DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

Döntöttek a felügyelők a Perez–Albon ütközésről, Colapintót figyelmeztették

Több vizsgálatot is folytattak a stewardok az F1-es Japán Nagydíj első szabadedzése után. A legkomolyabb incidenst Sergio Perez és Alexander Albon mutatta be, akik össze is ütköztek az utolsó sikán bemenetén. A thai pilóta nagy tempókülönbséggel érkezett meg a mexikóira a 130R után, a Cadillac versenyzője pedig elmondta, hogy nem észlelte a Williams közeledését, a virtuális visszapillantó tükrös rendszere, amely automatikusan jelzett volna neki erről, nem működött, s a csapat sem tájékoztatta – mivel ők pedig saját bevallásuk szerint nem érzékelték, mennyit közelített az előző kanyarokban Albon, és azt gondolták, tartani fogja a pozícióját. Albon viszont azt hitte, Perez azért fordul széles íven, mert el akarja őt engedni, így a baleset a versenyzők közötti félreértésnek és a kommunikáció hiányának volt betudható. Mindkét pilóta elismerte, hogy meglepte őket a sebességkülönbség, és egyikük sem volt teljes mértékben hibáztatható, így a felügyelők sem osztottak ki büntetést.

Ahogy két feltartásos esetben sem. Az egyik Lewis Hamilton és Max Verstappen között történt: bár a hétszeres világbajnok a pálya közepén haladt, amikor megérkezett rá a holland, s eleinte balra mozdult, de végül mégis a pálya jobb szélén maradt, a Red Bull pilótájának nem kellett fékeznie vagy elkerülő manővert végrehajtania, így a stewardok nem látták indokoltnak a büntetést. A másik eset Liam Lawson és Carlos Sainz között történt: ott a spanyol azzal kerülte el a szankciót, hogy a csapat Jak Crawford gyorskörére való figyelmeztetése miatt húzódott félre és lassított, s csak ezzel zavarta kicsit az új-zélandit.

FRISSÍTÉS: A stewardoknak akadt dolguk az FP2 után is, méghozzá ismét egy Verstappen-feltartás miatt: ezúttal Franco Colapinto cikázott előtte a hátsó egyenesben. A felügyelők a felvételek és rádiózások megtekintése-meghallgatása után arra jutottak, hogy az argentint figyelmeztetésben részesítették, mivel a csapata többször is jelezte számára a Red Bull érkezését, és bár a gumimelegítős cikázással felhagyott ekkor, az ideális íven maradt ahelyett, hogy balra húzódott volna, így Verstappennek félbe kellett szakítania a gyorskörét.

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze:

 

Bukás, mentőhelikopter, tüdőzúzódás: hazaengedték a sérült motorost

Mirt hazaengedték a kórházból: Joan Mir múlt hétfőn a brnói teszten bukott hatalmasat, amely után előbb a pálya orvosi központjából kezelték, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. A suzukisnál tüdőzúzódást diagnosztizáltak, ezt leszámítva viszont a közlemények szerint megúszta súlyos sérülés nélkül az incidenst. Mirt pénteken szállították át Barcelonába, ahol a kezelését a MotoGP orvosa, Dr. Angel Charte felügyelte. A vizsgálatok során megállapították, hogy a spanyol versenyző tüdeje továbbra is be van gyulladva a zúzódások miatt, ezért a hétvégére is bent tartották a kórházban. Hétfőn azonban az orvosi csapat végre hazaengedte Mirt, aki így otthon folytatja a rehabilitációt a jövő heti újabb vizsgálatig, amelyen eldőlhet, hogy indulhat-e a motoros a Brit Nagydíjon.

666px_1797_1163

forrás: P1Race.hu
fotó: Suzuki Racing

Videó: Albon eddigi legszebb F1-es megmozdulásai

Még csak pár versenyt futott a királykategóriában, máris beülhet egy topautóba. Az eddigiekről az F1 készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kisfiával égette a gumit győzelme után a NASCAR-sztár

Kevin Harvick tavaly is fiával, Keelannel ünnepelt, idén erre még rátett egy lapáttal, és a győzelem utáni szokásos gumiégetésre, a Burnoutra őt is beültette maga mellé az autóba. A fiú arckifejezését látva nem volt ez rossz döntés. Pláne, hogy a győztes által begyűjtött kockás zászló is az övé lett...

 

Ha egy kérésünk lehet, akkor Albon és Leclerc innentől az F1-ben is vívjon ilyen csatákat

Ezt az F2-es pengeváltást 2017-ből élmény nézni.

 

Honnan került elő a magyar rali legújabb tehetsége?

Dudás Gergő nemrég került bele a rali vérkeringésébe, idén viszont vezeti az ORC értékelését és abszolútban is ott van az élmezőnyben. Ő volt az AFM legutóbbi stúdióvendége:

Kevés ember tudja így felvenni a kesztyűt Marc Marquezzel a jelenlegi ellenfelek közül

Ha odakerült mellé, mögé vagy éppen elé, Andrea Dovizioso a kerék-kerék elleni csatákban az eddigi hatból ötször győztesen jött ki a spanyol ellen a MotoGP éppen aktuális versenyén.

 

A MotoE esős futamának összefoglalója

Spielbergben tartották ezen a hétvégén a legfontosabb motoros eseményeket, így a MotoE futamát is, ami szintén tartogatott izgalmakat, akárcsak a MotoGP elképesztően szoros befutója:

Bottas erős kezdésétől Kanadán át Verstappen feltámadásáig: ez történt eddig az idei F1-es szezonban

Bő hét percben végigkövethetjük, hogy mi is történt az F1-ben a nyári szünet előtt.

Idén sem maradunk vicces nyári Mercedes-videósorozat nélkül: egy Hamilton-táncbemutatóval kezdődik

"Ha nem versenyezhetünk, szórakoztatunk máshogy" - vallja a Mercedes, amely elindította tavaly nagy sikert aratott videósorozatát idén is. Ezekben Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak öltözött emberek csinálnak különféle dolgokat - íme az első...

 

Visszanézhető a Ralihíradó legfrissebb adása

Hétvégén került a FIX TV képernyőjére az AFM Ralihíradójának legfrissebb adása, a Youtube-on pedig már vissza is nézhető:

 

Fantasztikus felvétel: Egy mai IndyCar-verseny 1968-as kamerával filmezve

Nick Shirrell, a Film Grain and Octane munkatársa azzal foglalkozik, hogy egy 1968-ban készült, Canon 1218 Super8 kamerával járja a világot és klasszikusnak tűnő felvételeket varázsol a jelenkorban megörökített videóiból. Alább a júliusi Road America IndyCar-futam lélegzetelállító képsorait láthatjátok:

Fesztiválon járatta meg Buemi az RB8-ast

Sok szép emléke fűződhet a Red Bull RB8-ashoz a csapattagoknak, hiszen Sebastian Vettel ezzel az autóval hódította el harmadik világbajnoki címét, mindössze három ponttal megelőzve Fernando Alonsót. A hétszeres futamgyőztes technikát Sebastien Buemi dolgoztatta meg egy kicsit hazájában, Svájcban, a a Red Bull Race Day-en.

 

 

Több szempontból is kicentizte győzelmét Andrea Dovizioso

Egyrészt több kanyar és több kör már nem állt volna rendelkezésére, lévén már a kockás zászló várt rájuk Marc Marquezzel, másrészt pedig a videó tanúsága alapján még talán össze is értek az utolsó kanyarba érkezve, az olasz meglepetésszerű manővere nyomán...

 

Jobbnál jobb teljesítményeknek köszönhette Jamie Chadwick a W Series-bajnoki címet

Ezeket gyűjtötték össze a W Series Twitter-csatornáján.