DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari

Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.

Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.

Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.

Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:

Év Név 2013 F138
2026 SF-26 2012 F2012
2025 SF-25 2011 150° Italia
2024 SF-24 2010 F10
2023 SF-23 2009 F60
2022 F1-75 2008 F2008
2021 SF21 2007 F2007
2020 SF1000 2006 248 F1
2019 SF90 2005 F2005
2018 SF71H 2004 F2004
2017 SF70H 2003 F2003-GA
2016 SF16-H 2002 F2002
2015 SF15-T 2001 F2001
2014 F14 T 2000 F1-2000

ferrari-auto-f1

Szintlépés: Rossi a BMW gyári pilótája lett

Valentino Rossi 26 világbajnoki szezon után, 2021 végén intett búcsút a MotoGP-nek. A versenypályáktól azonban nem távolodott el, csak kettőről négy kerékre váltott: idén a GT World Challenge Europe versenyein állt rajthoz a Team WRT Audijával. 2023-ban is ugyanitt és ugyanennél a csapatnál fog szerepelni a 43 éves versenyző, csak immár az istálló márkaváltása révén egy BMW M4 GT3-as volánjánál – nemrég a festést is leleplezték –, emellett olyan legendás viadalon is rajthoz áll majd Maxime Martin és Augusto Farfus társaságában, mint a Bathursti 12 órás.

A BMW pedig szemlátomást bízik Rossiban, ugyanis bejelentették, hogy az olasz legenda mostantól a gyári versenyzőjük lesz. Ez egyértelmű szintlépést jelent a Doktor számára, aki így tehát gyári szerződéssel fog rendelkezni. Nem mellesleg ezzel megnőtt az esélye arra, hogy egy erős szereplés esetén – márpedig az eddigi tesztek alapján Rossi bizakodó – a BMW LMDh-modelljét is kipróbálhassa, s akár azzal a legendás Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állhasson, amikor a bajorok 2024-ben visszatérnek az Endurance-világbajnokság csúcskategóriájába.

rossi-bmw-wrt

Hivatalos: Eldőlt, mikor érkezik a 2023-as F1-es Ferrari

Korábban csak híresztelésként számolhattunk be arról az olasz sajtó értesülései alapján, hogy mikorra tervezi a jövő évi Formula-1-es autója bemutatóját a Ferrari, most azonban maga a Scuderia erősítette meg a pletykákat. Naptárakat tehát előkapni: a jeles dátum február 14-e, azaz Valentin-nap – nem véletlen, hogy a vörösök „Készen állsz, hogy szerelembe ess?” felütéssel osztották meg az erről szóló posztot a közösségi médiában. Pontos időpontot és helyszínt egyelőre nem árultak el, de ha ebben is igaza lesz az olasz sajtónak, akkor ezúttal szokatlan módon Imolában rántják majd le a leplet az egyelőre 675-ös kódjel alatt futó versenygépről, amelyet rögtön a prezentáció után pályára is vihet Charles Leclerc és Carlos Sainz egy filmforgatási nap keretében.

A Ferrari lett ezzel a második alakulat, amely előállt a jövő évi autója bemutatójának időpontjával: az Aston Martin 2023-as masinája egy nappal korábban, február 13-án érkezik majd.

Olvasónk hurkapálcából épített F1-es Ferrarit és Red Bullt

Varga János küldte szerkesztőségünknek az alábbi képeket: hurkapálcákból építette meg az F1-es Ferrarit és Red Bullt úgy, hogy a dizájnt, a szponzorokat is saját kezűleg festette rájuk.

f1-ferrari_1

IMG_20200409_104243

IMG_20200409_104345

IMG_20200410_085056

IMG_20200410_085349

Ducati: Ez a vb-cím még édesebb, mint volt Stonerrel

Francesco Bagnaia elképesztő fordítása – a szezon felénél 91 pont, azaz több mint három és fél futamgyőzelemnyi volt a lemaradása Fabio Quartararóval szemben – révén 15 év után nyert újra ducatis versenyző világbajnoki címet a MotoGP-ben. Eddig Casey Stoner 2007-es diadala volt az egyetlen sikere a bolognai márkának a királykategóriában, ám épp az említett felzárkózás még édesebbé teszi a mostani diadalt az olaszok számára Claudio Domenicali vezérigazgató szerint:

„Felejthetetlen szezon volt. Még sosem értünk el ilyen eredményt, így hihetetlen büszkeséggel tölt el minket. Más ez, mint 2007-ben, amikor Casey Stonerrel nyertük meg a világbajnokságot: akkor már az utolsó verseny előtt összejött ez. Ez a győzelem Peccóval rendkívül kemény volt. Ez a nagy üldözés és felzárkózás még jobbá tette” – idézi szavait a Crash.net szakoldal.

motogp-bagnaia-ducati-valencia-2022

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Szokatlan helyszínen ránthatják le a leplet a 2023-as F1-es Ferrariról

Elsőként – és eddig egyedüliként – az Aston Martin jelentette be, hogy mikor leplezik le a 2023-as Formula-1-es versenygépüket: ők február 13-át jelölték ki dátumként. Mivel a bahreini tesztre február 23-tól 25-ig kerül sor, várhatóan a többi csapat is a 13-19-i héten ejti meg a maga prezentációját. Ebbe a sorba illeszkedhet a Ferrari is, amely a Formu1a.uno olasz lap értesülései szerint egy nappal az Aston után, február 14-én, azaz Valentin-napon tarthatja a bemutatóját. Ami viszont igazán érdekes, az a helyszín, ugyanis a lap úgy tudja, hogy a megszokottól eltérően nem Maranellóban rántják le a leplet az egyelőre 675-ös kódnév alatt futó autóról, hanem Imolában: az Emilia-Romagna-i Nagydíjnak otthont adó helyszínen Charles Leclerc és Carlos Sainz a bemutató után egyből be is járatná az új autót.

Bár még heteket kell várnunk arra, hogy megpillanthassuk a Scuderia 2023-as F1-esét, az első információk már így is kiszivárogtak arról, milyen változtatásokkal próbálnák meg letaszítani a trónról a Red Bullt a vörösök a jórészt még a távozó csapatvezető, Mattia Binotto felügyelete alatt fejlesztett autóval – minderről itt írtunk bővebben.

f1-ferrari-imola-2022

Így élték meg a Red Bullnál a rendkívül sikeres 2022-es szezont

Max Verstappen, Sergio Perez és a csapatfőnök Christian Horner idézték fel a legkellemesebb és sorsfordító pillanatokat, Volt miből szemezgetni, hiszen a Red Bull 17 győzelmet aratott az idei szezonban, s mind az egyéni, mind a csapatvilágbajnoki címet magabiztosan húzták be.

F1-es kört teljesít a Red Bull Bathurstben

Részt vesz az Intercontinental GT Challenge szezonnyitóján, a legendás Bathurtben a Red Bull F1-es csapata. A Mount Panorama nevű klasszikus pályán bemutató köröket teljesít majd a csapat a 2011-es RB7-essel, és bár azt még hivatalosan nem jelentették be, hogy ki fogja vezetni, de jó esély van rá, hogy a helyiek egyik kedvence, Daniel Ricciardo ül majd be, hiszen az ő tartalékos posztja alkalmas erre, és a szerződésében is benne van a reklámtevékenység.

Ricciardo korábban már kétszer vezetett is F1-es autót különböző ausztrál eseményeken, de annak idején Mark Webber is kapott ilyen lehetőséget.

Bathurstben Jenson Button tartja a pályacúcsot egy McLaren MP4-23-mal még 2011-ből. A jövő évi bathursti 12 órás futamra február első hétvégéjén kerül sor. 

ricciardo-horner

Jules Bianchi előtt tiszteleg rajtszámával egykori barátja

Miután Jules Bianchi életét veszítette kilenc hónappal a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett balesete után, az FIA úgy döntött, visszavonultatja az F1-ben a francia tehetség által használt 17-es rajtszámot. Más szériákban azokban lehet azt használni, így a Formula-E-ben is: eddig például Nyck de Vries autóján szerepelt az (az F1-ben jövőre a 21-es lesz az övé). Mivel a holland 2023-ban már nem lesz az elektromos széria versenyzője, a 17-esre Norman Nato csapott le, aki francia pilótaként egykor szoros barátságot ápolt Bianchival.

„Örülök és büszke vagyok, hogy a 17-es számmal versenyezhetek a Formula-E-ben. Sokat jelent számomra ez a szám, ezzel kezdtem el gokartozni és ezzel nyertem bajnokságokat. Jules is ezzel versenyzett az F1-ben, ami még különlegesebbé teszi számomra. Alig várom!” – jelentette be Instagram-posztban a Nissan pilótája. Nato döntését egyébként Bianchi apja, Phillipe Bianchi is örömmel vette: három szívemojit kommentelt a poszt alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Norman Nato (@norman_nato) által megosztott bejegyzés

Megtiltja volt elnökeinek az FIA, hogy egyből F1-es csapatokhoz igazoljanak

Nem csak a versenyzők politikai és vallási állásfoglalásai kapcsán jelent meg változás a Nemzetközi Sportkódex legfrissebb változatában. A Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis mostantól megtiltják, hogy egykori elnökeik és alelnökeik fél évnél hamarabb bármilyen minőségben – legyen szó csapatfőnöki vagy akár csak tanácsadói szerepkörről – leigazoljanak egy Formula-1-es vagy bármilyen más sorozatban szereplő istállóhoz. Ezzel az FIA annak szeretné elejét venni, hogy olyan bizalmas információhoz jusson hozzá az adott alakulat, amely esetleg a korábbi tisztségviselő birtokába juthatott a pozíciójából adódóan. Jean Todt egyébként az egyedüli élő korábbi FIA-elnök – igaz, futólag az ő neve is felröppent kevésbé komolyan vehető pletyka szintjén a Ferrari csapatfőnöki posztja kapcsán.

Egy másik változtatás a Sportkódexben, hogy az istállóknak újabb két F1-es csapattagot kell regisztrálniuk az FIA felé. Eddig többek között a csapatfőnökökkel, versenymérnökökkel, technikai és sportigazgatókkal kellett ezt megtenniük, de mostantól ebbe a körbe tartozik a vezérigazgató és a pénzügyi igazgató is – utóbbi nyilvánvalóan a költséglimit fontossága okán.

f1-todt-ferrari

Michael Masi lehet az Ausztrál Nagydíj új főnöke

Két hír is érkezett Ausztráliából az elmúlt napokban: egyrészt a melbourne-i verseny szerződését 2037-ig meghosszabbították, másrészt bejelentette távozását az Ausztrál Nagydíj szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója, Andrew Westacott. A 2023-as versenyhétvégét még levezényli, aztán júniusban távozik a pozícióból, miután 12 évig szervezte az Albert Parkban tartott versenyt.

A megüresedett pozícióba, az ausztrál motorsportélet egyik legfontosabb állásába Michael Masit, az F1 egykori versenyigazgatóját szemelték ki. Miután Masi a 2021-es évadzáró botrányát követően elhagyta a pozíciót és az FIA-t is, szülőhazájában halmozott tisztségeket. Jelenleg ő a Supercars Bizottság elnöke és a Dél-ausztrál Motorsport-tanács tagja, januárban pedig az Ausztrál Gokartszövetség igazgatótanácsába is beszáll. A Speedcafének nem kommentálta a nagydíjjal kapcsolatos értesülést.

Bár Masi az elsődleges esélyes, van egy másik jelölt is a pozícióra, aki szintén ismerősen csengő név: Eric Boullier, a Lotus és McLaren egykori csapatvezetője. Boullier legutóbb a Francia Nagydíj ügyvezető igazgatója volt – a verseny viszont kikerült a naptárból, így a francia szabaddá vált.

Ismét összeáll a Vettel–Schumacher páros a Bajnokok Tornáján

Újabb névvel bővült a résztvevők sora a január végi Race of Championsre, amelyet második alkalommal rendeznek a svédországi havas-jeges pályán: Mick Schumacher a 2023-as kiíráson is jelen lesz. Az immár a Mercedes F1-es teszt- és tartalékversenyzője szokás szerint nemcsak egyéniben indul, hanem a Nemzetek Kupáján is részt vesz, méghozzá újfent a már korábban bejelentett Sebastian Vettel oldalán. A páros 2019-ben szerepelt először együtt a Bajnokok Tornáján, ezúttal pedig ez lesz az első „versenye” mindkét pilótának, miután távoztak a Formula-1-es mezőnyből. Vettel Mick édesapjával, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherrel korábban hatszor is megnyerte a csapatversenyt a RoC-on, az ifjabb kollégájával 2019-ben döntőig meneteltek.

Schumacher és Vettel mellett olyan versenyzők részvétele biztos már a január végi eseményen, mint Valtteri Bottas, a korábbi kétszeres világbajnok Mika Hakkinen, a szintén ex-F1-es David Coulthard, a Nemzetek Kupájában címvédő Petter és Oliver Solberg, a ralikrosszt utaló Johan Kristoffersson, a háromszoros W Series-bajnok Jamie Chadwick, a Le Mans-legenda Tom Kristensen, a friss F2-es győztes Felipe Drugovich, a WRC-menő Thierry Neuville és a McLaren IndyCar-versenyzője, Felix Rosenqvist.

mick-schumacher-vettel-roc

Itt a 2022-es szezon összefoglalója Miniéktől

Megérkezett a 2022-es szezon történéseit sajátos módon - gokartokkal - feldolgozó Mini for Speed a MiniDrivers készítőjétől. Akik szeretik az animátor munkásságát, azok számára jó hírünk van, hiszen lesz még folytatás, ez ugyanis csak az első rész!

Újabb Ferrari-pilóta debütál az IndyCarban

A Ferrari fejlesztési pilótája, Robert Svarcman a Chip Ganassi Racing színeiben fogja megejteni tengerentúli bemutatkozását. A Racer információi szerint a csapat és Svarcman már mindenben megegyeztek egy 2023 januári tesztet illetően, ahol a csapat 2024-es lehetőségeit kezdi el felmérni.

2023-ra már minden pozíciót betöltöttek már a Ganassinál, azonban a 2021-es bajnok Alex Palou a következő szezont követően a McLarennél folytatja pályafutását, így legalább egy hely mindenképp felszabadul majd a csapatnál. Svarcman ezzel örökébe léphet a Ferrari-akadémia azon tagjainak, akik az IndyCarban is kipróbálták magukat, hiszen korábban már Callum Illott, Christian Lundgaard és Marcus Armstrong is lehetőséget kapott valamilyen szinten a tengerentúlon.

Melyik volt Hamilton legjobb sisakja idén?

Idén is megszámlálhatatlan mennyiségű sisakfestést használt Lewis Hamilton, de vajon melyik volt a legszebb? Nektek melyik nyerte el leginkább a tetszéseteket?

 

Idén is eljött a Mikulás a paddockba

Itt a Secret Santa, avagy a pilóták karácsonyi ajándékkal kedveskedtek egymásnak. Lássuk, ki, kinek és mit gondolt ki ajándék gyanánt. Nekünk Leclerc az egyik kedvencünk! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Lerombolják az egykori Jordan-bázist az Aston Martin új főhadiszállása miatt

Épül az Aston Martin csapat új központja Silverstone-ban: a 200 millió dollár értékű komplexum 2024-re készül el teljesen. A Building One nevű épület már elkészült, a csapat át is költözött – ezzel pedig az eddigi gyár, amelyet 1991-től használt az akkori Jordan csapat, majd utódjai, a Midland, Spyker, Force India, Racing Point és az Aston, használaton kívülivé vált. A régi épületet nyáron lerombolják, a helyére egy új létesítmény kerül, amelyben többek között a szélcsatorna kap helyet.

Az új komplexum összesen három épületből áll majd, egyik végétől a másikig 400 métert kell majd sétálni. A képen jobb oldalon az új Building One, a mellette levő, kisebb épület a régi gyár:

Négy évvel a tragédia után újra állandó F2-es versenyző lesz Juan Manuel Correa

A 23 éves amerikai visszatér oda, ahol pályafutása megtört 2019-ben, a tragikus spái versenyhétvégén, amely Anthoine Hubert életét követelte. A szörnyű balesetet túlélő, súlyos lábtörést szenvedett Correa egy kihagyott szezont követően 2021-ben egy szintet visszalépve, a Formula-3-ban kezdte újra formulaautós pályafutását. Második szezonjában dobogót is szerzett a kategóriában, az évadzáró versenyen pedig újra a Formula-2-ben indult, a Van Amersfoort Racing színeiben helyettesként. Ezzel a csapattal írt alá a teljes 2023-as szezonra.

„Újra állandóként az F2-ben lenni többet jelent számomra, mint amit a legtöbben el tudnak képzelni. Nem csupán egy bravúr, hogy ezen a rajtrácson lehetek, hanem annak a célnak a megvalósulása, amely az erőfeszítéseim középpontjában volt az elmúlt három évben: tehát egy nagyon érzelmes bravúr. Nagyon éhes és nagyon motivált vagyok, valamint a csapatot is ismerem már” – mondta el a bejelentésről Correa.

A holland Van Amersfoort Racing első F2-es szezonja 2022-ben szerényebb eredményekkel zárult, a bajnokságban utolsó előttiként végző csapat legjobb eredménye negyedik pozíció volt – egy dobogós helyezést elvettek az istállótól. 2023-ban az idén futamot nyerő Richard Verschoor lesz Correa csapattársa.

Marko szerint a Ferrari gyengült Binotto távozásával

A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően érkezett a nagy bejelentés Maranellóból, miszerint távozik a vörösöktől a csapatfőnök, Mattia Binotto. Az azóta eltelt időszakban az is kiderült, hogy a svájci-olasz szakember utóda az Alfa Romeótól érkezik Frederic Vasseur személyében, utólag pedig az is világossá vált, hogy a Ferrari döntése egy egész lavinát indított el a paddockban. A Red Bull tanácsadójaként tevékenykedő Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak adott interjújában elárulta, hogy értetlenül áll Binotto eltávolítása előtt.

„Nem igazán értem a Ferrarinál történt változást. Az én olvasatomban Binotto egy kitűnő technikai szakember és politikus. Egyszerűen csak túl sok feladat hárult rá, amit könnyedén megoldhattak volna egy sportigazgató kinevezésével, aki segítette volna őt a pályán és a stratégia terén. Az új csapatfőnöknek több más dolga is van, ezért szerintem ezzel a döntéssel gyengült a Ferrari” – utalt Marko Vasseur egyéb, F1-en kívüli érdekeltségeire, például a Formula-E számára karosszériákat gyártó Spark Racing Technology nevű cégben betöltött szerepére.

Az energiaitalosok tanácsadója szerint a szokatlanul nagy mozgolódás előnyt jelent majd csapata, valamint a Mercedes számára, ahol szintén nem történt változás a csapatfőnök személyét illetően: „Határozottan így látom, ez ugyanis stabilitást és folytonosságot biztosít az istállónak” – zárta a 79 éves szakember.

Brundle: Andreas Seidl elvesztése rossz hír a McLaren számára

Gyorsan zajlottak az események a csapatőnök-keringőben, melynek egyik legérdekesebb fejleményét a McLaren csapata szolgáltatta. A wokingiak eddigi csapatfőnöke Andreas Seidl ugyanis az Alfa Romeo felé vette az irányt, helyét pedig Andrea Stella vette át. Bár a brit istálló vezetője, Zak Brown úgy véli, Stella kinevezésével jó kezekben lesz az alakulat, a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Martin Brundle ezt másképp látja.

„Semmi kétség, Seidl elvesztése rossz hír a McLaren számára a jövőre nézve. Hosszú kapcsolata volt a Volkswagen-csoporttal a Porschéval, szóval megértem, hogy miért döntött így, ahogyan azt is, hogy a McLaren miért akarta ezt a folyamatot felgyorsítani” – mondta el az egykori Formula-1-es pilóta, aki úgy gondolja, ez a pilótáknak sem tesz jót. „Oscar (Piastri) csalódott lesz, mert Andreas azon volt, hogy csatlakozzon, Lando (Norris) pedig maradjon a csapatnál. Zak és Lando közel állnak egymáshoz, jó struktúra van a McLarennél, ezért a legkevésbé sem esek pánikba miattuk, de ezt nem lehet jó hírként értelmezni” – idézte Brundle szavait az F1i.com.

Akár már jövőre megérkezhet egy német csapat a NASCAR Cup Series mezőnyébe

Jövőre tovább bővülhet a NASCAR királykategóriájának mezőnye, amennyiben teljesen összeáll 3F Racing programja. A német gárdának a 39 éves Dennis Hirtz a tulajdonosa, aki a Motorsport.com beszámolója szerint olyannyira komoly szándékkal érkezett, hogy nemrégiben az alakulatot már bejegyezték cégként az Egyesült Államokban, valamint az induláshoz szükséges licenszet is megvásárolták a 30-as rajtszámú autó indításához. A tulajdonosnak egyébként van kötődése az országhoz, hiszen családja itt működtet orvostechnikai céget Észak-Karolinában, az alakulatot pedig egy német szakember vezetné majd, továbbá az alkalmazottak egy része is Európából érkezhet.

„2023 tavasza nagy meglepetés lehet az amerikai autóversenyzésben, mert onnantól kezdve ott először beszélnek majd németül. A megfogalmazás nagyon fontos számomra, mivel egy olyan amerikai csapatot akarunk építeni, amelynek németországi gyökerei vannak. A 3F Racing persze a szponzori pénzektől függ, ezért keményen dolgozunk azon, hogy jó, megbízható és hűséges partnereket találjunk, akiknek természetesen értéket tudunk adni” – mondta el Hirtz, aki arra is kitért, hogy a Chevrolet márkájával működnek majd együtt, technikai segítséget illetően pedig a Richard Childress Racing felől kaptak egy ígéretet.