DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra

Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

indycar-palou

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.

A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 5.4840
3. Will Power Team Penske 8.4529
4. Scott McLaughlin Team Penske 10.5391
5. Scott Dixon Chip Ganassi 11.2645
6. Graham Rahal RLL Racing 19.0760
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9644
8. Kyle Kirkwood Andretti 21.9958
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 22.6144
10. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 23.2313
11. Louis Foster RLL Racing 26.1276
12. Josef Newgarden Team Penske 26.4758
13. Nolan Siegel Arrow McLaren 26.7236
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 27.7751
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 30.8434
16. Christian Lundgaard Arrow McLaren 31.0414
17. Devlin Defrancesco RLL Racing 32.2808
18. Robert Shwartzman Prema 33.1043
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 33.4520
20. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 34.3925
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 34.7544
22. Callum Ilott Prema 6 kör /35.5387
23. David Malukas A.J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett
25. Colton Herta Andretti Kiesett
26. Marcus Ericsson Andretti Kiesett
27. Kyffin Simpson Chip Ganassi Kiesett

Miért szikráznak az F1-es autók?

A nagydíjak látványos eleme, az autók mögött szórt szikrák először a 80-as években tűntek fel, amikor a leszorítóerő maximalizálása érdekében a lehető legalacsonyabbra csökkentették a hasmagasságot – a versenygép padlója érintkezett az aszfalt egyenetlenségeivel.

Az 1994-es imolai tragédia után az autóra erősített 10 milliméteres, futam során kopó falemezzel akadályozták meg, hogy a csapatok túl alacsony hasmagasságot állítsanak meg.

Az évek során a falemezre kevlár kopóblokkok kerültek, amely anyagot a szabályok 2015-ben cserélték könnyebb és gyorsabban fogyó titánra – amely ráadásul az aszfalttal érintkezve látványosan szikrázik.

További részletekért a WTF1 videója (angol nyelven):

Autóverseny helyett vízparti buli volt Dubajban

A 24 órás futamra nevező Zengő Motorsport a Facebookon így foglalta össze a történteket: „A versenyt lefújták, de mi a rosszban is megtaláljuk a jót! Az összes szerelmünk együtt van. Versenypálya, versenyautó és a vízpart.”

Fotó: Zengő Motorsport

A dubaji 24 órás versenyt 7 óra és 17 perc után (ebből 6 óra volt zöld zászlós periódus), péntek este szakították meg piros zászlóval. A mezőny a célegyenesbe parkolt és megkezdődött a várakozás. A szervezők szombat reggel határoztak úgy, hogy a futamot nem indítják újra. A piros zászló előtti állás alapján hirdettek végeredményt: a Black Falcon #4-es számú GT3-as Mercedesének ötöse nyerte a futamot. A Zengő Motorsport Cuprája 11. helyen fejezte be a TCR kategóriát, a legénységet Kismarty-Lechner Gábor, Tóth Csaba, Horváth Tamás, Gál Szabolcs és Zengő Zoltán alkotta.

Motorozásra válthat a WRC-s pilóta

Könnyen lehet, hogy az idei évtől Kris Meeke neve a motoros világban bukkan fel. Az északír versenyző az előző évtized elején a Mininél debütált a világbajnokságon, 2014-től a Citroen pilótája volt, tavaly pedig átigazolt a Toyotához, ahol idén azonban nem jutott neki ülés. Saját bevallása szerint a "semmiért" nem fog évente 200 napot távol tölteni a családjától, így minden valószínűség szerint maga mögött hagyja a WRC-t. Most a motorversenyzés piszkálja a fantáziáját, amit "imádna felfedezni".

kris-meekes-portre

Ne feledd: Ma 13 órakor Motorsporthíradó a FIX TV-ben!

Beszámolunk a TOP50 gáláról, munkatársunk, Gellérfi Gergő kivesézi a legjobb magyar autóversenyzők rangsorát, felidézzük Michelisz Norbert történelmi sikerét a WTCR-ben, valamint a hazai bajnokságok szezonját.

Január 12-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV műsorán.

A Pirelli szerint a csapatok azért dobták a 2020-as gumikat, mert nem akartak fejleszteni

Letesztelték, kielemezték majd év végén visszadobták a Pirelli által 2020-ra kifejlesztett abroncsokat az F1-es csapatok, ami a gyártó szerint azért történt, mert az istállók nem akarnak az új gumik miatt is fejleszteni. Mario Isola, a márka motorsportért felelős vezetője megérti, miért ragaszkodik a többség a 2019-es típusokhoz.

"Az új termék más profillal rendelkezik, ami befolyásolja az aerodinamikát, és mivel az autók szinte már készen vannak, nem akarnak még több erőforrást fordítani az átalakításokra. Ez egy nagyon sűrű időszak a csapatok számára, hiszen a 2020-as és a 2021-es autókkal is foglalkoznak" - magyarázta a döntés hátterét Isola.

Egy dolog azonban elkerülhetetlen: mivel a gumik a régiek maradnak, az autók viszont tovább gyorsulnak, a Pirelli kénytelen lekövetni a növekvő terhelést, ezért megnövelt guminyomást fog előirányozni a csapatoknak.

pirellik-20191

Tíz év után hazatért Kubica

Robert Kubica örömmel jelentkezett be az Alfa Romeo hinwili központjából, ahol a napokban megejtette az üléspróbát. A lengyel pilóta szemmel láthatóan boldog, és ez nem véletlen: 2006-ban annál a Sauber istállónál debütált, amelyet azóta az olasz sportautómárka logóját viseli, így a csapatváltás egyfajta hazatérés számára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

He is back!

Az iráni konfliktus miatt nem jutott el a dubaji 24 órásra egy versenyző

A brit Rory Butcher hét közepén számos utastársával együtt az Egyesült Arab Emírségek felé tartott a British Airways egyik járatán, amikor a pilóta a hangosbemondóban bejelentette, hogy Dubaj helyett a Törökországi Isztambulban fognak leszállni. A repülőgép eredetileg Irán felett repült volna át, ahol szerdán tévedésből lelőttek egy ukrán utasszállítót.

Butcher a Century Motorsport 429-es rajtszámú BMW M4 GT4-esét vezette volna a dubaji 24 óráson, amit most kénytelen otthonról, a televízión keresztül követni. A kieső pilótát a csapat a 430-as testvérautó legénységével igyekszik pótolni.

rory-butcher-1

Ezek voltak az évtized legjobb futamai a nézők szerint

Véget értek a 2010-es évek, ezért az F1 egy szavazást követően összeállította, a nézők szerint melyek voltak az évtized legjobb futamai. A top tízbe egy hungaroringi verseny is bekerült.

A dubaji 24 órás rajtja előtt kérte meg kedvese kezét a Zengő pilótája

Hétvégén zajlik a közel-keleti egynapos verseny, melyen a Zengő Motorsport is részt vesz Cuprájával. A csapat egyik tagja, Kismarty-Lechner Gábor nem sokkal a start előtt kérte meg Hanna kezét.

Hétvégén jön az év első Motorsporthíradója

Beszámolunk a TOP50 gáláról, munkatársunk, Gellérfi Gergő kivesézi a legjobb magyar autóversenyzők rangsorát, felidézzük Michelisz Norbert történelmi sikerét a WTCR-ben, valamint a hazai bajnokságok szezonját.

Január 12-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV műsorán.

Ezt a motort Leclerc igényei alapján építették meg

A Formula-1-es mezőny más tagjaihoz hasonlóan – mint Lewis Hamilton, Kimi Raikkönen vagy Sebastian Vettel –Charles Leclerc is előszeretettel pattan motorra szabadidejében. Ráadásul egy olyan gépre, amelyet kifejezetten a saját kérései szerint építettek. Az alapot egy Husqvarna Vitpilen 701 szolgáltatta, melyet Leclerc kedvenc motorja, a Yamaha FZS600 Frazer alapján szabtak át.

A motort a francia Bad Winners cég építette: mint a Bike EXIF cikkéből kiderül, Leclerc először Instagramon kereste meg a műhelyt, ahol azt hitték, valaki szórakozik velük. A személyre szabott motor teljesítménye 85 lóerő, szárazsúlya 130 kilogramm, annak pedig, aki egy ugyanilyet szeretne a cégtől rendelni, 21 ezer eurót (7 millió forint) kellene fizetnie érte.

 

Szeretnél egy VW Passatot? Találd meg, hogy hol van és máris a tiéd

Érdekes játékot hirdetett a Volkswagen Svédországban: a gyártó valahol elrejtett egy VW Passatot egy üvegkalitkában valahol az ország területén és az Instagramon elejt néhány "jelet" annak érdekében, hogy meg lehessen találni. Márpedig aki elsőként megtalálja és megérinti, az minden további nélkül haza is viheti, onnantól ő a boldog tulajdonosa - igaz, a VW annyit már közölt, hogy olyan helyen van, ahol hatalmas a hó, úgyhogy nehéz lesz odáig eljutni mindenkinek, aki szeretné az autót. A játék január 21-ig tart, addig "csepegteti" az autó hollétével kapcsolatos jeleket a VW.

A McLarennél kötött ki a Williams szponzora

Több éves együttműködést kötött a McLaren Formula-1-es csapata az Unileverrel, ami 2015 óta a Williams támogatója volt. A márka a Rexonát népszerűsítette a csapatnál, ám a szerződése lejártával úgy döntött, átpártol ahhoz az istállóhoz, amelynek vezérigazgatójával a korábbi években termékeny kapcsolatot ápolt. Zak Brown egy korábbi cége ugyanis pont az Unilever és a Williams együttműködését segítette tető alá hozni. A kapcsolat a két fél között így már megvolt, az Unilevertől csak a szándék kellett, hogy egy eredményesebb csapathoz csatlakozzon.

A cégóriás olyan márkákat fog össze, mint a Dove, a Knorr, a Hellman's, a Magnum vagy az Axe.

A Williams anyagi helyzete a csapat második legnagyobb szponzorának számító Rexona távozása ellenére sem tűnik olyan rossznak: a napokban számos, Nicholas Latifi személyéhez kötődő szponzor csatlakozott a csapathoz. A Sofina Foods és a Lavazza után a kanadai sportolókat támogató Royal Bank of Canada is csatlakozott a Williamshez.

williams-action-20191

Megvan a Super Formula történetének első női versenyzője

Tatiana Calderon lesz a japán Super Formula sorozat első női versenyzője, miután a szériába visszatérő Drago Corse bejelentette, hogy a fiatal hölgy lesz az egyik pilótája. Calderon az Alfa Romeo juniorjai között kapott helyet eddig, 2019-ben pontszerzés nélkül zárt a Formula-2-ben. A márciusban 27. életévét betöltő Calderon mellett olyan nevek is szerepelni fognak a Super Formula következő szezonjában, mint Pietro Fittipaldi, vagy a Red Bull juniorprogramjának következő tehetsége, Juri Vips.

tatiana

fotó: dppi

Ken Block már az idei Dakar egyik szakaszán kipróbálja az Extreme-E autóját

Az elektromos terepjárókat versenyeztető Extreme-E széria XE SUV autója már a most zajló Dakar Rali shakedownján is bemutatkozott, ezt pedig most megtetézik azzal, hogy az utolsó szakasz nagyjából húszkilométeres "Grand Prix of Quiddiya" névre hallgató részén is bevetik. Az autót Ken Block fogja majd vezetni - a shakedownon még Guerlain Chicherit terelgette az Odyssey 21-et.

"Mindig is meg akartam tapasztalni a Dakart, szóval ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy megnézzem, mitől ilyen különleges a verseny. Nagyra értékelem, hogy az Extreme-E engem hívott meg" - idézi ezzel kapcsolatban Block szavait az Autosport.

extreme e

fotó: dppi

Két napja még semmi jele nem volt, mára ellepte a hó a Dakar egyik szakaszát

Szerencsére a mezőny már áthaladt a Neom környéki szakaszon és akkor még a szokásos sivatagi szárazság uralkodott - ma viszont már ilyen képek készülhettek ezen a vidéken...

dakar3

dakar4

dakar1

 

dakar2

És csak a kontraszt miatt: így nézett ki Neom két napja.

neom

Hamilton még síel, Verstappen már edz

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton egyelőre a síeléséről posztol képeket közösségi oldalán, aktívan pihen a hóban - ezzel szemben egyik fő kihívója, Max Verstappen már arról tett közzé fotókat, hogy nekiállt edzeni a 2020-as szezonra...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My first run of the day, the birthday run!! Powder all the way!!

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Back at it #KeepPushing #Season2020

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés,

Megvan a Red Bull-bemutató időpontja?

Hivatalos bejelentés még nincs, de a német Motosport-Magazine saját forrásaira hivatkozva azt közölte, hogy a Red Bull-Honda egy nappal a Ferrari után, február 12-én mutatja be 2020-as versenygépét. Egyelőre két időpont ismert ezen kívül, a Scuderia február 11-én, a Red Bull második számú istállója, az Alpha Tauri névre hallgató eddigi Toro Rosso pedig február 14-én tárja a nagyvilág elé az új autóját, míg a téli tesztek majd február 19-én kezdődnek.

rb_3

fotó: dppi

Legóból is megépítették Ken Block Hoonitruckját

Az amerikai showman-versenyző osztott meg egy posztot közösségi oldalán: Ford F150 Hoonitruckja Legóból is elkészült. Mutatunk erről egy videót is:

 

Mit értek el az F1 nagyjai 22 éves koruk előtt?

A 22 esztendős Max Verstappen statisztikái mellé tette a Formula1.com, milyen eredményeket tudott felmutatni 22 éves korában három sokszoros világbajnok, Michael Schumacher, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Pár futammal a háta mögött Schumacher még csak szárnyait bontogatta a Benettonnál, Hamilton és Vettel többszörös futamgyőztesnek mondhatta magát.