DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Marquez évtizedes körrekordot döntött meg, Bagnaia elesett

Két héttel a thaiföldi nyitány után az egy év kihagyást követően visszatérő Termas de Rio Hondóban versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a menü pénteken. Marc Marquez pedig ott folytatta, ahol Buriramban abbahagyta: mindkét gyakorláson a leggyorsabb volt, a Q2-es helyekről döntő délutáni tréningen futott 1:37,295-ös ráadásul új körrekord: a spanyol saját 11 éves csúcsát adta át a múltnak – igaz, elsőként Marco Bezzecchi javította meg azt az Apriliával. Az olasz végül amúgy csak negyedik lett, Fabio di Giannantonio és Alex Marquez férkőzött még be elé, azaz három Ducati zárt az élen.

Az első négyest a másik három márka egy-egy képviselője követte a sorban a KTM-es Brad Binder, a yamahás Alex Rins és a hondás Johann Zarco révén, sőt előbbi kettő csapattársa, Fabio Quartararo és Pedro Acosta jött utánuk – annak ellenére, hogy a franciának eleinte műszaki gondjai voltak, míg a spanyol a leintés után elesett. Francesco Bagnaia viszont még az utolsó percekben bukott, de végül így is megúszta, hogy ismét kicsússzon pénteken a top 10-ből, épp a tizedik helyen kvalifikálta magát a másnapi időmérő második szakaszába.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 1'37.295  
2. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'37.430 0.135
3. Álex Márquez Gresini Ducati 1'37.496 0.201
4. Marco Bezzecchi Aprilia 1'37.510 0.215
5. Brad Binder KTM 1'37.546 0.251
6. Alex Rins Yamaha 1'37.591 0.296
7. Johann Zarco LCR Honda 1'37.685 0.390
8. Fabio Quartararo Yamaha 1'37.818 0.523
9. Pedro Acosta KTM 1'37.827 0.532
10. Francesco Bagnaia Ducati 1'37.834 0.539
11. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'37.855 0.560
12. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'37.931 0.636
13. Joan Mir Honda 1'37.975 0.680
14. Jack Miller Pramac Yamaha 1'38.058 0.763
15. Luca Marini Honda 1'38.136 0.841
16. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'38.315 1.020
17. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'38.347 1.052
18. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'38.649 1.354
19. Somkiat Chantra LCR Honda 1'38.651 1.356
20. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'38.746 1.451
21. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'38.785 1.490
22. Lorenzo Savadori Aprilia 1'39.076 1.781

motogp-marquez-termas-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Barkácsolástól a banánjelmezig - megnéztük, mivel üti el a 20 F1-es pilóta a szünetet

Nem vagyunk hozzászokva, hogy ilyen sokáig ne mutatkozzanak a Formula-1-es versenyzők a tévékamerák előtt. A kényszerszünetben eltérő aktivitással kommunikálnak a követőikkel - egyesek szinte teljesen lementek a térképről, mások szinte minden mozzanatukat megosztják, és úgy érezhetjük, minden nap az életünk részei. A teljes F1-es mezőny ténykedését nyomon követtük március közepe óta, az Autósport és Formula Magazin mindenki számára elérhető digitális számában pedig be is mutattuk ezt a rendkívül színes tevékenységi listát. 

Az Autósport és Formula Magazin 2020. májusi száma online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/afm-2020-05 

formula-magazin-május

Újraindítja magát a Ferrari

A Ferrari hétfőn bejelentette, hogy ettől a naptól kezdve újraindul a munka a gyártó főhadiszállásán. Mint írják, most egy új fejezet kezdődik, de természetesen továbbra is az alkalmazottak egészsége az első - mindenesetre ez az első lépés a rendes kerékvágásba való visszatérés útján. Persze az F1-es csapat még nem dolgozhat, hiszen az érvényben lévő rendelkezések szerint 63 napig kell leállni - ha egy csapat átlépi az 50 napot, akkor (az FIA írásos beleegyezésével) tíz csapattagot távmunkában újra alkalmazhat.

pf1_17

fotó: Scuderia Ferrari

Aki komolyan veszi a virtuális futamot, ki van akadva a szándékosan ütközőkre

Mondhatjuk, hogy ez a hét vitája: mennyire kell komolyan vennie egy versenyzőnek a szimulátorversenyeket, és mi van akkor, ha valaki tényleg bizonyítani akar a virtuális rajtrácson, míg másnak simán belefér, hogy bárkit kilökve roncsderbivé tegye a futamot? Az IndyCar hétvégi online indianapolisi futamát követően vált forróvá a téma, ahol Lando Norrist és Oliver Askew-t is kiütötték az élről olyanok, akiknek nem jelent sokat a virtuális szórakozás. Stefan Wilson - a néhai Justin Wilson szintén versenyző öccse - azonban a virtuális terepen is reményt lát arra, hogy új életet leheljen valódi karrierjébe, ezért eléggé kiakadt a rendbontókra. 

'Csak egy videójáték'. Lehet, hogy egyesek így éreznek, másoknak viszont, akiknek SEMMIJÜK nincs, ez is egy ugyanolyan lehetőség, mint bármi a való életben. Én magam nagyon komolyan vettem, hogy ezzel is próbáljam bizonyítani, engem is érdemes számba venni a jövőbeli lehetőségeknél” - panaszolja Stefan Wilson.

Így zajlott Albon és Leclerc párharca Interlagosban

Az F1 hivatalos virtuális bajnokságának legutóbbi fordulója elképesztő párharcot hozott. Alex Albon és Charles Leclerc szinte minden egyes körben legalább egyszer helyet cseréltek az élen, mielőtt a monacóit időbüntetéssel sújtották. A futamról készült összefoglaló itt olvasható, alább pedig megtekinthető egy összefogaló kettejük viadaláról.

Raikkönen motort szerel, Kubica biciklizik a Sauber-házban

A Sauber Csoport egy jótékonysági kezdeményezéshez csatlakozott, egyúttal pedig egy ruhakollekciót is indított: a Creightivist autósportos tematikájú termékeinek megvásárlásával most a rajongók a Save the Children alapítványt is támogatják.

"Nem minden gyereknek van otthona a világjárvány idején, ezért fontos, hogy ahogyan tehetjük, támogassuk a Save the Children alapítványt, hogy eljussanak hozzájuk" - mondja Kimi Raikkönen.

Az akcióhoz egy grafikát is mellékelt a csapat, amely bemutatja, mit csinálnak az Alfa Romeo pilótái a - képzeletben közös - otthonukban: Raikkönen a motorját szereli, Robert Kubica szobabiciklin teker, Antonio Giovinazzi főz, a legfelső szint pedig egyedül Tatiana Calderoné, aki a szimulátort nyüstöli.

unnamed

 

Lemaradtál Hamilton vízen járásáról és a nürburgringi káoszról? Mutatjuk az összefoglalókat!

A hétvégén a Formula-1 YouTube-csatornája a 2008-as Brit Nagydíjat, míg az M4 Sport az 1999-es Európai Nagydíjat ismételte meg (ezt a futamot egyébként szerdán az F1 is műsorára tűzte) – íme, a két klasszikus verseny legfontosabb momentumai (a videók átkattintás után indulnak!):

 

 

Hogyan termel leszorítóerőt egy F1-es autó?

Ha valakit érdekel a Formula-1-es autók fizikája, az a Mercedes videójában megnézheti Mike Elliott magyarázatát szemléletes kísérletek formájában a címben megfogalmazott kérdéskörrel kapcsolatban:

 

Ennyivel volt lassabb Schumacher egykori Ferrarija a mostaninál

A 2002-es F1-es Ferrarit hasonlították össze az ideivel Barcelonában - persze a pálya sem teljesen ugyanaz, de azért érdekes összehasonlítani 18 év különbözőségeit:

Vad festést kért új autójára Ken Block, ez lett belőle

Ash Torp tervezett festést Ken Block új Ford Mustangjára - a kérés az volt, hogy annyira legyen vad, amennyire csak akarja. Nos, ez lett belőle, hogy tetszik?

 

Hamilton újra nyer, Vettel feltámad – ezt várja az F1-től Michelisz Norbi

A WTCR világkupagyőztese volt legutóbbi podcastadásunk vendége, akit a száguldó cirkusz aktuális esélyeiről kifaggattunk. A vonatkozó rész (és persze a teljes műsor is) az alábbiakban hallgatható vissza:

 

Ilyen lesz a WRC 9 - közzétettek egy videót

Szeptemberben érkezik majd a WRC hivatalos játékának új verziója - minden eddiginél szebb grafikával:

Újra versenyezni akar a spái tragédiát túlélő pilóta

Juan Manuel Correa az Anthoine Hubert halálást okozó tragikus spái F2-es balesetben szenvedett súlyos sérüléseket, de azóta már szépen halad a gyógyulása. A szörnyű incidens tavaly augusztusban történt, de Correa már a visszatérésén gondolkodik - mint mondta, hamar rájött, hogy a versenyzés iránti szenvedélye ettől nem múlt el és ez kellett is ahhoz, hogy csinálni tudja a rehabját. Hozzátette: idén valószínűleg még nem ülhet autóba, de 2021 elején már mindenképp szeretné ezt megtenni - igaz, az orvosok azt mondták neki, hog yminimum két évig nem ülhet autóba...

correa

fotó: dppi

A Red Bull ilyenkor sem pihen: F1-es autóval vezette körbe Hollandiában Albont Verstappen

Jártak rakparton, városban, strandon és természetesen a zandvoorti pálya volt a végállomás. A leállás alatt minden F1-es tartalom jól jön, a Red Bull is mostanra időzítette ezt a videót:

 

Nagy Dani letarolta a virtuális Spát, hatból öt dobogós hely a magyaroké

A legtöbb versenysorozathoz hasonlóan a TCR Európa-kupa is elindította saját szimulátoros bajnokságát, amely attól különleges, hogy majd a koronavírus-járvány után elinduló „igazi” sorozatra is hatással van az itteni jó szereplés, hiszen extra gumikat lehet „nyerni”. Ilyen szempontból is értékes Nagy Dániel szombati remeklése: a BRC Racinget erősítő pilóta megszerezte a pole-pozíciót, majd mindkét futamot megnyerte a virtuális Spa-Francorchamps-ban. De nemcsak ő szerepelt erősen magyarként: a Zengő Motorsporttal induló Boldizs Bence egy második és egy harmadik helyet gyűjtött be, míg Tenke Tamás az első versenyen lett harmadik – azaz honfitársaink a hat dobogós helyezésből ötöt elhoztak! Itt visszanézhető a teljes tegnapi esemény:

 

Hamarosan kezdődik a '99-es Európa Nagydíj az M4 Sporton - este pedig jön az újabb virtuális futam

Ma, május 3-a vasárnap 14:05-től közvetíti az 1999-es Európa Nagydíjat az M4 Sport - Mika Hakkinen második világbajnoki címét és Michael Schumacher nagy balesetét hozta ez az év, de ezt a futamot külön is érdemes megnézni. Hogy miért, azt nem mondjuk el, nézzük meg!

Este 19:00-tól pedig szintén az M4 Sporton nézhetjük a virtuális F1-es széria újabb futamát, íme a résztvevők névsora:

Mercedes: Esteban Gutiérrez, Stoffel Vandoorne

Ferrari: Charles Leclerc, Enzo Fittipaldi

Red Bull: Alexander Albon, Ben Stokes

McLaren: Lando Norris, Jelle van Vucht

Renault: Christian Lundgaard, Petter Solberg

Alpha Tauri: Stuard Broad, Alessio Romagnoli

Racing Point: David Schumacher, Jimmy Broadbent

Alfa Romeo: Antonio Giovinazzi, Juan Manuel Correa

Haas: Louis Délétraz, Pietro Fittipaldi

Williams: Nicholas Latifi, George Russell

pf11_1

fotó: dppi

Az év virtuális balhéja: Pagenaud-ék szándékosan elvették Norris győzelmét - azzal, hogy előre eltervezetten kiütötték a futamból

Lando Norris nyert már egy futamot az IndyCar virtuális szériájában és most is meghívták a következő versenyre, a McLaren F1-es pilótája pedig jól is szerepelt - az élen haladt, amikor nem sokkal a vége előtt riválisai nemes egyszerűséggel kiütötték. Simon Pagenaud és Ben Bretzman jól hallhatóan megbeszéli (Pagenaud közvetítésében), hogy oké, most akkor kivesszük Landót - erre a pilóta felment a pályára, majd direkt lelassított az érkező Norris előtt.

Utóbbi nem tudta elkerülni az ütközést, telibeverte a riválist, így 21. lett a győzelem helyett - a nézők/szurkolók sem voltak elragadtatva a mutatványtól, ahogy természetesen Norris sem. Pagenaud persze utólag elnézést kért... na jó, nagy baj azért nincs, visszanézve már Norris is jót nevetett az egészen.

A Racefans videója:

„Vezetni akarom a ********* motoromat!!!!!!!!!!!!” – az első versenyző, akinél elszakadt a cérna

Elérkezett a billenőponthoz a versenyzők türelme? Persze mindegyikük frusztrált a jelenlegi tehetetlenségtől, de míg Valtteri Bottasnak például sikerült konszolidált módon belecsempésznie a káromkodást a legutóbbi üzenetébe, addig a rutinos MotoGP-versenyző, Aleix Espargaro nem adott sokat a külsőségeknek - hogy finoman fogalmazzunk -, amikor kinyilvánította elégedetlenségét Twitteren.

"Vezetni akarom a ********* motoromat!!!!!!!!!!!!" - deklarálta az Aprilia 30 éves versenyzője.

Nos, jelen állás szerint ezt leghamarabb a Cseh Nagydíj augusztus 9-i hétvégéjén teheti majd meg, szóval még azért nem mostanában.

Bottas visszanyúl a finn testedzés ősi formájához, viszont már hashtagben káromkodik

"Alternatív testedzés" - jegyezte meg Valtteri Bottas a legújabb róla készült művészi fotó mellett. A Mercedes finn versenyzője a poszt alapján legalább annyira tűzbe jött a favágástól, mint egy F1-es rajt előtt a zabkásától, hiszen még a két legfőbb finn szitokszó egyikét is belecsempészte a szövegbe, miszerint: PERKELE! 

1992-es retróautókkal száll be az e-sportba a DTM

A nagy sorozatok közül utoljára lép be a virtuális színtérre a Német Túraautó-bajnokság, viszont talán a legérdekesebbet húzva. A járvány és az Audi kiszállása miatt a DTM-nek nemcsak a jelene, de a jövője is veszélyben forog, a múltjával azonban minden a legnagyobb rendben, és most ehhez a nosztalgiafaktorhoz nyúl a sorozat, amely vasárnapra, május 3-ára bejelentette első hivatalos e-sportversenyét: a Classic Challenge nevű eseményen a bajnokság 1992-es autói fognak virtuálisan száguldani Zolderben. A jókora nosztalgiabombával érkező versenyt közép-európai idő szerint 14 órától nézhetjük a DTM közösségi oldalain, a rajtlistát pedig szombat este még jórészt homály fedte, de a címvédő René Rast biztosan ott lesz a rajtrácson, mint ahogy a korábbi bajnok Gary Paffett is "visszatér". A DTM és a Super GT pilótái, valamint legendák és "versenyző influenszerek" mellett a rajongói különverseny öt legjobbja alkotja majd a mezőnyt az ígéretek szerint. A Classic Challenge keretében május során öt versenyt rendeznek.

Némi ironikus egybeesés, hogy a most újraéledő 1992-es szezon végén szintén kiszállt az Audi a DTM-ből...

EW_uvNtXkAAfP4-

„MAAAX!” – kiáltotta Norris, majd lezuhant a létrán és kilapította Verstappent

Semmi különös, csak egy átlagos nap, amikor F1-es pilóták Call of Dutyznak. Itt most épp nem vették komolyan (mikor veszik?), és azzal szórakoztak, hogy a magasból egymás karakterének fejére ugranak rá. Norris ezt sem bírta sokáig röhögés nélkül.