DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel nem hibáztatja a két Haast a kiesésért

Mazepint és Schumachert vizsgálják Sebastian Vettel feltartásáért: a német a 17. helyen nem jutott tovább a Q3-ból. Az Aston Martin eleve lassú volt a szabadedzésekhez képest a Holland Nagydíj időmérőjén.

Tumultus volt a Q3 végén, ez vezetett Sebastian Vettel váratlan kieséséhez: az utolsó előtti, 13-as kanyarban Nyikita Mazepin megelőzte csapattársát, Mick Schumachert, a mögöttük haladó Vettelnek pedig fékeznie kellett. Ezzel elúszott utolsó gyorsköre, és csupán a 17. helyen zárta az időmérőt. A harmadik szabadedzésen még nyolcadikként végző német egyébként sem volt elégedett a tempóval.



„Úgy éreztem, hogy rendben volt a köröm, de nyilván, ahogy az eredményből látszik, nem volt rendben. Korábban jöttünk be a Q1-ben és két kört akartunk teljesíteni a végén” – nyilatkozta a riportereknek Zandvoortban Vettel. „Az utolsó kanyarig a köröm tiszta volt, de ennek ellenére lassú. Ki kell még derítenünk, miért voltunk alig gyorsabbak, mint a szabadedzésen. Normál esetben nagyot kellett volna lépnünk előre az edzéshez képest.”

A csapatrádióban hallhattuk, hogy Mazepin azért előzte meg Schumachert, mert a német is megelőzte őt: az orosz hagyta el elsőként a bokszutcát, de csapattársa rögtön átvette pozícióját. Már a 13-asban történt eset után érkezett a tájékoztatás, hogy a versenyfelügyelők mindkét Haas-pilótát vizsgálni fogják a kvalifikáció után. Vettel viszont nem tartja vétkesnek az újoncokat.

„Káosz volt az utolsó körben, sok autó mindenfelé, nem lehet senkit sem hibáztatni érte. Nem ideális, amikor ilyen helyzet alakul ki, de ez előfordul” – válaszolta a négyszeres bajnok az incidensre vonatkozó kérdésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: