Steward
Balogh Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. március 29. vasárnap

A Zöld Pokolról már mindenki hallott, na de melyik pályát hívják Fehér Pokolnak?

Míg a Nordschleife versenypályára életveszélyes mivolta és rendkívüli hosszúsága miatt ragadt rá a nem túl hízelgő Zöld Pokol elnevezés, addig a finnországi Fehér Pokol (White Hell) sokkal inkább csak a szélsőséges időjárási körülményei miatt kapta ezt a nevet, alighanem a legendás német pálya előtti tisztelgés gyanánt.

A Fehér Pokol nem versenyzésre épült, hanem egy tesztlétesítményként hozta létre a Nokian gumicég. Lokációja miatt különleges, hiszen Finnország legészakibb régiójában, Ivalo környékén található, ahol egy évben 200 napon át fagypont alatti hőmérséklet uralkodik rengeteg hóval és jéggel. A Nokian viszont éppen ebben az időszakban teszteli téli gumijait, elmondásuk szerint éjjel és nappal is (ami így önmagában nem olyan nagy kunszt, elvégre télen pár hónapon át nappal is alig van világos).

Mivel a cég téli gumikra specializálódott, így a sportban nem is igazán van érdekeltsége, ahhoz a legfőbb kapcsolatukat Mika Hakkinen jelenti, aki a márka nagykövete. A lenti két videó igyekszik átadni a Fehér Pokol hangulatát. 

D0UopJFWsAEhEot

Videó: Így alakult a drámai finálét hozó 2008-as szezon

A Racing Statistics a Lewis Hamilton és Felipe Massa párharcát és a felejthetetlen interlagosi zárást hozó 2008-as Formula-1-es idényt is feldolgozta infografikás formában:

 

Button kisfia már a szimulátorban indítja a napot

Nagyon úgy tűnik, hogy a kis Hendrix is világbajnok apja nyomdokaiba léphet majd…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m already getting simulator lessons from daddy

Hendrix Jonathan Button (@hendrixbutton) által megosztott bejegyzés,

 

Jön az első virtuális MotoGP-futam: itt nézheted élőben!

A MotoGP is beállt a sorba, ráadásul tíz sztárversenyzőt is sikerült beszervezniük a mugellói nyitányra, amely ma 15 órakor kezdődik, és az alábbi videóban lehet élőben követni (ehhez át kell kattintani a YouTube-ra!):

 

Alonso újabb brutális rajttal sokkolta a követőit

A kétszeres F1-es világbajnok nemrég a 2011-es Spanyol Nagydíjon bemutatott parádés elrugaszkodását osztotta meg, most pedig azt a szingapúri kilövését elevenítette fel, amikor az első kanyar külső íven jött fel a hetedik rajtkockából a harmadik pozícióba:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rebuscando. #f1 #singapore

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

 

Rossi legnagyobb versenyeivel kedveskedik a szurkolóknak a MotoGP

A gyorsaságimotoros-vb is aktívan részt vesz a koronavírus miatti #maradjotthon kampányban, most például azzal, hogy ingyenesen megtekinthetővé (csak egy regisztráció szükséges hozzá) tette Valentino Rossi szerintük tíz legjobb futamát. Így többek között megnézhető a legendás Laguna Seca-i csörtéje Casey Stonerrel, a Jorge Lorenzo elleni barcelonai párharca vagy épp az első yamahás sikere Dél-Afrikában – mindez IDE vagy a képre kattintva érhető el:

rossi-futamok-video-1

Szuperlassításon a világ leggyorsabb bokszkiállása

Mesterséges intelligencia segítségével tízszeres lassításban nézhetjük meg a Red Bull által bemutatott kerékcserét, ami tavaly világrekord lett. Összehasonlításképp itt van az eredeti felvétel.

Előzetes: Bitang R5-ös mezőny a hazai ralibajnokságban

Várniuk kell a hazai ralirajongóknak, hiszen az országos bajnokság sem úszta meg a tömegrendezvények járványhelyzet miatti korlátozását. Az immár Rali1 névre hallgató pontvadászat Egerben indult volna március végén, de a szezonnyitó eseményt lefújták. Az eredeti versenynaptárban nyolc futam szerepel, hat aszfaltos és két murvás viadal. Összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit, bekerült a Vértes és a Zalaegerszeg Rali, a Mecsek Rali időpontját pedig őszről nyár elejére hozták előre.

Szomszéd Lali Hamilton edzéstanácsát követi

A hatszoros brit világbajnok egyszer azt mondta, az RC-autók kezelése hasznos képességeket fejleszt az autóversenyzéshez. Ezt figyelembe véve Magyarország feltörekvő fiatalja, Szomszéd Lali is kézbe vett egy távirányítót.

Serpenyőből, gyümölcsből és építőkockából készítettek F1-es autókat az Alfa Romeo pilótái

Hogyan üssön el több hétnyi szabadidőt az olyan ember, akinek a hétköznapjai a száguldásról szólnak? Az Alfa Romeo versenyzői kreatívra vették a formát, és különféle hétköznapi tárgyakból kreáltak F1-es autót. Íme Kimi Raikkönen, Antonio Giovinazzi és Tatiana Calderón alkotása. 

A csapat a szurkolókat is építésre ösztönzi, Twitteren a #BuildYourC39 hashtag alatt bárki posztolhatja a saját művét.

Amint lehet, újra kinyitja F1-es gyárát a Ferrari

Több mint egy hete már, hogy a Ferrari kényszerszünetre vonult, miután a koronavírus-járvány vált a világ elsőszámú megoldandó feladatává. Az olaszokat különösen rosszul érintette a helyzet, hiszen az ország a vírus egyik gócpontja lett, így a kormány a lehető legkomolyabb kijárási tilalmat írta elő a lakosságnak. A csapat működése így bizonytalan időre szinte teljesen leállt, tegnapi közleményükből azonban kiderült, bő két hét múlva újraindítanák az F1-es gyárat. 

Kihangsúlyozták, bizonyos munkafolyamatok a vesztegzár alatt is zajlottak, április 14-ével azonban a gyártást is újrakezdik - természetesen munkavállalóik egészségét szem előtt tartva.

ferrari-olaszorszag

Mivel köti le Susie Wolff a kis Jacket karantén idején?

Természetesen a Mercedes színezőjével: Toto Wolff és Susie Wolff kisfia játékosan tanulja meg a különbséget a Formula-1 és Formula-E között.

Hamarosan hároméves lesz a kis Jack, Susie és Toto Wolff kisfia, aki most videón prezentálja a többi autórajongó gyereknek, hogyan is kell precízen bánni a Mercedes weboldaláról letölthető kifestőkkel. Azt a képet választotta, amelyen a Mercedes Formula-1-ben és Formula-E-ben szereplő versenyautója száguld egymás mellett, és bár mindkettőn szinte egyeduralkodó a szürke szín, anyai sugallatra Jack mégis intenzíven használta a pirosat. Na nem azért, mert Ferrari-rajongót akarnának belőle nevelni a szülei, hanem mert a Wolff család abban a különleges helyzetben van, hogy lehet "apa autójáról" és "anya autójáról" is beszélni - Susie Wolff ugyanis az FE-ben a Mercedes-ügyfél Venturi csapatvezetője. A Venturi a Rokit-szponzoráció révén erre a szezonra jelentősen bepirosodott, Jack pedig úgy döntött, hogy inkább nem Mercedesre, hanem Venturira színezi az FE-sziluettet digitális kifestőjén.

Aki a Mercedes kifestőjével szeretné lekötni a gyereket, itt találhatja meg a mintákat.

Ajánló: Günther Steiner a Formula Podcast legújabb adásának vendége

Igazi sztárvendég látogatta meg virtuális stúdiónkat, legutóbbi podcastünkben ugyanis a Haas csapatfőnökével, Günther Steinerrel beszélgettünk. Az adás ajánlóját alább megtekinthetitek, a teljes felvételt pedig itt hallgathatjátok meg.

Ha csak egyetlen F1-es futamot nézhetnél újra, melyik lenne az?

Egy kis játékra invitál minket az F1 Twitter-oldala. Az alábbi képre kattintva kiderítheted, melyik klasszikussá vált futamot nézhetnéd meg, ha csak egyetlen lehetőséged lenne.

Turán Frigyes új fenevada

A megszokott Fordot Volkswagenre cserélte idén a Turán–Bagaméri kettős. Így zajlott az új versenygép bemutatkozása és első próbája:

Ezt az F1-es animációt a Trónok Harca készítői is megirigyelnék

Őrületesen jó CGI-t készített a 2017-es szingapúri rajtbalesetről az F1-et Nagy-Britanniában közvetítő Sky tévécsatorna, ami ezzel reklámozza az új szintre fejlesztett, UHD felbontású adásait.

Fittségi challenge-re hív koronavírus-járvány idejére a MotoGP sztárja

A versenyzéstől visszavonult, de a Yamahához tesztversenyzőként visszatérő és egy szabadkártyás szereplést már be is jelentő Jorge Lorenzo nem lazsálással tölti a koronavírus-járvány miatti kényszerpihenőt: elhatározta, hogy fittebb lesz a pandémia végére, mint annak előtte volt! Mindezt dokumentálni is fogja, sőt arra kéri a követőit, hogy ők is tegyenek ugyanígy, a leglátványosabb átalakulásokat pedig meg is fogja osztani az Instagramján.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#JLGETFITCHALLENGE ¡Hola a todos! Durante la cuarentena en casa es importante aprovechar el tiempo al máximo. Yo me he propuesto conseguir estar mas en forma que antes del Covid-19 y que mis progresos resulten evidentes. Quiero desafiaros a que hagais lo mismo. Al reto lo voy a llamar #JLgetfitchallenge. Para participar es muy fácil. 1- Cada jueves hay que subir dos fotos en una misma imagen, a la izquierda la foto de inicio del desafío mas la fecha y a la derecha vuestra ultima foto más la fecha etiquetando mi perfil @jorgelorenzo99 , a un amigo que quieras se apunte y añadir el hashtag #JLgetfitchallenge 2- A poder ser también una segunda imagen mostrando vuestro peso en la báscula. Cada semana iré publicando en mis IGstories los mejores cambios en mi perfil. Hoy mismo podéis empezar publicando vuestra primera foto incluyendo la fecha y el hastag #jlgetfitchallenge como acabo de hacer yo mismo. Al final de este confinamiento el cambio más espectacular sera el ganador de este challenge y de un casco @shark_helmets réplica JL 2020. ¡Ánimo a todos y a por el challenge! - #JLGETFITCHALLENGE Hello everyone! During home quarantine it is important not to waste our time. I have proposed myself to get fitter than before the Covid-19 and make my progress evident. I want to challenge you to do the same. I'm going to call it #JLgetfitchallenge. To participate is very easy. 1- Every Thursday you have to upload two photos in the same image, on the left the photo of the start of the challenge plus the date and on the right your last photo plus the date tagging my profile @jorgelorenzo99, and a friend that you want to join us and add also the hashtag #JLgetfitchallenge 2- If you can also upload a second image showing your weight on the scale. Every week I will be publishing in my IGstories the best changes in my profile. Today you can start publishing your first photo including the date and the hastag #jlgetfitchallenge as I just did in my profile. At the end of this confinement, the most spectacular change will be the winner of this challenge and a @shark_helmets replica helmet JL 2020. Cheer up everyone and let’s go for the challenge!

Jorge Lorenzo (@jorgelorenzo99) által megosztott bejegyzés,

 

Személyiségteszt: Melyik F1-es csapatfőnök lennél?

A Formula-1 hivatalos csatornái igyekeznek gondoskodni a szórakozásunkról pandémia idején is: IDE vagy a képre kattintva egy olyan tesztet tölthetünk ki, amelyből kiderül, hogy Toto Wolffhoz, Mattia Binottóhoz, Christian Hornerhez vagy egy másik csapatvezetőhöz hasonlítunk-e a leginkább.

wolff-binotto-horner-1

Versenyzés helyett egy másik fontos dologra tanítja fiát Petter Solberg

A raliban és a ralikrosszban is világbajnoki címig jutó Petter Solberg a közösségi oldalán árulta el, hogy még versenyzői pályafutása előtt festéssel foglalkozott, ebből élt, úgyhogy most ezt tanítja fiának, a már szintén versenyzőként tevékenykedő Olivernek - mint írja, egész nap mégse szimulátorozhatnak...

 

Itt a lehetőség: mérd össze tudásod Lando Norrisszal!

A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet és az így nagyobb érdeklődésre számot tartó virtuális versenyek nagy nyertese a McLaren pilótája, most vasárnap pedig egyedülálló lehetőségre kerül sor, hiszen bárki összemérheti a tudását az F1 2019-es játékban a brittel! Az alábbi posztban láthatók a részletek: csupán a Steam-felhasználónévvel kell válaszolni ahhoz, hogy március 29-én, itthoni idő szerint este 21 órakor összecsaphass Norrisszal.

 

Egy darabig ezek lesznek az utolsók: Összefoglaló a WRC svéd és mexikói futamáról

Az AFM Ralihíradó beszámolója a rali-világbajnokság utóbbi két versenyéről. A soron következő három fordulót halasztják, legkorábban júliusban, Kenyában folytatódhat a sorozat.

Olvastad már?