DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 17. hétfő

Veszélyben lehet Sainz harmadik rajthelye, a Mercedeseket akár ki is zárhatják

Több vizsgálatra is sor fog kerülni az F1-es Las Vegas-i Nagydíj időmérője után, amely alaposan átrajzolhatja akár a futam rajtrácsát is. Az egyik felügyelők által beidézett versenyző Carlos Sainz, aki még a Q1-ben tért vissza a pályára állítólag nem biztonságos módon az esőben történt egyik kicsúszását követően: az esethez a stewardok Lance Strollt is beidézték, aki előtt történt a spanyol megmozdulása. Sainz a szenzációs harmadik helyen zárta a kvalifikációt, így érzékenyen érintené egy esetleges rajthelybüntetés a Williams pilótáját.

Emellett bajban lehet a Mercedes is, csak más okból. Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja ugyanis jelezte, hogy mind George Russell, mind Kimi Antonelli esetén késve adták le a beállításokról szóló dokumentumokat a csapat részéről: már 12 perce zajlott a Q1, amikor még mindig nem érkezett be tőlük az előírt dokumentáció. Erre a parc fermé-szabály miatt van szükség, hiszen onnantól kezdve, hogy egy autó pályára gurul az időmérőn, már nem nyúlhatnak a felfüggesztés beállításaihoz, ezt rögzítik ebben a dokumentumban.

A szabályzat nem konkretizálja az ilyen kihágásért kiosztható büntetést, szóval megrovástól akár a kizárásig bármi szóba jöhet: jó pár éve a Williams egyszer megúszott az előbbivel egy hasonló szabálysértést, ám ott volt enyhítő körülmény, részben saját hibájukon kívül nem tudták eljuttatni az FIA részére a dokumentációt – kiderül majd, hogy a Mercedes esetén most mi a helyzet, mindenesetre Russellnél a negyedik, Antonellinél viszont csupán egy 17. rajthely foroghat kockán.

sainz-williams-vegas-day2

A McLaren jobb híján F3-as autókkal tesztel

Napról napra egyre inkább felpezsdül az élet az F1-ben, a Racing Point és a Renault tegnapi tesztje után ma a McLaren is pályára hajtott. A wokingi gárda megfelelő technikák híján a Carlin F3-as autóival költözött ki Silverstone-ba, ahol tipikus brit időjárás fogadta Carlos Sainzt és Lando Norrist.

Leclerc Maranello közútjain autózott a 2020-as géppel

F1-es autó hangjára ébredtek Maranello lakói csütörtök reggel. Charles Leclerc a helyi szurkolók nagy örömére lábon vitte Fioranóba, a Ferrari saját tesztpályájára az idei F1-es autót, ahol 1972 óta a márka minden egyes új típusa megteszi az első métereit. Az istálló részéről ez egyfajta üzenet volt a rajongók felé, hogy az F1-ben is újraindult az élet.

 

EaxQZqGXgAAMWct

Így festhetne a Ferrari IndyCar-autója

A Sean Bull Design elképzelései szerint így mutathatna az olasz márka autója, ha elindulna az amerikai szériában. Az utóbbi hetekben röppentek fel híresztelések, melyek szerint a Ferrari erőforrásai egy részét egy új versenycsapat létrehozására fordítaná. Az IndyCar szervezője örömmel fogadná érkezésüket.

Így néznének ki az F1-es pilóták hormonkezelés után

Gondolkoztál már azon, vajon hogy mutatna Sebastian Vettel, Lewis Hamilton vagy Charles Leclerc nőként? Nem te vagy az első, akiben ez felmerült. Valaki már rászánta az időt, hogy erre választ adjon.

104152771_3028463523875340_4951857077677425513_o

 

Magyarországon járt Max Verstappen, kibérelhette a Hungaroringet

Budapesten látták a napokban Max Verstappent, aki egy belvárosi szórakozóhelyen, nagyobb asztaltársaságban tűnt fel – írta a Nemzeti Sport. A lap információi szerint a holland F1-es és társasága kibérelte a Hungaroringet, ahol sportautókat járattak meg. A magyar pálya nem ad ki információt arról, hogy magáncélra mikor kinek adja bérbe a létesítményt.

Verstappennek tavaly is volt egy hasonló látogatása Budapesten – napközben a Hungaroringen, éjszaka egy szórakozóhelyen –, amely után elismerte: időközönként ismerőseivel ki szokta bérelni a magyar pályát, hogy sportkocsikkal száguldozzanak. A holland nemrég GT-autót is tesztelt az F1-szezonra való felkészülés jegyében, melynek harmadik állomása július 19-én a Hungaroring lesz.

Közeledik az idénykezdet: szerezd be szezonbeharangozó magazinunkat!

Már csak alig két hetet kell várnunk, és végre elrajtol a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetre küldött Formula-1-es szezon. Az Autósport és Formula Magazin március elején megjelent számában minden részletes információt megtalálhattok az összes indulóval, csapattal és pilótával kapcsolatban – és ezt még nem késő beszerezni, ugyanis (mivel az ezt követő három lapszám digitálisan jelent meg, a legutóbbi például ITT érhető el) még az összes Relay és Inmedio üzletben megvásárolható! Ne maradjatok le, szerezzétek be még az évad indulása előtt!

magazin-március

Kiss Norbi Macskaárvaházában forgatott a Félelem Nélkül

 

A kétszeres kamionos Európa-bajnok Kápolnán létrehozott Macskaárvaházát is bemutatta a műsor – az adás IDE vagy a képre érhető el, a vonatkozó rész 9:12-től indul.

macska-kissnorbi-fn

Így torpedózza meg edzőjét Danyiil Kvjat - videó

A végén pedig egy érdekes hasizom-erősítő gyakorlatot is láthatunk a lapozható Insta-posztban:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Good session with @vella_federico ! And some exotic abs training too

Daniil Kvyat (@danydk1) által megosztott bejegyzés,

A téli teszt óta először hajtott pályára 2020-as F1-es autó

Mai tesztjével a Racing Point lett az első Formula-1-es csapat, amely a világjárvány miatti kényszerszünet lezárulásával idei autóval készülhetett a szezonra. Az istálló az egyik médianapját használta el, ennek keretében Lance Stroll 100 kilométert gyakorolhatott Silverstone egyik rövidített nyomvonalán. A gárdának a szokásos ujjgyakorlatok mellett a járványügyi protokollok alkalmazását is kipróbálhatta.

Itt az F1 szurkolói megakvízének második felvonása

A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája néhány éve indította útjára a Grill the Grid sorozatát, amelyben pilótákat, csapattársakat és csapatfőnököket izzasztottak meg kvízkérdésekkel, most viszont a koronavírus-karanténra való tekintettel a szurkolóknak állítottak össze egy könnyebb és nehezebb kérdésekkel is tarkított válogatást. Méghozzá már a másodikat – kinek hány pontja lett? (A videó átkattintás után indul!)

 

A futamokat sorra törlik, a Toyota mégis tesztelni vitte WRC-csapatát

A rali-vb az a sorozat, amelyben még az őszi futamokat is sorra törölték el a napokban, igaz, nekik legalább három versenyük lement már - ezek alapján Sebastien Ogier és a Toyota áll az élen, de a vb-címet ennyire még nem adják oda, kérdés, hogy hány futamot sikerül még megrendezni. Őszig biztosan nem fog versenyezni a mezőny, de ennyi szünet után a tesztlehetőségeket is ki kell használni - Ogier és a Toyota Finnországban meg is hajtotta a Yaris WRC-ket.

A pilóták közül ki lenne a legjobb F1-es csapatfőnök?

Az F1 hivatalos Instagram-oldala tett közzé egy bejegyzést erről - vajon Hamilton, Vettel, Verstappen, Raikkönen, vagy más lenne a legjobb? A Jelöltek között van még Ricciardo, Magnussen, Norris, Russell, Perez és Kvjat is.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Who would make the best team principal? . #F1 #Formula1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

A digitális F1-es csaták legjava - videó

A szimulátoros bajnokság legjobb pillanatairól készült összeállítás - ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Sainz már beült az irodájába, Russell is bement a munkahelyére

Carlos Sainz osztott meg egy videót egy kerékcsere-gyakorlatról - igaz, az egyik komment is találó, mely szerint vezetés közben ne telefonozzunk! Mindenesetre ő már az "irodájában" ül, de George Russell is bejelentkezett a Williams központjából - vészesen közeledik a szezon!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making my way to the office! #Carlossainz

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#GR63 back at Grove and straight back to work #WeAreWilliams #WeAreFighting #WeAreRacing #F1 #Formula1 #GR63 #NL6

Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés,

Ricciardo pályára gördült a Renault-val - videó

Daniel Ricciardo 115 kört tett meg egy két évvel ezelőtti Renault-val a Red Bull Ringen - a csapat kétnapos tesztet hajt végre egy korábbi technikával, hogy kicsit visszarázódjon a szezonrajt előtt. Kedden Ricciardo autózhatott egyet a feketére festett Renault-val és a 115 kör azt mutatja, hogy a csapatnak nem volt unalmas napja - szerdán Esteban Ocon kapja meg ugyanezt a lehetőséget.

 

Asszociációs játékot játszattak az F1-es pilótákkal

Többek között arra kellett reagálniuk, hogy mi jut eszükbe, a „barát”, az „alulértékelt”, a „túlértékelt” vagy épp a „balszerencsés” szavakról – hát voltak érdekes válaszok:

 

Leleplezte idei versenygépét a WTCR bajnokcsapata

A svéd Cyan Racing bemutatta a 2020-as Lynk & Co TCR-t, amely apró változtatásokkal a tavalyi megjelenést viszi tovább. A csapatnál Yvan Muller, Thed Björk, Yann Ehrlacher és egy negyedik pilóta versenyez – Andy Priaulx távozik a formációtól.

Ma 78 éves a gyorsaságimotoros-vb történetének legsikeresebb versenyzője

1942. június 16-án született Giacomo Agostini, aki a hatvanas-hetvenes évek motorversenyzésének kiemelkedő alakja volt, és a legtöbb statisztikai mutatóban a mai napig rekordernek számít. Karrierje során összesen 15 világbajnoki címet szerzett a különböző kategóriákban, ebből nyolcat a legnagyobbak között, ahogy a 122 nagydíjgyőzelmét sem tudta még senki felülmúlni (igaz, ebből „csak” 68-at jegyzett az 500-asok között, így a királykategóriára vonatkozóan már Valentino Rossi a csúcstartó).

 

Jules Bianchi autójával díszített szájmaszkot is lehet már kapni

Azok után, hogy a Renault F1-es csapata beszállt a maszkbizniszbe, most már a 2014-es Japán Nagydíjon halálos kimenetelűnek bizonyuló balesetet szenvedő francia pilóta Marussiáját ábrázoló, 15-20-szor használható maszkkal is védekezhetünk a koronavírus-járvány ellen – részletek a posztban:

 

Néhány héten belül harmadszor változik egy hungaroringi verseny időpontja

Ismét módosították az International GT Open, az Euroformula Open és a GT Cup Open Europe közös magyarországi idénynyitójának időpontját: korábban július közepét jelölték ki, nemrég ezt az F1-es Magyar Nagydíj miatt július 23-26-ra módosították, most viszont további két héttel elcsúsztatva az augusztus 9-i hétvégére tolták át. A magyarázat szerint ezzel akarják optimalizálni a naptárukat – tény, hogy így csak két hetet kell várniuk a következő, franciaországi állomásukra –, emellett augusztus elején várhatóan már az utazás is könnyebb lesz az Unión belül.

20-05 GT Cup Hungaroring_1_1