DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
F1

Hivatalos: Az Aston Martinnal folytatja a BWT

A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem a Williamshez és nem is a Haashoz szegődik, hanem az Aston Martin alakulatával folytatja F1-es megjelenését a rózsaszín-kék színekben pompázó szponzor.

Egy héttel az Aston Martin Formula-1-es autójának bemutatása előtt érkezett a hivatalos bejelentés, amely szerint a csapattal (korábban Racing Point) évek óta szövetséget ápoló Best Water Technology idén is a silverstone-i alakulattal folytatja F1-es történetét. A két fél összefogása 2017-ben kezdődött, azóta láthattunk rózsaszín autókat az F1-es mezőnyben. Hogy az egyébként brit versenyzölddel azonosított Aston Martinon hogyan jelenik meg a rózsaszín-kék márka arculata, arra később derül fény.

00120036_568



A csapat által közreadott közleménye arról írt, hogy a BTW logója a Racing Pointhoz képest egy teljesen új alapszín mellett jelenik majd meg, de a márka imidzséért felelős szín- és betűkombináció így is feltűnik majd az autókon. A cég célja a médiajelenlét mellett magasabb rendű célokat is szolgál, ugyanis azt szeretnék, hogy a termékeikkel a csapat jelentősen lecsökkentse az egyszerhasználatos műanyagok mennyiségét.

Otmar Szafnauer csapatvezető a bejelentés kapcsán úgy fogalmazott, boldogan folytatja az együttműködést a céggel. "A barátaink a BWT-nél hűséges támogatóink, ezért örömmel tölt el, hogy az Aston Martin Cognizant Formula-1-es csapatot választották partnernek. A BTW támogatja a törekvéseinket, hogy az üzlet minden terén, különösen a versenypályákon fenntarthatóbbakká váljunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: