DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Hajszál híján baleset, Herta a falat súrolva kerülte ki ellenfelét

Ijesztő pillanatokat élt át az IndyCar indianapolisi tesztnapján Colton Herta. Az Andretti Autosport 21 éves pilótája a mezőny többi tagjával az idei Indy 500-as viadal tesztjén vett részt, amikor komoly tempókülönbséggel utolérte az épp irányt váltó Scott McLaughlint. Herta számára centire pontosan akkora rés maradt a baleset elkerülésére, amilyen széles az autója volt, ez tisztán hallható az alábbi felvételen. McLaugin autójához és a falhoz is hozzáért, de megúszta. Santonio Ferucci nem volt ilyen szerencsés, számára egy csúnya ütközéssel ért véget a tesztnap.

A 2021-es Indy 500-at május 30-án rendezik meg a legendás oválpályán.

 

Binotto elismerte, a Ferrari hátsó szárnya is hajlékony

Az év balhéja van kialakulóban az F1-ben. Minden ott kezdődött, hogy a Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton észrevett egy érdekes jelenséget a Red Bullon: az energiaitalosok autójának hátsó szárnya feltűnően hajlékonyan viselkedik. A trükkre az FIA egy szigorítással reagált, de a zúgolódást ez nem tudta csillapítani. Monacóban új szintre emelkedett a konfliktus, a Mercedes mellett többek között a McLaren és az Alfa Romeo is megszólalt az ügyben. Egyes források szerint nemcsak a Red Bull élt a trükkel, és ezt Mattia Binotto alátámasztotta. A Ferrari csapatfőnöke a sajtónak elárulta, az ő autójukon is hasonlóan viselkedik a hátsó légterelő.

"Igen, mi is kihasználtuk ezt. Alkalmazkodnunk kell majd, de nem hiszem, hogy ez jelentősen befolyásolná a teljesítményünket. Biztos vagyok benne, hogy az FIA alaposan megvizsgálta, mi helyes és mi helytelen, én teljes mértékben bízom bennük" - idézte a csapatfőnök szavait a Crash.net. A bizalommal nincs mindenki így, a McLaren például azt kifogásolta, hogy a szervezet nem tiltotta be azonnal a trükkös megoldást. További részletek a fent linkelt cikkekben.

E10nTsXWYAI-fgn

Összehasonlítás: Melyik csapat gyorsult Monacóban 2019-hez képest?

Érdekes összevetést láthatunk az alábbi grafikán, ami azt szemlélteti, az F1 tíz istállója hogyan teljesített a csütörtöki második monacói edzésen a 2019-es alkalomhoz képest. Ahogy az jól látszik, mindössze három csapat gyorsult, és messze a Williams fejlődött a legnagyobbat. Az idei aerodinamikai szabályváltozásokból fakadóan a többség jó néhány tizedmásodpercet veszített a tempójából. Természetesen a szabadedzéses köridőket mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ezek célja a felkészülés a versenyhétvége lényegi részére, az időmérőre és a futamra.

d70qjoj4qa071

Különböző keverékekkel készül a Pirelli a két osztrák F1-es fordulóra

Az izgalom és a változatosság érdekében eltérő gumikat szállít az idén nyárra kitűzött két Red Bull Ring-i Formula-1-es fordulóra a Pirelli. A június 27-i Stájer Nagydíjra a C2, C3, C4-es, az egy héttel később következő Osztrák Nagydíjra pedig a keményebb, C3, C4, C5-ös keverékekkel készülnek. Ez utóbbiakat használja a mezőny az e hétvégi Monacói Nagydíjon is - közölte a Racefans.

ausztria-2020-grid

Fotó: DPPI

Lemaradtál az F1-es szabadedzésekről? Itt pótolhatod mindkettőt

Kétszer szűk három percben foglalta össze számunkra az F1 Youtube-csatornája a csütörtökön Monacóban történteket. Láthatjuk többek között Fernando Alonso, Carlos Sainz és Mick Schumacher fallal való találkozását, a McLaren új festését, valamint Nicholas Latifi tolatását is.

Szörnyen lassú körökre képes, mégis rajthoz állhat az F2-es futamon Deledda

Csütörtökön kora délután Monacóban rendezték meg a Formula-2 idei második időmérő edzését, ami egy meglehetősen szokatlan eredménnyel zárult. A HWA színeiben versenyző Alessio Deledda 1:27.744-es körrel úgy végzett az utolsó pozícióban, hogy a közvetlenül előtte leintett Jack Aitkentől 4,4 másodpercet, a pole-pozíciós Theo Pourchaire-től pedig 6,8 másodpercet kapott. Mivel a pilóta veszélyesen lassú a többiekhez képest, a 107%-os szabály értelmében rajthoz sem állhatna, de itt jön a csavar a sztoriban: a felügyelők hagyják őt elindulni a holnapi futamon. 

Ezt a csapat kérte a felügyelőktől, akik meghallgatták az istálló menedzserét, majd hivatalos indoklás nélkül nyilvánosságra hozták döntésüket.

A Racefans arról ír, a 107%-os szabály alól csak kivételes esetben mentesíthetnek egy versenyzőt, például akkor, ha szabadedzésen értékelhető kört láthattunk tőle. Ez Deledda esetében nem mondható el, az olasz edzésen futott legjobb köre 1,5 másodperccel elmaradt a fent kiemelt legjobb időmérős eredményétől.

Ez5aKQ-XEAYGdXI

 

Hamilton minden bizonnyal így mutatta meg, hogy mennyire hajlékony a Red Bull hátsó szárnya

A Lollipopman Comics humoros animációját ne hagyjátok ki!

Alonso stílusosan érkezett meg a monacói hétvégére

Az év eleji kerékpáros balesete nem vette el Fernando Alonso kedvét a kétkerekűektől: Monaco sok F1-es pilótának hazai pálya, a kétszeres világbajnok pedig egy Aprilia sportmotorral érkezett meg a helyszínre. Természetesen saját cége, a Kimoa neve teljesen véletlenül most is tökéletesen jól láthatóan, tisztán olvashatóan, szemet megütő helyen szerepel a fotón.

alo_2

F2: A mezőny legfiatalabbja a monacói pole-ban

A pálya rövidsége miatt két csoportra osztották a Formula-2-es mezőnyt a csütörtöki időmérő edzésen: páros és páratlan rajtszám alapján sorolták őket az A és B csoportba, melyeknek egy-egy 16 perces etap jutott.

Az A csoport 11 versenyzőjének legjobb körét az ART-s Theo Pourchaire futotta meg 1:20,985-tel: a francia ráérzett a monacói pályára, ahol életében először járt, közel fél másodpercet adott a második Oscar Piastrinak és a harmadik Jüri Vipsnek. A fiatal pilóta kiváló tempója ellenére arra lehetett számítani, hogy a pálya felgumizódása a B csoportot segíti – ráadásul itt indult a favorit, a reggeli szabadedzésen leggyorsabb Robert Svarcman.

Bár a B csoport is gyorsult a negyedóra végén, Svarcman legerősebb köre csak 1:21,403 volt, több mint négy tizeddel elmaradt Pourchaire-től, aki így már harmadik Formula-2-es hétvégéjén megszerezte első pole-pozícióját. A szombat délutáni főverseny rajtrácsa úgy áll össze, hogy a két csoport helyezettjei felváltva követik egymást: így a második Svarcman mögött a premás csapattárs Piastri, Dan Ticktum és Vips a sorrend, annak ellenére, hogy az észt körideje jobb volt, mint a brité.

A Formula-2-es futamokat a következő két nap során bonyolítják le: pénteken 11:45-kor, szombaton 8:20-kor és 17:15-kor.

 

A monacói főverseny rajtsorrendje:

 

  Versenyző Csapat Köridő Csoport
1 Theo Pourchaire ART Grand Prix 1:20.985 A
2 Robert Shwartzman Prema Racing 1:21.403 B
3 Oscar Piastri Prema Racing 1:21.443 A
4 Dan Ticktum Carlin 1:21.589 B
5 Juri Vips Hitech Grand Prix 1:21.523 A
6 Ralph Boschung Campos Racing 1:21.854 B
7 Roy Nissany DAMS 1:22.102 A
8 Christian Lundgaard ART Grand Prix 1:21.877 B
9 Felipe Drugovich UNI-Virtuosi Racing 1:22.131 A
10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi Racing 1:21.912 B
11 Jehan Daruvala Carlin 1:22.244 A
12 Liam Lawson Hitech Grand Prix 1:21.941 B
13 David Beckmann Charouz Racing System 1:22.585 A
14 Marcus Armstrong DAMS 1:22.168 B
15 Bent Viscaal Trident 1:22.827 A
16 Richard Verschoor MP Motorsport 1:22.758 B
17 Lirim Zendeli MP Motorsport 1:22.933 A
18 Marino Sato Trident 1:24.091 B
19 Gianluca Petecof Campos Racing 1:23.344 A
20 Guilherme Samaia Charouz Racing System 1:24.302 B
21 Jack Aitken BWT HWA Racelab 1:23.353 A
22 Alessio Deledda BWT HWA Racelab 1:27.744 B

 

Ez a különbség egy jó és egy kiváló kör között Monacóban - videó

Lewis Hamilton 2019-es teljesítményt elemzik ki nekünk az alábbi videóban - ment egy egészen jó kört, aztán javított rajta egy jelentősebbet egyszerűen azzal, hogy agresszívebben autózott a falak között. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétszer is gyorshajtáson kapták Ricciardót a szabadedzésen

A Monacói Nagydíj első szabadedzésén a stewardok tájékoztatása szerint kétszer történt sebességátlépés a bokszutcában, ráadásul mindkettőt ugyanaz a versenyző követte el, Daniel Ricciardo a különleges festésű McLarennel. A városi pályán 60 km/h a bokszutcai limit, melyet az ausztrál kétszer átlépett egy hajszálnyival: először 61,7 km/h, másodszor 61,3 km/h sebességgel haladt.

A versenyfelügyelők figyelmét nem kerülte el a szabálytalanság, ezért két csekket is írtak Ricciardónak egyenként 200 eurós bírságról. A 140 ezer forintnak megfelelő összeg láttán mi biztosan szitkozódnánk, de az első tréninget 15. helyen záró ausztrál számára ez csak aprópénz.

Ricciardo sportautóval járta körbe a monacói pályát és erről egy epizódot is csinált a vlogjában

Daniel Ricciardo, a sportautója és Monaco:

Vettel: Ismeritek azt a viccet, amikor a gyufa fölmegy a hegyre?

"Egy gyufaszál mászik föl a hegyre, de már izzad a kimerültségtől. Már majdnem elérte a csúcsot, amikor elsétál mellette egy sün. Mire megszólal a gyufa: 'Ó ha tudtam volna, hogy jár a busz, azzal jövök!'"

Ezzel a viccel köszönt be Sebastian Vettel a Monacói Nagydíj sajtótájékoztatóján, majd pedig erősen nehezményezte, hogy a teremben sem a riporter, sem a mellette ülő Max Verstappen nem nevetett a csattanón.

A fél mezőny különleges sisakokkal készült Monacóra

Speciális autófestéshez speciális sisakfestés dukál: ha már a McLaren múltidéző köntöst kapott a hétvégi nagydíjra, a versenyzők sisakjaira is retródizájn került. Daniel Ricciardo számára az inspiráció az 1974-es Indy 500-at megnyerő McLaren fényezése volt – amellyel ráadásul a 3-as rajtszámmal versenyzett Johnny Rutherford –, míg Lando Norris egy még korábbi érát idéz a sisakra festett védőszemüveggel és a bőrsisakot imitáló festett varrásokkal.

A Williamsnél egy mérföldkövet ünnepelnek, a csapat 750. nagydíját. A szám George Russell és Nicholas Latifi sisakjára is felkerült. Előbbire számos legendás Williams-autót felfestettek a múltból, utóbbi nosztalgikus kék és sárga színeket kapott, valamint a konstruktőri vb-címek évszámait is hordozza.

 A hazai versenyző Charles Leclerc az egyetlen monacói előtt tiszteleg, aki nyert a Monacói Nagydíjon: az 1931-es évszámot és Louis Chiron nevét pingáltatta a bekékülő sisakra.

Így lehet drónnal követni egy versenykamiont - videó

Csajtai Kristóf drónfelvételét mutatjuk meg - június 12-13-án látogat a Hungaroringre a kamion-Eb, addig is hangolódjunk ezzel a videóval. 

 

Csütörtökön lesznek az F1-es szabadedzések, íme a menetrend

A monacói szokásoknak megfelelően csütörtökön lesznek a szabadedzésen a hercegségben - mutatjuk a menetrendet és a tv-közvetítéseket:

Csütörtök

9:45-10:30 Formula-2, szabadedzés

11:30-12:30 Formula-1, első szabadedzés (vizes Eb után M4 Sport)

13:20-14:00 Formula-2, időmérő (M4 Sport)

15:00-16:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

A teljes hétvégi menetrend itt megtekinthető!

mon2

fotó: dppi

Helyszíni: Leclerc húzása a nap cukisága Monacóban

A Monacói Nagydíj szerdai sajtónapjának cukiságbombáját minden kétséget kizáróan a helyi hős, Charles Leclerc dobta le. Miután végzett a médiával kapcsolatos kötelezettségeivel, a Ferrari pilótája – sok más versenyzőtársával ellentétben – nem volt rest megállni a kapuk mellett ácsingózó szurkolók maroknyi csapatának. Köztük egy aprócska kisgyerek felvetette: „Megkaphatnám a sapkádat?”

A hazai pályán eddig nem túl szerencsés monacói előbb egy sanda pillantást vetett az őt kísérő szigorú sajtófőnökre, majd nem tétovázott: levette a sapkáját, aláírta és a kerítésen keresztül átadta a kis szurkolónak. Naná, hogy a kedves gesztust tapsvihar és éljenzés fogadta – jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója.

 

Ez a (közel)jövő? Így szól a teljesen elektromos raliautó - videó

A Herczig Norbertnek hosszú évekig autót szállító osztrák BRR teszteli a teljesen elektromos Skoda Fabiát - milyen a hangja?

 

 

A W Series pilótanője lett az Aston Martin F1 Team nagykövete

A Versenyző Nagykövet pozícióba nevezte ki az Aston Martin csapata a 26 éves versenyzőnőt, Jessica Hawkinst. A jól hangzó névhez tartozó pontos szerepkörről egyelőre csak annyit tudni, hogy Sebastian Vettel, Lance Stroll és Nico Hülkenberg mellett fog dolgozni.

Hawkins a női versenysorozat, a W Series 2019-es szezonjának 11. helyezettje, és a 2021-es évadban is rajthoz fog állni. Emellett kaszkadőrként dolgozik, a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni stábjában is szerepel – összefonódás, hogy akárcsak a többi Bond-filmben, ebben is felbukkan az Aston Martin márka több modellel.

Jessica Hawkins a W Series második tagja, aki Formula-1-es pozícióhoz jut: a 2019-es év bajnoka, Jamie Chadwick a Williams fejlesztőpilótája.

Videó: Amikor Schumacher és Latifi összeakasztotta a bajszát

Monacóban köztudottan borzasztóan nehéz előzni, de ez nem azt jelenti, hogy a pilóták ne is próbálkoznának. A hercegségben rendezett 2019-es F2-es hétvégén Nicholas Latifi az újonc Mick Schumachert támadta az alábbi manőverrel, aminek koccanás lett a vége.  Csak emlékeztetjük az olvasóinkat, hogy idén is egy ligában versenyeznek...