IndyCar: Kirkwood nyert, Palout falba rakták a balesetekkel tűzdelt detroiti futamon (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/39412
Kyle Kirkwood ismét bebizonyította, hogy ő az utcák királya az IndyCarban: Long Beach után idei második győzelmét aratta az Indy 500-at követő első versenyen Detroitban. Ezzel továbbra is az Andretti pilótája az egyetlen, aki futamot tudott nyerni 2025-ben Alex Palou mellett. Kirkwood mellé Santino Ferrucci és Colton Herta állhatott még fel a dobogóra, miután egy kései piros zászlós megszakítást követően mindketten megelőzték Will Powert.
A piros zászlók akkor kerültek elő, amikor Louis Foster felfüggesztése eltört és emiatt beleszáguldott hátulról Felix Rosenqvistbe, így mindketten nagy tempóval a falba csapódtak. Balesetekből ezen kívül sem volt hiány Detroit utcáin, ütközött például Scott McLaughlin és Callum Ilott is, de a legfontosabb kétségkívül az volt, amikor Palounak ment neki hátulról David Malukas, így megszakadt a Ganassi spanyoljának szinte hibátlan idei sorozata és kiesett. Persze a bajnoki tabellán így is tetemes maradt a fórja: 90 ponttal vezet a vasárnap hetedik Pato O’Ward előtt, aki csak 12 és 16 ponttal előzi Kirkwoodot és Christian Lundgaard-t.
A verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Kyle Kirkwood | Andretti | |
| 2. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 3.5931 |
| 3. | Colton Herta | Andretti | 4.9427 |
| 4. | Will Power | Team Penske | 5.4488 |
| 5. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 6.2189 |
| 6. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 8.5237 |
| 7. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 9.1683 |
| 8. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 9.7823 |
| 9. | Josef Newgarden | Team Penske | 18.7691 |
| 10. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 19.4492 |
| 11. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 19.9431 |
| 12. | Scott McLaughlin | Team Penske | 20.4172 |
| 13. | Marcus Ericsson | Andretti | 20.7988 |
| 14. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprises | 21.5169 |
| 15. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 22.1711 |
| 16. | Robert Shwartzman | Prema | 29.0575 |
| 17. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 33.6641 |
| 18. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 48.9180 |
| 19. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 2 kör /43.4463 |
| 20. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /39.3127 |
| 21. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | Kiesett |
| 22. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 23. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 24. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | Kiesett |
| 25. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 26. | Callum Ilott | Prema | Kiesett |
| 27. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | Kiesett |
Egy profi bemutatja, hogyan kell Vettelt festeni
https://formula.hu/parc-ferme/25433
Pedig a napi penzumot itt csak az overalljának egyszínű alapja jelentette, de így is rendkívül alapos munka kellett annak vászonra viteléhez, mint ez a gyorsított videó bemutatja. Elvégre annak a sok redőnek és gyűrődésnek is ki kell néznie valahogy!
Morning work #SebastianVettel @redbullracing
— David Johnson (@formulaart) May 17, 2020
Palette knife painting pic.twitter.com/lBgj0SeT4T
Bizonyított: fölmondani egy szöveget sokkal nehezebb, mint 220-szal megtenni egy kört
https://formula.hu/parc-ferme/25432
Ezt a versenyzői alaptézist bizonyítja a Formula-2 mezőnye, akiknek bemutatkozóvideóikból szinte olyan hosszú bakiparádét lehetett összevágni, mint amennyi maga a használható anyag lett.
Well...
— Formula 2 (@FIA_F2) May 17, 2020
At least they’re good at racing!
It's #F2SpeedDate - The Bloopers! #F2 pic.twitter.com/NYaR2V9Bsr
Szerintetek a Marquez tesóknál minden rendben van?
https://formula.hu/parc-ferme/25431
"Amikor valaki az utolsó kanyarban győz le a virtuális MotoGP-futamon, de aztán rájössz, hogy ő a testvéred!" - áll ez a felirat Marc Marquez alábbi videója felett:
Cuando te ganan la carrera #VirtualMotoGP en la última curva pero te das cuenta que es tu hermano
— Marc Márquez (@marcmarquez93) May 17, 2020
When somebody beats you in the last corner at the #VirtualMotoGP but you realize he’s your brother! pic.twitter.com/Jy4GmpDOMZ
A Sauber-évforduló súlyát jelzi, hogy Raikkönen fölvette a régi overallját
https://formula.hu/parc-ferme/25430
Fennállása 50. évét ünnepli a Sauber Motorsport, amelynek az autósportban való ténykedése az 1993-as F1-es debütálásnál jóval régebbre nyúlik, hiszen Peter Sauber már az 1970-es években elkezdett sportautókat építeni. Bár jelenleg ilyen csapatnév nem található az F1-es rajtrácson, az Alfa Romeo Racing címke alatt továbbra is a svájci gyárat és annak korábbi dolgozóit találjuk, azaz a Sauber nem szűnt meg, szellemisége nem veszett el. A történelmi mérföldkő alkalmából az F1-es csapat legjelentősebb versenyzői közül többen is felidézték legszebb emlékeiket a hinwili évekből, Karl Wendlingertől Heinz-Harald Frentzenen, Giancarlo Fisichellán, Robert Kubicán és Sergio Perezen át egészen Kimi Raikkönenig, aki már második ciklusát tölti az istálló kötelékében. A finn odáig ment, hogy még azt a 2001-es overallt és sisakot is előbányászta, amit a csapattal való F1-es debütálásának évében használt. "Még mindig tökéletes a méret!" - mondja büszként Raikkönen.
Leclerc bemutatja: nem csak Hamilton tud zongorázni az F1-es mezőnyben
https://formula.hu/parc-ferme/25429
Ráadásul egy részben saját szerzeménnyel, ugyanis amikor kíváncsi követői megkérdezték, mi az általa játszott mű címe, így felelt: "az első felét Tokyo Myers inspirálta, a többi az én alkotásom."
Vajon zongorázás mellett meghallja, ha csöng a telefon?
. @Charles_Leclerc playing the piano today #F1 #Charles16 pic.twitter.com/rnS4qiUwmJ
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) May 15, 2020
Már tavaly elkezdődött a harc a Ferrari 2021-es kiemelt státuszáért?
https://formula.hu/parc-ferme/25428
Charles Leclerc már azt gondolta, hogy övé lesz az elsőszámú ülés, de Carlos Sainz nagy mélységből érkezve beelőzött. A fejlemények fényében már kicsit más értelmet kapott ez a videó a 2019-es Kínai Nagydíj előtti közős fotózásról.
Not the first game of musical chairs Carlos and Charles have been involved with in #F1... pic.twitter.com/opHX3rdjLC
— Formula 1 (@F1) May 14, 2020
Kicsi kocsival a McLaren bokszában – F1-es reklám a 80-as évekből
https://formula.hu/parc-ferme/25427
Azóta már számtalan olyan reklám és vicces felvétel készült, amelyen személyautókkal vagy bármilyen más, kerekekkel rendelkező eszközzel is úgy bánik egy a szervízcsapat, mintha F1-es autó lenne bokszkiálláson, de talán ez az 1980-as évek közepéből származó brit Shell-reklám az első ilyen jellegű. Egy házaspár betévedt egy F1-es versenyre, ahol aztán váratlanul a McLaren szerelőinek gyűrűjében találták magukat.
— Freeman (@FreemanLowell01) May 13, 2020
Barátnője a játékban kérte meg Leclerc-t, hogy engedje már be a házba
https://formula.hu/parc-ferme/25426
Már megszokhattuk, hogy Charles Leclerc nappalijában nagyon sok furcsa dolog történik, amióta a monacói becsöppent az online játékok világába és közvetíteni kezdte az ottani ténykedését. De ez a mostani mindenen túltesz (igen, még a banánjelmezen is), Leclerc ugyanis nem hallotta meg barátnője, Charlotte hívását, aki nem tudott bemenni a lakásukba, mivel otthon felejtette a kulcsot, így kénytelen volt belépni a játékba és ott segítséget kérni, jól tudva, hogy Leclerc minden bizonnyal belefeledkezett a virtuális világba. A nézők mindezt élőben láthatták lezajlani az alábbi videóban, a monacói pilóta pedig aztán Twitteren is kifejtette, hogy pontosan mi is történt:
"A barátnőm kénytelen volt venni egy előfizetést a Twitch-csatornámra, hogy az ottani chaten meg tudjon kérni, hogy nyissam ki neki a bejárati ajtót. 25 percet várt odakint, én meg nem hallottam a telefont, mert rajtam volt a fejhallgató és nagyon koncentráltam a raliversenyemre."
A videó végén pedig ez is elhangzik: "Legalább lett egy új előfizetőm. Ennek nagyon örülök!"
. @Charles_Leclerc : "So my girlfriend had to subscribe to my twitch channel to tell me to open the door."
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) May 16, 2020
(Charlotte forgot her keys at home)https://t.co/Hja90wZ0Rn#F1 #Charles16 pic.twitter.com/dyXYZGNfd1
Ennyivel eredményesebb volt Schumacher minden más Ferrari-pilótánál
https://formula.hu/parc-ferme/25425
Egy fotón a Scuderia Ferrari F1-es történetének legjobb versenyzői, nagyságok minden korszakból: Fangiótól és Ascaritól Ickxen, Laudán át Raikkönenig és Vettelig. A grafikán három mutató szerepel minden versenyző mellett, a vb-címek, győzelmek és dobogók száma.
Különösen a futamgyőzelmek tükrén át nézve döbbenetes, mennyivel többet elért Michael Schumacher a csapat bármelyik más pilótájánál. A német összesen 72 futamgyőzelmet szerzett a Ferrarival, míg a második Niki Lauda csupán 15-öt. A dobogós helyek környékén szoros a verseny: Vettel 14-szer nyert – azaz idén megelőzheti Laudát –, míg Alberto Ascari 13-szor.
A dobogók tekintetében nem majdnem ötszörös, „csak” több mint kétszeres Schumacher előnye: 116-szor végzett az első három között, ebben az elszámolásban egykori csapattársa, Rubens Barrichello a második 55 pódiummal, de Vettel könnyedén ezen a listán is átveheti a második helyet, mivel 54 elsőségnél jár. A negyedik egyébként Kimi Raikkönen szintén közel, 52-vel: abban, hogy 2000-es évek versenyzői szerepelnek ennek a rangsornak az elején, közrejátszik, hogy az évek múlásával egyre több futamból állt a világbajnokság szezonja.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonPick your top three @scuderiaferrari drivers of all time . #F1 #Formula1 #Ferrari
Itt nézheted vissza az elképesztő 2012-es Európa Nagydíjat teljes hosszában
https://formula.hu/parc-ferme/25424
Újabb emlékezetes verseny került fel teljes hosszában a Formula-1 YouTube-csatornájára HD minőségben. Nem áll szándékunkban elrontani az örömét annak, aki esetleg ne tudná, hogyan végződött a kaotikus futam, ezért nem is mondunk semmit arról, mi történt Valenciában nyolc évvel ezelőtt, inkább nézzétek (a YouTube-ra átkattintva):
Coulthard szerint csak egy mód van, hogyan győzze meg Vettel a Mercedest
https://formula.hu/parc-ferme/25423
A német sajtóban keringő hírek szerint Sebastian Vettel mindent egy lapra tesz fel, és vagy a Mercedeshez szerződik 2021-re, vagy ha nem jár sikerrel, visszavonul. A korábbi versenyző, David Coulthard – akinek a helyét 2009-ben épp az akkor feltörekvő fiatal Vettel foglalta el a Red Bullnál – nem lát sok esélyt arra, hogy megvalósuljon a Vettel–Hamilton páros.
„Szerintem a Mercedes ezzel hibát követne el. Lewis személyében van egy nagydíjakat és bajnokságokat nyerő emberük. Az ilyen sorozatgyőzteseknek nem súrlódásokra van szükségük egy négyszeres világbajnokkal, hogy a legjobbat nyújtsák. Vettel bomlasztóan hatna a csapatra” – mondta a Daily Mailnek.
A 13-szoros futamgyőztes szerint egyetlen módon győzheti meg Vettel a Mercedest. A skót ötletét talán az ihlette, hogy Ayrton Senna a 90-es években fizetés nélkül is versenyzett volna a Williamsnél, annyira vágyott a korszak nyerő csapatába. „Ha felajánlaná a szolgálatait ingyen, akkor természetesen a Mercedes igazgatótanácsa komolyan átgondolná a dolgot: német versenyző a csapatban. Csakhogy éppen nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen” – beszélt a valószínűtlen eshetőségről Coulthard.

Hétvégén AFM Motorsporthíradó: vasárnap 13 óra, FIX TV
https://formula.hu/parc-ferme/25422
A műsor tartalmában:
- A Magyar Nagydíj és a WTCR sorsáról beszélt Gyulay Zsolt.
- Már szabad a teszt: gyakorlás Máriapócson.
- E-sport körkép Báldi Gergővel.
- A Red Bull Racing holland útifilmje.
- Tóth Ottó küzdelmes útja a Lada Kupáig.
A Mercedesnek van pár kedves emléke a jubiláló Sauberről
https://formula.hu/parc-ferme/25421
A Sauber Motorsport – a mai Alfa Romeo Racing mögött álló versenycsapat – tegnap ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Ennek alkalmából a Mercedes is előbányászott néhány fotót az archívumból, a két márkának ugyanis közös története van. Mindenekelőtt a Sauber-Mercedes C csoportos prototípusai juthatnak az autósporttörténelmet jól ismerők eszébe, melyek 1989-ben Le Mans-i 24 órást, valamint abban és a következő évben világbajnoki címet nyertek.
Ezekből a sikerekből kifolyólag a Sauber 1993-ban Mercedes-motorokkal szállt be a királykategóriába, ami egyben a márka visszatérése is volt a Formula-1-be. A Mercedes a csapat első tesztjén készült képekre is bukkant: bár az erőforrás hivatalosan az Ilmor nevet viselte, a Mercedes-Benz felirat is szerepelt rajta.
Happy 50th Birthday Sauber Motorsports!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) May 15, 2020
Thanks for the memories! #Sauber50 pic.twitter.com/dMZyPytOrH
ICYMI: Sauber Motorsports turned 50 yesterday!
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) May 16, 2020
Look what we found in the archives - these awesome shots from Sauber's first @F1 test in 1993! #Sauber50 @MB_Museum pic.twitter.com/uIAVxzWmzP
A világ egyik legismertebb jógijával interjúzott Nico Rosberg
https://formula.hu/parc-ferme/25420
A Formula-1-es világbajnokból YouTuberré vedlő Nico Rosberg Sadguruval, az egyik legbefolyásosabb jógijával beszélgetett egy videóinterjú formájában: a téma az F1-es autók és emberi elme közti meglepő kapcsolat volt.
A férfiak is sírnak: Amikor az F1-esek könnyre fakadtak
https://formula.hu/parc-ferme/25419
Schumacher utoléri Sennát, Massa visszavonul, Alonso és Senna hazai pályán nyer, Vettel először világbajnok: a Formula-1 YouTube-ja tíz esetet gyűjtött össze, amikor az F1-es pilóták sírva fakadtak.
Valtteri Bottas újra raliautót tesztelt
https://formula.hu/parc-ferme/25418
Ha már F1-es autóba nem ülhet, akkor raliautóba pattant Valtteri Bottas: a Mercedes finn pilótája egy Skoda Fabia R5-öt tesztelt otthon, a jellegzetes finn pályákon.
I believe I can fly #VB77 pic.twitter.com/EFYIxsPvPb
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) May 15, 2020
Az megvan, hogy Sainz ugyanazoknál a csapatoknál fordul meg, mint példaképe, Alonso?
https://formula.hu/parc-ferme/25414
Eddig elképesztően hasonló utat jár be a Formula-1-ben a csapataikat illetően Fernando Alonso és Carlos Sainz: előbbi a Minardinál, utóbbi pedig annak jogutódjánál, a Toro Rossónál debütált, majd mindketten átültek a Renault-ba, ahonnan a McLarenhez kerültek, majd a Ferrarinál is versenyeztek. Persze fontos különbség a két spanyol között, hogy Alonso két vb-cím után hagyta el a Renault-t, ahova még vissza is tért, mielőtt a Ferrarinál kötött volna ki, mindenesetre a párhuzamok így is döbbenetesek.
Following in his footsteps... #F1 @Carlossainz55 @alo_oficial pic.twitter.com/9JAvvHuMtc
— Formula 1 (@F1) May 14, 2020
Alonso talán legnagyobb győzelmét ismétli ma az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25417
Ezen a szombaton sem maradunk közelmúltbéli klasszikus futam nélkül: a Formula-1 YouTube-csatornája délután 16 órától az utcai valenciai pályától szokatlanul őrült versenyt hozó 2012-es Európai Nagydíjat tűzi műsorára. Fernando Alonso parádés előretörése a Ferrarival, Sebastian Vettel műszaki hibája, Lewis Hamilton és Pastor Maldonado ütközése, valamint Michael Schumacher egyetlen mercedeses dobogója – csak hogy néhány okot említsünk, miért érdemes átkattintani a videóra ma délután 16 órakor:
Vettel vagy Hamilton? Összevetették a két sokszoros világbajnok ponttermését
https://formula.hu/parc-ferme/25415
Újabb remek videós infografikával rukkolt elő a Racing Statistics YouTube-csatorna: korunk két legeredményesebb F1-es pilótájának, Sebastian Vettelnek és Lewis Hamiltonnak az első 241 versenyét (azért ennyit, mert a német eddig ennyi nagydíjon indul) vetette össze a pontszerzések alapján, végig a 2019-ben életben lévő pontrendszert használva.
Négy éve ezen a napon: ütköznek a Mercedesek, Verstappen rekordot dönt
https://formula.hu/parc-ferme/25416
Emlékezetesen alakult a május 15-én rendezett Spanyol Nagydíj 2016-ban: a domináló Mercedes párosa, Nico Rosberg és Lewis Hamilton már az első kanyarokban összeütközött és kiesett a versenyből. Amelyet aztán a verseny előtti pilótacsere révén első Red Bull-os futamát teljesítő, mindössze 18 és fél éves Max Verstappen nyert meg, valószínűleg megdönthetetlen fiatalsági rekordot felállítva a legfiatalabb futamgyőztesként. Íme, a négy évvel ezelőtti barcelonai viadal összefoglalója (a videó átkattintás után indul!):