DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Amikor Sennának és Prostnak is nehézséget okozott a pezsgőbontás

Vicces jeleneteket idézett fel az F1 Instagram-csatornája az 1989-es San Marinó-i Nagydíjat követő pódiumceremóniáról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ha lemaradtál a hétvégi IndyCar-futamról, itt pótolhatod a lényeget

Indianapolisban vendégeskedett a hétvégén a mezőny, ahol Romain Grosjean a pole-ból indulva második lett, Rinus Veekay pedig karrierje első győzelmét szerezte – itt a mozgóképes összefoglaló a szombat esti versenyről:

 

Kubicáék a Red Bull Ring-i 4 óráson sem találtak legyőzőre

Eddig remekül szerepel Robert Kubica a számára új sorozatban, a European Le Mans Seriesben: egy hónapja Barcelonában kapásból győzni tudott a Team WRT LMP2-es autójával, most pedig a spielbergi négyórás versenyen ismételte meg ezt a sikert a lengyel, valamint két csapattársa, Louis Deletraz és Yifei Ye. A dupla győzelemnek köszönhetően Kubica (aki a két viadal között egy F1-es szabadedzésen való részvételt is beiktatott a programjába a Spanyol Nagydíjon, valamint a Pirelli tesztjén is vezette az Alfa Romeót) csapata értelemszerűen a bajnokságban is vezet – az alábbi videóban teljes hosszában visszanézhető az ELMS Red Bull Ring-i futama:

Baku saját F1-es sprintre pályázik

A Formula-1 idén három különböző helyszínen teszteli a sprintkvalifikációnak elnevezett újítást, ami egy 100 kilométeres versenytávval rendelkező, a másnapi rajthelyet meghatározó verseny megjelenését takarja a szokásos időmérő edzés és futam között. A tervek szerint Nagy-Britanniában, Olaszországban és Brazíliában tesztelik az új formátumot, és ezek alapján döntik el, jövőre érdemes-e megtartani. Ha igen, akkor Baku is szívesen rendezne egyet.

"Őszintén szólva bármilyen változást, bármilyen kísérletet szívesen veszünk. Én támogatom, hogy megkavarják a versenyhétvégék menetét, ezáltal izgalmasabbá téve a helyzetet" - nyilatkozta a Motorsportnak a pálya ügyvezető igazgatója, Arif Rahimov.

Baku egy év után jövő hónapban tér vissza az F1-es versenynaptárba. Tavaly a Covid miatt elmaradt a városi pályára kiírt verseny.

BAKU-ACTION11

A legrosszabb F1-es versenyző legendája

A Formula Podcast legutóbbi adásában az elmúlt 25 év tíz legkutyaütőbb F1-es versenyzőit vettük sorra, s bár az időintervallum miatt nem fért fel a listára, azért nem mentünk el szó nélkül Taki Inoue mellett, aki maga építi saját mítoszát, miszerint nála rosszabb pilóta sosem volt az F1-ben. A vonatkozó részt 9:03-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Lufi unikornissal ünnepelték Raikkönenék kislányuk születésnapját

A mai napon lett négy éves Kimi Raikkönen és felesége, Minttu második gyermeke, Rianna – a közösségi médiába feltöltött fotók alapján megadták a módját az ünneplésnek:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés

Alesi fia szakadó esőben nyert futamot Japánban

Giuliano Alesi idén nyergelt át a Super Formula sorozatba, miután édesapja, a korábbi F1-es futamgyőztes Jean Alesi szerint anyagi nehézségek miatt a Formula-2-ben már nem tudta folytatni. A hétvégén az Autopolis versenypályán vendégeskedett a mezőny, ahol szinte végig esőben kellett körözniük a versenyzőknek. Alesi remekül alkalmazkodott a körülményekhez, megszerezte a pole-pozíciót, majd a futamon is végig vezetett – amíg nagyjából a táv harmadánál, a 13. körben meg nem szakították azt piros zászlóval. Mivel már nem indították újra a versenyt, a fiatal francia első győzelmét aratta a sorozatban, ám ezért nem kapott teljes pontokat, hiszen nem teljesítették a táv 75 százalékát – ennek és a szezonnyitó kihagyása ellenére is ötödik a bajnokságban Alesi.

alesi-superformula-1

Eddig is sejtettük, de most már hivatalos is, melyik csapattal indul Tassi Attila

A Honda elsőként jelentette be, hogy nem változtat a felállásán a WTCR-ben, s idén is az Esteban Guerrieri, Nestor Girolami, Tiago Monteiro, Tassi Attila négyessel vágnak neki a Túraautó-világkupa küzdelmeinek. Azt azonban akkor még nem árulták el, hogy mi lesz a leosztás a csapatok terén, vasárnap viszont megerősítették, hogy továbbra is a Münnich Motorsport felel majd a Civicek versenyeztetéséért. A párosítások is maradnak: a két argentin az All-Inkl.com Münnich Motorsport nevű gárdát fogja erősíteni, míg Monteiro és Tassi az All-Inkl.de Münnich Motorsport névre hallgató istálló színeiben fog szerepelni – de gyakorlatilag csak névileg van szétválasztva a két alakulat.

Összesen egyébként hat magyar érdekeltség lesz a 22 indulóból: Tassi mellett ott lesz Michelisz Norbert a BRC Racing új Hyundai Elantra N TCR-jének volánjánál, míg a Zengő Motorsport összesen négy Cuprát küld csatasorba Boldizs Bencével, Mikel Azconával, Jordi Genével és a legutóbb bejelentett Rob Huff-fal.

munnich-honda-wtcr

A csapatok már birtokba vették a monacói garázsokat

Jövő hétvégén visszatér a legendás Monacói Nagydíj az F1 versenynaptárába, miután a Covid miatt tavaly 1954 óta először elmaradt. A pályára csak csütörtökön hajtanak az autók, a csapatok azonban már beköltöztek az utcai pálya garázsaiba, amiről az alábbi videó is tanúskodik. A város tehát készen, már csak a pilótáknak kell megérkezniük.

Toto Wolff is elvinné Londonba az F1-et

Toto Wolff csapatvezető szerint egy londoni Formula-1-es futam nagyszerű alkalom lenne arra, hogy a széria megmutassa, mennyire innovatív, és fejlett technológiailag. Nagy-Britanniában évtizedek óta Silverstone látja vendégül az F1 mezőnyét, de már Bernie Ecclestone fejében is megfogalmazódott egy futam a brit fővárosban. Egyelőre sem neki, sem az őt követő Liberty Mediának nem sikerült ezt összehoznia. Talán a Mercedes csapatfőnökének szavai előrelendítik az ügyet.

"Egy londoni versenyt mindent felülmúlna. Remélem, hogy a város polgármestere és Mr. Johnson miniszterelnök olvasni fogja ezeket a sorokat. Mi rendelkezünk a világ leghatékonyabb hibrid erőforrásaival, a jelenlegi szupersztárunk pedig brit, szóval menjünk, mutassuk be a technológiánkat és az innovációra való képességünket. Menjünk, versenyezzünk Londonban" - fogalmazott a London Evening Standard hasábjain.

london-f1-street

Vasárnap 13 órakor érkezik az AFM Motorsporthíradó friss adása a Fix TV-n!

Ma kerül adásba az Autósport és Formula Magazin legújabb tv-műsora, amelyben stúdióvendégünk nem más lesz, mint az idén már több F1-es nagydíjhétvégét megjáró kollégánk, Mészáros Sándor, de szó lesz emellett még a Boldogkő Raliról, a Swift Cup hungaroringi versenyéről, valamint a WRC-ről is. 13 órakor tehát érdemes lesz a FIX TV-re kapcsolni!

afm-motorsporthirado_1

Védettségi igazolvánnyal lesz látogatható az idei F1-es Magyar Nagydíj

Azt már korábban bejelentették, hogy a tervek szerint idén újra lehetnek majd nézők a Hungaroringen, természetesen az aktuális járványügyi intézkedések betartása mellett. Mivel augusztusig a kormány védettségi igazolványhoz köti a rendezvényeken való részvételt, ezért nem meglepő, hogy Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára egy Facebook-videó végén is ezt erősítette meg:

„A Formula-1 és más nemzetközi versenysorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező hazai szurkolók” – fogalmazott az államtitkár, aki külön kitért arra, hogy a WTCR, a Kamion-Eb és az F1-gyel egyszerre érkező Formula-3 versenyeire is ugyanez a rendelkezés lesz érvényes, így védettségi igazolvány birtokában szurkolhatunk a helyszínen Lewis Hamiltonék mellett Michelisz Norbertéknek, Kiss Norbertnek és Tóth Lászlónak is.

A Hungaroring honlapján hozzáteszik: 18 éven aluli kiskorúak koronavírus ellen védett személy felügyelete mellett szintén részt vehetnek a rendezvényen nézőként. Kiskorúak esetén a hatodik életévét betöltött személy életkorát személyazonosító igazolványával, útlevelével, vezetői engedélyével vagy diákigazolványával lehet igazolni.

hungaroring-nezok-1

Fotó: Hungaroring Média

Volt valaha rosszabb versenyző Yuji Idénél? Szerintünk igen!

A Formula Podcast legutóbbi adásában az elmúlt 25 év legnagyobb kutyaütőit vettük sorra, s a stáb arra jutott, hogy bizony volt valaki, aki még a négy futam után eltanácsolt japánt is felül-, azaz alulmúlta. A vonatkozó részt 1:52:35-nél hallhatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Pezsgő, holland zászló és egy termetes trófea – Verstappen felidézte történelmi győzelmét

2016. május 15-én óriási eredményt ért el Max Verstappen, aki mindössze 18 és fél évesen megszerezte első Formula-1-es futamgyőzelmét, ezáltal a széria valaha volt legfiatalabb futamgyőztese lett. A holland pilóta első futamát teljesítette a Red Bull istállójánál, ahová Danyiil Kvjat helyére léptették őt elő. A sikerhez a Mercedes csúnya betlijére is szükség volt, de ez semmit sem vesz el a pilóta eredményének értékéből, amire Verstappen az alábbi fotóval emlékezett vissza.

E1bSIAHXsAE1fdZ

 

Videó: Lenullázta magát a gokart-Eb mezőnye

Ijesztő tömegbaleset történt a gokart-Európa-bajnokság aktuális fordulóján Genkben. Az OK-Junior futamának egy pontján jelentős csapadékmennyiség zúdult a pályára, miközben az egyik kanyarban piros-sárga csíkos, tehát csúszós pályaszakaszra figyelmeztető zászlót lengettek. A mezőny rosszul reagált a hirtelen megváltozott körülményekre, így a jobbos kanyarban az élmezőny nyílegyenesen leszaladt a pályáról, bele a gumifalba. Tudomásunk szerint senki sem sérült meg komolyabban.

Egyetlen labdával és egy kérdéssel zavarba hozták a fél F1-es mezőnyt

Szórakoztató játékra invitálta a pilótákat az F1 hivatalos Youtube-csatornája. A versenyzőknek az volt a feladatuk, hogy sorolják fel a munkatársaik nevét, miközben minden egyes név mellett feldobják a kezükbe adott teniszlabdát, majd tapsolnak egyet. Meglepően sok versenyzőt sikerült zavarba hozniuk, de a legtöbbjük legalább ennyire élvezte is a feladatot. Talán a labda tehet róla, hogy Kimi Raikkönen is feltűnően sokat mosolygott.

Grosjean a pole-pozícióról: Úgy érzem, újjászülettem

Óriási eredményt ünnepelhet az F1-től visszavonult Romain Grosjean, aki élete harmadik IndyCarban töltött versenyhétvégéjén, Indianapolisban pole-pozíciót szerzett. „Mintha feléledtem volna” – fogalmazott a pilóta, aki egy évtizedes F1-es karrierje során mindössze egyetlen egyszer, a 2012-es Magyar Nagydíjon indulhatott az első rajtsorból. Úgy fogalmazott, első F1-es évei során szerencsés volt a Lotus autóival, de azt követően egyszer sem ült igazán erős technikában.

„Nagyon jó érzés egy olyan mezőnyben vezetni, ahol mindenkinek esélye van. Amikor valaki eljut a Formula-1-ig, előtte minden kategóriában nyert már, de ha az F1-ben nem a legjobb autóban ül, akkor erre eléggé kicsi lesz az esélye” – nyilatkozta a francia, aki egyáltalán nem bánja, hogy maga mögött hagyta a száguldó cirkuszt. Jól érezte magát benne, de most már másra vágyik.

A Haas egykori pilótája magyar idő szerint szombat este indul az élről az amerikai széria 25 fős mezőnyében.

E1Y77jMXIAAlKN2

Törött karosszériaelemekkel emlékszik vissza egyik nagy kudarcára a Mercedes

2016. május 15-e egy jelentős mélypont volt a Mercedes Formula-1-es istállójának életében. Az aznapi Spanyol Nagydíj kilátásai nagyszerűen festettek a csapat számára, hiszen két pilótájuk, Nico Rosberg és Lewis Hamilton birtokolták az első rajtsort. A futam azonban szörnyen alakult számukra: a rajtot követően Hamilton a fűre szorult, nekiütközött csapattársának, így mindketten a sóderágyban végezték. Ez hat éve volt, de az istálló azóta sem feledte az esetet. A Mercedes legújabb Instagram-posztjából kiderült, a két autó ütközésben megsérült karosszériaborításait kitűzték a gyár egyik falára, így mindenkit emlékeztetve a csalódásra és az abból levont tanulságokra.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Mansell tolatásától a Red Bull és a Mercedes betlijeiig – amikor félrementek a bokszkiállások

Antonio Giovinazzi balul sikerült kerékcseréje megihlette a Formula-1 YouTube-csatornájának készítőjét, ugyanis top 10-es válogatást állított össze a legemlékezetesebb bokszutcai malőrökből. A Red Bull kétszer is betlizett Monacóban, de a Mercedesnek is volt két kaotikus kerékcseréje az elmúlt két évben (a videó átkattintva nézhető meg!):

Érinti is, meg nem is Grosjean Mercedes-tesztjét a Francia Nagydíj előbbre hozása

Pénteken jelentette be hivatalosan az F1, hogy a Török GP törlése miatt egy héttel hamarabb kerül sor a Francia Nagydíjra, mivel az eredeti időpontra egy második spielbergi futamot szúrtak be. Sokakban felmerülhetett a kérdés, hogy mindez hogyan érinti Romain Grosjean Mercedes-tesztjét, amelyet a múlt héten erősített meg a csapat.

Nos, a világbajnoki címvédő gárda a Motorsport.com szaklapnak elárulta, hogy sajnos az időpont-változtatás miatt a hazai futamának versenynapjára tervezett demoköreit törölni kellett a francia pilótának, hiszen az ütközik az IndyCar Road Americán rendezendő versenyével, amelyen Grosjean is indul, viszont a június 29-re tervezett egész napos tesztet így is megtartják a Paul Ricard pályán – annak ellenére, hogy az így a két osztrák verseny között lesz esedékes.

grosjean-mercedes-1