DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hibridéra: A Ferrari már csak harmadik, a Mercedes utcahosszal az élen

Nemigen lehet kérdéses senki számára, hogy a hibridéra 2014-es elérkezése óta a Mercedes kimagaslóan a legjobb istálló a Formula-1-ben. A második helyért már szorosabb a csata, a többiek a vert mezőnyben.

2010 és 2013 között a Red Bull uralta a Formula-1-et, igaz, két év is rendkívül szorosan alakult, de végül mind a négy szezonban Sebastian Vettel húzta be a végső győzelmet (többnyire) Fernando Alonso előtt. Aztán teljes korszakváltás következett, a hibrid-erőforrások megérkezésével a Mercedes óriási előnnyel az élre tört és ugyan idén Lewis Hamiltont legyőzte Max Verstappen az egyéniben, a konstuktőri cím nyolcadszor is a Mercedeshez vándorolt.

2022-ben átfogó szabályváltozások jönnek a száguldó cirkuszba (igaz, leginkább az aerodinamikát érinti, nem az erőforrást), úgyhogy alaposan felkavarodhat az állóvíz. Ha ugyanis visszatekintünk az elmúlt időszakra, azt láthatjuk, hogy három istálló uralta szinte teljes egészében az elmúlt éveket, a többieknek csak epizódszerep jutott.

Ha megnézzük a dobogós helyezések számát, nem kérdéses, hogy a Mercedes uralja a 2014 óta eltelt időszakot, a második helyért már sokkal nagyobb csatározás folyt. A német gyártó Lewis Hamiltonnal, Nico Rosberggel és Valtteri Bottasszal a volánnál összesen 232 dobogós helyet gyűjtött és mind a nyolc évben a gyártók bajnokságának első helyén végzett (nem meglepő módon).

A hibridéra elején alig-alig fordult elő, hogy ne Mercedes-motoros versenyautók végeztek volna a dobogón


Az elmúlt nyolc szezon során a Red Bull 102 dobogós hellyel végül befutott a második helyre, míg a Ferrari 100 pódiummal csak a harmadik már, mert az utóbbi két évben nem éppen sűrűn fordult elő, hogy a Scuderia a dobogón ünnepelhessen, miközben nemrég még a Mercedes fő kihívójának számított. A Red Bull pedig 2021-ben annyira jól teljesített, hogy tizennyolc alkalommal került a legjobb három hely egyikére.

A negyedik helyezettre már csak azok tippelnének jól, akik 2017 előtt is aktívan nézték a küzdelmeket, akkor ugyanis igen gyakran a Williams-Mercedes volt a Mercedesek, a Red Bullok és a Ferrarik mögött a negyedik erő, sőt, 2014-ben valójában a Ferrari sehol nem volt a Williamshez képest. A grove-iaknak jócskán dolgozniuk kell ahhoz, hogy visszatérjenek az élmezőnybe, de a Valtteri Bottas-Felipe Massa (kiegészülve Lance Stroll és George Russell egy-egy, nem kicsit szerencsés alkalmával) páros összesen 16 dobogós helyet szerzett, 

Említést érdemel még az Aston Martin (és a Racing Point) elődjeként, még Force India néven öt dobogós helyet szerző, azóta többször is nevet váltó gárda. RP néven további kettő, míg Aston Martin néven további egy pódium véshető a nevük mellé.

A Toro Rosso a hibridérában kétszer állhatott dobogóra, mindkétszer 2019-ben, majd az AlphaTaurivá való átvedlést követően újabb két dobogós hely sikeredett, köztük Pierre Gasly eddigi egyetlen futamgyőzelme is.

Vajon az új szabályok bevezetésével is a Mercedes és a Red Bull maradnak elöl, vagy várható olyan szintű meglepetéscsapat felemelkedése, mint például 2009-ben a Brawn GP?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: