DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Gumimelegítés? Hagyjátok békén, tudja, mit csinál

A főszerepben Kimi Raikkönen az F1 közösségi médiás posztjában: egy 2017-es és 2018-as, Abu Dhabiban készült videót is egybevágtak arról, hogy miközben a mezőny többsége vadul kanyarog az egyenesben, hogy hőt generáljanak az abroncsok, a finn senkitől sem zavartatva, egyenes vonalon halad. Hagyjátok békén, tudja, mit csinál!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Tavaly ralikrosszban ütötték egymást, most a WRC-ben csap össze a két világbajnok

Egy év kihagyása után a Ralikrossz-vb 2020-as szezonjának főszereplője volt Johan Kristoffersson és Mattias Ekström, akik ezúttal a WRC második fordulóján, Finnországban, az Arctic Ralin csapnak össze. Mindkettőjüknek van bőséges tapasztalata raliban, de először versenyeznek együtt.

A 2016-os világbajnok, Mattias Ekström egy Skoda Fabia R5-tel, a WRC-3 kategóriában indul a február 26-28-i Arctic Ralin, Emil Bergkvist navigálásával, akivel a januári Dakar Ralin is egy párost alkottak. Ekström pályafutása korábbi szakaszában sokszor ralizott, de utoljára 2006-ban szerepelt vb-futamon.

A háromszoros bajnok Johan Kristofferssonnak jóval frissebb tapasztalatai vannak: az előző öt évből öt WRC-indulás áll a neve mellett, elsősorban a Svéd Raliról. Természetesen egy Volkswagen Polo R5-tel fog versenyezni Patrik Barth társaként, ugyancsak a WRC-3 kategóriában, azaz közvetlenül Ekström ellen.

Ez a Mercedes ismerős, de első ránézésre mégsem tudtuk hová tenni

Az istálló évforduló kapcsán közzétett néhány képet egy korábbi autójáról, amelyet első pillantásra hirtelen nem tudtunk beazonosítani. A leírásból aztán kiderült, hogy pontosan egy évvel ezelőtt mutatták be a Mercedes W11-et, a 2020-as autót.

Miért volt mégis idegenszerű a modell? Azért, mert a W11 a hagyományos ezüst színekben mutatkozott be, és így szerepelt a téli teszteken is. Mikorra azonban a szezon megkésve elkezdődött júliusban, a Mercedes diszkriminációellenes kampánya miatt fekete külsőt kapott, így szürkében nehéz hirtelen hova tenni.

Szédítő drónfelvétel a hófedte Hungaroringről

Csajtai Kristóf, a Hungaroring munkatársának különleges drónvideója a pályáról.

Ritkán látható közelségben lesz egymáshoz az F1 és a MotoGP idei szezonnyitója

Ha nem lesz már több változtatás a koronavírus-járvány miatt, a Formula-1 és a gyorsaságimotoros-világbajnokság 2021-es idénye egyaránt március utolsó hétvégéjén startol. Ráadásul nem is csak az időpont lesz az azonos, hanem helyileg is nagyon közel lesz egymáshoz a két világbajnoki széria, hiszen az F1-esek Bahreinben, a MotoGP-sek pedig Katarban kezdenek – a szahíri és a losaili pálya között pedig nagyságrendileg mindössze 112 kilométer a távolság! További hasonlóság, hogy mindkét helyszínen villanyfényes futamokat rendeznek, így ráadásul a rajtidőpontok is közel lesznek egymáshoz – igaz, vélhetően arra odafigyelnek, hogy az F1 és a MotoGP versenye ne üsse egymást (alighanem a Moto2 és/vagy a Moto3 jár majd pórul emiatt).

Évadnyitó esetén ilyen közelséget nem tapasztalhattunk még ebben az évszázadban, hiszen a száguldó cirkusz a legtöbbször Melbourne-ben kezdte a szezonját. 2006 és 2010 volt a két kivétel (meg persze a tavalyi koronavírusos idény) Bahrein révén, ám a motorosok előbbi évben még Jerezben nyitották a küzdelmeket. 2010-ben viszont már náluk is Katar adott otthont az első fordulónak, ám ekkor viszont közel egy hónap különbség volt a két nyitány között.

Ha elrugaszkodunk a szezonnyitóktól, akkor is ritkaságnak számít az ilyen közelség, méghozzá azért, mert általában a két széria ügyel arra, hogy véletlenül se versenyezzenek ugyanabban az országban egy adott hétvégén, egymás elöl elvéve a nézőket. Viszont nem kell messzire mennünk a szabályt erősítő kivételért, hiszen 2020-ban a koronavírus-járvány miatt az F1-es menetrendbe bekerülő Mugello ugyanazon a hétvégén adott otthont a versenynek, mint a MotoGP-sek aktuális állomásának Misano – márpedig a két olasz pálya között nagyjából 105 kilométer a távolság légvonalban!

katar-motogp-dppi

Ezért nem fotózzák egymás autóit az F1-es szerelők

Rengeteg érdekes kulisszatitkot árult el a Formula Podcast legutóbbi adásának vendége, Jánvári Zsolt, akinek elmondása szerint volt már olyanra is példa, hogy bunyó alakult ki egy a poszt címében leírt esethez kapcsolódó vitás helyzetből. Hallgassátok meg a vonatkozó részt 53:25-től (meg persze a teljes adást is!):

 

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

 

Jön a Motorsporthíradó legújabb adása – ne maradj le!

Érkezik az AFM Motorsporthíradójának februári adása: stúdióvendégünk Szauer Gergő raliversenyző, de a műsorban lesz szó a Monte-Carlo Raliról, a Dakarról és Sergio Perez első Red Bull-os munkanapjáról is. Ha nem akarsz lemaradni, kapcsolj 13 órakor a FIX TV-re!

afm-motorsporthirado_1

Rögtön első formulaautós szezonjában bajnok lett Jarno Trulli fia

Ismerős név ülhetett fel az arab Formula-4-es bajnokság trónjára. A 2005-ben született Enzo Trulli ugyanis az egyszeres F1-es nagydíjgyőztes Jarno Trulli fia. A fiatal olasznak ez volt az első szezonja formulaautós szériában, és rögtön egy roppant kiélezett bajnoki küzdelemben bizonyított, hiszen csupán egyetlen ponttal előzte meg a végelszámolásnál ellenfelét, Dilano van’t Hoffot.

A holland rivális két kivétellel az összes pole-pozíciót bezsebelte a felváltva Dubajban és Abu Dhabiban futott, öt fordulós idény során, és bár futamgyőzelemből is neki volt a legtöbb, szám szerint, Trulli roppant konstans teljesítményt nyújtott, hiszen négy első helye mellé kilenc további dobogós pozíciót tudott felmutatni.

További érdekesség még a sorozattal kapcsolatban, hogy Hamda Al Qubaisi arab hölgyversenyzőként tudott három versenyt is megnyerni.

enzo-trulli

Az F1-es újonccal edzett egy pályán a fiatal magyar versenyzőtehetség

A Gender Racing legfiatalabb pilótája, a gokartos Gender „Tomika” osztotta meg sportolói Facebook-oldalán, hogy egy pályán gyakorolt Olaszországban a Formula-1-es debütálás előtt álló Alpha Tauri-versenyzővel, Yuki Tsunodával. „Az eső és a hideg sem állíthat meg céljaim elérésében” – írta a fotók mellé az ifjú tehetség.

A pilótákat is bevonják a fizetési limit kapcsán megalakult munkacsoportba

Számos fontos döntést hozott néhány napja az F1 Tanács: eldőlt, hogy 2022-től befagyasztják a motorfejlesztéseket – ezzel megágyazva a Red Bull projektjének –, 2025-től érkeznek az új erőforrások, valamint Portimao is nagy valószínűséggel bekerül az idei versenynaptárba. Emellett viszont a versenyzői fizetések korlátozása is szóba került: idén már bevezetik a költséglimitet, amelybe azonban nem tartozik bele a pilóták és a felsővezetésbe tartozó csapattagok fizetése.

A jövőben ezen terveznek változtatni, ennek érdekében pedig bejelentették, hogy egy munkacsoportot alapítottak, hogy megtárgyalják a részleteket – ennek munkájába pedig magukat az érintetteket, azaz az F1-es versenyzőket is meghívták.

f1-drivers-dppi

Fotó: DPPI

Hamilton: A teljes szívemet beleadva fogok versenyezni értetek idén!

Szerződéshosszabbítása óta először jelentkezett Instagram-poszttal Lewis Hamilton – a Mercedes hétszeres világbajnoka egy távolba merengő tengerparti fotó mellé írta az alábbi szöveget:

„Üdv srácok, elnézést, hogy egy időre eltűntem innen, az előttünk álló szezonra koncentráltam és készültem. Szerencsésnek tartom magam, hogy volt időm reflektálni és készülni. Továbbra is bizakodó és izgatott vagyok a ránk váró idény miatt, de akarom, hogy tudjátok mindannyian, hogy gondolok rátok, és remélem, jól vagytok. Nagyon sokan hiányoznak közületek, és alig várom, hogy remélhetőleg rövidesen találkozzunk, ha személyesen nem is, akkor online. De egy dolog biztos: a teljes szívemet beleadva fogok versenyezni értetek idén!” – üzente a követőinek és rajongóinak Hamilton.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Egy pályaszárítást végző Air Titan balesetezett Daytonában – videó

Nem mindennapi incidenst láthattunk a minap a Daytona 500 kvalifikációs versenyén: az esős pályát felszárítani igyekvő Air Titan sofőrje elveszítette a kontrollt a jármű felett az ovál tetején, amely így keresztbe fordulva csúszott le a döntött szakasz aljáig, ahol a gép hátulja meg is rongálódott.

Az F1 helyett a Formula-E felé kacsingat az Alfa Romeo?

Arról már mi is írtunk, hogy elképzelhető, hogy az Alfa Romeo rövidesen megszakítja a kereskedelmi támogatói együttműködését a Sauberrel – annak ellenére, hogy a csapat vélhetően marad a Ferrari erőforrásainál. A The-Race.com szaklap szerint előfordulhat, hogy az ikonikus olasz márka ehelyett a Formula-E-ben köthet ki: az említett portál szerint akár az Alfa, akár a Maserati beszállhat a közeljövőben az elektromos sorozatba.

Néhány hónapja jelentette be az Audi és a BMW is, hogy gyári szinten távoznak a két hét múlva kezdődő évad végén a Formula-E-ből, s egyelőre csak a Mahindra és a DS kötelezte el magát a 2022-ben induló Gen3-as érára hivatalosan. Ha érkezik is az Alfa, vélhetően nem rögtön jövőre, hanem csak a 2023/2024-es idényben – bár az sem kizárt, hogy esetleg egy más eleve induló alakulattal lépnek együttműködésre.

alfaromeo-dppi-2020

Fotó: DPPI

F1-es bejelentésre készül a Rich Energy

A Haasnál egy "érdekes" időszakot már eltöltött a Formula-1-ben a Rich Energy, az energiaitalt gyártó cég akkor dicstelen módon távozott a sorozatból - most viszont elvileg újabb bejelentésre készül. A cég Twitter-bejegyzése szerint vasárnap érdemes lesz figyelni, mert akkor teszik közzé, hogy mi a helyzet - korábban már lehetett arról olvasni, hogy valamilyen módon visszatérnek a sportágba.

 

A temetkezési vállalkozótól az ABBA dobosáig – a legextrémebb F1 előtti karrierek

Roppant érdekes top 10-es összeállítással jelentkezett a Formula-1 YouTube-csatornája, amelyben a pilóták legfurcsább F1 előtti szakmáit vették sorra. Néhányan olyan megdöbbentő szakmát műveltek a száguldó cirkuszban való versenyzés előtt, hogy az már egyáltalán nem is számít extrémnek a listáról, aki fogorvos volt! A videó a YouTube-ra átkattintás után nézhető, alatta pedig magyarul is felsoroltuk az említett versenyzőket és F1 előtti foglalkozásukat:

 

Romain Grosjean – portfólió-menedzser, Jim Clark – farmer, ’Johnny Servoz-Gavin – síoktató, Heinz-Harald Frentzen – temetkezési vállalkozó, Giuseppe Farina – lovastiszt, Tony Brooks – fogorvos, Jonathan Palmer – orvos, Nigel Mansell – repülőgépmérnök, Kamui Kobayashi – stand-up komikus, Karl Borgudd – ABBA-dobos

Alonso: Jól vagyok, várom a 2021-es szezonkezdetet!

Rövid Twitter-üzenetben jelentkezett be csütörtöki kerékpáros balesete és azt követő állkapocsműtétje után Fernando Alonso, aki az Alpine szerint várhatóan fel fog épülni a szűk egy hónap múlva esedékes bahreini tesztre: „Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat, jól vagyok és várom, hogy elinduljon a 2021-es szezon. Gyerünk!” – írta közösségi oldalán az F1-es visszatérésre készülő spanyol.

Két-három év alatt el lehet jutni Magyarországról az F1-ig

A Formula Podcast legutóbbi adásában a Williamsnél elektronikai rendszertechnikus volt a sztárvendég, aki többek között azt is elárulta az exkluzív beszélgetés során, hogy az elhatározás mellett egyetlen kulcsfontosságú dologra van szüksége annak, aki az F1-ben akar dolgozni - hogy mi az, ahhoz hallgasd meg a vonatkozó részt 11:19-től (meg persze a teljes adást is!):

 

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

 

Megvan, hogy mikor jön az új Ferrari - és a motort is beindították

Az ilyenkor megszokottak szerint a közösségi oldalára töltött fel videót a Ferrari arról, ahogy beindította az új autó motorját. Mattia Binotto csapatfőnök szerint az idei technika minden téren fejlődött, minden téren jobb lett, úgyhogy szeretnének vele sikeresek lenni a szezon során. Egyúttal az is kiderült, hogy mikor lesz nyilvános a fegyver: február 26-án a csapatot mutatják be, március 10-én pedig magát az autót, mindkettőt online.

 

A regnáló csapatvilágbajnok is aláírta a folytatást a Formula-E-vel

A Mahindrához csatlakozva a DS csapata is elkötelezte magát a folytatás mellett a Formula-E-ben. Az elektromos szériában a 2022/2023-as szezonban debütálnak a harmadik generációs autók, és ekkkorra futnak ki a csapatok aktuális szerződései. A széria számára különösen pozitív hír az utóbbi két szezon bajnokának bejelentése, miután a közelmúltban két neves autómárka, a BMW és az Audi is a kiszállásáról közölt hírt. 

A hivatalos közleményükben úgy fogalmaztak, jelentős haszonnal járt számukra a versenyzés. "Mi voltunk az első prémium autógyártó, ami csatlakozott a Formula-E-hez, és a márkánk a fejlesztések és az ismertség terén is sokat profitált a DS Performance munkájából" - idézett a Racefans.

03420008_281

Fotó: DPPI

Kubica új csapathoz igazolt, LMP2-es autóval áll rajthoz

Visszatér a prototípusokkal való versenyzéshez Robert Kubica. A Team WRT ma közleményben tudatta a világgal, hogy autót indít az ELMS idei szezonjában, a pilótáik között pedig ott lesz a lengyel F1-es is. A csapat egy LMP2-es Oreca Gibsonnal áll rajthoz a hatfordulós idényben, ami az április 18-i hétvégén kezdődik Barcelonában. Kubica nem fordít hátat az F1-nek, a szóban forgó versenyprogram mellett továbbra is az Alfa Romeo tesztpilótája marad. A bejelentés kapcsán a lengyel úgy fogalmazott: nagyon örül a lehetőségnek, ami egy új fejezetet nyit a karrierjében. Ez lesz számára az első teljes idény a hosszútávú versenyzés világában.

A belga alakulat idén párhuzamosan két szériában indít LMP2-es autókat, a másik a WEC lesz.

kubica-portre-20201

Fotó: DPPI