DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Daytona 24h: Négy év alatt triplázott a Cadillac

A Ryan Briscoe, Renger van der Zande, Scott Dixon és Kamui Kobayashi alkotta négyes 65 másodperces előnnyel megnyerte a 2020-as daytonai 24 órás viadalt. A WTR csapatának 2017 óta ez a harmadik győzelme a prototípusok alkotta csúcskategóriában, a DPi-ben. Az LMP2-ben a DragonSpeed, a GTLM-ben pedig a BMW győzedelmeskedett, és ez utóbbi géposztály produkálta a legizgalmasabb küzdelmeket.

A mezőny az évszakhoz képest kellemes időjárásnak és a kevés balesetnek köszönhetően 833 kört teljesített a 6,13 kilométeres vonalvezetésen, ami új rekordnak számít a floridai viadal történetében. 

A verseny kategóriagyőztesei: 
DPi: Ryan Briscoe, Renger van der Zande, Scott Dixon, Kamui Kobayashi (Cadillac)
LMP2: Ben Haley, Henrik Hedman, Colin Braun, Harrison Newey (Dragonspeed)
GTLM: Jesse Krohn, John Edwards, Augusto Farfus, Chaz Mostert (BMW)
GTD: Bryan Sellers, Corey Lewis, Madison Snow, Andrea Caldarelli (Lamborghini)

cadillac-daytona-20201

Egy nemzet eltűnik, vagy már el is tűnt a Formula-1-ből

...Mégpedig Németország. Egyrészt már nincs Német Nagydíj, ezzel egy ikonikus helyszín távozott a száguldó cirkuszból, másrészt vessünk egy pillantást arra, hogy hány német pilóta is van a mezőnyben. Tíz évvel ezelőtt, 2010-ben még Sebastian Vettel, Michael Schumacher, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Adrian Sutil, Timo Glock és Nick Heidfeld is képviselte a németeket - 2020-ban egyetlen egy név, Sebastian Vettel árválkodik a részükről. Nincs utánpótlás...

Az ország zászlóshajójaként persze ott van még a Mercedes, de a hanyatlás így is világos.

pf1_13

fotó: dppi

Zalaegerszeg Rali, Vértes Rali és összevont Székesfehérvár-Veszprém Rali is szerepel az ORB idei versenynaptárában

Változásokat tapasztalhatunk, ha megnézzük az Országos Rali Bajnokság 2020-as versenynaptárát. A Mecsek Rali őszről nyár elejére átkerülése mellett összevonták a Székesfehérvár és a Veszprém Ralit egy murvaversennyé, szintén murvás pályákon rendeznek egy Zalaegerszeg Ralit augusztusban, majd októberben aszfaltos pályákon lesz egy Vértes Rali is. Összességében nyolc futamból áll a program, a végén természetesen az Európa-bajnokság számára is szezonzárónak számító Rally Hungaryvel.

rali-768x762

Itt tartanak most a zandvoorti pálya átalakításával

Pénteki állapotokat vettek videóra Zandvoortban, így áll az építkezés a holland F1-es futam helyszínén:

Harminc éve tesztelt először F1-es autót Mika Hakkinen

Előkerült egy videó 1990 január 24-éről, amikor Mika Hakkinen egy Benetton-Fordot tesztelt Silverstone-ban - a kétszeres világbajnok azzal osztotta meg, hogy ez volt a legelső F1-es tapasztalata.

 

Egy kis retró: 26 éve Senna már a Williamst tesztelte

1994 januárjában a háromszoros világbajnok, Ayrton Senna elkezdte a felkészülést a szezonra Estorilban. A brazil az FW15D-t tesztelte, egy átmeneti autót az FW16 érkezése előtt. A fotókat az F1 in the 1990s Twitter-fiók tette közzé.

Így zajlott az évtized legizgalmasabb vb-csatája

Egy újabb pazar infografika a parádés 2010-es évről, amely során Alonso, Massa, Button, Hamilton, Webber és Vettel is vezette a pontversenyt – a német csak egyszer, az utolsó futam után, így szerezve meg első világbajnoki címét a szezonzárón, amelyre négyen is matematikai esélyesként érkeztek.

Nem kellett sokat várni, Hamilton is beszállt az aktuális netes kihívásba

Dolly Parton indította el az új, négy fotóból álló kihívást, amely épp letarolja az internetet – a közösségi média lelkes használója, Lewis Hamilton sem akart kimaradni. Sok kommentárt nem fűzött hozzá, de nincs is szükség rá.

Mit csinált Tanak és Jarveoja a hatalmas baleset közben?

A Monte-Carlo Rali óriási balesetéről mutatunk még egy érdekes szöget: ez a kamera a legénység két tagjára irányult. A számos ütéssel tűzdelt, majd 15 másodperces repülés közben kiült a döbbenet a legénység arcára, de a navigátor ennek ellenére sokáig tartotta az itinert, a pilóta pedig a kormányt.

Tíz éve bemutatkozott a németek álomcsapata

2010. január 25-én tartotta autóbemutatóját a Formula-1-be 55 év után önálló gyári csapattal visszatérő Mercedes. Az MGP W01 névre elkeresztelt versenygépet ráadásul a Formula-1 legsikeresebb pilótája, a három év szünet után visszatérő Michael Schumacher vezethette, aki csapattársként az akkoriban fiatal tehetségként számontartott Nico Rosberget kapta.

A nagy remények ellenére – mint tudjuk – a Mercedes első évei Schumacherrel nem váltak sikertörténetté, a csapathoz 2013-ban csatlakozó Lewis Hamilton évtized közepén kezdődő és ma is tartó tarolásához azonban szükség volt az akkor lefektetett alapokra.

Átjárhatóvá válik a WEC és IMSA csúcskategóriája

A hosszútávú versenyzés számára nagy bejelentést tett pénteken a WEC-t és Le Mans-i 24 órást szervező ACO, valamint az amerikai bajnokságot felügyelő IMSA. A tengerentúli széria csúcskategóriáját, a DPi-t (Daytona Prototype International) egy új kategória, az LMDh váltja, amely a 2021/22-es szezonnal kezdődően szerepelhet a WEC-ben. Az LMDh-k és az új elsővonal, az LM Hypercar teljesítményét BoP fogja kiegyenlíteni. Egyelőre arról nincs megerősítés, hogy az átjárás fordítva is lehetséges lesz, azaz Hypercarok is szerepelhetnek az Egyesült Államokban.

Eddig a WEC és Le Mans csúcskategóriája az LMP1, az IMSA-é a DPi volt, átjárás nélkül – míg az alacsonyabb géposztályok, az LMP2 és LMGTE versenyezhettek mindkét bajnokságban.

Az LMDh alapja – a DPi-hez hasonlóan – az LMP2 lesz, a hátsó tengelyre szerelt hibrid hajtással. A végső cél egy közös szabályrendszer a WEC és IMSA csúcskategóriája számára, amely legkorábban 2025-ben valósulhat meg.

Sainz, Norris és az F1 hivatalos Instagram-oldala is beszállt a legújabb közösségi oldalas őrületbe

A napokban kezdett el terjedni a világhálón a legújabb mém, amelyben az emberek saját magukat ábrázoló fotókkal illusztrálják a négy közösségi médium (LinkedIn, Facebook, Instagram és Tinder) sajátosságait. A Formula-1-et is utolérte az őrület: Carlos Sainz és Lando Norris saját magával, míg az F1 kivel mással, mint a roppant sokoldalú Kimi Raikkönennel szállt be a játékba.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Get you an Iceman who can do it all #F1 #Formula1 #DollyPartonChallenge @kimimatiasraikkonen

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No clue what this is about... can someone tell me. (no photoshop pics included)

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ha kitzbüheli lesiklás, akkor F1-es sztárok tömkelege

Szombaton rendezték a világ legismertebb és legveszélyesebbnek tartott alpesi sí lesilóversenyét, a kitzbüheli Hahnenkammrennent. A 80. évfordulóját ünneplő legendás esemény rendre sok sztárt Ausztriába csábít, s ez alól nem kivétel a Formula-1 sem: elsősorban a Red Bull által támogatott versenyzők tűnnek fel évről évre a helyszínen.

Idén a Max Verstappen által megosztott fotó tanúsága szerint a teljes F1-es brigád jelen volt Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat révén (illetve a szintén a Red Bull által támogatott KTM-mel versenyző MotoGP-s, Pol Espargaro is feltűnik a képen). Rajtuk kívül az osztrákok korábbi futamgyőztese, Gerhard Berger is kilátogatott a versenyre, a száguldó cirkusz egykori első embere, Bernie Ecclestone pedig még a győztes Matthias Mayernek is gratulált.

 

kitzbühel-1-berger

kitzbühel-2-ecclestone

Közös gokartozással melegített Albon és Russell

A Formula-1 két tavalyi újonca, George Russell és Alexander Albon a téli szünetben sem unatkozik a brit pilóta Instagramjára feltöltött fotók tanúsága szerint. Érdemes a poszt alatti kommenteket is elolvasni: a Mercedes arról érdeklődik, ki került ki győztesen a harcból, míg Russell idei új williamses csapattársa, Nicholas Latifi azt sérelmezi, hogy őt nem hívták meg a versenyre…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mega day with the boys

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés,

Schumachertől Mansellen át Winkelhockig – a legjobb beugrók az F1 történetében

Érdekes top 10-es összeállítást készített a Formula-1 YouTube-csatornája azokról a pilótákról, akik helyettesként szerepeltek vagy akár mutatkoztak be a száguldó cirkuszban, és a beugrásuk alkalmával remek (rész)eredményt tudtak felmutatni. Michael Schumacher jordanes debütálásának történetét alighanem mindenki ismeri, ahogy vélhetően Markus Winkelhock nürburgringi vezetésére is sokan emlékeznek, de azért van néhány kevésbé ismert sztori is a videóban (amely a YouTube-ra átkattintva indul!).

 

Norris a Tour de Wokinggal edz

Lando Norris szerint felejtsük el a Tour de France-t, az igazán menő a Tour de Woking - a McLaren F1-es pilótája a gyár közelében lakik, úgyhogy akár kerékpárral is megteheti az utat a munkahelyére, bár itt nem biztos, hogy éppen ezt csinálja. Az a maszk mindenesetre kell...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forget Tour de France. It’s all about Tour de Woking #cycling#winter#training x @wearegrip

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Ken Block olyan helyre is kamerát rakott a versenyautójában, ahova nem szokás

A féktárcsa izzását és a turbó narancsszínűre változását is láthatjuk a Ford Escortjában.

 

Vajon Zandvoortban is produkál valami mágikusat Verstappen?

Ezt a kérdést tette fel a Red Bull - és egyúttal kiposztolta az alábbi videót, amelyben Max Verstappen legnagyobb pillanatait szedték össze.

 

Egyetlen szezon után kivonul az Aston Martin a DTM-ből

Az R-Motorsport 2019-ben négy autóval debütált a német túraautós sorozatban, ma azonban bejelentette, az idei szezonban nem kívánnak elindulni. 

A márka a korábban távozó Mercedest váltotta a szériában, ám a jóval tapasztaltabb Audival és a BMW-vel nem tudta felvenni a versenyt. Év végén eladták mind a négy autójukat, és a bajorokkal kezdtek motorszállítói tárgyalásba, ami ezek szerint zátonyra futott. A hivatalos közlemény szerint a márka "újraértékelte a motorsportprogramját", és "új céljai vannak" a jövőre nézve, amelyekről hamarosan bejelentést tesz. Nem lepődnénk meg, ha ez az F1-es projekt előszele lenne.

aston-dtm-20191

Fotó: DPPI

A tesztig kell várnunk az Alfa Romeo bemutatójára

Február 19-én, a 2020-as téli tesztsorozat első napján rántják le a leplet az olasz márka idei F1-es autójáról, a C39-ről. A bemutató helyi idő szerint 8:15-kor kezdődik a bokszutcában. A két állandó versenyző, Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi mellett a gárda új fejlesztőpilótája, Robert Kubica is jelen lesz. 

Az Alfa Romeo a hetedik a sorban, amely nyilvánosságra hozta bemutatójának időpontját. A menetrend itt olvasható, még a Red Bull, a Williams és a Haas hiányzik a listáról.

alfa-2019001

Fotó: DPPI