DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 13. csütörtök

Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban

Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

f3-brit-eso

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.

A szombati sprintfutam végeredménye:

1. T.Inthraphuvasak Campos Racing  
2. M.K.Stenshorne Hitech TGR 1.748
3. Mari Boya Campos Racing 6.466
4. L.Van Hoepen ART Grand Prix 8.856
5. Ugo Ugochukwu Prema Racing 9.365
6. Christian Ho DAMS Lucas Oil 11.291
7. Noel León Prema Racing 12.083
8. Rafael Câmara Trident 12.757
9. Charlie Wurz Trident 15.354
10. Roman Bilinski Rodin Motorsport 16.767
11. Tim Tramnitz MP Motorsport 17.369
12. A.Giusti MP Motorsport 19.012
13. Noah Strømsted Trident 20.458
14. Brad Benavides AIX Racing 21.090
15. Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 21.449
16. James Wharton ART Grand Prix 22.072
17. Ivan Domingues Van Amersfoort Racing 22.443
18. Tuukka Taponen ART Grand Prix 22.785
19. Théophile Naël Van Amersfoort Racing 23.108
20. B.del Pino MP Motorsport 26.438
21. Louis Sharp Rodin Motorsport 28.237
22. Callum Voisin Rodin Motorsport 29.486
23. Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 30.069
24. Gerrard Xie Hitech TGR 30.735
25. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 31.715
26. James Hedley AIX Racing 32.180
27. Nikita Johnson Hitech TGR 32.703
28. N.Marinangeli AIX Racing 35.137
29. Nikola Tsolov Campos Racing 37.697
  Brando Badoer Prema Racing Kiesett

A vasárnapi főfutam végeredménye:

f3-fofutam-brit

Egy újabb hellyel kevesebb van az IndyCar 2022-es mezőnyében

Február 27-én indul az IndyCar következő szezonja, így tehát a kezdés még kicsit odébb van, ám a mai napon újabb bejelentés érkezett a csapatok felállásait tekintve. Ezúttal az AJ Foyt Racing erősítette meg azt, ami valahol várható volt, Dalton Kellett ugyanis a 2022-es esztendőben is az ő alakulatukat erősíti. A 28 éves kanadai 2020-ban nyolc futam erejéig csatlakozott hozzájuk, idén pedig teljes éves szerződést kapott. Csapattársa a legutóbbi Indy Lights szezon győztese, Kyle Kirkwood lesz, az istálló pedig továbbra is vizsgálja egy harmadik autó indításának a lehetőségét.

Őrült szezon – botránnyal a végén

Egészen különleges világbajnoki küzdelmet vívott egymással 1997-ben Michael Schumacher és Jacques Villeneuve – úgy hozták össze az F1 történetének egyik legizgalmasabb párharcát, hogy egyetlen alkalommal sem álltak együtt a dobogón. Többek között erről az évadról is beszéltünk az elmúlt negyedszázad 10 legizgalmasabb világbajnoki küzdelmét bemutató toplistás adásunkban, melynek e szakasza 49:19-től hallható.

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Bajnokok találkozása: Quartararo végezte el a kezdőrúgást Messiék mérkőzésén

Nem akármilyen élményben volt része szerdán a MotoGP újdonsült világbajnokának, Fabio Quartararónak: a Yamaha franciája látogatást tehetett a Paris Saint-Germain labdarúgó-csapatánál, ahol találkozhatott a friss hétszeres aranylabdás Lionel Messivel is, majd a Nice elleni találkozó előtt az ünnepélyes kezdőrúgást is elvégezhette.

 

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megjelent és rendelhető az Autósport évkönyv 2021-es kötete

Több tucatnyi nemzetközi és hazai versenysorozat összefoglalója, magyar pilóták évértékelői, látványos fotók, exkluzív beszámolók, valamint az 50 legjobb magyar és külföldi versenyző elmaradhatatlan listája – megjelent az Autósport évkönyv 2021-es kiadása! A kötet már elérhető a könyvesboltokban, valamint megrendelhető 4990 Ft-os áron a Formula.hu webshopjában IDE vagy a képre kattintva:

autosport-evkonyv

Videó: Mozgásban a Formula-E 2022-es mezőnye

A héten Valenciában rendezik az elektromos világbajnoki széria előszezoni tesztjét, amelyen így először láthatjuk együtt a jövő évi mezőny autóit és versenyzőit. A Formula-E hivatalos YouTube-csatornája készített is egy összeállítást az első napokról, amelyben mozgásban csodálhatjuk meg a versenygépeket és azok új festéseit:

Még mindig kórházban kell kezelni Monteirót

Hiába utazott el Szocsiba, végül a teljes WTCR-szezonzárót ki kellett hagynia a múlt hétvégén Tiago Monteirónak, miután nem érezte jól magát. A Honda közlése szerint szombaton már kórházba kellett szállítani, ahol bakteriális mellkasfertőzést diagnosztizáltak a versenyzőnél.

A betegség pedig komolyan ledönthette a lábáról Tassi Attila csapattársát, mert csapata szerint Monteirót csak szerdán tudták hazaszállítani Portugáliába egy orvosi repülővel, s Portóban is újra kórházba viszik, hogy ott folytassák a pilóta kezelését. A közleményben – akárcsak a lentebb látható, néhány nappal ezelőtti kórházi bejelentkezésében – az idén egy futamot nyerő pilóta természetesen megköszönte az orvosi csapat munkáját, valamint a szurkolók támogatását.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tiago Monteiro (@tiagosworld18) által megosztott bejegyzés

A csapatfőnök, akit mindenki szeretett

A Formula Podcast legújabb adásának elején egy szomorú aktualitásról beszélgettünk: megemlékeztünk a 79 esztendős korában elhunyt Sir Frank Williamsről, aki a semmiből építette fel minden idők egyik legsikeresebb és legjelentősebb Formula–1-es istállóját. Megemlékezésünk az adás elején 02:21-től hallható.

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Koronavírusos a Williams csapatfőnöke, nem lehet ott Szaúd-Arábiában

Hivatalos közleményt adott ki a Formula-1: a Williams Racing ügyvezetője és csapatfőnöke, Jost Capito koronavírus-tesztje pozitív lett a Dzsiddába utazás előtti vizsgálat során, így nem lehet ott a hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon. A tájékoztatás szerint Capito a brit koronavírus-protokollt követi, arról azonban nem szól a hír, hogy vannak-e tünetei. Azt viszont hozzátették és maga a Williams is megerősítette: a csapatot ezen felül nem érinti a fertőzés, a munka ugyanúgy zajlik majd ezen a hétvégén is, ahogy máskor, csak Capito személyes jelenléte nélkül.

jost capito

fotó: dppi

Kisebb tűz ütött ki az Aston Martin F1-es gyárában

Szerda este szűkszavú közleményben reagált az Aston Martin Formula-1-es csapata, miután a közösségi médiában terjedni kezdett, hogy tűz keletkezhetett az egyik gyárépületükben Nagy-Britanniában. Az alakulat Twitterén közzétett rövid bejegyzésben megerősítették, hogy valóban kisebb tűz ütött ki az egyik szélcsatornájukban, de egyúttal mindenkit megnyugtattak, hogy a tüzet sikerült gyorsan eloltani. „Köszönjük, hogy érdeklődtetek, sokat jelent” – írta az Aston.

aston-martin-f1-dppi

Fotók: így várja az F1-et Dzsidda – már a reptéren

A Formula.hu is megérkezett Dzsiddába, az F1-es versenynaptárba frissen bekerült Szaúd-arábiai Nagydíj helyszínére - már a reptéren a 2022-es F1-es autók fogadják az idelátogatókat, a szaúdiak nagyon várták már ezt a hétvégét...

pf3_10

pf32

pf33

pf34

Forró fotók gyönyörű nőkről és hozzájuk illő autókról - ezt ajánlja a Formula Girls

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

y4h83mgr79qo3nzolpd7_800

 

Hatalmasat zakózott a 74 éves ralikrosszos a havas Nürburgringen

A 74 esztendős, „Knapick” becenévre hallgató Hervé Lemonnier a ralikrossz csodabogara: meglett kora ellenére még mindig indul a világbajnokság egy-egy versenyén. Benevezett a hétvégi szezonzáróra is a Nürburgringen, a november végén hóval borított pályán azonban elvesztette az és irányítást rommá törte a Citroent, amely a levegőbe repülve a szalagkorlátot is átugrotta. Szerencsére megúszta sérülés nélkül – az autó azonban már nem volt olyan állapotban, hogy helyrehozzák a hétvége folytatására. A zakózásról fotók és egy nézői videó is készült.

Már megrendelhetők 2022-es F1-es és MotoGP-s falinaptáraink!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel.

A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

falinaptar-egyutt

Elkelt egy újabb hely a Mercedesnél

Úgy látszik továbbra is megéri szponzorálni a Mercedes csapatát a Formula-1-ben. A német istálló hivatalos Twitter oldalán jelentette be, hogy újabb támogatóval gazdagodtak a Kingspan révén. A cég logói az autók orrkúpján kapnak helyet és a megállapodásuk értelmében a csapat Fenntarthatósági Munkacsoportját vezetik majd. A különböző területekről származó szakértelemmel hozzájáruljnak a csapat azon célkitűzéséhez, hogy úttörő szerepet vállaljanak a motorsportban a környezetbarátabb technológiák kidolgozásában.

A Kingspan 2011-ben indította el első fenntarthatósági programját, így a Mercedes is sokat vár ettől a kapcsolattól, melyről Toto Wolff is nyilatkozott.

„Nagy örömmel üdvözöljük a Kingspan-t partnerünkként és az új Fenntarthatósági Munkacsoportunk elnökeként is.  Olyan vállalatot találni, amelynek az iparágában a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére és a fenntartható megoldások megvalósítására irányuló törekvései megegyeznek a miénkkel, valódi lehetőséget jelent mindkét fél számára. Jól haladunk a vállalatunk fenntarthatóbb működésre való átalakításában, de az a lehetőség, hogy az új Fenntarthatósági Munkacsoportunkon keresztül megoszthatjuk velük a szakértelmet, az erőforrásokat és az inspirációt,  valóban segít felgyorsítani a változást valamint a tudatosságot a csapatunkban és remélhetőleg a sportágunkban is” – állt a hivatalos közleményben.

Generációk csatája: Alonso és Schumacher

A 2006-os világbajnoki szezon mutat némi hasonlóságot Hamilton és Verstappen idei, már most klasszikusnak számító küzdelmével: többek között erről is beszéltünk az elmúlt negyedszázad 10 legizgalmasabb világbajnoki küzdelmét bemutató toplistás adásunkban, melynek e szakasza 01:07:03-tól hallható.

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Meghosszabbítottuk könyvpályázatunkat: várjuk az iskolák és más közintézmények jelentkezését!

Ismét pályázatot hirdet a Formula.hu magyarországi iskolák és más közintézmények számára: tíz teljes sorozatot osztunk ki a népszerű Autósport évkönyv és Száguldás és cirkusz kiadványokból. A jelentkezéshez pedig csupán egy levél megírása szükséges. Közintézményenként 12-12 könyvet (Száguldás és cirkusz 2015-2020, Autósport évkönyv 2015-2020) juttatunk el 10 helyszínre.

A pályázatunkat, amelynek részletei IDE KATTINTVA találhatók, két héttel meghosszabbítottuk, így december 15-ig várjuk az iskolák és a közintézmények jelentkezését a levelezes@formula.hu címre!

szaguldas-egyben-2013-2020

Három éve oda sem tud utazni az F1, de egy második kínai futam is bekerülhet a naptárba

A koronavírus-járvány miatt elsőként kellett lefújni tavaly a Formula-1-es Kínai Nagydíjat, amelyet idén sem tudtak megrendezni, sőt jövőre sem utazik el a mezőny a távol-keleti országba, így 2019 óta nem rendeztek futamot Sanghajban. Pedig 2022-ben mutatkozik be a száguldó cirkuszban az első kínai F1-es pilóta, Guanyu Zhou az Alfa Romeónál, amely nyilván fokozná az érdeklődést az országban. Ez olyannyira így lehet, hogy Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója a The Race szaklapnak nyilatkozva elárulta: rövidesen akár két versenyt is rendezhetnek Kínában.

„Elárulhatom, hogy érdeklődtek már másik városból, hogy nagydíjat rendeznének Kínában” – jelentette ki Domenicali. „Jövőre ugyan nem fogunk ott versenyezni, de ez nem miattunk, hanem a járvány miatt van. Ezért hosszabbítottuk meg idén egyből három évvel a szerződésünket, hogy világos legyen, hogy szeretnénk ott versenyezni. És biztos vagyok benne, hogy Zhou jelenléte első kínaiként az F1-es közegben nagy hatással lesz az érdeklődésre. Egyértelműen olyan terület ez, ahol jelen kell lennünk, a gyártók is érdekeltek benne.”

Kína mellett amúgy a korábbi nyilatkozatok alapján az Egyesült Államokban is tovább terjeszkedne a Formula-1 – jövőre már két futamuk lesz Austinnal és Miamival, de egy harmadik verseny lehetősége is felmerült –, ahogy a sportág afrikai visszatérése is napirenden van.

f1-sanghaj-start-dppi_1

Őrületes rekord: 456 km/h-val repesztett az elektromos motorral Max Biaggi

Max Biaggi már néhány éve együtt dolgozik a Voxan elektromos motorkerékpárokat gyártó céggel különböző rekordok megdöntésén. Múlt hétfőn sikerült a saját korábbi csúcsaikra is rátenniük egy hatalmas lapáttal: a floridai Kennedy Űrközpont területén számos rekordot átírtak, de mind közül a legfontosabb a végsebességé, a Kalóz becenévre hallgató hatszoros motoros világbajnok 455,737 km/h-s tempót ért el két kísérlet átlaga során – ez pedig új világrekord a 300 kg alatti, részben áramvonalasított elektromos motorkerékpárok tekintetében. Az eseményről videó is készült:

Hamiltontól kapott tanácsot a teniszcsillag

A 2021-es US Openen robbant be sportja élmezőnyébe Emma Raducanu: a 19 éves teniszezőnő hatalmas meglepetésre selejtezőből indulva megnyerte a tornát. A brit nemzetiségű sportolóról tudjuk, hogy fiatalon gokartozott és motokrosszozott, valamint hatalmas F1-rajongó: most felelevenítette találkozását Lewis Hamiltonnal röviddel a Grand Slam-siker után.

„A Met-gálán találkoztunk személyesen és egy jót beszélgettünk. Azóta felnézek rá, követem őt, támogatom… Mindig szuper találkozni vele. Azt mondta nekem: ’légy türelmes, tudod, hogy csak meg kell lovagolnod a hullámot. Minden rendben van, ne aggódjál.’ Ez egy jó megerősítés volt számomra. Remek ember, nagyszerű példakép számomra abban, hogy segítsen túljutni a következő fázisokon” – mondta Raducanu Hamiltonról.

Nem akar máshol versenyezni az Alpine F1-be vágyó tartalékosa

Hiába nyerte meg tavaly a Formula-3-as bajnokságot, s vezeti idén újoncként két fordulóval a vége előtt a Formula-2-es pontversenyt is, 2022-ben még biztosan nem lesz F1-es pilóta Oscar Piastri, akiről néhány hete derült ki, hogy az Alpine tartalékversenyzője lesz jövőre. Ha megnyeri az F2-t, a szabályok értelmében nem lehet ott a rajtrácson címvédőként, így jó esély lehet rá, hogy versenyzés nélkül töltheti a következő évadot a fiatal ausztrál. Piastri ugyanakkor nem is akar más szériába elmenni, ha ez azzal járna, hogy esetleg emiatt lecsúszna egy adódó lehetőségről az F1-es hétvégéken:

„Természetesen versenyzőként versenyezni szeretnék” – idézi a pilótát a RaceFans.net szakoldal. „Ugyanakkor egy eléggé intenzív tesztprogramot állítunk össze, szóval legalább viszonylag gyakran vezetni fogok. Oké, ez nem versenyzés lesz, de ha elterelné a figyelmemet és azt jelentené, hogy emiatt elszalasztok bármilyen lehetőséget az Alpine-nal az F1-es paddockban, akkor az nem igazán érdekelne. Furcsán hangozhat, de inkább nem versenyzem és teljes mértékben a tartalékversenyzői feladatomra koncentrálok azzal a céllal, hogy a közeljövőben megpróbáljak az F1-be kerülni, mintsem hogy máshol versenyezgessek és ezzel elvonja a figyelmemet erről.”

piastri-dppi-2021