Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra
https://formula.hu/parc-ferme/39312
A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.
A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

A szombati futam végeredménye:
| 1. | Oliver Rowland | Nissan | |
| 2. | Nyck de Vries | Mahindra | 2.116 |
| 3. | Jake Dennis | Andretti | 7.523 |
| 4. | Edoardo Mortara | Mahindra | 11.375 |
| 5. | Nico Mueller | Andretti | 11.531 |
| 6. | Pascal Wehrlein | Porsche | 11.887 |
| 7. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 12.731 |
| 8. | Robin Frijns | Envision | 14.848 |
| 9. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 16.306 |
| 10. | Max Günther | DS Penske | 16.340 |
| 11. | Sam Bird | McLaren | 16.683 |
| 12. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 17.579 |
| 13. | Lucas di Grassi | Lola | 18.105 |
| 14. | Norman Nato | Nissan | 18.129 |
| 15. | Taylor Barnard | McLaren | 20.913 |
| 16. | Jake Hughes | Maserati | 26.274 |
| 17. | David Beckmann | Cupra Kiro | 53.761 |
| 18. | Nick Cassidy | Jaguar | 57.435 |
| 19. | Sébastien Buemi | Envision | 1'06.542 |
| 20. | Mitch Evans | Jaguar | 1'07.087 |
| 21. | Zane Maloney | Lola | 1'14.218 |
| Antonio Felix da Costa | Porsche | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Sébastien Buemi | Envision | |
| 2. | Oliver Rowland | Nissan | 4.169 |
| 3. | Nick Cassidy | Jaguar | 6.342 |
| 4. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 6.561 |
| 5. | Nyck de Vries | Mahindra | 10.978 |
| 6. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 16.537 |
| 7. | Pascal Wehrlein | Porsche | 16.764 |
| 8. | Max Günther | DS Penske | 17.545 |
| 9. | Jake Dennis | Andretti | 17.882 |
| 10. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 18.780 |
| 11. | Robin Frijns | Envision | 20.337 |
| 12. | Edoardo Mortara | Mahindra | 21.811 |
| 13. | Norman Nato | Nissan | 23.592 |
| 14. | Zane Maloney | Lola | 26.190 |
| 15. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 37.787 |
| 16. | Taylor Barnard | McLaren | 49.001 |
| 17. | Jake Hughes | Maserati | 50.783 |
| 18. | Mitch Evans | Jaguar | 1'13.103 |
| 19. | David Beckmann | Cupra Kiro | 1'23.354 |
| 20. | Sam Bird | McLaren | 1'39.021 |
| Nico Mueller | Andretti | Kiesett | |
| Lucas di Grassi | Lola | Kiesett |
Aston Martin: Vettelnek még mindig nincs negatív tesztje
https://formula.hu/parc-ferme/31861
Egy nappal a szaúdi versenyhétvége kezdete előtt Sebastian Vettel továbbra sincs az országban és nem rendelkezik negatív koronavírusteszttel. A tartalékpilóta Nico Hülkenberg viszont a helyszínre érkezik, hogy Bahreinhez hasonlóan átvegye az Aston Martint, ha szükség van rá. Vettelnek péntekig kell negatív Covid-tesztet produkálnia, a csapat holnap hozza meg a végleges döntést hétvégi pilótájáról.
A négyszeres világbajnok teszteredménye egy héttel ezelőtt, csütörtökön lett pozitív, azóta Svájcban tartózkodik önkéntes karanténban: Formula-1-es pályafutása során először hagyott ki egy versenyhétvégét.
„Tájékoztatás: Sebastian Vettel eddig nem adta le a negatív Covid-tesztet, amely szükséges ahhoz, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjra repülhessen. Nico Hülkenberg Dzsiddában lesz, hogy helyettesítse Sebet, amennyiben szükséges. A végső döntést péntekig halasztjuk, hogy megadjunk minden lehetőséget adjunk Sebnek a versenyzésre” – olvasható a csapat Twitterén.

Befejeződött a spái felújítás első üteme
https://formula.hu/parc-ferme/31860
Közzétették az első képeket Spa-Francorchamps új formájáról: befejeződött a pálya renoválásának első, 21 millió euró értékű üteme. Öt hónapon keresztül 250 munkás és 100 munkagép dolgozott a pályán, elsősorban a Raidillon kanyarban, ahol módosítottak a bukótéren és felhúzták a 4600 főt befogadó új lelátót.
Ezen túlmenően a pálya összes bukóterét felújították, új kavicságyakat hoztak létre és újraaszfaltoztak több kanyart, köztük a La Source-t, a Raidillont és a Speaker’s Cornert. Az Eau Rouge előtti szakaszon a pálya széle kopár a fotókon: az itt található lelátókat ledózerolták, 2023-ban pótolják őket.



Márciusi Motorsporthíradó: Indul a raliszezon!
https://formula.hu/parc-ferme/31858
A tartalomból:
- Márciusban elrajtol a hazai ralibajnokság.
- Stúdiónkban a visszatérő magyar bajnok, Vincze Ferenc.
- Új versenyző a Mercedesnél, George Russell.
Domenicali szerint négy-öt csapat is érdeklődik az F1 iránt
https://formula.hu/parc-ferme/31857
Michael Andretti csapata nemrég határozottan jelezte, hogy rövidesen szeretnének a Formula-1-es mezőny tagjává válni – olyannyira, hogy elmondásuk szerint már a motorpartneri szerződést is aláírták a Renault-val. Stefano Domenicali a Sky F1-nek adott interjúban utalt rá, hogy nem csak Andrettiék érdeklődnek az F1 iránt: „Talán ő a leghangosabb közülük, de több mint négy-öt ajánlatunk van arra, hogy megfontoljuk egy új csapat részvételét a Formula-1-ben” – mondta el a sportág vezetője.
Domenicali ugyanakkor ismét utalt arra, hogy nem feltétlenül ez a sportág érdeke: elmondása szerint noha egyeztetnek erről az FIA-val, de nem érzik feltétlenül szükségét, hogy több mint tíz csapat legyen a rajtrácson. Az F1-vezér szerint a jelenlegi állapotban is elég jó a verseny, és rengeteg szempontot kellene mérlegelni, ha szeretnék bővíteni a mezőnyt.

Örömittas Leclerc, kifakadó és aggódó Verstappen – a legjobb bahreini rádiózások
https://formula.hu/parc-ferme/31856
Volt ok a bosszankodásra a Red Bullnál, valamint örömre a Ferrarinál, a Haasnál és az Alfa Romeónál – többek között ezeket is meghallgathatjuk a szezonnyitóról készült csapatrádiós válogatásban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:
Nem folytathatja ezt az önveszélyes motorozást Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/31855
Bár az adást még a kettős látása kiújulásáról szóló hírek előtt vettük fel, így is érvényes az, amit a nyolcszoros világbajnok indonéziai „ámokfutásáról” mondtunk a Formula Motocast friss műsorában – a vonatkozó rész 14:48-tól hallgatható:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ilyen volt a színfalak mögött a Ferrari hétvégéje – videó
https://formula.hu/parc-ferme/31854
A Ferrari tett közzé egy 11 perces háttérvideót arról, hogy mi is történt velük Bahreinben - angolul tudók előnyben!
Stúdiónkban járt a visszatérő bajnok, Vincze Ferenc
https://formula.hu/parc-ferme/31853
A 2019-es magyar ralibajnok Vincze Ferenc egy év kihagyás után idén megpróbálja visszahódítani korábbi címét - többek között erről is beszélt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában. További ralis tartalmakért, hírekért csatlakozzatok a Formula.hu Facebook-csoportjához ide kattintva!
A Leclerc-Verstappen csata és a többi: megjöttek a Bahreini Nagydíj legjobb belsőkamerás felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/31852
Szokás szerint egy videóba gyűjtötte a hétvége legjobb belsőkamerás felvételeit az F1 - a videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!
Véletlen lenne a Mercedes-ügyfelek mélyrepülése?
https://formula.hu/parc-ferme/31851
A hétvégi erőviszonyok alapján akár úgy is tűnhetett, hogy a Mercedes-erőforrásokkal probléma van, hiszen a gyári csapat visszaesése mellett a három ügyfél csak az utolsó három helyet foglalta el az erősorrendben – Mészáros Sándor kollégánk a helyszínen puhatolózott a csapatoknál azzal kapcsolatban, hogy miből fakad a hirtelen jött hátrány. Hogy mire jutottunk, meghallgathatjátok a Formula Podcast futamértékelőjében 12:22-től.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Zlatan Ibrahimovic meglátogatta a Ferrarit - videó
https://formula.hu/parc-ferme/31850
A Milan klasszis csatára jól érezte magát a maranellóiaknál...
Two sporting giants. One epic experience at Fiorano
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) March 22, 2022
Watch the full video on @ChampionsLeague this Friday.#essereFerrari @Ferrari #Ferrari296GTB #Ferrari @Ibra_official @Charles_Leclerc @Carlossainz55 pic.twitter.com/H3j2zaOURZ
Videó: így tereli a Volkswagent a 25 órás futamra készülő magyar versenyzőhölgy
https://formula.hu/parc-ferme/31849
Bozó Kata Spában tesztelhetett egy Volkswagent, amivel a nyári 25 órás versenyre készült - a megmérettetésen egy tisztán női csapat tagjaként fog rajthoz állni. A magyar pilótahölgy egy belsőkamerás felvételt is közzétett a gyakorlásról:
Andersen se írhatott volna szebb dán tündérmesét
https://formula.hu/parc-ferme/31848
Új életre készült a családjával Amerikában, bosszankodott a Peugeot-projekt csúszásán, Sebringben versenyzett volna a hétvégén… Aztán érkezett egy telefonhívás, ami mindent megváltoztatott, s karrierje második legjobb eredményével tért vissza az F1-be. Magnussenről és az emelkedőben lévő Haasról természetesen a Formula Podcast legutóbbi adásában is beszélgettünk, méghozzá 37:42-től.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Elképesztő az érdeklődés: újabb lelátó a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/31847
Döbbenetes mértékű az érdeklődés a Formula-1-es Magyar Nagydíj iránt, így a Hungaroring már nem először kénytelen az utóbbi hetekben plusz lelátó építése mellett dönteni. Most a Super Bronz névre hallgató lelátót jelentették be egy posztban, amely újabb férőhelyeket kínál – részletek a Hungaroring Facebook-bejegyzésében:
Döntés: betiltják az utóbbi évek legfőbb fejlesztését a MotoGP-ben
https://formula.hu/parc-ferme/31846
Mint arról már néhány hete beszámoltunk, a téli tesztek során fellángolt a vita a gyártók között arról, hogy be kellene tiltani a magasságállító eszközöket. Mint a legtöbb újítást, ezt is a Ducati honosította: előbb csak a rajtoknál segített a versenyzőknek a felfüggesztést összeültető rendszer, egy ideje azonban már menet közben, a kigyorsításoknál is használni tudták ezt – ráadásul az első és a hátsó felfüggesztésnél is megjelent az eszköz. A szezonnyitó Katari Nagydíj hétvégéjén tartott találkozóról kiszivárgott hírek szerint a bolognai márkán kívül az összes gyártó amellett érvelt, hogy legalább az első ride-height device-t tiltsák be.
Úgy fest, ezt a döntést pedig a szabályalkotók is elfogadták nemrég, kedden ugyanis a Grand Prix Commission bejelentette, hogy 2023-tól tilos lesz a motor mozgása közben használható elülső magasságállító eszköz használata. A szabályleírás szerint a rajtoknál továbbra is bevethető lesz az eszköz – és egyedül a technikai igazgató felelőssége lesz eldönteni azt, hogy mi minősül a szabályokban foglalt eszköznek és mi nem. Az indoklás szerint egyébként a további teljesítményjavulás (magyarán a tempó további növekedése) és a fejlesztési költségek elszabadulásának megakadályozása a cél.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ha a pályán nem is, legalább a bokszban gyors volt a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/31845
Sovány vigaszt jelenthet a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon csúfosan szereplő McLaren számára, hogy legalább az övék volt a leggyorsabb kerékcsere a futamon: Daniel Ricciardo autóján egy ízben 2,31 másodperc alatt cserélték le az abroncsokat. A DHL által közzétett táblázatban látható értékek valamelyest elmaradnak a tavaly megszokottaktól, ez vélhetően az új gumiknak is köszönhető, de azt is érdekes látni, hogy az eddig etalonnak számító Red Bull csak a top 10-es lista alján szerepel.
Not many things went @McLarenF1’s way in the #BahrainGP, yet they still managed to score the #DHLFastestPitStop with a quick tire change on @danielricciardo’s car.#F1 #DHLF1 pic.twitter.com/6CxAUdHRAf
— DHL_Motorsports (@DHL_Motorsports) March 20, 2022
Parádés videó: ezt látta Leclerc a Verstappen elleni csata során
https://formula.hu/parc-ferme/31844
A bahreini szezonnyitó hétvégéjén az átlagnál is több sisakkamerás felvételt láthattunk. Szerencsére a győztes Charles Leclerc is azok közé tartozott, akinél felszerelték a kamerát, így végignézhetjük a Max Verstappen elleni csatájának egyik felvonását ebből a szemszögből is – érdemes figyelni, hogy a ferraris milyen gyakran figyelte a visszapillantó tükröt a célegyenesben. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:
Videó: ezzel a körrel szerezte meg a bónuszpontot Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/31843
A Ferrari pilótája a leggyorsabb kört is megfutotta vasárnap Bahreinben - ezt nézhetjük vissza:
.@Charles_Leclerc takes the first win of the 2022 F1 Season as well as the #DHLFastestLap at the #BahrainGP. #F1 #DHLF1 pic.twitter.com/ziDdgGPYl4
— DHL_Motorsports (@DHL_Motorsports) March 21, 2022
Az Alfa Romeo listáján mindent kipipáltak
https://formula.hu/parc-ferme/31842
A tavalyi évben még a mezőny hátsó részében kellett keresni az Alfa Romeo csapatát, idén viszont kettős pontszerzéssel kezdték az idényt Bahreinben. A csapattagok jó kedve egyértelmű volt, olyannyira, hogy még egy videót is megosztottak, ahol úgy tűnik minden teendőjüket kipipálták. Szél, hőség, az időmérő edzés egyes szakaszai, rengeteg kávé, na meg persze a pontok. Ezek mind megvoltak az első hétvégén.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Különleges volt az ég a sebringi pálya felett
https://formula.hu/parc-ferme/31841
Az elmúlt hétvégén rendezték a sebringi 1000 mérföldes versenyt, amelyen első győzelmét aratta az Alpine. A futam leginkább Jose Maria Lopez óriási balesetéről maradhat emlékezetes, de emellett a pályát elérő vihar is gondokat okozott. Utóbbi miatt végül idő előtt lezárult a futam, a pálya felett kavargó képződményről pedig egy látványos videót osztott meg a WEC Instagram-oldala.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon












