Verstappen-hatás: Nem is volt kérdés az NLS-időpontváltoztatás
https://formula.hu/parc-ferme/40247
A Nürburgring Langstrecken-Serie (NLS) nemrég megerősítette, hogy egy héttel előrébb hozza a szezon második futamát, így azt március 21-én rendezik meg. A döntés célja az volt, hogy elkerüljék az ütközést a Japán Nagydíjjal, és így Max Verstappen rajthoz állhasson egy felkészülési versenyen a májusi nürburgringi 24 órás viadal előtt. Verstappen tavaly a Nordschleifén már megmutatta, mire képes: csapattársával, Chris Lulhammel közösen megnyertek egy négyórás futamot, ami hatalmas figyelmet irányított a sorozatra.
A megnövekedett érdeklődés Toto Wolff szerint is kulcsszerepet játszott a naptármódosításban. A Mercedes csapatfőnöke hangsúlyozta, hogy nem egyéni kezdeményezésről volt szó. „Nem személy szerint én voltam, hanem az AMG az NLS szervezőivel együtt” – mondta a sajtó, köztük a RacingNews365 és a Formula.hu képviselője előtt. „Ez nyilvánvaló előny minden résztvevőnek és magának a sorozatnak is.”

Verstappen tavalyi indulása rendkívüli nézettséget hozott: az NLS élő közvetítése közel 350 ezer megtekintésnél jár, míg a Sky Sports összefoglalója több mint 175 ezer nézőt vonzott. Wolff szerint a számok önmagukért beszélnek.
„Nem emlékszem pontosan az adatokra, de egy normál NLS-fordulóhoz képest nagyjából százszor több néző volt a YouTube-on, amikor Max indult” – fogalmazott. „Valami 10 ezerről 750 ezerre ugrott a szám, valami egészen elképesztő. Ilyen helyzetben nem kérdés a változtatás. Ez nagyszerű a Nürburgring 24 órás versenynek és a szurkolóknak is, hogy Max ott lehet. És természetesen mi is élvezzük, hogy egy Mercedest vezet!”
Máris beegerészte magát az F1 előszobájába az új Red Bull-növendék O'Ward
https://formula.hu/parc-ferme/22418
Idén vette fel a soraiba Patricio O'Wardot a Red Bull juniorprogramja, és bár a 20 éves pilóta versenyzői karrierje az utóbbi években már az amerikai kontinensen bontakozott ki, nem nagyon lehet mellélőni azzal a feltételezéssel, hogy az energiaitalosok saját vadászterületük, az F1 felé próbálják majd terelni a következő években az idén az IndyCarban részleges szezont futó mexikóit. Első lépésként máris találtak neki egy betöltendő ülést a Formula-2-ben a a spielbergi hétvégére, mégpedig azt, amely a Paul Ricardon hibákat halmozó Mahaveer Raghunathan eltitása miatt üresedett meg.
SURPRISE!! Im going across the pond this weekend and joining @mpmotorsport_ in the #17 machine for the 6th round of the @FIA_F2 #AustrianGP
— Patricio O'Ward (@PatricioOWard) June 25, 2019
•
¡¡SORPRESITA!! Me toca cruzar el lago este fin para correr en @FIA_F2 con @mpmotorsport_ en Austria!! en la máquina #17 pic.twitter.com/pSWHLuGDgk
Elég váratlanul lett sörreklám Coulthard és Rosberg alakításából
https://formula.hu/parc-ferme/22417
Táncol, majd hindiül beszél, szóval jó messziről indítja ezt a reklámvideót David Coulthard, aki még a bálteremben is információkat kap a fülére, mint egy F1-es versenyző. Nico Rosberg beköszönése azonban egy óvatlan pillanatban a sörözés felé tereli a történet csapásirányát.
Videó: átrepült a korláton, egy fa állította meg
https://formula.hu/parc-ferme/22416
Méretes bukás egy hétvégi lengyel raliversenyről - a versenyzőknek elvileg nincs komoly bajuk:
Ez a tíz legjobb belső felvétel a Francia Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/22414
A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornájának válogatása ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
A három ifjú F1-es titán akkor és most
https://formula.hu/parc-ferme/22413
Felipe Massa osztotta meg az alábbi fotót, melyen Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell látható kisgyerekként és most, aktív F1-es pilótaként. A brazil gratulált nekik és azt írta, hogy elképesztő látni ezt a képet, mindannyian nagy teheségek és sok mindent mutathatnak meg a sportban.
Két éve történt Vettel és Hamilton emlékezetes bakui ütközése
https://formula.hu/parc-ferme/22412
A két többszörös világbajnok rivalizálásának egyik legtüzesebb pillanata volt a két évvel ezelőtti. 2017. június 25-én, Azerbajdzsánban a német pilóta előbb eltalálta a szerinte őt féktesztelő britet – a későbbi vizsgálat szerint nem történt szándékos lassítás –, majd felháborodva a Mercedes mellé hajtott, és nekikormányozta a Ferrarit. Vettel a leckéztetésért stop-and-go büntetést kapott, a futam után pedig meghurcolták, többek között az FIA is felülvizsgálta az esetet.
Vandoorne már a Mercedest teszteli
https://formula.hu/parc-ferme/22411
Bár hivatalosan még a HWA versenyzői és a Venturi technikáját vezetik a Formula-E idei szezonjában, valójában Mercedes-pilótának számít Stoffel Vandoorne és Gary Paffett, így dupla feladatot látnak el a szezon során, hiszen az elektromos sorozatba ősztől csatlakozó stuttgarti gyártó autójának tesztelését is ők végzik. Most az olaszországi Varano versenypályát róják ők ketten - ez a nemzetközi vérkeringésben kevésbé ismert helyszín is az ország északi részében, Maranello közelében található, és annak a Riccardo Palettinek a nevét viseli, aki az 1982-es Kanadai Nagydíjon szevedett halálos balesetet.
.
3, 2, 1... GO! Track action mode is in full swing as our preparation for @FIAFormulaE Season 6 continues at @AutodromoVarano. Head over to our Instagram Story for exclusive insights. https://t.co/KOUOMDw4AS#drivenbyEQ #MercedesFE #ABBFormulaE #FormulaESoonHasAMercedes pic.twitter.com/F6H3ZpDNP9
— Mercedes-Benz EQ Formula E Team (@MercedesEQFE) June 25, 2019
Teljesen kikeltek magukból Massáék, amikor hátraküldték őket a mezőnyben
https://formula.hu/parc-ferme/22410
Ennyi portugál ajkú ember korábban talán csak akkor esett neki bírónak a sporttörténelemben, amikor a portugál futballválogatott tagjai győzködték a játékvezetőt arról, hogy Cristiano Ronaldo esése nem színészkedés volt, hanem tizenegyest ér.
A Formula-E Bern ePrix-jének első köre után alakult ki az alábbi vita a pilóták és a versenyirányítás között, miután piros zászlóval megszakították a körözést a rajtot követő hatalmas torlódás miatt. Lucas di Grassi, Felipe Massa és Antonio Felix da Costa azok közé tartoztak, akik valahogy át tudták préselni magukat a káoszon és gyenge rajthelyük után hirtelen az élbolyban találták magukat. Ám a versenyigazgató úgy rendelkezett, hogy a biztonsági autó mögött az eredeti rajtsorrend szerint kell visszaállniuk a pilótáknak, amit hitetlenkedve fogadtak az előnyös helyzetbe kerülők.
"Bocsánat, de én még életemben nem láttam ilyet!" - méltatlankodott a döntés miatt az autósportban már kétségtelenül sokat megélt Massa.
.@LucasdiGrassi and @MassaFelipe19 among the drivers debating what happens next after the red flag #SwissEPrix #ABBFormulaE pic.twitter.com/1XE8fdb3pF
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) June 22, 2019
Vettel megmagyarázza, hogyan lehet népszerűbb a közösségi médiában, mint Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/22409
"Engem úgy is 600 ezren követnek, hogy nincs is saját oldalam!" - érvel csapattársa előtt az a Sebastian Vettel, aki mára az egyetlen aktív F1-es pilóta maradt, akinek nincs hivatalos profilja sem, Facebookon, sem Twitteren, sem Instagramon, ám a különféle rajongói oldalai így is népszerűbbek, mint néhány versenyző saját profilja.
A Ferrari pilótái az alábbi játékban bizonyítják, mennyire ismerik egymást, miközben olyan kérdésekre kell egymásnak hátat fordítva válaszolniuk, mint hogy ki érkezik meg korábban a pályára, ki kel fel nehezebben reggelente, vagy hogy ki szeret jobban szerepelni.
Episode 1 of our new challenge series between Seb & Charles! Just how well do these @scuderiaferrari teammates know each other? pic.twitter.com/BVEERi8yRR
— ShellMotorsportTeam (@ShellMotorsport) June 24, 2019
Sainz maga is meglepődött azon, hogy milyen rést talált Verstappen mellett
https://formula.hu/parc-ferme/22408
A McLaren spanyolja élvezettel osztotta meg az alábbi videót, amelyen a Francia Nagydíjon kivitelezett rajtra látható. Carlos Sainz nemcsak legyorsulta Lando Norrist, de az első kanyarban még úgy tűnt, hogy Max Verstappent is elkaphatja, majd a kör során még egyszer próbálkozott korábbi csapattársával szemben.
Oh lá lá lá! That gap #carlo55ainz #frenchgp pic.twitter.com/BhX1C8XjNV
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) June 24, 2019
Hálás közönségnek sok-sok gumiégetés járt Kiss Norbitól a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22407
A kamion Európa-bajnokság magyar sztárja nem kímélte a gépén lévő abroncsokat.
Kép forrása: Kiss Norbi (Facebook)
Csapattársak vívtak ölre menő csatát a második helyért az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/22406
Az F1-hez szokott néző talán azon gondolkozhatott: vajon hogy viselik ezt a Team Penske garázsában? Mindenesetre az IndyCarban ez azért megszokottabb, ráadásul Josef Newgarden és Will Power vigyáztak is egymásra. Igaz, a győzelemre így sem volt esélyük, így a tét csak a második hely volt.
The only team orders at @Team_Penske? May the best man win#INDYCAR // #REVGROUPGP pic.twitter.com/Y8UG1rb3Ju
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) 2019. június 23.
Nem volt meg fejben a Francia Nagydíj minden egyes pillanata Daniel Ricciardónak
https://formula.hu/parc-ferme/22405
Éppen ezért nem is értette a verseny leintése után az interjúzónában, amikor arról kérdezték, mit gondol arról, hogy Romain Grosjean fúj rá a futamon történtek miatt. Ricciardo teljesen őszintén visszakérdezett, kicsit talán magának is címezve ezt a kérdést: mi a f.szt csináltam?
Daniel Ricciardo forgetting he was even racing Grosjean (while swearing) on Dutch TV is genuinely incredible
— iGP Manager (@iGPManager) 2019. június 23.
How can you not love this man pic.twitter.com/cXhB3JV1kV
A benne lévő Kimi Raikkönent idézte meg az F3 észt versenyzője
https://formula.hu/parc-ferme/22404
Jüri Vipset a francia F3-as hétvégén a gyors kör megkezdése előtt kellett békén hagyni.
"Yeah shut up, I know what to do!" #FrenchGP #F3 @jurivips @HitechGP pic.twitter.com/JvoECA5YKz
— Formula 3 (@FIAFormula3) 2019. június 22.
Hiába a füvön előzés, 332 másodperces büntetés miatt bukta a Porsche a győzelmet a nürburgringi 24 óráson
https://formula.hu/parc-ferme/22403
A Pierre Kaffer, Frank Stippler, Dries Vanthoor és WTCR-es remeklései után autót váltó Frederic Vervisch által vezetett #4-es Team Phoenix Audi R8 LMS nyerte a hétvégi 24 órás versenyt a Nordschleifén, amely több mint 150 autó részvételével zajlott. Bár a verseny jelentős részében a #911-es Manthey Porsche állt az élen, köszönhetően többek között az alábbi videóban látható manővernek is, amellyel Kevin Estre két kerékkel a fűre hajtva vette át a vezetést, az egységre az utolsó órában szabtak ki egy komoly, bokszutcában letöltendő időbüntetést, így végül a második helyre csúsztak. Egész pontosan 5 perc 32 másodpercet kellett állniuk amiatt, mert Laurent Vanthoor (a győztes autóban ülő Dries testvére) gyorsan hajtott dupla sárga zászlós szakasz alatt, a megengedett 120 helyett 172 km/órát mértek nála.
Kategóriagyőztes lett napjaink legfelkapottabb versenyzőnője, a W Series összesítését vezető Jamie Chadwick is, aki Alex Brundle és Peter Cate oldalán egy Aston Martint vezetett - összesítésben ez nekik a 28. helyet jelentette.
LIVE: Three wide, two wheels on the grass! Absolutely mad racing at the 24 Hours Nürburgring as Estre overtakes for the lead in the fifth hour of racing! #24hNBR
— Motorsport.com (@Motorsport) June 22, 2019
Catch the action LIVE and FREE on https://t.co/IcqLX4eXzF: https://t.co/0i1AZWRcA0 pic.twitter.com/vBlc53ghLN
Jackie Stewart kézrátétellel megállapította, hogy nem elég kimerítő a mai F1
https://formula.hu/parc-ferme/22402
Régen minden egyszerűbben, egyenesebben, észszerűbben működött, mint a mai túlbonyolított világban - mondják napjainkban is az idősebb generáció tagjai. Ennek mutatta meg remek példáját az F1 legidősebb élő világbajnoka, Jackie Stewart, akinek 80. születésnapját ünnepelte meg a mezőny a Francia Nagydíj rajtja előtt. Míg az F1 szakértői, versenyzői és döntéshozói évek óta polemizálnak azon, hogy kellően nagy kihívást, erőfeszítést jelent-e napjaink versenyautóinak vezetése, a skót a díjátadó előtti pihenőszobában rátette a kezét Charles Leclerc fejére, majd megállapította: "nem dolgozott eléggé, még a haja is száraz!"
Sir Jackie giving it large to @Charles_Leclerc #F1 #FrenchGP pic.twitter.com/5cHm52uR7D
— Formula 1 (@F1) June 23, 2019
Itt a négyfős csata, amiről mindenki lemaradt a Paul Ricardon
https://formula.hu/parc-ferme/22401
Mivel éppen közelgett Lewis Hamilton befutója, és Charles Leclerc is felkapaszkodott Valtteri Bottas mögé, így az alsó pontszerző helyekért zajló Ricciardo-Norris-Hülkenberg-Raikkönen mérkőzés nagy részéről lemaradt a közvetítés szerkesztője, aki talán maga is meglepődött azon, hogy végre lehet eseményeket mutatni. Íme a csata mind a négy pilóta belső kamerájából, amelyen látszik Ricciardo mindkét, pályán kívülről végrehajtott előzése, amelyekért aztán az egyenként 5-5 másodperces időbüntetés járt.
Last lap battle between Norris, Ricciardo, Räikkönen and Hulkenberg onboard pic.twitter.com/qn3zgvepfb
— Pelé (@FAP_Pelzeri) June 23, 2019
Nem sűrűn látni ekkora repülést autóversenyen
https://formula.hu/parc-ferme/22400
A történtekről csak egy fotó áll rendelkezésünkre, de a kiválóan elkapott pillanatképből átjön, milyen óriási baleset történt egy francia ralikrosszversenyen. Edgar Maloigne és Lucas Darmezin volt a két érintett, mind a ketten jól vannak.

Bottas kissé bealudt a Francia Nagydíjon főnöke szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22399
Lewis Hamilton idei hatodik futamgyőzelme után a helyszínen sokan rámutattak arra, hogy csapattársát, Valtteri Bottast testbeszéde alapján letaglózta az újabb kudarc, és év eleji lendülete végleg megtörhet. Toto Wolff szerint nincs erről szó: helyette annyi történt, hogy a finn kissé álmos volt a hétvégi versenyen.
„Vajon érzi a nyomást Lewis részéről? Bízom benne, hogy nem erről van szó. Még a Leclerc-rel vívott csata során is bealudt kicsit” – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Fotó: Ollé Iván
Ezek voltak a Francia Nagydíj emlékezetes pillanatai a Ferrari számára
https://formula.hu/parc-ferme/22398
Rövid összefoglaló videó a Scuderiától az elmúlt hétvégéről: a hangulat kiváló volt, a catering ötcsillagos, a pályán mutatott tempóról inkább nem szólnak…