DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Szavazz az év legjobb magyar versenyzőire!

A hamarosan megjelenő Autósport évkönyvben a magyar versenyzők megszokott szakértői rangsora mellett idén is kihirdetjük az olvasói szavazás eredményét. Döntsetek: szerintetek kik voltak a 2020-as szezon legjobban teljesítő magyar autóversenyzői?

A háttérben már javában készül szerkesztőségünk új szezonösszefoglaló kötete, a 2020-as Autósport évkönyv, amelyben idén is közöljük a szezon legjobban teljesítő magyar versenyzőinek toplistáját. A szakértői szavazással párhuzamosan azonban elindítunk egy közönségszavazást is, amelynek győztesét idén is különdíjjal jutalmazzuk.

top50 szavazas web



Összeállítottunk egy igen bő, száz főt tartalmazó listát, amelyben a nemzetközi sorozatok szereplői mellett a magyar pályaversenyzés, rali, ralikrossz és egyéb szakágak kiemelkedő pilótái is helyt kaptak. A nevük mellett zárójelben feltüntettük, hogy melyik sorozatban versenyeznek és milyen eredménnyel zártak vagy állnak jelenleg.

A szavazáskor több név is megjelölhető, sőt javasoljuk, hogy így is járjatok el: legfeljebb 10 olyan pilóta nevét jelölhetitek be, akik szerintetek a legkiemelkedőbben teljesítettek a 2020-as versenyszezonban. A szavazás első 10 helyezettjét az Autósport évkönyvben is listázzuk.

A voksok leadására egy hét áll rendelkezésre, a szavazást november 16-án, hétfőn 12:00 órakor zárjuk.

Kezdődjön hát a játék: szerintetek kik voltak 2020 legjobbjai?

(Azokban a bajnokságokban, ahol a szezon még nem ért véget, a feltűntetett helyezés a november 7-i állást tükrözi.)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: