DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 28. kedd

MotoGP: Marquez kezdett a legjobban az esős Brnóban, Bagnaia a Q1-ben

Öt év után tért vissza a MotoGP mezőnye a közkedvelt Brnóba, az időjárás azonban nem volt kegyes a motorosokhoz a Cseh Nagydíj nyitó napján. Délelőtt vizes-száradó aszfalt fogadta a szereplőket, a hajrában a slick gumikon pedig Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak.

Délután viszont ismét szakadt az eső, ami miatt húsz percet késett is az edzés kezdése – igaz, a végére ismét sütni kezdett a nap, de ezúttal nem kerültek elő a szárazpályás abroncsok. Marquezt azonban ilyen körülmények között sem tudták legyőzni, a vb-éllovas zárt az első helyen, nagyságrendileg fél másodpercet kiosztva az LCR Hondán második Johann Zarcónak és a Yamahával harmadik Fabio Quartararónak.

Őket az Apriliák követték Marco Bezzecchivel és a három hónap után így egy ötödik hellyel visszatérő Jorge Martinnal, majd jött Jack Miller és Joan Mir. Marquez üldözői közül az öccse, Alex bukott is a hajrában, de így is kilencedik lett, és ezzel bejutott a Q2-be – két KTM-es, Enea Bastianini és Pedro Acosta fogta közre –, ami viszont Francesco Bagnaiának nem jött össze, hiszen csupán 13. lett.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 2'03.935  
2. Johann Zarco LCR Honda 2'04.404 0.469
3. Fabio Quartararo Yamaha 2'04.465 0.530
4. Marco Bezzecchi Aprilia 2'04.492 0.557
5. Jorge Martín Aprilia 2'04.656 0.721
6. Jack Miller Pramac Yamaha 2'04.716 0.781
7. Joan Mir Honda 2'04.811 0.876
8. Enea Bastianini Tech3 KTM 2'04.878 0.943
9. Álex Márquez Gresini Ducati 2'04.993 1.058
10. Pedro Acosta KTM 2'05.218 1.283
11. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 2'05.257 1.322
12. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 2'05.305 1.370
13. Francesco Bagnaia Ducati 2'05.440 1.505
14. Alex Rins Yamaha 2'05.473 1.538
15. Brad Binder KTM 2'05.500 1.565
16. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 2'05.627 1.692
17. Pol Espargaró Tech3 KTM 2'05.752 1.817
18. Augusto Fernández Yamaha 2'05.799 1.864
19. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 2'05.837 1.902
20. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 2'06.308 2.373
21. Takaaki Nakagami LCR Honda 2'06.482 2.547
22. Luca Marini Honda 2'06.805 2.870

motogp-marquez-brno-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Az év köre? Ilyen volt belülről Verstappen elképesztő pole-ja

Egészen extrém köridővel nyerte az Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzését Max Verstappen - a Red Bull hollandja óriási fölénnyel nőtt Lewis Hamilton fölé. Nézzük meg belülről ezt a kört - a videó ezen a linken, vagy a videóra kattintva indul!

max1

Videó: Így zajlott a szezon utolsó időmérője

Ismét gúzsba vághattuk az előzetes esélylatolgatásainkat és várakozásainkat, hiszen Max Verstappen a semmiből húzott elő egy űridőt a Q3-ban első próbálkozásánal, amire Hamiltonnak nem volt válasza. A képre kattintva visszanézhetitek Giovinazzi, Raikkönen, a Honda, na meg úgy az egész idei szezon utolsó időmérő edzését.

Kire tippelnek az F2-esek az F1-es bajnoki harcban?

Természetesen a hétvége kérdése a Max Verstappen-Lewis Hamilton csata végkimenetele és a 2021-es világbajnok kiléte. Olyannyira, hogy még a kísérőszéria mezőnyét is erről faggatják. A Formula-2 pilótái is leadták tippjeiket.

Egy párbaj az örökkévalóságnak: ezek voltak a bajnoki harc legfontosabb pillanatai (eddig)

Vasárnap eldől az a harc, amelynek 21 verseny alatt nem sikerült pontot tenni a végére. De mi is történt ebben a kifejezetten hosszú és eseménydús szezonban? Az F1 összefoglalta, hogyan jutottunk el minden idők egyik legizgalmasabb vb-döntőéig. A videó a képre kattintva indul.

Verstappen silverstone-i balesetével kívánt boldog karácsonyt a Sky, a Red Bull felháborodott

Kisebb botrány alakult ki a briteknél az F1-es közvetítési jogokat birtokló Sky Sports egyik reklámja körül. A sportcsatorna több karácsonyi szpottal is készült, az egyikben pedig Max Verstappen Brit Nagydíjon a Lewis Hamiltonnal való ütközés után elszenvedett balesete látható, s erre a szuperlassított felvételre írták ki, hogy „Boldog karácsonyt!”.

A reklám azonban kiverte a biztosítékot a Red Bullnál: „Rendkívül csalódottak vagyunk, hogy egy olyan baleset képeit használták, amelynek végén valaki kórházba került” – emlékeztetett a csapat az 51G-s becsapódás következményeire. „Ez nagyon rossz ízlésre vall. Reméljük, hamar leveszik.”

Nos, ez megtörtént: a kritikákat hallva a Sky Sports már nem adja le többször adásban az alább látható reklámot.

Az oltás felvételére buzdítanak az F1-es sztárok

A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) tett közzé egy videót, amelyben a Formula-1-es versenyzők szólalnak fel a koronavírus elleni vakcinák felvételének fontosságára. Mint azt például Lewis Hamilton is elmondta: a Covid-19 nem tűnt fel, így aki beoltatja magát, az a társadalmat is védi vele. A videóból az is kiderült, hogy Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója már a harmadik dózisát is megkapta.

Binotto elmondta, folynak-e egyeztetések Todttal

A héten röppent fel a pletyka elsősorban olasz forrásokból, hogy az FIA elnöki posztjáról rövidesen leköszönő Jean Todt tanácsadói szerepkörben visszatérhet korábbi sikerei helyszínére, a Ferrarihoz. A téma természetesen előkerült a csapatvezetők pénteki sajtótájékoztatóján Abu Dhabiban, ahol Mattia Binotto, a Ferrari F1-es főnöke így reagált a híresztelésekre a Formula.hu jelenlétében:

„Olvastam és hallottam spekulációkat erről, de ezek egyelőre csak spekulációk. Személy szerint én dolgoztam Jean Todttal, ő volt a főnököm, és szerintem sokat tanultam tőle. Megtiszteltetés volt vele dolgozni, s ezt mondom akkor is, ha ilyesmit hoz a jövő, mert továbbra is hiszem, hogy a csapattal együtt még sokat tanulhatunk” – mondta el Binotto, aki amikor újból megkérdeztek, hogy zajlanak-e egyeztetések Todttal, röviden és határozottan ennyit felelt: „Nem.”

todt-ferrari-dppi

fotó: dppi

Videó: Ez történt pénteken Abu Dhabiban

Pénteken kezdetét vette a száguldás a szezonzáró hétvégén, amely amellett, hogy többeknek ez lesz az utolsó futamuk aktuális csapatuknál, vagy úgy általánosságban a Formula-1-ben, nyilván arról marad majd emlékezetes, hogy miként és kinek a javára dől el a vb-cím Hamilton és Verstappen között. Nos, pénteken sem kerültünk közelebb a válaszhoz, ugyanis az első szabadedzésen a Red Bull-os, míg a másodikon a hétszeres világbajnok bizonyult a leggyorsabbnak, a visszavonuló Kimi Raikkönen pedig csúnyán összetörte az Alfát. Az első szabadedzés történéseit ide, a második gyakorláson történteket pedig ide kattintva tekinthetitek meg.

11-től szabadedzés, délután időmérő: így folytatódik az F1-es döntő hétvége szombaton

A szezon utolsó F1-es és F2-es hétvégéjét láthatjuk ezekben a napokban, szombaton a csúcskategóriában időmérőt, az utánpótlás-szériában pedig két sprintfutamot is rendeznek.

Szombat (december 11.) 

09:20 Formula-2, 1. sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)

11:00 - 12:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, Időmérő edzés (tv: M4 Sport, élő)

15:45 Formula-2, 2. sprintfutam(tv: Duna World/M4 Sport+, 19:40, felv.)

abud

fotó: dppi

Bottas sisakját mercedeses emlékek, Russellét jókívánságok lepték el

A 2022-es mezőnyt illetően a legfontosabb változás, hogy Valtteri Bottas helyét George Russell veszi át a Mercedesnél. Vagyis a mostani Abu Dhabi Nagydíj a finn utolsó versenye a világbajnok istállónál, ennek apropóján pedig különleges bukósisakkal készült, amelyen az elmúlt öt év legkedvesebb emlékeit idézi fel. Helyet kapott a sisakon egy-egy köszönet Toto Wolff és Lewis Hamilton irányába is, valamint Niki Laudáról is megemlékezett a pilóta:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

 

Mindeközben a Williamstől három szezon után távozó Russell bukójára a grove-i alakulat csapattagjainak jókívánságai kerültek fel az idényzárón:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

Videó: Ilyen egy kör Abu Dhabiban Leclerc, vagy épp Alonso sisakkamerájából

Rendhagyó nézőpontból száguldhatunk végig az átalakított Yas Marina versenypályán – nagyjából ezt látta Charles Leclerc is a Ferrarija halója mögül a pénteki első szabadedzésen:

Ez pedig egy kétszeres világbajnok szemszöge:

A Haas csapatfotóján valami nagyon furcsát látni

A többi istállóhoz hasonlóan a Haas is elkészítette szezon végi csoportképét Abu Dhabiban. Első ránézésre ugyanolyan, mint a többi, de ha ránagyítunk, kiszúrhatjuk, hogy valami nem stimmel…

A csapattulajdonos, Gene Haas látszólag nem vett részt a fotózáson, ezért utólag szerkesztették arcát a képre, Günther Steiner testét használva. Nézzétek:

Piastri pole-ban, és olyat tett, amit eddig csak Leclerc

Nem maradt egyedül a királykategória a szezon utolsó versenyhétvégéjére, a szintén bajnokavatás előtt álló Formula-2 ugyanis Abu Dhabiba is elkísérte őket. Pénteken elérkezett a nevelőszéria utolsó időmérője is a 2021-es szezonban. Az élen a szokott módon folyamatosan egymásnak adták a pilóták a kilincset, az első körök után pedig a bajnoki éllovas Oscar Piastri állt az élre. Egy szusszanás után, két perccel a vége előtt a másik bajnokaspiráns, Guanyu Zhou és az F3 másodikja, Jack Doohan is megelőzte, de Piastri néhány bemelegítő kör után köszönte szépen és visszaállt a lista tetejére. Az ausztrál pilóta ezzel sorozatban ötödik pole-pozícióját szerezte, amire az F2-ben eddig csak Charles Leclerc volt képes. Az F1-be fellépő Zhou pedig "csak" harmadik helyével ki is szállt a bajnoki csatából.

Folytatás holnap a két sprintfutammal.

Raikkönen előtt tiszteleg utolsó sisakjával Giovinazzi

Az Abu Dhabi Nagydíjon több versenyző is utoljára versenyez jelenlegi csapatánál, de vannak olyanok is, akik 2022-ben már nem lesznek az F1-es mezőny tagjai. Közéjük tartozik az Alfa Romeo párosa Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi, akik közül előbbi visszavonul, utóbbival pedig nem hosszabbított szerződést a svájci-olasz istálló. Utolsó versenyük alkalmából Giovinazzi a finn előtt tiszteleg sisakfestésével, amelynek alapját az a dizájn adta, amelyet a Jégember viselt a 2007-es szezonzárón, mikor világbajnok lett. Emellett az olasz egy "Kösz, Kimi" feliratot is elhelyezett a bukóján, ezzel mondva köszönetet Raikkönennek az együtt eltöltött három esztendőért.

 

De maga Raikkönen is különleges bukódizájnt visel a hétvégén, méghozzá az első F1-es szezonja, a 2001-es idény során használt festését kapta elő karrierje utolsó versenyére:

Russellnek két ember is nagyon fog hiányozni

Ahogy az már egy ideje ismert, George Russell hamarosan elhagyja a Williams istállóját, 2022-től pedig a Mercedes tagja lesz Lewis Hamilton csapattársaként. A brit versenyző Twitter oldalán két számára nagyon fontos embert mutatott meg, akik nélkül úgy érzi, nem lenne ugyanolyan ember. „Ők ketten három éve a teljesítmény- és versenymérnökeim. Már csak egy hétvégéig kell elviselniük engem, úgyhogy úgy érzem, itt az ideje, hogy elmondjam: Andrew, James, köszönök mindent. Nélkületek nem lennék az a versenyző, aki most vagyok. Menjünk, csináljuk meg, még egyszer!” - írta Russell a közösségi oldalán.

Perez büszkén zárhatja le az idei szezont

A pályafutása talán eddigi legnagyobb lehetőségét kapta meg Sergio Perez, amikor a 2021-es szezonra szerződtette őt a Red Bull istállója. A mexikói pilóta 2011 óta tagja a mezőnynek, így sokan gondolhatták azt, hogy már nem fog nagy csapatnál versenyezni, ám végül kijött számára a lépés. A 31 esztendős versenyző sikeresen élt az esélyével, idén több dobogós helyezést is szerzett, Bakuban pedig futamgyőzelmet aratott.

Az energiaitalosok már elkészítették a szokásos év végi fotókat a csapatukról, ezt pedig Perez is megosztotta a Twitteren. „Köszönöm a csapatnak a szezon során tett erőfeszítéseket, és azt, hogy a család részének éreztem magam. Fejezzük be ezt az idényt egy nagy sikerrel!” - írta közösségi oldalán.

GT3-as Audit tesztelt Valenciában Valentino Rossi

A Team WRT adott hírt arról, hogy a MotoGP-ből 26 szezon után távozó, a következő évben GT-versenyzésre készülő Valentino Rossi a minap a csapat egyik Audi R8 LMS GT3-asát tesztelte a valenciai pályán. Az istálló közleménye szerint a teszt arra is szolgált, hogy felmérjék az esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségét a kilencszeres motoros világbajnok és az LMP2-ben és a GT World Challenge Europe-ban is jeleskedő alakulat között.

Rossi terveiről egyelőre annyit tudni, hogy a január 8-9-i Gulf 12 óráson rajthoz áll egy Ferrarival, ám hogy azt követően melyik márkát fogja képviselni és melyik GT-bajnokságban, még nem dőlt el.

„Ez a gyerek büszke lenne” – írta fiatalkori fotója mellé Hamilton

Lewis Hamilton egy gyerekkori képet osztott meg az Instagram-oldalán a mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően, amelyen új rekordot jelentő nyolcadik vb-címét szerezheti meg, amennyiben több pontot gyűjt vasárnap, mint Max Verstappen:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

10:30-kor kezdődik a pénteki F1-es program, íme a menetrend

Elérkeztünk az idény utolsó F1-es és F2-es hétvégéjéhez, pénteken a szabadedzésekkel kezdődik a program - mutatjuk a menetrendet:

Péntek (december 10.) 

08:35 - 09:20 Formula-2, Szabadedzés 

10:30 - 11:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

15:30 - 16:00 Formula-2, Időmérő edzés

A hétvége teljes programja itt megtekinthető!

abu_1

fotó: dppi

Ilyen egy kör az új vonalvezetésen, egy F3000-es autóval

Bár már megosztottuk, amint Karun Chandhok egy szimulátorban bemutatja nekünk a Yas Marina új vonalvezetését, de talán mégiscsak jobb a valóságot megtapasztalni, így mutatunk nektek egy videót, melyen Shibin Yousaf egy a pálya versenyflottájába tartozó F3000-es autóval megy egy kört Abu Dhabiban. A végére még egy meredek pillanat is jutott.