DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Amikor egy elefánt állta el a másnapos Vettel útját

Érdekes történetet osztott meg Sebastian Vettel, amikor indiai rajongók arról kérdezték, hogy mennyire szerette az F1-es pályájukat, ahol 2011 és 2013 között versenyzett a mezőny. Mivel a német mindhárom ottani nagydíjat megnyerte, természetesen szerette, viszont a legemlékezetesebb a 2013-as futam volt, amelyen bebiztosította a Red Bull-lal a negyedik vb-címét. Utána történt az, hogy másnap reggel az ünneplés után a repülőtér felé tartva egy elefántot látott meg az úton: „Azt mondtam a sofőrömnek, hogy ’kérlek, mondd, hogy nem vagyok annyira részeg, hogy egy elefántot látok az úton!’ Mondta, hogy nem-nem, tényleg egy elefánt van az úton.”.

Eddigi karrierje legjobb pillanataival köszönti Verstappent az F1

Csaták a Mercedesekkel, parádés előzések, emlékezetes rádiózások – hiába még csak 23 éves Max Verstappen, máris számos momentum fűződik a nevéhez, ezekből szemezgetett születésnapja alkalmából az F1:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

From us to you, Max Here are some of your best moments from your brilliant career so far #F1 #Formula1 #Motorsports @maxverstappen1 @redbullracing

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

A nap képe: A kis Verstappen találkozik a nagy Schumacherrel

Max Verstappen 23. születésnapja alkalmából ásta elő az alábbi fotót a WTF1. A kétezres évek elején járunk.

EjJ6DpeWoAU7DCT

A Mercedes 107 éve veretlen az Orosz Nagydíjon

De akár azt is mondhatjuk, hogy az idők kezdete óta, hiszen az 1913-as és az 1914-es szentpétervári Benz-győzelmek után a modernkori Orosz Nagydíjakat is uralják eddig.

Ez és további érdekességek a hétvégi F1-es futam statisztikai összefoglalójában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raikkönen rekordbeállítása és egyéb nyalánkságok az Orosz Nagydíj statisztikai összegzőjében. #Russiangp #f1 #kimiraikkonen #sebastianvettel

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Kemény bukások, még keményebb előzések - lassított felvételen a Katalán Nagydíj leglátványosabb pillanatai

Lenyűgöző összeállítás készült a MotoGP legutóbbi versenyéről.

Pontosan mekkora mínuszban van a Ferrari tavalyhoz képest?

Az idei F1-es szezon egyik állandó beszédtémája a Ferrari történelmi mélységekhez közelítő teljesítménye. Hétvégéről hétvégére látjuk, mennyire szenved a csapat, számokkal azonban csak ritkán kerül kifejezésre az istálló visszaesése. Mivel tíz futam már lezajlott a 2020-as idényből, és egy ekkora merítés nagyjából reális képet ad a csapatok teljesítményéről, érdemes összevetni a gárda tavaly és idén megszerzett pontmennyiségét. 2019-ben a júliusi Brit Nagydíj volt az év tizedik versenyhétvégéje, ezt követően Sebastian Vettel négy, Charles Leclerc öt dobogós helyezésének köszönhetően az alakulat 243 ponttal rendelkezett. Ehhez képest idén 74 pont áll a legendás istálló neve mellett, ami óriási, 169 egységnyi különbséget jelent. 

Érdekes módon tavalyhoz képest a Mercedes is kevesebb pontot szerzett - 366 a 407-tel szemben -, de náluk csak 41 egységnyi a különbség. Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy a sok elszalasztott pontot biztosan a Red Bull markolta fel, de nem ez a helyzet. Az energiaitalosok 2019-hez képest mindössze egyetlen ponttal állnak jobban, a  többire a középcsapatok csaptak le: a Racing Point 85, a Renault 60, a McLaren 46, az Alpha Tauri 40 pontos plusznál tart. Egyedül a Williams stagnált, ők idén is nullán állnak.

ferrari-pit-hungp2020

Fotó: DPPI

Hamilton és Leclerc az F1 legjobb reklámértékkel bíró versenyzői

Egy érdekes összevetést készített a Sports Pro Media, ami arra volt kíváncsi, 2020 őszén kik bírnak a legjobb reklámértékkel a sportvilágban. Több, mint hatezer sportoló Instagram-fiókját vizsgálták egy éven keresztül, monitorozva a követők számát, annak növekedését és a tartalom milyenségét. Az adatok kielemzését követően arra jutottak, hogy marketingszempontból jelenleg két labdarúgó, Lionel Messi és Christiano Ronaldo, valamint egy kosaras, Lebron James tartozik a világ három legértékesebb embere közé. Az első ötvenben két Formula-1-es pilóta is feltűnik: Lewis Hamilton a 21., Charles Leclerc a 37. helyen.

Az ezen a linken végiggörgethető listát a focisták uralják, de feltűnnek rajta többek között teniszezők, kritettjátékosok, bokszolók és ketrecharcosok is.

ham-insta2

Sainz és Stroll a falban, a Twitch-trió csatája – az Orosz GP legjobb onboard videói

Megérkezett a szokásos belső kamerás válogatás Szocsiból (a videó átkattintás után nézhető meg!):

 

A Porsche, a Maserati vagy a BMW elképzelt F1-es festése tetszik a legjobban?

A Sean Bull Design nem kevesebb, mint húsz koncepciórajzot alkotott egy képzeletbeli 2021-es F1-es mezőnyről. 

EjAHgySXcAEpTXO

EjAHntaWoAIE9AR

Győzelem két ezredmásodperccel, Aitken és Ghiotto hátborzongató balesete, Schumacher trükkje - az F2 legjei Oroszországból

Megérkeztek a Formula-2 toplistás jelenetei Szocsiból. (A videó átkattintás után indul el.)

Videó: Mattia Binotto alatt lerobbant az Alfa?

A videón a leírás szerint Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke látható, ahogy a lerobbant utcai autója mellett ácsorog...

Elárasztják a Ferrari-juniorok az F1-et, Mick Schumacher is tesztelhet

A szezon végéig három Ferrari-akadémista, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Schwartzman is kipróbálhatja magát az F1-ben. A Formula-2 aktuális első, második és ötödik helyezettje a Ferrari motorpartnereinél, a Haasnal vagy az Alfa Romeónál ülhetnek autóba egy-egy szabadedzésre.

A sort Schumacher és Ilott kezdi. Mindketten a jövő hétvégi Eifel Nagydíj pénteki első gyakorlásán kapnak lehetőséget - a német az Alfa Romeónál, a brit a Haasnál. Schwartzmannak a szezonzáróig kell várnia a sorára, ő ABu Dhabiban kap majd lehetőséget. Ezzel azonban nincs vége a pilóták próbájának: holnap Fioranóban mindhárman beülhetnek a Ferrari 2018-as autójába, az SF71H-ba. Bár erről nem esett szó, de magától értetődő, hogy a Ferrari arra kíváncsi, melyik pilóta érett meg az előléptetésre.

mickschumacher-20201

Fotó: DPPI

 

Ti kitaláltátok volna ezt a rejtvényt, ha nem tudjátok, hogy F1-es?

Persze így, hogy egy autósportos oldalon mutatjuk meg, jóval könnyebb belőni a tematikát, de vajon ha egy F1-es rajongó a Quiznight e hétfő esti fordulójában találkozott vele először, ahol a sorjázó kérdések bármilyen tematikából érkezhetnek, egyből beugrott-e neki, hogy mit ábrázolnak a térkép fekete pontjai, zöld és sötétszürke országai?

Megfejtés a kép alatt.

Clipboard01

 

A 2020-as F1-es naptár idei pályáit a fekete pontok, fogadóországait zöld szín jelölik, míg az idei menetrendben nem szereplő korábbi F1-es házigazdákat sötétszürke különbözteti meg a világosszürkéktől. 

Szavazás: Kik minden idők legjobb F1-es versenyzői?

Nyitunk egy gigaszavazást, amelyben a kérdést aligha kell részletezni: szerintetek kik a legjobb F1-es versenyzők, akiket valaha is hátán hordozott a versenypálya?

A 100 opció közül mindenki 10 nevet jelölhet ki a szavazat leadásakor. Hajrá!

Huszadszor műtötték meg Correát – bár már nem számolja

Az egy évvel ezelőtti spái tragédia túlélője, Juan Manuel Correa lábát amputálni akarták az orvosok, de az amerikai pilóta a rögösebb utat választotta, hogy egyszer teljesen felépüljön. Hogy az út mennyire rögös, azt tegnapi posztja bizonyítja: egy klinikai ágyon feküdve várt a műtétre, körülbelül a huszadikra a baleset óta. A versenyző szinte örült, hogy megoperálják, mert fontos lépés következik rehabilitációjában.

„Következik az azt hiszem, hogy huszadik műtétem, de már elvesztem a számolásban, hogy őszinte legyek. Egy igazán nagy fejlődés jön a következő két hónapban! Szuper izgatott vagyok” – írta a posztban Correa. Azóta beszámolt arról is, sikeresen túlesett az operáción.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Going into what I believe is my 20th surgery, but I lost count to be honest . Really big progress coming this next two months! I’m super excited.

Juan Manuel Correa (@juanmanuelcorrea_) által megosztott bejegyzés,

Bottas nem bírta ki, válaszolt egy twitteres kommentre

A Twitteren kapott egy olyan kommentet Valtteri Bottas, mely szerint senki se hiheti, hogy a finn majd nyerhet - úgyis csak azért van ott, hogy Hamiltont segítse és azt tegye, amit a Mercedes mond neki. Bottas pedig nem hagyta mindezt válasz nélkül: odaírta, hogy nem érdekli, miben hisz az érintett személy, ő hiszi, hogy nyerhet és ha neki is olyan lenne a mentalitása, mint a twitterezőnek, akkor soha nem lenne esélye, de ő nem fogja feladni.

bottas tweet

Barrichello Raikkönennek: Igyunk egyet a közös emlékekre!

Szocsiban Kimi Raikkönen 322. alkalommal rajtolt el F1-es versenyen, ezzel beérte Rubens Barrichello nagydíjrészvételi rekordját. A brazil 2011-ben szállt ki a királykategóriából, így egymással is sokat csatáztak ok ketten, emiatt a 48 éves exversenyző nem is mulasztotta el, hogy küldjön egy üzenetet a rekordját utolérő Raikkönennek.

"Üdv a 322-esek klubjában! Bevallom, azt gondoltam, hogy soha senki nem fog tudni a közelébe érni ennek a számnak, de gratulálok ehhez a hosszú utazáshoz, megérdemelten jutottál el eddig. Igazából úgy tudom, hogy a szám az én esetemben 326, de akárhogy is, azt is túl fogod szárnyalni. Aztán egyszer talán majd lesz alkalmunk meginni egy pohár bort, hogy megemlékezzünk a közös dobogóinkra. Alonso is közelít, szóval ne hagyd abba!" - mondja Barrichello az alábbi videóban.

Bonyolult téma ez a számháború az F1-ben, mert különböző módok vannak a futamrészvétel számontartására. A Barrichello által említett 326-os szám a nagydíjrészvételeit jelenti, a futamon elrajtolni azonban ő is ugyanúgy 322 alkalommal tudott, mint Raikkönen. Az Alonso jelentette veszélyre pedig nem véletlenül hívta fel a figyelmet a brazil: ő is 311-nél járt már, amikor 2018 végén kiszállt, jövőre azonban visszatér a Renault-val, egész pontosan az Alpine-nal. Raikkönen 329-cel fejezheti be az idei évet, onnantól pedig ha a spanyol csak egyetlen szezonnal is többet tölt az F1-ben, mint a finn, jó eséllyel átszáll majd rá a rekord.

 

00000980_237

Stroll kiakad Leclerc-re, Hamilton nem érti a büntetést, Gasly Saubernek nevezi az Alfát - így szólt a rádió Szocsiban

Megérkezett a versenyhétvégék utáni szokásos összefoglaló az F1-től.

A Red Bull csendben az év leggyorsabb kiállását hozta össze Oroszországban

Bravúros formában voltak a Red Bull Racing szerelői az Orosz Nagydíjon. A csapat leggyorsabb kiállása a szezon során 1,90 másodperc volt korábban, Szocsiban azonban ezt kétszer is felülmúlták: előbb Alex Albonnak cseréltek 1,89 másodperc alatt kereket a legelső körben, majd a 25. körben jött Max Verstappen, 1,86 másodperc alatt kerültek le a használt abroncsok és fel az újak – ez a 2020-as szezon leggyorsabb kiállása, ráadásul a csapat 2019-ben elért rekordjához, 1,82-höz is nagyon közel van.

A Red Bull gyorsaságát szemlélteti, hogy egyetlen rivális csapat sem ment 2,00 alá, a második leggyorsabb Williams pontosan két másodperc alatt szervizelte George Russellt autóját.

Nagyobb, de jobban kezelhető a Hyundai legújabb TCR-gépe

Három hónap tesztidőszakot követően a Hyundai Kínában, a pekingi autószalonon bemutatta legújabb TCR-specifikációjú versenygépét, a Hyundai Elantra N TCR-t. Ez a márka harmadik modellje a túraautós szabályrendszernek megfelelően: elődjei az i30 N TCR és Veloster N TCR (utóbbinak elektromos verziója is van).

Az autót, melyről nyáron már kiszivárgott néhány kémfotó, ügyfelek vásárolhatják meg, akik már az év vége előtt kézhez vehetik. A fejlesztőpilóta a kétszeres világbajnok Gabriele Tarquini volt, aki így jellemezte a modellt:

„Sok kicsi változás történt, amit az ügyfélcsapatok és versenyzők méltányolni fognak, például az előző autókhoz képest javult a kormányrendszer. Az Elantra N TCR egyértelműen nagyobb, a kormányzásnak köszönhetően azonban nem fog feltűnni a különbség. Még mindig az autó tesztelésének korai időszakában járunk, ezért sok a lehetőség, hogy tovább pofozgassuk a karosszériát és erős csomagot alkossunk az ügyfeleinknek a versenyzésre” – mondta az olasz. Talán érthető, hogy arról nem esett szó, ezt a modellt használja-e a Hyundai a WTCR-ben a jövőben, hiszen az elmúlt hétvégén a márka visszalépett a versenyzéstől a Nürburgringen, demonstrálva, mennyire elégedetlen az őt érő bánásmóddal a szériában.