Tsunoda: Egyetlen nagy hibám volt idén
https://formula.hu/parc-ferme/40022
Noha a japán versenyző összességében egy rendkívül nehéz szezont teljesített idén a Red Bull színeiben, érzése szerint egyetlen olyan pillanat van, amit kitörölne a 2025-ös szezonból.
Tsunoda az idény harmadik versenyétől vette át Liam Lawson helyét, miután az új-zélandi nem tudta felvenni a tempót Max Verstappennel. A csere nem hozta meg a várt áttörést, a 25 éves versenyző ugyan időnként pontot szerzett, de legtöbbször a top 10-en kívül zárt, így F1-es jövője továbbra is kérdéses, miközben már csak két futam maradt a szezonból.
A japán mindezek ellenére nem hibáztatja magát a gyenge eredményekért – egyetlen kivétellel. Imolában hatalmas balesetet szenvedett az időmérőn, ahol felborult az autója, és az eset miatt egy régebbi specifikációjú alvázra kényszerült átváltani, amit saját bevallása szerint az egész idényére kiható visszalépésnek érzett.
„Nem bánok semmit, csak az imolai balesetet. Ez volt az egyetlen nagy hibám idén. A Red Bullhoz igazolást továbbra is jó döntésnek tartom, és ma is ugyanígy döntenék. Ez erősebbé tett” – mondta Yuki Tsunoda.

Nocsak: Hülkenberggel együtt edz Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/28141
Zajlik a kemény fizikai felkészülés Max Verstappennél, erről töltött fel a minap fotókat és videókat az Instagram-oldalára – némelyiknek már a megnézése is fárasztó és/vagy fájdalmas –, az egyik képen pedig nem más tűnt fel, mint Nico Hülkenberg. A két pilóta jó kapcsolatot ápol egymással, nem véletlenül keringtek olyan pletykák tavaly, hogy Verstappen a németet szerette volna maga mellett tudni a Red Bullban. Úgy tűnik, most együtt is készülnek a szezonra, amely során Hülkenberg a hírek szerint a tavalyi sikeres beugrások után az Aston Martin hivatalos tartalékosa lehet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Pattanj be Ricciardo mellé az első mclarenes körére!
https://formula.hu/parc-ferme/28139
A bemutató utáni napon már az esős Silverstone-ban tartott filmforgatási napot a McLaren, amely során új igazolásuk, Daniel Ricciardo is beülhetett az MCL35M-be. Rövid klipeket már osztottunk meg erről, de a wokingiak jóvoltából egy hosszabb onboard felvételt is megnézhetünk az ausztrál első métereiről a Mercedes-motoros, papaja festésű autóban:
Rózsaszínbe öltözhet Mick Schumacherék autója?
https://formula.hu/parc-ferme/28140
Bár a Racing Point Aston Martinná alakult, s a Cognizant révén új névadó szponzort is kaptak, így a BWT-rózsaszín nem fog feltűnni a zöldbe boruló autón, könnyen lehet, hogy így is láthatunk egy pink festésű gépet 2021-ben a Formula-1-ben. Az Express.de értesülései szerint ugyanis a víztechnológiai cég a Haasnál köthet ki, amely a napokban a magát az F1-gyel újra hírbe hozó Rich Energy botrányos távozása óta nem rendelkezik névadó támogatóval.
Ez pedig azt is jelentheti, hogy a megszokott szürke szín által dominált dizájn helyett rózsaszínbe öltözhet a két újonc, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin 2021-es autója. A Haas egyébként egyelőre nem jelölt meg időpontot a csapatbemutatójának, de nem kizárt, hogy csak közvetlenül a bahreini teszt előtt leplezik le a gépet.
A Motorsport.com amúgy úgy tudja, hogy nem csak a Haas lehet opció a BWT számára: értesüléseik szerint a Williams is a radarján van a vállalatnak. A grove-i alakulat nem kívánt reagálni erre.

Fotó: DPPI
Quartararo félelmetesebb lesz a pályán, mint a motorversenyzés történetében eddig bárki
https://formula.hu/parc-ferme/28136
És ezt a címet a szó legszorosabb értelmében gondoljuk, hiszen a MotoGP-ben idénre a gyári Yamahához átnyergelő francia veszedelmes sisakfestésre váltott. Annak tetejére ugyanis egy ijesztő/gonosz/dühös arcot festettek, amely vörösen a nézők felé fog meredni minden alkalommal, amikor a motorján előredőlve száguldó, „az ördög” becenévre hallgató Quartararót mutatja a kamera. Nézzétek csak:


Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
92 éves múltra visszatekintő partnerséget hosszabbított meg a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/28142
A Formula-1 egyik legkevésbé meglepő bejelentését tette meg csütörtökön a Scuderia, ugyanis kiderült, hogy további évekre megújították technológiai és kereskedelmi együttműködésüket az innovációs partnerükkel, a Shell-lel. A két fél kapcsolata egészen 1929-re nyúlik vissza, s az F1-ben összesen 12 egyéni és 10 konstruktőri vb-címet nyertek együtt. A közös közleményben Mattia Binotto, a Ferrari csapatvezetője és a magyar Kapitány István, a Shell globális alelnöke egyaránt kiemelte a sikeres közös múltat, a jövőt illetően pedig többek között várják a 2025-ben érkező új erőforrások jelentette kihívást.

Jó hírek Monacóból: jövő héten megkezdik az építkezést az F1-es pályán
https://formula.hu/parc-ferme/28138
2020-ban a koronavírus-járvány miatt törölni kellett a legendás Monacói Nagydíjat, amely 1955 óta állandó részét képezte a Formula-1-es versenynaptárnak, s már idén is lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a tavasz végi, nyár eleji három utcai futam – Monte-Carlo mellett Baku és Montreal – ismét hasonló sorsra juthat. Ezt akkor az F1 vezetői és a monacói szervezők is cáfolták, utóbbiak pedig most bejelentették, hogy február utolsó hetében neki is látnak a pályaépítési előkészületeknek.
A munkálatok – és ezzel együtt a forgalmi korlátozások – hét hetet vesznek igénybe, s bár az F1-es futam csak három hónap múlva (május 23-án) esedékes, azt megelőzően április végén kerül sor a Historic Grand Prix-re, majd május 8-án a Formula-E ottani versenyére.

fotó: dppi
Így alakul át a melbourne-i versenypálya
https://formula.hu/parc-ferme/28137
Az Ausztrál Nagydíj szervezői véglegesítették és nyilvonásságra hozták az Albert Park Circuit tervezett módosításait - amelyek már az idei F1-es nagydíjra elkészülnek, mivel a futamot a járvány miatt novemberre halasztották. Az alábbi ábráról kiderült, hogy a pálya több kanyarjában zajlanak majd a munkálatok, amelyek júliusban fejeződnek be. A legtöbb esetben csak a bukótéren történik átalakítás, két ponton azonban a nyomvonal is változik. A 9-10-es kanyar sikánját kiveszik, és egy gyorsabb, egyenesebb szakasz váltja azt fel (ez a kép felső részén lévő hosszú zöld szakasz), így nagyobb tempóval érkezhetnek majd az autók a 11-12-es kanyarkombináció bejáratához. A pálya vonalát érintő másik módosítás a 13-as kanyart érinti (a kép jobb szélén), amit kiszélesítenek és döntötté is tesznek - az intézkedés célja, hogy a korábbi egynél több íven lehessen ideálisan befordulni, ezzel növelve az akciók valószínűségét.
A bokszutcát érintő átalakításokkal már meg is kezdődött a munka, azt két méterrel kiszélesítették, így várhatóan a bokszutcai sebességlimitet is megnövelhetik a versenyen 60-ról 80 km/órára. Az Albert Park régóta várt ráncfelvarrása teljes újraaszfaltozással zárul, hogy november a 21-i hétvégén a pálya már új pompájában fogadhassa az F1-et.
Nem az ausztrál helyszín az egyetlen, amely átalakul 2021-re, hiszen Barcelonában és a Paul Ricardon is módosítanak egy-két kanyaron.
Az új nyomvonal:

Az eddigi nyomvonal (a Clark- és a Fittipaldi-kanyart váltja majd fel az ott már korábban is meglévő egyenesebb szakasz):

Ott lehet-e akár már a MotoGP katari szezonnyitóján Marc Marquez?
https://formula.hu/parc-ferme/28132
A Formula Podcast legutóbbi adásában több szakág jelenkori legnagyobbjait vettük sora, akik arra is eséllyel pályáznak, hogy minden idők legjobbjaiként tartsuk őket számon. A MotoGP-ben Marc Marquez halad jó úton e felé, menetelését viszont megakaszthatja/megakaszthatta tavalyi kartörése, amelyből még mindig nem épült fel teljesen. Szerkesztőségünk MotoGP-specialistája, Balogh Tamás részletesen elmondta, hogyan is jutottunk oda, hogy háromszor is műteni kellett a repsolost, és mikor lehet esély a visszatérésére – a vonatkozó részt 42:18-tól hallgathatjátok (ha pedig nem akartok lemaradni egyetlen MotoGP-s hírrel, csatlakozzatok a Formula MotoGP Facebook-csoporthoz!):
|
|
Először mutatkozott Alonso a balesete óta
https://formula.hu/parc-ferme/28135
Hat nappal múlt csütörtöki biciklis balesete óta először osztott meg képet önmagáról közösségi oldalán Fernando Alonso. Az F1-es visszatérésre készülő spanyol a rajongók millióiban keltett ijedtséget a múlt heti esésével, amit kórházi műtét követett, ugyanis a felső állkapcsán kellett korrekciós beavatkozást elvégezni - ezt csapata, az Alpine is megerősítette. A kórházat hétfőn hagyta el, és egyelőre mindenki úgy nyilatkozik, hogy nem lesz gond számára a szezonnyitón való részvétel.
Bár a képen a száját csukva tartja, de komoly sérülés jelei nem látszanak Alonsón - fel sem tűnne, hogy balesete volt, ha történetesen nem futott volna végig a hír a világsajtón. A spanyol az alábbi rövid szöveget írta a képhez, amely szerint máris edz és élvezi a napsütést meg nem nevezett tartózkodási helyén:
"D-vitamin. Elasztikus szalag és egy kis séta, hogy magasan tartsam a szintet. Mindennek örülök, és hálás vagyok az üzeneteitekért."
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Videó: Ricciardo a McLaren sportkocsiját is meghajtotta
https://formula.hu/parc-ferme/28134
Az F1-es autó mellett a McLaren Arturával is fordult egyet a wokingiak új pilótája.
Hatalmas felzárkózásoktól a Senna elleni hungaroringi manőverig – Piquet legnagyobb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/28130
A háromszoros világbajnok Nelson Piquet volt a főszereplője az F1 YouTube-csatornája legújabb top 10-es listájának, amelynek élére nem is kerülhetett más, mint az a bizonyos driftelős előzés az első Magyar Nagydíjról (a videó átkattintás után nézhető!):
Mi a fő különbség Loeb és Ogier között – és mi az, amiben ők ketten emelkednek ki a WRC történetében?
https://formula.hu/parc-ferme/28131
A Formula Podcast legutóbbi adásában olyan aktív versenyzőkről ejtettünk szót, akik a maguk szakágában eséllyel pályáznak arra, hogy minden idők legnagyobbjává váljanak. A WRC-ben ez az ember Sebastien Ogier, szerkesztőségünk raliszakértője, Gobodics Tamás pedig kifejtette, mi is a fő különbség és hasonlóság a jelenleg legtöbbek által GOAT-nak tartott névrokon, Loeb és a mostani uralkodó között. A vonatkozó részt 9:15-től hallgathatjátok:
|
|
Fotók: Leclerc díszíti egy kapus sisakját
https://formula.hu/parc-ferme/28127
Különleges elismerésben részesült Charles Leclerc, akinek portréja egy jégkorongjátékos sisakján tűnt fel. Az amerikai profi ligában játszó Petr Mrazek fejvédőjét díszíti a monacói autóversenyző portréja, aki mellett Roger Federer arca is kivehető az alkotáson. Mrazek elmondása szerint ők ketten a kedvenc sportolói, ezért már alig várja, hogy használatba vehesse a sisakot.
NHL and @Canes goaltender @pmrazek34 's mask features @Charles_Leclerc
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) February 17, 2021
"I can’t wait to get back on the ice and put on this sick mask. It has two of my favorite athletes on it @rogerfederer and @Charles_Leclerc driving for @scuderiaferrari !" pic.twitter.com/yyj1mmgQT1
Nadal, Contador és saját öccse is felköszöntötte a születésnapos Marc Marquezt
https://formula.hu/parc-ferme/28128
Ma, azaz február 17-én ünnepli 28. születésnapját Marc Marquez – érdekesség, hogy egy nap (meg persze 14 év) különbség van a spanyol és nagy riválisa, Valentino Rossi születésnapja között –, a szintén már a MotoGP-ben, de már nem vele egy csapatban szereplő testvére pedig egy közös gyerekkori fotóval köszöntötte fel a nyolcszoros világbajnokot. „Egy egészséggel teli évet kívánok, hogy újra hódolhass a szenvedélyednek!” – írta a kép mellé Alex Marquez, utalva bátyja hónapok óta húzódó karsérülésére, amely miatt továbbra is kérdéses a repsolos visszatérésének időpontja.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Repsol eközben egy videóval készült, amelyben sportolók egész sora – többek között Rafael Nadal teniszező, Alberto Contador korábbi kerékpáros és David Villa korábbi futballista – köszönti Marquezt:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Őrület: Egy idei IndyCart is beneveztek a Pikes Peakre
https://formula.hu/parc-ferme/28129
Eszement ötlettel állt elő J. R. Hildebrand amerikai autóversenyző, aki egy 2021-es specifikációjú IndyCart nevezett a legendás Pikes Peak-i hegyi felfutóversenyre. Ha megvalósul a 33 éves pilóta elképzelése, akkor ez a gép lehet a verseny 99 éves történetének egyik leggyorsabbja. Az aktuális legjobb időt jelenleg a teljesen elektromos hajtáslánccal felszerelt Volkswagen ID.R prototípusa tartja, ami 2018-ban Romain Dumas kezei alatt elsőként ért el 8 perc alatti időt, egészen pontosan 7:57,148 alatt teljesítette a 12,42 mérföldes távot.
Hildebrand számára nem ismeretlen az IndyCar világa. 2009-ben ő volt az Indy Lights bajnoka, 2011-ben pedig méterek választották el attól, hogy újoncként megnyerje az Indy 500-at - az utolsó kanyarban az élen állva falnak csapódott, így végül a második helyen intették le.

Hildebrand a 2020-as Indianapolis 500-on. Fotó: DPPI
Norris és Ricciardo első közös akciója: McLaren-himnuszt csináltak, énekeltek, zenéltek
https://formula.hu/parc-ferme/28125
A végeredmény még nincs meg, de láthatjuk/hallhatjuk, hogy mennyire muzikális a McLaren két versenyzője.
A Hyundai versenyzője inkább farkasokkal találkozna a vadonban, mint a csapatfőnökével
https://formula.hu/parc-ferme/28124
A hónap végén Finnország északi, hóval borított részén versenyez majd a WRC, az Arctic Rali következik a versenynaptárban - itt sosem járt még a mezőny, viszont a nagy hó, a komoly hófalak és a -20 Celsius-fok körüli hőmérséklet mindenki számára izgalmas kihívást jelent. Esapekka Lappi, a korábbi WRC-futamgyőztes mondta a DirtFish-nek a helyszínről, hogy ez annyira északon van, hogy az erdei gyorsaságikon szinte térerő sincs a mobiltelefonokon, úgyhogy ha valaki kiesik, akkor nagyon sokára jut el hozzá a segítség, akkor pedig a farkasoktól kell tartania, amíg a lerobbant/összetört autónál vár.
Erről kérdezték Craig Breent, aki a Monte-Carlo Ralin várakozás alatt teljesítő Hyundai beugrója lesz ezen a futamon. Breen azonban azt mondta, hogy ő nem aggódik a farkasok miatt, mert ha találkozik velük, az azt jelenti, hogy kiesett, márpedig ha ő most kiesik, akkor sokkal jobban fél Andrea Adamo csapatfőnöktől (aki a Monte után sem fogta vissza magát, amikor a csapat teljesítményét értékelte...), mint a farkasoktól - szóval ha kiesik, akkor inkább az állatokat választja, mgé azok is jobbak, mint a főnöke...

fotó: dppi
A Ladától az R5-ös Skodáig
https://formula.hu/parc-ferme/28122
Szauer Gergő raliversenyző, a 2WD és RC4 kategória 2020-as bajnoka volt az AFM Motorsporthíradó stúdióvendége. Tizenegy évvel ezelőtt kezdődött versenyzői pályafutásába avatott be minket, amely során lépésről lépésre teljesítette a különböző lépcsőfokokat, melyek közül a következő a nagy álom, az R5-ös autóval versenyzés.
Sergio Perez első napja a Red Bullnál (magyarul)
https://formula.hu/parc-ferme/28121
A Red Bull Racing új versenyzője Milton Keynes-ben járt. Sok színfalak mögötti érdekességet bemutat a mexikói első látogatásáról készült videó, köztük Adrian Newey irodáját régimódi rajzolóasztalával, a számtalan különféle részleg útvesztőjét és az üléspróba hosszú procedúráját. A kisfilm Perez első napjáról magyar szinkront és feliratot kapott.
Videó: Ricciardo is megtette első köreit a McLaren színeiben
https://formula.hu/parc-ferme/28126
Lando Norris után a wokingiak új igazolása is lehetőséget kapott a McLaren silverstone-i filmforgatási napján, hogy kicsit meghajtsa idei játékszerét, az MCL35M-et az esős aszfalton – mutatjuk a mozgóképet minderről:
Here we go.@danielricciardo heads out for his first laps in a McLaren. #SendIt pic.twitter.com/fLrfvfb2Um
— McLaren (@McLarenF1) February 16, 2021
Flying Honey Badger. #SendIt pic.twitter.com/iSUWHVt8IM
— McLaren (@McLarenF1) February 16, 2021









