, a sport nélküled is megy tovább. És amikor vissza akarsz térni, lehet, hogy már nem lesz helyed. Tudnod kell, hogy amikor elmész, az végleges. Én is tudtam.”

verstappen-kina-4

Különleges gumikkal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli

A zandvoorti pálya egyedisége miatt új abroncsfelhozatallal készül a Holland Nagydíjra a Pirelli. Az F1 gumiszállítója a pálya utolsó, döntött kanyarjára készül az új típusokkal, amelyek közül a C2-es, második legpuhább keveréket a csapatok már a jövő heti teszten kipróbálhatják. Drasztikus változásokra nem kell készülniük, a prototípus legfőbb jellemzője, hogy valamivel ellenállóbb a megszokott abroncsoktól.

Érdekesség, hogy csak az első kerekeken változtattak, és azokat is csak akkor fogják élesben használni, ha azt indokoltnak találják. Előbb felmérik a frissen leaszfaltozott pálya tulajdonságait, és megvárják a csapatok visszajelzéseit is, szóval ez elsősorban egy óvintézkedésnek számít.

pirellik-20191

Fotó: DPPI

 

Fél év lenne lemásolni a Mercedes trükkjét

Jelenleg nincs olyan istálló az F1 paddockjában, amelyet ne foglalkoztatna a Mercedes tegnap felfedezett megoldása, a DAS, amivel a pilóta menet közben tudja állítani a kerekek széttartását. Ilyenkor minden, valamire való mérnök fejében végigfut a gondolat, hogy ezt érdemes lehet lemásolni, ám a Racing Point technikai igazgatója szerint ehhez komoly erőforrások szükségesek. 

"Ez nem egyszerű. Még az olyan csapatoknak is, mint a Ferrari vagy a Red Bull, hat hónapba telne lemásolni. Az autó orrát, de talán még a karosszériát teljesen át kellene tervezni" - nyilatkozta Andy Green. Az tehát egyértelmű, hogy a megoldást jó ideig kizárólag a Mercedes fogja tudni használni, így most az a kérdés, mekkora előnyük származik belőle.

bottas-barcelona1

Fotó: DPPI

A Williams szponzora támogatja a kis Hamilton szezonját a BTCC-ben

Zsinórban a második évben marad a Brit Túraautó-bajnokságban Nicolas Hamilton, csapatot és márkát váltva: a Motorbase Ford Focusa helyett Volkswagen CC volánja mögé ül a Team Hard színeiben. Említésre érdemes a 27 éves, mozgáskorlátozott pilóta főtámogatója is, a ROKiT telekommunikációs vállalat, amely a Formula-1-ben a Williams névadó szponzora.

A versenyző célja az lesz, hogy ezúttal a BTCC minden fordulóján részt vehessen, hiszen 2015-ben csak részleges szezont futott, tavaly pedig az utolsó két fordulót hagyta ki anyagi problémák miatt.

„A tavalyi év nagy kihívás volt számomra. Közel kerültem ahhoz a realitáshoz, hogy a karrieremnek vége lehet, ami igazán nehéz volt. Az emberek azonban kitartottak mellettem, segítettek, hogy fókuszált és pozitív maradjak. Most kiváló helyen vagyok, hogy új fejezetet kezdhessek el” – nyilatkozta a hatszoros világbajnok öccse, aki 2011-ben kezdett versenyezni, az évek során a BTCC mellett a brit Renault Clio Kupában és a túraautó Európa-kupán szerepelt a mezőny hátsó traktusában.

Sokak szívébe beférkőzött az Alpha Tauri – mi a te véleményed róla?

A Toro Rosso új nevet és megjelenést kapott, így született meg a 2020-as rajtrács nevében új csapata, az Alpha Tauri. A fehér-sötétkék dizájn sokak tetszését elnyerte, olyan véleménnyel is találkoztunk, amely az elmúlt öt év legszebbjének nevezte. De mi a te véleményed róla? Tudasd szavazómodulunkkal!

Felkarolta a Red Bull a Force India egykori indiai reménységét

Új taggal bővült a Red Bull juniorcsapata – amely így már nyolc főt számlál –, a 21 éves indiai, Jehan Daruvala csatlakozott az utánpótlásprogramhoz. A versenyző nagyon sokáig volt a Force India kötelékének tagja: az istálló 13 éves korában karolta fel azzal a reménnyel, hogy a következő indiai F1-es faragják belőle, és egészen addig egyengették útját, míg a csapat csődbe nem ment 2018-ban. A sors fintora, hogy Daruvala „függetlenként” villant meg igazán először, tavaly harmadikként zárta a GP3-as sorozatot.

Szintlépésként idén már a Formula-2-ben szerepel, korábbi csapatához, a Carlinhoz visszatérve: társa az ugyancsak Red Bull-védenc, Honda által is támogatott Yuki Tsunoda lesz.

A Racing Pointnál is lesz DAS? Ha már az a tavalyi Mercedes...

Érdekes kérdést kapott Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatvezetője azzal kapcsolatban, hogy átveszik-e ők is a Mercedes új DAS rendszerét - hiszen elég egyértelmű, hogy a csapat konkrétan a tavalyi Mercedest építette meg idénre.

"Vicces, hogy ezt kérdezitek... bár mi nem veszünk kormányrendszert a Mercedestől, de azt hiszem, hogy amúgy vehetnénk, ez egy átvehető alkatrésznek számít, szabályos lenne. Viszont nem vesszük meg tőlük, mert nem akarjuk. Ha úgy döntünk, hogy ebbe az irányba megyünk el, akkor megcsináljuk magunknak" - mondta Szafnauer.

rp

fotó: dppi

Ti melyik sisakot választanátok Hamilton helyett?

A hatszoros világbajnok nehezen tud dönteni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Torn between these two, which do you guys like most? Purple or Violet? ? #teamlh

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Hétvégén jön a WEC austini futama - íme a program

A 2019/2020-as szezon negyedik állomásához érkezik a hosszútávú-világbajnokság mezőnye, ezen a hétvégén Austinban feszülnek majd egymásnak a résztvevők. Mutatjuk a programot:

Szombat

15:00-17:00 Első szabadedzés
19:45-21:45 Második szabadedzés

Vasárnap

00:40-01:30 Időmérő
19:00-01:00 Futam

1_8

fotó: dppi

Kedves gesztussal búcsúztatta távozó szakemberét a Haas

Munkatársai által aláírt padlólemez-elemet kapott ajándékba a Haastól távozó technikus, aki a csapat első szezonja óta az amerikaiaknál teljesített szolgálatot.

Ez történt a második F1-es tesztnapon

Rövid videós összefoglaló a csütörtöki napról - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Videó: ez történt mostanában a McLarennél

Kijött a McLaren Unboxed sorozat legfrissebb epizódja, benne az utóbbi hetek fontosabb eseményeivel:

Újabb nagy név távozik a WTCR-ből

Egy világbajnokkal lesz szegényebb 2020-ban a túraautó-világkupa mezőnye, Rob Huff bejelentette távozását a sorozatból. Döntését azt követően hozta meg, hogy a mögötte álló Volkswagen úgy határozott, az idei évtől nem indít autót a szériában. A brit 15 évet versenyzett a túraautózás csúcsának számító WTCC-ben, majd WTCR-ben, ezalatt 350 futamot teljesített, szerzett egy vb-címet és 31 futamgyőzelmet. Figyelmét innentől saját versenycsapatára, a Teamwork Huff Motorsportra fordítja, amely idén a TCR Malajziában indít autót.

A pilótától Michelisz Norbi is elbúcsúzott.

Vettel jobban van, délután övé a terep

Jó hírünk van Sebastian Vettel rajongóinak: a német jobban van, így a barcelonai teszten ma délutánra átvette az autót csapattársától. Tegnap a Ferrari kénytelen volt Charles Leclerc-rel helyettesíteni a négyszeres világbajnokot, aki influenzaszerű tüneteket produkált, így nem tudta vállalni az első napot.

Videó: Ennyivel gyorsabb egy körön az idei Williams a tavalyinál

George Russell nagyon pozitívan nyilatkozott az FW43-ról, a tempó pedig alátámasztja az elmondottakat: az első tesztnapon 0,9 másodperccel volt gyorsabb, mint legutóbb a pályán, a tavalyi Spanyol Nagydíj időmérőjén.

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)

Előre-hátra mozgatja a kormányt Hamilton

A teszt nézői közül többen kiszúrták a fedélzeti felvételeken, hogy a Mercedes kormánya egy szokatlan mozgásra képes: Lewis Hamilton körein látszik, hogy az egyenes szakaszokon közelebb húzza magához, majd visszatolja eredeti helyére. Sőt, ha jobban megnézzük: a mozdulattal egyidejűleg a kerekek is közelednek egymáshoz, majd távolodnak. Közben a magyarul jelölésnek fordítható „marker” felirat villan fel a kijelzőn.

McLareni szigor: Kitiltottak mindenkit, aki Kínában járt

Drasztikus intézkedést vezetett be a Formula-1-es istálló: a csapathoz tartozó minden épületből – beleértve a barcelonai motorhome-ot – kitiltottak mindenkit, aki az előző két hétben Kínában tartózkodott, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e negatív teszteredménnyel koronavírusra. A The Sunnak így fogalmazott a csapat szóvivője: „Senkinek, aki Kínából utazott az elmúlt 14 napban, nem engedélyezett, hogy McLaren Csoport által működtetett épületbe vagy más létesítménybe belépjen legfeljebb 14 napig.”

A megkötés többek között a Barcelonából tudósító kínai újságírókra és fotósokra is vonatkozik. A sajtó egyik képviselője elmondta a Sunnak, a McLaren telefonon értesítette a kitiltásról. Az újságíró az előző három hétben ki sem mozdult otthonról, hogy elkerüljön minden rizikót – bár a McLaren szigora hátrányosan érinti, megérti az intézkedést, és nem neheztel a csapatra.

Fotó: McLaren

Az első idei tesztnap hivatalos összefoglalója

(A videó a YouTube-ra átkattintás után indítható el.)

Interjú az F1-es safety car pilótájával

Sok szállal kötődik Budapesthez a Forma-1-es biztonsági autó pilótája, Bernd Mayländer, aki legutóbb a TOP50 gála díszvendégeként járt Magyarországon. A safety car sofőrje elmondta, milyen gondolatok villannak fel benne, amikor hirtelen kiküldik, és kérésünkre kedvenc versenypályáit, továbbá a világ legjobb versenyzőit is rangsorolta.

Fél óra F1-es gyönyör a szemeknek és füleknek a pályaszélről

A téli várakozás jutalma: már felkerültek a videómegosztóra az első tesztnapon, pálya szélén készült videók. Csak semmi felesleges szövegelés: dőljünk hátra, és élvezzük az összesen csaknem 30 percnyi látványt és hangot!

Videó: Óriási baleset után szálltak ki sértetlenül az autóból

A Svéd Ralin történt az alábbi baleset, amikor egy R2-es Ford Fiesta csapódott neki nagyjából mindennek, ami az útjába került - szerencsére egyik versenyzőnek sem lett tulajdonképpen semmi baja.