DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 24. kedd

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Néhány F1-es versenyző csúnyán lebőgne egy földrajzvizsgán

Folytatódott az F1 YouTube-csatornájának kvízsorozata, a Grill the Grid, amelynek legújabb adásában a mezőny tagjainak azokat az országokat kellett megnevezni és egy térképen elhelyezni, ahol versenyzett már a Formula-1. Voltak néhányan, akik egész szépen helytálltak, mások viszont megmutatták, hogy eléggé hiányos a földrajztudásuk: mindenekelőtt Lando Norris, aki szépen összekeverte az európai országokat, és az is váratlanul érte, hogy nem az egész amerikai kontinens az Egyesült Államokhoz tartozik… (A videó átkattintás után nézhető!)

Lenyűgöző: Elkészült a videó a Red Bull cseh-szlovák turnéjáról

Néhány hete mi is beszámoltunk róla, hogy Csehországban és Szlovákiában járt a Red Bull F1-es csapata egy filmforgatás céljából – sőt, annak is utánajártunk, hogy Budapest nem szerepelt az úticéljaik között. Nos, most elkészült a videós anyag a rendhagyó túráról: David Coulthard egészen lélegzetelállító vidékeket járt be a Red Bull korábbi F1-es gépével, sőt a szlovákok Air Race-pilótájával, Martin Sonkával is találkozott.

A hegyi versenyek legendája nem szeret nosztalgiázni, de velünk kivételt tett

Cserkuti Józsefnek, akit sokan „Öcsiként” ismertek és ismernek, a hegyi versenyek kiválóságának biztos helye van a magyar autósport halhatatlanjainak csarnokában, melynek létrehozására megtettük az első lépéseket. A legenda nem szeret nosztalgiázni, de a kedvünkért felelevenítette a régi sztorikat, mint azt, miért választotta éppen hegyi versenyzés műfaját, vagy hogyan műtötte meg saját ujját egy baleset után. Az interjú a Spíler TV-n már látható volt az Autósport és Formula Magazinban, itt viszont teljes hosszában tekinthető meg:

Ilyen egy magyar mezbe öltözött F1-es autó

Olvasónk, Veres András álmodta meg a Team Hungary fényezését – azaz egy Formula-1-es autót a magyar válogatott hazai és idegenbeli mezének színeiben. Bár számunkra az első helyen az autósport áll, természetesen a ma esti Magyarország–Portugália meccsen mi is szurkolni fogunk!

A Zengő Motorsport is beszáll az elektromos túraautós bajnokságba

Az előttünk álló hétvégén az olaszországi Vallelungában startol el a Pure ETCR névre hallgató sorozat, s a keddi bejelentés alapján magyar érdekeltség is lesz az első nemzetközi, többmárkás elektromos túraautós bajnokságban. A Zengő Motorsport ugyanis a Cupra gyári támogatással rendelkező csapataként – akárcsak a WTCR-ben – ott lesz a rajtrácson.

Bár a Zengő Facebook-oldalán közzétett bejegyzés nem tér ki a versenyzőkre, korábban a spanyol márka Mikel Azconát, Jordi Genét és Matthias Ekströmöt nevezte meg pilótájaként – akik közül az első kettő eleve a magyar istállót erősíti a Túraautó-világkupában.

Mihez kezd a Mercedes a sapkával, amelyet Hamilton tervezett az elmaradt Kanadai Nagydíjra?

Elkezdi árulni a rajongóknak! A sztori a következő: maga Lewis Hamilton tervezett egy különleges sapkát a 2021-es Kanadai Nagydíjra, arra a versenyre, melyen 2007-ben első F1-es futamgyőzelmét szerezte. A montreali verseny azonban elmaradt – az elmúlt hétvégén tartották volna –, a csapat azonban úgy gondolta, a példányoknak nem szabad a raktárakban porosodnia. Ezért Hamilton a skótmintás sapkát fogja viselni a Francia Nagydíjon, a csapat pedig árulja a különleges kiadást a leglelkesebb rajongóknak „2021 Kanada sapka” néven.

Utoljára ez a kör ért pole-t a Paul Ricardon

Lewis Hamilton és a 2019-es Francia Nagydíj időmérője - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bottas Korzikán töltődött fel a Francia Nagydíj előtt

Valtteri Bottas már egy héttel a Francia Nagydíj előtt megérkezett az országba "akklimatizálódni" - Korzikán töltötte a mögöttünk hagyott hétvégét kedvesével, Tiffany Cromwell-lel. A finn pilóta fotókat is posztolt - ilyen környezetben valóban ki lehet kapcsolódni...

 

Múltidézés: Káosz a Francia Nagydíj első körében

A Paul Ricard-i Francia Nagydíjakra az év kevésbé eseménydús F1-es futamaiként szoktunk visszaemlékezni, ennek ellenére a 2018-as futam rajtja tele volt drámával és feszültséggel. Már az indítást követő néhány másodpercben repkedtek a karosszériaelemek, amikor Sebastian Vettel kilökte Valtteri Bottast, Esteban Ocon elhagyta az egyik kerekét, Kevin Magnussen pedig néhány kanyar erejéig az első hatban vitézkedett a Haasszal. Múltidézés gyanánt most minden szögből újraélhetjük az eseményeket.

Több, mint 250 fővel gyarapszik az Aston Martin

Jelentős bővülésre készül az F1-es élmezőnybe vágyódó Aston Martin F1-es istálló. A gárda alig három évvel ezelőtt még Force Indiaként került csődeljárás alá, ami után Lawrence Stroll kezébe került. A kanadai üzletember azóta igazgatja a csapatot, aminek a tervek szerint jövő nyáron nyílik meg új, Silverstone-ban épülő gyára. Otmar Szafnauer csapatvezető elárulta, emiatt tervezik a bővítést.

Racing Point Factory Hero.jpg

"Jelenleg körülbelül 535-en vagyunk, és a 800-as nagyságrendet közelítjük meg attól függően, a költségplafon mellett mi a megfelelő méret. Jelenleg is ezen dolgozunk: hozzánk hasonló személyiségeket keresünk, akik az Aston Martin Racinghez akarnak csatlakozni, hogy a lehető legmagasabb szinten versenyezzenek. Jól halad a folyamat."

Szafnauerék tudják, az előttük áló feladatok nem lesznek könnyűek. Jelenleg a konstruktőri hatodik helyen állnak, de természetesen ennél feljebb szeretnének lenni. "Előttünk nagyobb rés van a csapatok között, mint mögöttünk. Még az ötödik hely megszerzése sem lesz könnyű, de mindent megteszünk érte" - idézte őt a Formula1.com.

1313100984

Ha lemaradtál az IndyCar detroiti futamairól, itt pótolhatod a lényeget!

Két igen mozgalmas versenyt teljesített az amerikai sorozat mezőnye a mögöttünk hagyott hétvégén – íme, ezek hivatalos videós összefoglalói:

MotoGP: Dupla Misano és dupla Austin a távol-keleti futamok helyett?

Míg az európai fordulók többé-kevésbé biztonságban vannak a gyorsaságimotoros-vb 2021-es szezonját illetően, a tengerentúli futamok sorsa továbbra is kérdéses a koronavírus-járvány alakulása miatt. A jelenlegi állás szerint októberben Japánba, Thaiföldre, Malajziába és Ausztráliába is ellátogatna a MotoGP, ám ez jó eséllyel változni fog. Ausztráliáról gyakorlatilag lemondhatunk, hiszen 2022-ig náluk biztosan nem lesz teljes határnyitás, így hacsak nem kap kivételt a mezőny, karantén várna a motorosokra. A Japán GP sorsa nagyban függhet az olimpia sikerességétől – kérdés, hogy van-e ideje augusztus közepéig várni a döntéssel a Dornának –, míg Malajziában és Thaiföldön egyaránt eléggé lassan halad az oltási program. Az biztos, hogy egynél több versenyre lenne szükség a Távol-Keleten, méghozzá nézők előtt, különben anyagi szempontból nem érné meg az utazás a paddock számára.

Sajtóhírek szerint ugyanakkor van már forgatókönyv arra az esetre, ha le kellene fújni néhány vagy az összes ázsiai és ausztrál nagydíjat. A Paddock-GP.com információi szerint ebben az esetben Austin lehetne a beugró: az Amerikai Nagydíjat ugyanis nem törölték, csupán elhalasztották az eredeti tavaszi időpontjáról. Ám az amerikai kiruccanással is az a helyzet, mint az ázsiaival, azaz egy futamért nem érné meg átcuccolni másik kontinensre, és mivel Argentínában nem túl jó a vírushelyzet, felmerült, hogy két fordulót rendezzenek a Circuit of the Americas versenypályán. Ez az opció egyébként az F1-ben is állítólag terítéken van, ami különösen érdekes, hiszen az ő USA-béli versenyeik is októberben esedékesek. Mindenesetre úgy hírlik, most jobb esély van egy amerikai, semmint egy ázsiai túrára – emellett pedig még arról is pletykálnak, hogy további pótlásként az európai idényt is meghosszabbítanák azzal, hogy Misanóban is dupla fordulót rendeznének szeptember végén.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

motogp-austin-1_1

Fotó: MotoGP Media

Így festenének az F1-es autók focimezes dizájnnal

Néhány napja elkezdődött a foci-Eb, ez pedig megihlette a Tim Holmes Design készítőit, akik megálmodták, hogyan néznének ki a Formula-1-es versenygépek, ha az egyes válogatottak mezének színeiben pompáznának. Alább egy válogatás, de továbbiak is fellelhetők az Instagram-oldalukon:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Tim Holmes Design (@timholmesdesign) által megosztott bejegyzés

Nyolc óra négy percbe sűrítve: ez történt Portimaóban

A hétvégén futották Portugáliában a WEC-szezon második fordulóját – ha esetleg lemaradtál a nyolcórás versenyről, az alábbiakban pótolhatod a legfontosabb történéseket:

Szörnyű: egy bukkanó után totálkárra törte autóját a raliversenyző - videó

Egy hétvégi, Bulgáriában rendezett raliversenyen történt az alábbi rémes baleset a török Soylu Ugur - Dincer Aras kettőssel - egyszerűen csak eldobta az autót a bukkanó, majd óriási tempóval leszánkázott az útról és óriási becsapódás következett. Ahogy mondani szokás, az anyagi kár jelentős, a nagy szerencse pedig az, hogy komoly sérülést sem a pilóta, sem a navigátor nem szenvedett. Érdekesség, hogy a páros egyébként vezette a futamot...

 

skoda1 skoda2

skoda3

Perez: Nem volt jó, hogy lecseréltek Vettelre, de nem is volt olyan tragédia, mint gondolnák

Sergio Perezt a Sky Sports kérdezte arról, hogy hogyan tekint vissza arra, amikor tavaly kiderült: nem folytathatja az Aston Martinná váló Racing Pointnál, mert a csapat úgy döntött, hogy a helyére szerződteti Sebastian Vettelt. Sokan úgy gondolják, hogy Perez ott óriási pofont kapott, amelyből kicsit "kihúzta" a Red Bullnál kialakult helyzet és az, hogy esélye nyílt "felfelé bukni" - ő nem úgy tekint vissza arra az időszakra, mint egy óriási gödörre.

"Nem mondom, hogy jó hírek voltak ezek, de nem nevezném mélypontnak sem. Szerintem a kívülállól úgy gondolják, hogy az micsoda katasztrófa volt, de számomra nem volt az, ezt őszintén mondom. Szerintem aki belép a Formula-1-be, az tudja, hogy ez nem tart örökké és egy nap kikerül ebből. Ez a sport természete, fel kell rá készülni. Minden lehetőségből ki kell hozni az abszolút maximumot és azzal kell boldognak lenni" - mondta erre Perez.

00121012_454

fotó: dppi

Vettel, Ricciardo, Senna: az F1 nagy mutogatásai - videó

Az összeállítás szerint Sebastian Vettel viszi a prímet, ha a kezével kell gesztikulálni az autóban ülve - az F1 válogatása ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Szeretne amerikai pilótát a Haas, de egyelőre nincs, akit ki lehetne emelni

Évek óta ott van a Formula-1-ben a Haas és a csapat megjelenése óta folyamatos kérdés, hogy mikor lesz már amerikai pilótájuk, hiszen ez nem titkolt célja Gene Haasnak. Most Günther Steiner csapatfőnök kapott kérdést ezzel kapcsolatban - mint mondta, bármikor szívesen leigazolnak egy amerikait, ez valóban cél, viszont továbbra sincs senki még a láthatáron se, aki szóba jöhet.

"Vannak ígéretes srácok a Formula-3-ban, de türelmesnek kell lennünk, már csak a szuperlicensz miatt is, mert az még egy amerikainak sincs. Kell a licensz és kell a tehetség, ilyen amerikai jelenleg nincs - ráadásul az ilyen amerikai pilóták otthon is nagyon jó munkákat kapnak más szakágakban, sorozatokban" - tette hozzá Steiner. Mint mondta, keresik a megfelelő jelöltet, de még nem találták meg - amint ez megtörténik, azon lesznek, hogy náluk legyen F1-es.

pf7_1

fotó: dppi

Pedrosa tippjének köszönhetően nyert Oliveira Barcelonában?

Amióta a KTM leszerződtette tesztversenyzőnek a Hondánál 13 évet lehúzó és számos nagydíjat nyerő Dani Pedrosát, az osztrák márka vezetése és motorosai is rendre dicsérik a spanyol szerepvállalását a gyártó fejlődésében. Ebből kaphatunk egy újabb ízelítőt a MotoGP Katalán Nagydíjon készült videójában, amelyben szokás szerint a leintés utáni kulisszák mögé pillanthatunk be. Meghallgathatjuk a győztes Miguel Oliveira és a dobogós Jack Miller párbeszédét, de a legérdekesebb rész az, ahol a KTM-es házi ünneplés során a portugál elárulja, hogy Pedrosa javaslatára döntött a kemény gumikeverék mellett – még ha a spanyol el is vicceli ezt azzal, hogy ő nem próbálta ki azt, így könnyen adott tanácsot:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Hogyan lehet 46 évesen is Indy 500-at nyerni?

A négyszeres Indy 500 győztes Hélio Castronevest a Formula Podcast legutóbbi adásában arról is kifaggattuk, hogyan lehet az 50 felé tartva is megőrizni azt a csúcsformát, ami egy ilyen sikerhez szükséges… Az adás ezen szakaszát 29:10-től hallhatod:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict