DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Két sztárvendég, no meg Ecclestone szellemi épsége, Stroll befolyása és Norris haja

Egy F1-es pilóta mesél nektek arról, milyen az élet a karanténban és a virtuális világban – de beszélünk az apai örömök elé néző Ecclestone őrült ötletéről, a birkapároztató Ricciardóról, a Wolff-Aston Martin-pletykáról, és arról is, hogy Stroll nem is akar az F1-ben szerepelni? Hallgassátok a Formula Podcast e heti adását!

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Ennyi idő alatt cserélnek kereket egy raliautón

A Bakó Rally Teamnél hasznosan töltik ezt az időszakot - kerékcsere-gyakorlatokkal:

Újabb tíz parádés összecsapással igyekszik otthon tartani minket a MotoGP

Folyamatosan kedveskedik a koronavírus-járvány miatt karanténra kötelezett rajongóinak a gyorsaságimotoros-világbajnokság: a YouTube-on ők is rendre visszajátszanak egy-egy klasszikus régebbi futamot (pénteken például a 2003-as Német Nagydíj lesz soron), míg a honlapjukon ezúttal tíz olyan versenyt tettek ingyenesen elérhetővé, amelyen ádáz küzdelem zajlott két vagy több motoros között. Így vissza lehet nézni például a tavalyi mugellói futamot, a 2018-as asseni őrületet, Marquez és Lorenzo 2013-as silverstone-i csörtéjét vagy épp az emlékezetes 2006-os estorili viadalt, de a kisebb kategóriák egy-egy izgalmas versenyét is „bekapcsolhatjuk”. Mindezt egy egyszerű regisztráció után, IDE vagy a képre kattintva lehet elérni:

motogp-assen-2018

Videó: A nézők megőrültek, ahogy Norris lenyírta a haját

Lando Norris betartotta az ígéretét. Múlt héten ország-világ előtt fogadalmat tett, hogy ha a követői összeadnak tízezer dollárt a koronavírus elleni küzdelemre, akkor cserébe megnyírja saját magát. Több se kellett a nézőknek, akik a pénz egyetlen este alatt összeadták, így jöhetett az élőben közvetített mutatvány, amiről egy részletet itt megnézhettek. Mondjuk mi borotválásra számítottunk, de ez is kellően sittes. Le a kalappal előtte!

BaldoNorris

 

Nagyon ráérős F1-rajongók alkotásai

Versenyautó kólásdobozból, kartonból vagy gyufából – unatkozó fanatikusok műremekeit és az odáig vezető pepecselős utat mutatja be a videó.

Éneklés, káromkodás és a láb között himbálózó valami – Vettel legjobb rádiós üzenetei

A négyszeres világbajnok német számos emlékezetes rádiós momentummal ajándékozott meg az elmúlt bő tíz évben, ezekből készített most válogatást az F1 YouTube-csatornája:

 

Gyémántkoponyát kutattak egy ősi templomban Di Grassiék

Na jó, csak a virtuális valóság segítségével: a korábbi Formula-E-bajnok és audis csapattársa, Daniel Abt a saját elmondásuk szerint igencsak valósnak érződő játékot próbáltak ki.

 

Az ellenkező irányban is tartanának egy nagydíjat Silverstone-ban

A Brit Nagydíj eredetileg a 2020-as szezon 12. futama lett volna, a koronavírus miatti módosítástömkeleg következtében azonban a negyedik helyre lépett előre a naptárban. Az Egyesült Királyságban is drámaian nő a fertőzések és halálozások száma: a rendezők április végéig fogják eldönteni, megtartják-e a július 19-re kiírt versenyüket. Ugyanakkor már a krízisen túl gondolkodnak: több versenyt is tartanának a pályán, ha a Formula-1-et ezzel segíthetik, miután újraindul a szezon.

A pálya ügyvezetője, Stuart Pringle a Sky Sportsnak azzal érvelt, hogy a legtöbb csapat főhadiszállása Silverstone-ban található, az infrastruktúra állandó, a pályabírók pedig a közelben élnek. A változatosság kedvéért a második futamot ellenkező irányú vonalvezetéssel is lebonyolíthatják.

„Ez is olyan buta ötlet. Bár nincs licenszünk a másik irányra, rendkívüli időket élünk, rendkívüli döntések születnek” – mondta el Pringle. „Semmi sem kizárt, de várjuk meg a következő négy hetet. A Formula-1-re nehéz idők várnak, nem csupán azt kell szem előtt tartani, ami Nagy-Britanniában történik, hanem azt is, ami az egész világban” – mondta Pringle.

Várandósan versenyezhetett tavaly a W Series egyik pilótája

Kislánynak adott életet az amerikai versenyzőnő, Shea Holbrook, aki tavaly tagja volt a női formulaautós sorozat első szezonjába beválogatott mezőnynek. Mivel a bajnokságot pont nélkül zárta, így nem kapott indulási jogot az idei második évadra, de erre nem is érne rá, ugyanis időközben fontosabb dolga akadt. Április 1-jén megszületett kislánya, Olivia Marie, és noha nem ismerjük Shea és partnere, Nick hálószobatitkait, azt könnyen kiszámolhatjuk, hogy a W Series Brands Hatch-i szezonzáróját tavaly augusztus 11-én rendezték, ami csupán hét és fél hónappal ezelőtt zajlott, így esélyes, hogy a pilótahölgy már áldott állapotban sorakozott fel a rajtrácsra.  

Egy csodás felvétel a fedélzeti kamerák elterjedése előtti időszakból

Manapság természetesnek, az F1-es közvetítések velejárójának tartjuk, hogy a mezőny összes autóját felszerelik kamerákkal. Ez azonban nem mindig volt így, a technológia csak az 1980-as évek második felében tette lehetővé a képrögzítő eszközök ilyen szintű térnyerését. Ebből az időszakból ásott elő az F1 egy felvételt, aminek minden másodpercre kincs. Íme Johnny Dumfries rajta az 1986-os Ausztrál Nagydíjon a gyönyörű Lotus 98T-vel.

Tassi Attila bajnokságot szervez és nyereményeket sorsol ki

Ahogy mostanában sokan mások, úgy Tassi Attila, a magyar WTCR-pilóta is elindít egy bajnokságot.

"Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már elég nehezen viselem a bezártságot, ezért arra gondoltam, hogy szervezek egy iRacing bajnokságot. A bajnokság 3 fordulóból fog állni, és mindent ingyenessé teszek benne, csak iRacing regisztráció kell hozzá. A verseny részleteiről, a futamok időpontjáról és további részletekről az alábbi módon tájékozódhattok:

1. Töltsétek le a Discord nevű applikációt

2. Kattintsatok a linkre: https://discord.gg/zB483JU

3. A bal oldali menüben megtaláljátok a részleteket, de a csevegőben kérdezhettek is.

Hogy még izgalmasabb legyen a játék, azok között, akik mindhárom fordulóban részt vesznek, nyereményeket sorsolok ki. 

Első futam: április 7. Gyertek minél többen, de persze csak virtuálisan, egyébként meg #maradjotthon!" - írta közösségi oldalán.

tassi_3

fotó: Tassi Attila

Videó: Így újul meg egy Mitsubishi sebességváltója

Egy hazai szakértő mutatja be a folyamatot:

Bottas az új barátnőjével élvezi a havat

A Mercedes finn F1-es pilótája Tiffany Cromwell-lel alkot egy párt, a szünetben pedig bőséggel tudnak időt szánni egymásra. Bottas erről osztott meg fotókat azzal, hogy két hete vannak elkülönülve egy "téli edzőtáborban" Finnország északi részén.

 

Ezek is vannak annyira 18 éven felülieknek való megmozdulások, mint Alonso rajtja?

Fernando Alonso nemrég azzal osztott meg videót egy korábbi rajtjáról, hogy az csak 18 éven felülieknek ajánlott - nost, most Sergio Perez is közzétette három legdurvább elrugaszkodását:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tres de mis mejores inicios de carrera en #F1 Bahrain 17, Japón y China 2019. ¿Cuál es su favorito?

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Ricciardo kezd bekattanni az ausztrál vadon mélyén

Daniel Ricciardo a mezőny többi tagjához hasonlóan a nagyvilágtól visszahúzódva igyekszik átvészelni a világjárványt. Családja nyugat-ausztráliai farmjára költözött, ahonnan rendszeres videós bejelentkezésekkel jelentkezik. A legutóbbi azonban némi aggodalomra adott okot, ugyanis a pilóta David Attenborough-nak, a híres természetfilmesnek adta ki magát, aki szenvedélyesen magyaráz a birkák párzási életéről.

Az Alfa Romeo F1-es hasonlattal üzeni, most maradjunk otthon

Motor leállítva, kamionok leparkolva - egy ötletes videóval figyelmeztet a kijárási tilalmak betartására az Alfa Romeo F1-es csapata.

Ezzel a videóval üzen nekünk a Mercedes

A kialakult helyzetre tekintettel...:

 

Az MNASZ is online gálafutamot szervez

„Ha a bahreini F1 szimulátor verseny láttán Te is kedvet kaptál egy online futamhoz, itt a remek lehetőség!” – szól a felhívás, amelynek részletei az alábbi posztban olvashatók:

 

Aston Martin: Még hivatalosabb lett, ami már amúgy is hivatalos volt

Fontos bejelentéseket tett már kedden a brit sportautómárka, az Aston Martin: félmilliárd font tőkeemelés történt, melynek nagy részéről Lawrence Stroll konzorciuma gondoskodik – áprilisban a kanadai elfoglalja az igazgatótanács elnöki székét. Azt maga Stroll erősítette meg, hogy az autóiparra nagy terhet helyező koronavírus-járvány ellenére az eredeti terv szerint, 2021-ben az Aston Martin gyári csapatként indul a Formula-1-ben – mint ismert, a szintén Stroll érdekeltségébe tartozó Racing Pointtal egyesítve erejét.

Mindez pedig már a Racing Point hivatalos weboldalán is olvasható, Lawrence Stroll elmondta, hogy minden lezárult az ügylettel kapcsolatban, kérdés sem merülhet fel arról, hogy jönnek-e az F1-be, mert jönnek, méghozzá Aston Martin F1 Team néven. Így lehet egy hivatalos hír még hivatalosabb.

pf3_19

fotó: racingpointf1.com

Alonso védőfelszereléseket adományozott az egészségügynek

Miután Spanyolországban az egyik legrosszabb a járványhelyzet, a kétszeres F1-es világbajnok is beszállt az adományozók sorába: az UNICEF nagyköveteként is tevékenykedő pilóta 4000 PPE védőfelszerelést és 300 ezer maszkot adományozott egészségügyi dolgozók számára.