DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Kalapács alatt Hamilton egyik futamgyőztes autója

Az idei Brit Nagydíj ideje alatt kalapács alá kerül Lewis Hamilton 2010-es McLaren MP4-25-ös F1-es autója – értesült a Racefans. A szaklap tudomása szerint ez az első olyan árverésre bocsájtott versenyautó, amit a hétszeres világbajnok vezetett. Előzetes becslések szerint az 1-es karosszériaszámú, Törökországban futamgyőzelmet szerzett konstrukció 5-7 milliió dollárért találhat gazdára.

ham-2010-torokgp

Fotó: DPPI

Mitől Williams a Williams?

A bajtársiasság, a csapaton belüli egyedülálló atmoszféra, a hagyományok, Frank Williams személye... A Monacói Nagydíjon fennállása 750. F1-es futamára készülő Williams az alábbi videóban idézi fel a dicső múlt ikonikus pillanatait, miközben a csapat történetének kulcsszereplői próbálnak választ adni a címben feltett kérdésre.

Női overallok és új színek a W Series tesztjén

Fontos hét ez a W Series számára, a női formulaautós széria ugyanis a tavalyi szezon törlése után készül a visszatérésre, a főpróbának pedig a Wales festői környezetébe beágyazott anglesey-i versenypálya ad otthont. Itt tesztel a mezőny 18 tagja, vagyis az előző szezon 12 legjobb helyezettje, valamint a 2019 végi válogatón kiválasztott hat újonc - akikhez most még csatlakozott néhány új név, például a brit F4-ben jeleskedő Abbi Pulling, s talán még ő is kaphat versenyzési lehetőséget a szezonban.

A teszten bemutatkoztak a változatosabb színű autófestések, de a hölgyek büszkén viselték a Puma által kifejlesztett új overallt is, amit kifejezetten a női testfelépítéshez szabtak.

A W Series június 26-án kezdi meg szezonját, de az F1 naptárváltozása miatt nem a Paul Ricardon, hanem a Red Bull Ringen - a Stájer és az Osztrák Nagydíjon is ott lesznek, az évadot pedig nyolc fordulósra tervezik.

Ideiglenesen visszatér az F2-be a Williams akadémistája

Két versenyhétvége erejéig visszatér a Formula-2-be Jack Aitken. A brit pilóta Monacóban és Bakuban Matteo Nanninit fogja helyettesíteni a HWA istállójánál, miután az olasz versenyző úgy döntött, június első feléig kizárólag az F3-as kötelezettségeivel kíván foglalkozni, miután a sorozat barcelonai első hétvégén dobogós helyezést ért el.

Aitken háromévnyi F2-es tapasztalattal bír, tavaly év végén Bahreinben pedig egy F1-es futamon is rajthoz állt a Williams színeiben. A brit idén a GT World Challenge szériájában versenyez.

2_hwa_racelab_formula2_aitken_jack

Elektromos gokartokkal versenyeznek az ötévesek

Az E-Bambini egy elektromos hajtású gokart a legkisebbeknek, amelyet a Willisits Team fejlesztett ki. Ebben a kategóriában akár 5 éves kortól vehetnek részt gyerekek. Az idei első fordulón 7 gyermek állt rajthoz ebben a géposztályban. Mindenki remekül vette az akadályokat és a WMS tagjai komoly potenciált látnak ezekben a gyerekekben. Ez a géposztály egy rendkívül hasznos, alapozó korszak a sportba belépők számára.

A Red Bull első győzelme, Alonso és Button rádiózása – öt jó hangulatú pillanat Monacóból

A legújabb F1-es válogatással a monacói "feelgood" pillanatok kerültek a középpontba: visszaemlékezhetünk többek között a Red Bull istállójának első dobogós helyezésére, Jenson Button gyalogosan megtett tiszteletkörére, valamint arra az alkalomra is, amikor Fernando Alonso az Indy 500 helyszínéről hívta fel az őt helyettesítő Jenson Buttont.

A mezőny már alig várja, hogy birtokba vegye Monaco utcáit

Bár a pályán zajló események csak csütörtökön kezdődnek, az F1-es istállók néhány nappal ezelőtt már beköltöztek a monacói paddockba. A hely hangulata kétségtelen, amiről a csapatok által készített fotók is tanúskodnak. Így mutat egy versenyhétvége előtt hétköznapon Monaco belvárosa:

E1rOfLeX0AII55e

E1rOhp7WUAQv4Ra

E1rD5wQXMAwVf3F

E1rLzNrWQAExP8i

Wolff még mindig azt mondja, hogy a Red Bull a legerősebb, tőlük pedig bravúr lenne a győzelem

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Toto Wolff szereti úgy beállítani az erőviszonyokat a nyilatkozataiban, hogy az ő csapatától bravúr lenne a győzelem, így tesz most is - Monacóra készülve azt hangoztatja, hogy itt a Red Bull az esélyes...

"Monaco nagy leszorítóerőt kíván és tudjuk, hogy ez a Red Bull egyik erőssége. Nagyon jók voltak a barcelonai harmadik szektorban, az pedig gyakran jó erőfelmérő a monacói pályához. Úgy megyünk bele a hétvégébe, hogy tudjuk: ők az esélyesek, ők a legjobbak és azt is tudjuk, hogy más csapatok is kihívást fognak jelenteni. Élvezzük a vadász szerepét" - mondta Wolff.

wol_2

fotó: dppi

A Toyota is megmutatta, hogy hogyan szól a hibrid WRC-je - videó

A készülő Rally1-es Yaris hangjával nekünk nincs problémánk...

Yuki Tsunoda csak most tudta meg, hogy Monacóban csütörtökön vannak a szabadedzések

A 21. születésnapját egy hete, május 11-én maga mögött tudó (de különösebben nem megünneplő) Yuki Tsunoda életében először fog Monte-Carlo városi pályáján versenyezni, mivel a tavalyi nagydíjhétvégét a Formula-2-vel együtt nem tartották meg, korábban pedig olyan kategóriákban szerepelt, melyek nem versenyeznek Monacóban. Így lehet, hogy a fiatal japán rácsodálkozott, hogy ezen a pályán csütörtökön tartják a szabadedzéseket…

„Várom már Monacót, főleg, mivel a spanyol egy nehéz hétvége volt számomra, nem vezettem jól az időmérőn és hibáztam. Néhány nappal a verseny után volt a 21. születésnapom, de semmi különöset nem csináltam: Covid-mintavétel reggel, utána edzés – szokásos hétköznap!” – tréfálkozott az AlphaTauri előzetesében Tsunoda.

„Soha semmilyen kategóriában nem versenyeztem még Monacóban, de Makaóban például már igen, szóval van némi tapasztalatom utcai pályákon. Elmennek. Sok szokatlan tényező lesz ezen a hétvégén, nem is olyan rég, még Spanyolországban tudtam meg, hogy itt csütörtökön tartják a szabadedzést, pénteken pedig nem vagyunk a pályán. Nem lesz szabad kizökkennem emiatt” – árulta el a japán, aki legalább nem csütörtök reggel értesült arról, hogy aznap vezetnie kell.

Lauda-festés, Hamilton és Verstappen majdnem-ütközése: Ez történt legutóbb Monacóban

A tavalyi kimaradásból kifolyólag utoljára 2019-ben tartották meg a Monacói Nagydíjat. A verseny előtt hunyt el a Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda, ezért a Mercedes előtte tisztelegve pirosra festett halóval foglalta el az első sort. A futamon azonban a csapat győzelmét is veszély fenyegette: Max Verstappen végig szorongatta Lewis Hamiltont. A veszélyes bokszkiengedés miatt öt másodperces időbüntetést kapó holland azonban végül a második helyet nem tarthatta meg, csak negyedikként értékelték.

A 2019-es Monacói Nagydíj összefoglalója (a YouTube-ra átkattintva indul):

Egy újabb ötlet arra, hogy hogyan fog kirepülni a jachtok közé Monacóban Mazepin - videó

Valamiért rengeteg ilyen kép és videó kering a monacói F1-es hétvége előtt - itt a legújabb elképzelés...

„Ráléptem a fékre… és egyáltalán nem volt fék”

Szomszéd Lajos nagy balesete volt a Swift Cup Europe 2021-es szezonnyitójának egyik jelentős mozzanata – a fiatal pilóta szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Motorsporthíradó beszámolója a hungaroringi verseny eseményeiről:

A motorcserés káosztól Jackass duplájáig – a Francia GP legemlékezetesebb pillanatai

A 2021-es szezon eddigi talán legőrültebb versenyét láthattuk vasárnap Le Mans-ban – íme, a legfontosabb momentumok mozgóképes formában (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Emlékeztek még a Ferrarihoz beugró olasz pilótára?

A Formula Podcast stábja a legutóbbi adásban az elmúlt 25 év legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vette sorra, s bár a listára nem fért fel, mert korántsem volt annyira rossz pilóta, Luca Badoer azért egy különdíjat kiérdemelt részünkről. A vonatkozó részt 16:40-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

F1, rali, gokart: Visszanézhető a májusi Motorsporthíradó

Tartalom:

- Formula-1-es terepszemle Mészáros Sándorral.

- A Boldogkő Ralival elkezdődött a hazai szezon.

- A Swift Cup Europe küzdelmei a Hungaroringen.

- Egy mérnök munkája a Mercedes F1 csapatánál.

- Elektromos gokartokkal versenyez a hazai utánpótlás.

- Horvátországban vendégeskedett a Rali-világbajnokság.

A monacói verseny, amelyen Raikkönen és Magnussen leparkolt a hajtúkanyarban

A hétvégén rajtoló Monacói Nagydíj alkalmából az F1 egy furcsán alakult 2014-es esetre emlékezett vissza, amikor Kimi Raikkönen a hajtűkanyar előtt bevetődött Kevin Magnussen mellé, bevenni azonban már nem tudta a balost, így egyszerűen leparkolt a fal tövében, magával rántva ellenfele futamát. Ezt a szituációt nézhetjük most vissza minden létező kameraállásból.

Videó: Grosjean megmutatta, hogyan kell pole-pozíciós kört futni Indianapolisban

Az idén IndyCarban versenyző Romain Grosjean saját Youtube-csatornáján osztotta meg a szériában elért első pole-pozíciós köréről készült fedélzeti kamerás felvételt. A vonalvezetés ismerős lesz az F1 idősebb nézőinek, hiszen a mezőny (néhány módosítástól eltekintve) azt a GP-nyomvonalat használta Indianapolisban, amit 2007-ig az F1-esek.

Ez a Grosjeanról készült kép egy fotópályázaton is megállná a helyét

Az alábbi felvétel tipikus példája annak, amikor egy kép többet mond ezer szónál. Múlt hétvégén Romain Grosjean élete harmadik IndyCar-futamán állt rajthoz, miután tavaly év végén az F1-ben szörnyű balesetet szenvedett. Szurkolói nagy örömére a pole-pozícióból rajtolhatott Indianapolisban, ahol végül a második helyen ért célba. A dobogón készült róla az alábbi kép, amelyen a jól megérdemelt trófeáját fogja.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Grace Alivia Hollars (@_gracehollars) által megosztott bejegyzés

Amikor Sennának és Prostnak is nehézséget okozott a pezsgőbontás

Vicces jeleneteket idézett fel az F1 Instagram-csatornája az 1989-es San Marinó-i Nagydíjat követő pódiumceremóniáról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés