Domenicali: Nincs már hely több csapatnak az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39726
A Formula-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali ismét erős utalást tett arra, hogy nem kívánják tovább bővíteni a mezőnyt a közeljövőben a Cadillac jövő évi megérkezésén túl. Az F1 első embere nemrég utazó tudósítónknak, Mészáros Sándornak is arról beszélt egy exkluzív interjúban a mezőny összetétele kapcsán, hogy „a jövőre vonatkozóan soha ne mondd, hogy soha, de rövid távon nem látom, hogy bármi is történne azon túlmenően, ami jövőre történik majd”, most pedig a FOM-vezér arra hivatkozva ismételte meg ugyanezt, hogy logisztikailag nem lenne hely például a paddockban egy újabb istállónak:
„Óvatosnak kell lennünk. Csak komoly jelentőségű ajánlatokat értékelünk, mert szerintem már most elértük azt a pontot, hogy nincs több hely: logisztikailag a határon vagyunk” – idézi a Motorsport Domenicalit, aki ezért egy jelenlegi csapat felvásárlásán keresztül látja elképzelhetőnek új formációk érkezését: „Nagy érdeklődést látok befektetők részéről, hogy jelenlegi franchise-ok közül vásároljanak – nevezzük így őket, mert exponenciálisan nő a csapatok értéke –, és ezáltal az F1-be való pénzügyi befektetés iránti érdeklődés is növekszik. Első kézből látjuk ezt, hiszen számos megkeresést kapunk, és ugyanez igaz a csapatokra is. De éppen azért, mert jól mennek a dolgaink, óvatosnak kell lennünk és meg kell védenünk annak az értékét, amit felépítettünk.”
Emlékezhetünk rá, hogy az Andretti projektjeként induló Cadillac is csak vért izzadva tudta kiharcolni a helyet 2026-tól az F1-es rajtrácson – ehhez Michael Andrettinek háttérbe, a General Motorsnak pedig az előtérbe kellett vonulnia –, erről így nyilatkozott Domenicali:
„Mindig mondtuk, hogy számunkra kulcsfontosságú, hogy minőségi projekt legyen terítéken, hogy közép és hosszú távon megvizsgáljuk. Amikor megkaptuk az Andretti-projekt ajánlatát, negatív volt a hozzáállásunk – és nem azért, mert az Andretti nem jó. Mario egy legenda, a sportunk ikonja, és a barátunk. De egyszerűen nem láttuk azt a tartalmat a projekt mögött, amelyet szükségesnek éreztünk. A dolgok megváltoztak, amikor beszállt a General Motors. Jelentős befektetést láttunk egy tízéves tervvel, és azonnal kedvezően is nyilatkoztunk, mert úgy véljük, így a projekt hozzáadott értéket jelenthet a rendszernek. Már most látjuk ezt: invesztálnak az amerikai piacba, hogy népszerűsítsék a kezdeményezésüket, ami garantálja a hasznot.”

Továbbra is Verstappent tartják az idei szezon legjobbjának
https://formula.hu/parc-ferme/21779
Kijött a Kínai Nagydíjat követő Formula-1-es erősorrend, amelyet az F1 hivatalos oldalának szakértői állítanak össze pontozásos módon. Az öt szakértő 0-10-ig terjedő skálán értékeli a pilóták adott hétvégi teljesítményét az autó erejétől függetlenül (vagyis az számít, hogy mit hoztak ki a technikából) és ezek átlaga adja meg azt a pontszámot, amely alapján rangsorolják őket. Nos, ezek alapján, három futam után a következő az állás:
1. Max Verstappen 44,3 átlagpont
2. Lewis Hamilton 43,3
3. Alexander Albon 43
4. Valtteri Bottas 42,7
5. Charles Leclerc 41,3
6-7. Nico Hülkenberg és Lando Norris 39,7
8. Kimi Raikkönen 39,3
9. Sergio Perez 38,7
10. George Russell 37,7
Nincs tehát ott például Sebastian Vettel, Verstappen pedig a legutóbbi erősorrendhez hasonlóan továbbra is az élen van. Ami egyébként a Kínai Nagydíj osztályzatait illeti, ott Albont látták a legjobbnak 48 ponttal, Hamilton 47, Verstappen és Perez 45-45 ponttal követték őt.

fotó: dppi
Ilyen egy kör a vietnami F1-es pályán - videó
https://formula.hu/parc-ferme/21781
A Motorsport Magazine tette közzé az alábbi videót, amely alapján már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy hogyan is fog kinézni a 2020-ban debütáló vietmani Formula-1-es pálya - a portál beszélgetett Hermann Tilke főtervezővel is.
Hozta a szokásos tumultuózus jeleneteket az IndyCar hétvégi futama
https://formula.hu/parc-ferme/21777
Kapkodhatta a fejét, aki nézte az IndyCar hétvégi futamát.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHere's the first lap at Long Beach in 2019, as the drivers saw it. Strap in.
Élesben is debütál a kétszeres esport-világbajnok
https://formula.hu/parc-ferme/21783
A Formula-1 esport-világbajnokságának kétszeres győztese, a Mercedes csapatában versenyző Brendon Leigh nemrég megszerezte a jogosítványát, így a 19 éves fiatal az előttünk álló hétvégén élesben is kipróbálhatja magát a Kevin Mills Racing színeiben rajthoz áll a Formula Ford sorozatban Nagy-Britanniában. Leigh már három tesztnapon túl is van, a csapatfőnök szerint pedig nem lesz vele semmi gond - azonnal gyors tudott lenni és nagyjából ugyanazt a tempót hozta már elsőre, mint két csapattársa.
Leigh egyébként elég komolyan veszi a munkáját, húsz kilogrammtól szabadult meg tavaly, hogy bírja a gyűrődést és két hónappal ezelőtt ment oda Kevin Millshez azzal, hogy tesztelni szeretne - a csapatfőnök nem is ismerte, de a fia igen, úgyhogy végül megkapta a lehetőséget.

Már önmagát bekötő cipője is van Lewis Hamiltonnak
https://formula.hu/parc-ferme/21776
Nem akármilyen lábbelit biztosított a vb-címvédő rendelkezésére a Puma, a töltővel és minden egyéb segédeszközével.
Nagyapja legendás autófestését idézi meg az idei Indy 500-on Marco Andretti
https://formula.hu/parc-ferme/21775
Mario Andretti 1969-ben egy szinte már pirosba hajló narancssárgás árnyalatú autóval nyerte meg az Indy 500-at, ezzel egyébként a család egyetlen sikerét aratva, hiszen azóta sem fiának, Michaelnek, sem unokájának, Marcónak nem sikerült ez.
A legfiatalabb Andretti, Marco autóján idén ezek a színek köszönnek majd vissza, szép megemlékezést nyújtva a már félévszázados sikernek.
Az autó:
Double Take. @MarcoAndretti's Indy 500 car has us feeling the #TBT vibes. Excited to help celebrate @MarioAndretti's 50th Anniversary with the @USConcrete machine!
— Andretti Autosport (@FollowAndretti) April 18, 2019
Read More: https://t.co/CZrT41r0jn#AllAndretti #INDYCAR #Indy500 #IsItMayYet pic.twitter.com/vOrmbyIeCl
Marco és Mario Andretti autójának összehasonlítása:
@MarcoAndretti's 2019 Indy 500 ride
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) April 18, 2019
@MarioAndretti 1969 Indy 500 winner
Well done, @FollowAndretti. We can already see this beauty zooming around @IMS #INDYCAR // #AllAndretti pic.twitter.com/KZ94HBQgNc
Az autó bemutatása:
“A not-so-subtle nod to grandad.” Oh yeah, @FollowAndretti nailed this throwback #INDYCAR // #AllAndretti pic.twitter.com/SQU9wcla0H
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) April 18, 2019
Ez a roller nélkül eltévednének az önjáró versenyautók
https://formula.hu/parc-ferme/21772
A technológia elképesztő fejlettségét jelzi, hogy az emberiség már képes olyan autókat, sőt versenyautókat építeni, amelyek önállóan, sofőr vagy bármilyen külső segítség nélkül képesek haladni, szabályosan közlekedni, a versenypályán pedig biztonságosan száguldani. Persze rengeteg előmunka kell ahhoz, hogy az autó érzékelje a külvilágot, és ha csak úgy kitennénk egy versenypályára, a mesterséges intelligencia sem tudná rögtön magától, hogy merre van az előre.
Ennek hátterébe nyújt betekintést az alábbi videó, amely bemutatja, hogyan készülnek fel a Robocar teszteléséhez minden új pályán. Először egy embernek körbe kell mennie a pályán egy GPS-vevővel, a jobb és a bal oldalon is végighaladva a fehér vonalon, és ez alapján fogja az autó ismerni a pálya teljes felületét, amit használhat. Ezt az adatrögzítési feladatot mostanság egy elektromos rollerrel teszik meg, ami gyorsabb a korábbi gyalogos módszernél, és hatékonyabb annál, mintha autóval mennének körbe, azzal ugyanis nehéz lehetne ennyire precíznek maradni - az utcai pályákon pedig a falak miatt nem tudnának elmenni a határokig.
Ilyen volt a McLaren-pilóták hétvégéje Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21773
A McLaren igyekszik bemutatni közelebbről is, hogy hogyan is alakul egy-egy hétvége a versenyzői számára a Formula-1-ben, a csapat most közzétette a kínai eseményekről készített videót, amelynek nyomon követhetjük Lando Norris és Carlos Sainz teendőit.
Megvan a Miskolc Rali nevezési listája
https://formula.hu/parc-ferme/21774
Ti hiányoltok valakit? A jövő hétvégén megrendezésre kerülő Miskolc Rali nevezési listája erre a linkre, vagy az alábbi képre kattintva megtekinthető!
Montoya rátelepedett az emberek csuklójára
https://formula.hu/parc-ferme/21771
Különleges érzés lehet egy híresség számára, ha még élete során róla neveznek el valamit. Ezt élte át nemrég Juan Pablo Montoya, aki immár saját karóramodellel rendelkezik, amit La Montoya névre kereszteltek. A lehetőség a daytonai 24 órás verseny névadó szponzora, a Rolex által kopogtatott be a kolumbiai pilótához, aki három alkalommal megnyerte már a legendás egynapos megmérettetést. Az óra alapját is egy Rolex modell képezi, amit a tőlük független Artisans de Geneve óraműhelyben szedtek szét és formáltak újra, hogy az visszatükrözze Montoya személyiségét. A La Montoyából 50 darab készült tavaly novemberben, de mára már egyetlen darab sem hozzáférhető.
A fölső videóban a kolumbiai pilóta mesél karrierjéről és a saját óratípus készítésének ötletéről, az alsó pedig részletekbe menően bemutatja a La Montoyát.
Ha a Ferrari egy autóba ülteti mindkét pilótáját, nem kell csapatutasítás!
https://formula.hu/parc-ferme/21770
A Kínai Nagydíjról hazatérve a Ferrari csapatépítő napot tartott Maranellóban, így Sebastian Vettel és Charles Leclerc is odautazott egy időre. A programban szerepelt egy fotózás is a Ferrari új, Monza SP2-es modelljével, ami kétszemélyes, így a két pilóta egymás mellé ülhetett be a tesztmenet során Castelvetro di Modenában. Persze arról, hogy kinek a kezében legyen a kormány, továbbra is dönteni kellett! Lapozással további fotók láthatók ebben az Instagram-posztban:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ricciardo és Hülkenberg metaszinten csatlakozott be ebbe a papírgalacsin-hajító versenybe
https://formula.hu/parc-ferme/21769
A Renault új videója azt a témát feszegeti, hogy milyen lenne, ha a hétköznapi emberek agyát autóversenyzők irányítanák. Az első szimulációk szerint elszabadulna a káosz.
Raikkönen cukiságbombába bújtatta a reklámot
https://formula.hu/parc-ferme/21768
Mindent könnyebb eladni, ha van a képen egy gyerek is, és még könnyebb, ha kettő is. Mivel pedig éppen gyerekruházat a szóban forgó termék, Raikkönenék ezt büntetlenül megtehetik. Minttu, a családanya egy divattervező cég, a Gugguu oldalán segédkezett megtervezni ezeket a ruhákat, amelyekben Robin és Rianna állnak modellt, a finn pilóta pedig megragadta az alkalmat, hogy kedvezményes árat kínáljon követőinek.


És egy extra videó: Kimi a fiát nyúzza a házi trampolinon.
Kimi & Robin having fun pic.twitter.com/f2NMTVgQJO
— Kimi Räikkönen Fans (@iceman7news) April 16, 2019
Elég messziről közelíti meg a Porsche az autóversenyzést ebben a videóban
https://formula.hu/parc-ferme/21767
Kosárlabdázót, balett-táncost, tornázó kisfiút és dobost is előbb láthatunk ebben az alkotásban, minthogy egy perc elteltével felbukkanna a Formula-E-be igyekvő Porsche és versenyzője, Neel Jani, és a narrátor elmondja, hogy szeretik nulláról kezdeni a dolgokat.
Videón, ahogy Ferenc pápa megkapja Senna mellszobrát
https://formula.hu/parc-ferme/21766
Szerdán Vatikánban megtörtént az ünnepélyes átadó, Ayrton Senna egyik unokahúga, Bianca prezentálta a pápának azt a szobrot, amit a másik unokahúga, Paula készített a pilóta halálának 25. évfordulójára. Az alkotás ezentúl a Vatikáni Múzeum kiállított kincsei között lesz megtekinthető.
Mindent megnyert a Jaguar az elmúlt napokban
https://formula.hu/parc-ferme/21765
A kevesebb mint egy hét alatt elért eredményesőjével dicsekszik a Jaguar Racing: szombaton Rómában a márka megszerezte első Formula-E-győzelmét, szerdán pedig a Jagaur I-Pace teljesített mesterhármast: a rangos Világ Év Autója, Világ Év Autódizájnja és Világ Év Zöld autója díjakat is megnyerte a New York-i autószalonon tartott eredményhirdetésen.
World Car of the Year
— Jaguar Racing (@JaguarRacing) 2019. április 17.
World Design Car of the Year
World Green Car of the Year
First @FIAFormulaE victory
The @Jaguar I-PACE secures a hat-trick scooping the @WorldCarAwards #RaceToInnovate #JaguarElectrifies #Jaguar #IPACE #WCOTY pic.twitter.com/iehC4Dz73Q
Jajj, mennyivel lassabb a Williams a Mercedesnél...
https://formula.hu/parc-ferme/21761
Egymás mellett nézhetjük meg Valtteri Bottas és Robert Kubica időmérős körét Kínából...
Mutatunk egy újabb autóhangot utánzó művészt
https://formula.hu/parc-ferme/21763
Aki a ralit, vagy a ralikrosszt követi, aligha csalódik:
Bajnoki címért indul a M1RA idén
https://formula.hu/parc-ferme/21759
2019-ben is a TCR Európa-kupában szerepel a M1RA. Az AFM Motorsporthíradó a csapatvezető Michelisz Norbertet és Bári Dávidot, valamint a pilóta Nagy Dánielt is megszólaltatta.
Bejelentést tett az idei szezonjával kapcsolatban Kiss Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/21764
"#5 Örömmel jelentem hogy idén is ott leszünk a FIA Kamion Európa-bajnokságon, csapatommal a Tankpool24 Racing Teammel! A rajtszámom idén az 5-ös lesz, ez az a szám amit keressetek a paddockban és a pályán! Köszönöm a csodás fotókat Peter Mosoni | Photography
Köszönöm hogy velem vagytok és remélem idén is szurkoltok nekem! #5 Még több hír hamarosan!" - írta közösségi oldalán Kiss Norbert.


