Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát
https://formula.hu/parc-ferme/39225
Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.
Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.
Az F3-as sprintfutam végeredménye:
| 1. | Nikola Tsolov | Campos Racing |
| 2. | Freddie Slater | AIX Racing |
| 3. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix |
| 4. | Callum Voisin | Rodin Motorsport |
| 5. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR |
| 6. | Tim Tramnitz | MP Motorsport |
| 7. | A.Giusti | MP Motorsport |
| 8. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil |
| 9. | Charlie Wurz | Trident |
| 10. | Noah Strømsted | Trident |
| 11. | Noel León | Prema Racing |
| 12. | Rafael Câmara | Trident |
| 13. | James Wharton | ART Grand Prix |
| 14. | Louis Sharp | Rodin Motorsport |
| 15. | Mari Boya | Campos Racing |
| 16. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix |
| 17. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil |
| 18. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing |
| 19. | B.del Pino | MP Motorsport |
| 20. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport |
| 21. | Gerrard Xie | Hitech TGR |
| 22. | Brando Badoer | Prema Racing |
| 23. | F.J.Sagrera | AIX Racing |
| Kiesett: | ||
| Josh Dufek | Hitech TGR | |
| Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | |
| Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | |
| Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | |
| Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | |
| Ugo Ugochukwu | Prema Racing | |
| N.Marinangeli | AIX Racing | |

A Honda legszebb F1-es pillanatai - videó
https://formula.hu/parc-ferme/26798
Az F1 készített összeállítást a váratlanul távozó japánok néhány emlékezetes pillanatából. A videó az F1 tulajdona, ezért vagy itt, vagy a Youtube-ra átkattintva tekinthető meg!
Szavazz: Honnan kerít motort a Red Bull 2022-re?
https://formula.hu/parc-ferme/26797
Talán már október 2-án megérkezett a hónap legváratlanabb F1-es híre: a Honda 2021 végével ismét kiszáll a sportból, motorbeszállító nélkül hagyva két jelenlegi csapatát, a Red Bullt és az Alpha Taurit. Az energiaitalosok állítják, ez nem veszélyezteti a sportban való maradásukat, ám jelen állás szerint igencsak beszűkülnek a lehetőségeik, hiszen kevesebb mint másfél évvel a 2022-es szezonkezdet előtt csak a mezőnyben jelenlévő három gyártó termékei közül választhatnának maguknak új partnert. Na de szerintetek mi fog történni?
Rossi: visszavonulás 2021-ben, saját csapat a MotoGP-ben 2022-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/26796
A Katalán Nagydíj hétvégéjén végre bejelentették, hogy a gyári csapattól távozni kényszerülő Valentino Rossi jövőre a Petronas SRT Yamaha színeiben húzza majd a gázt. A szerződése ugyanakkor egyetlen szezonra szól (bár kölcsönös elégedettség és jó eredmények esetén lehet szó hosszabbításról), ezért sokan úgy gondolják, 2021 végén már tényleg szögre akasztja a bukósisakját a kilencszeres világbajnok.
Ezzel viszont nem biztos, hogy hátat fordítana a MotoGP-nek, hiszen hosszú ideje pletykálják már, hogy csapata, a Sky Racing VR46 felléphet a királykategóriába. Arról is lehetett hallani, hogy ez akár már 2021-ben megtörténhet az Esponsorama/Avintia Ducati helyén, ezt azonban utóbbi csapat cáfolta (ettől függetlenül az még nem kizárt, hogy Luca Marinit be tudják protezsálni Tito Rabat helyére).
2022-ben viszont valóban reális esély lehet a Sky VR46 érkezésére, ekkor járnak le ugyanis a jelenlegi szerződések a Dornával, így több csapatnál is átalakulások lehetnek – nem mellesleg két hely még szabad, hiszen 24 motorban maximalizálták a mezőny létszámát.
Amikor magát Rossit kérdezték erről, így felelt: „Nem könnyű, mert a szervezet méretei elegendők a Moto3-hoz és a Moto2-höz, de a MotoGP nagy lépést jelent” – idézi az olaszt a Crash.net szaklap. „Ami a motort illeti, miért is ne lehetne Yamaha? Már beszéltünk erről Linnel [Lin Jarvis, a Yamaha csapatfőnöke – a szerk.], de előbb azt kell eldöntenünk, akarunk-e csapatot alakítani vagy maradunk a két kisebb kategóriában.”

Nem tervez beszállni a Formula-E-be a Honda
https://formula.hu/parc-ferme/26795
A Honda péntek délelőtt bejelentette, hogy a 2021-es szezon végén kiszáll a Formula-1-ből, ennek okaként pedig azt jelölték meg, hogy szeretnének a jövőben a környezetbarát technológiák felé elmozdulni, s céljuk a teljes karbonsemlegesség elérése 2050-re. Ilyen szempontból logikus lépés lehetne, hogy sok más autógyártóhoz hasonlóan beszálljanak az egyre népszerűbb Formula-E-be (többek között indul ott az Audi, a BMW, a Mercedes, a Porsche, a Jaguar, a Nissan és a Mahindra is), amely ráadásul a következő évadtól már világbajnoki státuszt is kap, a japánok azonban egyelőre nem terveznek ilyesmit.
„Ami az elektromos versenyzést illeti, pillanatnyilag nincsenek konkrét terveink a részvételt illetően. A versenyzés ott van a Honda DNS-ében, szóval a többi sorozatban, ahol szereplünk, folytatjuk a részvételt a ránk jellemző szenvedéllyel” – tette hozzá Takahiro Hochigo elnök-vezérigazgató, utalva többek között az IndyCarra.

Bottas meghajtotta az Extreme-E elektromos szörnyetegét
https://formula.hu/parc-ferme/26794
Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája csütörtökön kipróbálhatta a jövő év elején debütáló elektromos tereprali-sorozat autóját. Ahogy a széria Twitter-oldalán fogalmaztak: a finn epikus volt.
Yesterday was fun #VB77 #sideways #ExtremeE
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) October 2, 2020
’s @ExtremeELive pic.twitter.com/Dyvt9spFSM
Imola is helyszíni nézőkkel együtt tér vissza az F1-be
https://formula.hu/parc-ferme/26793
Úgy tűnik, most már szinte minden Formula-1-es nagydíjra látogathatnak ki szurkolók: erre elsőként a Toszkán Nagydíjon volt lehetőség napi 2800 fővel, míg Szocsiban már több tízezren voltak a lelátókon. A soron következő nürburgringi és portimaói versenyeken is lehetnek limitált számú nézők, most pedig Imola jelentette be ugyanezt: az október 31-én és november 1-jén esedékes kétnapos Emilia-Romagna-i Nagydíjra napi több mint 13 ezer nézőt várnak, így a 2006 után visszatérő legendás pálya is helyszíni rajongókkal együtt tér vissza az F1-be.

Covid-biztos nézőtér: kiparcellázták a domboldalt Jaramában
https://formula.hu/parc-ferme/26792
Bár a kamion-Európa-bajnokság fordulóját a járvány miatt lefújták a Madrid melletti egykori F1-es versenypályán, ám a betéteseménynek szánt spanyol bajnokság fordulója lezajlott szeptember utolsó hétvégéjén, ráadásul nézők jelenlétében. A pálya közösségi oldalán közzétett alábbi videó szemléletesen bemutatja, hogyan küzdöttek a jaramai szervezők a koronavírus terjedése ellen: egymástól pár méter távolságra jelöltek ki négyzetalakú területeket a domboldalon, és ezekben foglalhattak helyet az együtt érkezők.
Ha lehetne, bevállalnátok így a Hungaroringet az október 17-18-i WTCR-hétvégén?
Sólo podemos dar infinitas gracias a todos los aficionados que han acudido hoy al Circuito del Jarama - RACE para ver las carreras de camiones. Un comportamiento ejemplar en todo momento, y respetando todas las medidas establecidas por la situación del COVID-19. Gente pic.twitter.com/kzwIYXLF7w
— Circuito del Jarama (@Circuito_Jarama) September 26, 2020
Így nézne ki a tokakapitányok F1-es mezőnye
https://formula.hu/parc-ferme/26791
Ezeket csak így itt hagyjuk.
— Ryan Long (@ryan_long_01) September 30, 2020
Loebék szakítanak a Hyundaijal, de kaptak hozzá egy kis búcsúajándékot
https://formula.hu/parc-ferme/26790
Sebastien Loeb és navigátora, Daniel Elena részleges programja a Hyundai WRC-csapatával a Török Rali lezárultával véget ért. A partnerség egy-egy harmadik helyezésben csúcsosodott ki a tavalyi és az idei szezonban, most pedig a páros már be is jelentette a következő nagy tervét: egy év kihagyás után januárban visszatérnek a Dakar Ralira, mégpedig egy új csapat, a Bahrain Raid Xtreme (BRX) színeiben, amelynek működtetését a brit versenycsapat, a Prodrive végzi, és a motort is ők fejlesztik.
Loebhöz és Elenához azonban még becsengetett egy postás egy jókora dobozzal, ami a Hyundai búcsúajándékát tartalmazza. Hosszú, nyele van és a sivatagban szükség lehet rá - vajon mi az?
"Én nem fogom használni. Szükség esetén is csak Daniel kezében lesz" - lohasztotta le rögtön az ajándékozók örömét Loeb.
#WRC Our farewell gift to @SebastienLoeb & @DanosElena as they embark their new adventure in Rally Raid!
— hmsgofficial (@HMSGOfficial) October 1, 2020
Thank you Seb & Danos!
Full news: https://t.co/lxVamLO5In#HMSGOfficial pic.twitter.com/7giQNePAea
A kávédarálótól a Dakar-győzelemig - 210. születésnapját ünnepli a Peugeot
https://formula.hu/parc-ferme/26789
"Hogyan lehet 210 év történelmét belesűríteni 2 percbe? Úgy, ahogy mindig is csináltuk: gyorsan!" - kezdi a narrátor ezt a különleges, ünnepi videót. A Peugeot céget 1810-ben alapították, de akkor autókat még nem nagyon gyárthattak, így első produktumaik biciklik és kávédarálók voltak. Később azonban a világ egyik legismertebb autómárkájává váltak, és az autósportok egyes szakágait is meghódították: a WRC-ben, Le Mans-ban, a Dakar Ralin is győztek, és motorgyártóként még az F1-ben is feltűntek.
Az évfordulós videót még a márka korábbi sportigazgatója, Jean Todt is kommentálta közösségi oldalán: "Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek a kalandnak!"
Annyi mindent nyertek a portugálok másfél hónap alatt, hogy már a trófeákat is összekutyulták
https://formula.hu/parc-ferme/26788
"Egy pillanat erejéig én nyertem a MotoGP ausztriai versenyét, Miguel Oliveira a Formula-E-t, Antonio Felix da Costa pedig a Le Mans-i 24 órást!" - írta Filipe Albuquerque az alábbi képhez, aminél dicsőbbel a történelem során még sohasem rendelkezett a portugál motorsport. Augusztus 9. és szeptember 20. között ugyanis ez a három versenyző begyűjtötte ezt a három különleges trófeát, csak nem éppen ilyen leosztásban, ahogy a képen és az idézetben szerepel. Da Costa FE-címe kétségtelenül a portugál autósport legértékesebb bajnoki címe, Oliveira az ország első sikerét aratta a motoros királykategóriában, míg Albuquerque az LMP2-es kategóriában nyert Le Mans-ban. Csak utóbbiról lehet elmondani, hogy már nem az első Portugália számára, hiszen 2012-ben Pedro Lamy első lett a GTE Am géposztályban.
For a moment I won the @MotoGP Austria race! @_moliveira88 won @FIAFormulaE
— Filipe Albuquerque (@AlbuquerqueFil) September 29, 2020
And @afelixdacosta won @24hoursoflemans pic.twitter.com/DhggJyZVyA
Videó: Raikkönen karrierjét boncolgatja az F1
https://formula.hu/parc-ferme/26787
Egy újonc felemelkedése címen futtat videósorozatot az F1 hivatalos Youtube-oldala, ahol csütörtökön nem más, mint a húsz éve F1-ben versenyző Kimi Raikkönen a főszereplő. A finn pilóta mindössze 21 éves volt, amikor egyetlen szezonnyi formulaautós tapasztalattal a háta mögött megérkezett Michael Schumacher, Mika Hakkinen, Jacques Villeneuve és hasonlók mellé az F1-be. A nyolc perces videó ettől a ponttól kezdve tárgyalja a pilóta karrierjének legfontosabb állomásait. Közepes angol tudás erősen ajánlott.
Verstappen már Hamilton nyakán, Ricciardo még mindig harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/26786
A Formula-1 hivatalos weboldalának szakértői Max Verstappent látták az Orosz Nagydíj legjobbjának - 9,4 pontot kapott a 10-ből, ez volt a mezőny legmagasabb értéke. Charles Leclerc és Sergio Perez kapott még 9,2-t, a futamgyőztes Valtteri Bottas pedig 9,0-t - Lewis Hamilton viszont nem fért be a top tízbe, így az összetettben jelentősen csökkent az előnye. Így áll most az F1-es erősorrend:

Bottas megmutatta a világ második legjobb kávéjának titkát
https://formula.hu/parc-ferme/26785
Valtter Bottas köztudottan imádja a kávét, így csak idő kérdése volt, hogy a Mercedes leforgassa vele az alábbi videót. Mivel a finn pilóta jelenleg nem otthon tartózkodik, ezért a világ legjobb receptje helyett a világ második legjobbját mutatta meg nekünk. Ehhez a szülővárosában készült friss kávébabot kézzel ledarálja, majd az AeroPress nevű szerkezeten keresztül forró vizet présel át rajta, és kész is egy nagy adag fekete nedű. Egészségére!
When you're @ValtteriBottas, every day is #InternationalCoffeeDay
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) October 1, 2020
Here's VB's guide to the perfect coffee! pic.twitter.com/X1fvBkt6H8
Ki hány futam után vezette a vb-t az F1 történetében?
https://formula.hu/parc-ferme/26784
Újabb érdekes statisztikai összeállítást készített a Racing Statistics YouTube-csatornája: ezúttal aszerint állították sorba a Formula-1-es pilótákat, hogy hány futam után álltak a világbajnoki összetett élén. Az élmezőny aligha meglepő, de azért találunk néhány váratlan név-helyezés kombinációt is:
Ricciardónak még a tükre igazgatására is maradt kapacitása Szocsiban
https://formula.hu/parc-ferme/26783
A Renault ausztráljának az F1-es Orosz Nagydíjon gyűlt meg a baja a visszapillantójával:
Csatlakozzatok Formula Girls csoportunkhoz!
https://formula.hu/parc-ferme/26781
A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

Hamilton a korrupt rendszerről posztolt
https://formula.hu/parc-ferme/26780
"Az emberek szelleme nagyobb, mint a korrupt rendszer" - írta alábbi posztjában Lewis Hamilton. Hogy itt még mindig az oroszországi büntetésére utal-e...
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThe spirit of the people is greater than the corrupted system.
Videó: Így hajtották meg Mick Schumacherék a 2018-as Ferrarit Fioranóban
https://formula.hu/parc-ferme/26782
Készülvén a szabadedzéseken való debütálásukra, a Ferrari három akadémistája, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman szerdán beülhetett az SF71H-ba a maranellóiak saját tesztpályáján – természetesen mozgóképes felvételek is készültek minderről:
Mick Schumacher, Robert Shwartzman e Callum Ilott al volante della Ferrari SF71H durante la sessione di test a Fiorano #F1 pic.twitter.com/3SwERy6vyn
— Gianluca D'Alessandro (@Gianludale27) September 30, 2020
Mick Schumacher test Fiorano SF71H pic.twitter.com/Y6FXoEUCnZ
— DANIELE (@DANIELEALO14) September 30, 2020
Lassan nem marad verseny a Kamion-Eb naptárában
https://formula.hu/parc-ferme/26779
Úgy látszik, még mindig nem ért véget az az időszak, amikor autóversenyek esnek a koronavírus-járvány áldozatául. Most például a Kamion-Eb szervezői voltak kénytelenek bejelenteni, hogy elmarad az eredetileg szeptember végére kiírt, de már korábban novemberre halasztott Le Mans-i fordulójuk – az ok természetesen a pandémia körüli bizonytalanság.
Mivel néhány napja a jaramai és zolderi hétvégéket is lefújta az ETRC, így az a helyzet állt elő, hogy jelen állás szerint mindössze három fordulóból fog állni a 2020-as szezon: a mosti (csehországi) nyitányt még augusztus végén lefutották, ezután október közepén érkeznek hozzánk a Hungaroringre a WTCR-rel együtt, az évad pedig november közepén Misanóban zárul. Ez a három állomás pedig a minimum, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy Európa-bajnoki címet oszthassanak, amelyért a Révész Truck Racing Team színeiben induló kétszeres bajnok Kiss Norbert is harcban van (pillanatnyilag négypontos hátránnyal a második az összetettben).
