DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 21. hétfő

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Szívesen mellőzné a DRS-t a McLaren csapatvezetője

Az új technikai szabályok érkezésével Andreas Seidl abban bízik, az F1 végre elhagyhatja a DRS használatát. Az eszközt 2011-ben annak érdekében vezették be a sorozatban, hogy gyakrabban alakuljanak ki párharcok a versenyek során, ám megléte a mai napig megosztja a pilótákat, a szakembereket és a szurkolókat is. A McLaren csapatfőnöke sincs oda ezért a "mesterséges" megoldásért, így abban bízik, a 2022-ben bevezetésre kerülő új szabályrendszer mellett elfelejthetjük azt.

"Remélhetőleg egy napon ismét olyan helyzetbe kerülünk, hogy az összes előzést segítő mesterséges eszközt elfelejthetjük. Láthatnánk nagyszerű versenyeket szoros mezőnnyel és olyan autókkal, amelyekkel kiegyensúlyozott párharcokat lehet vívni. De szembe kell néznünk a valósággal, az idei és a következő szezonra az élmenők előnye várhatóan változatlan marad" - idézte őt a Motorsport.

f1-drs1

Fotó: DPPI

Alles Gute! – németül köszöntik Vettelt Maranellóból 33. születésnapján

Jópofa videót készített a Ferrari Sebastian Vettel számára, aki ma, július 3-án töltötte be a 33-at: a maranellói főhadiszállás dolgozói németül köszöntötték fel a négyszeres világbajnokot a jeles napon, több-kevesebb sikerrel.

Sainz már az idény első edzésének első perceiben bejelentkezett az „Év rádióüzenete” díjra

A McLaren spanyolja viccesen adta csapata és a publikum tudtára, mennyire hiányzott már neki az F1-es autók sebessége…

 

Tilosban járhatott a karanténból kiszabadulva a Yamaha üdvöskéje

A FIM közleményt adott ki arról, hogy a MotoGP felügyelői vizsgálni fogják, hogy egyes versenyzők vagy csapatok megszeghették a tesztekre vonatkozó szabályokat. Bár a közlemény némileg furcsa módon konkrét neveket nem tartalmazott, megbízható sajtóhírek szerint Fabio Quartararo lehet a(z egyik) vétkes, így a Petronas Yamaha franciájára vizsgálat vár a két hét múlva esedékes jerezi idénynyitón – igaz, a büntetés aligha lesz súlyos.

A szabályok kimondják, hogy a kedvezményekkel nem rendelkező gyártók – azaz a Honda, a Yamaha, a Ducati és a Suzuki – nem vehetnek részt a „rendes” versenyzőikkel privát teszten, míg maguk a motorosok csak utcai gépekkel gyakorolhatnak versenypályán, s azt sem tehetik meg az adott helyszínen rendezendő verseny előtti kéthetes időszakban. Úgy hírlik, a Quartararo által a franciaországi Paul Ricard versenypályán használt Yamaha R1 Superbike-motor ugyanakkor tartalmazott néhány alkatrészt, amelyet a FIM szabályzata tilt az ilyen jellegű teszteken. A jövőre a gyári Yamahánál Valentino Rossit váltó ifjonc amúgy fotót is posztolt a gyakorlásról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fabio Quartararo

Az F3-asok teljesítették a hétvége első szabadedzését, a legkisebb Schumacher meggyőzően kezdett

Péntek délelőtt 9:35-kor formulaautók gurultak a Red Bull Ring aszfaltjára: az elsőség joga – másfél órával a Formula-1-es tréning előtt – a Formula-3-as mezőnyé volt. A mezőny kevés rutinos tagjának egyike, David Beckmann diktálta a tempót (1:20,434) a Tridenttel két újonc, a Renault-védenc Oscar Piastri és Roman Stanek előtt. A 30 fős mezőnyben előkelő helyen, negyedikként végzett a szintén bemutatkozó David Schumacher hat tizedmásodperc hátránnyal. Ralf Schumacher fia az ázsiai és európai (Formula Regional) F3-ban szereplés után lépett fel a Formula-1-et kísérő nemzetközi kategóriába.

Az F3-asok kvalifikációjára még ma, 14:05 és 14:30 között sor kerül, a két futam rajtidőpontja szombat 10:25 és vasárnap 9:45.

Raikkönen és családja újabb érdekes reklámban szerepel

A Jégember, mint titkosügynök? Nem, de akár...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

iLOQ internship done. Back to my day job. @iloq_official #makinglifeaccessible #keytosuccess #unlockpotential #KimiLOQ

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Hamilton és Bottas új sisakja is a rasszizmus elleni harcot hirdeti

Az Osztrák Nagydíjat megelőzően Lewis Hamilton bemutatta 2020-as sisakdizájnját, melynek színeit – a rasszizmus elleni harc és Black Lives Matter mozgalom jegyében – a feketére átszínezett W11-hez és overallhoz igazodva megváltoztatta: a fejvédőn a fekete dominál, bár megmaradt az eredeti alapszín, a lila is. A rasszizmus elleni küzdelmet csak a szín jelképezi, szöveg nem, viszont megtalálható a sisak hátulján Hamilton mottója, a „Still We Rise” felirat, valamint egy Jézus-alak.

Valtteri Bottas is módosított sisakja mintázatán, a hátoldalra egyértelmű rasszizmusellenes üzenet került: „Stronger Together”, azaz „Együtt Erősebbek” különböző bőrszínű, összefogó kezekkel.

 

Hamilton a csütörtöki rendhagyó médianapon beszélt arról, a korábbi hírekkel ellentétben még nem döntötte el, a BLM-mozgalom támogatásaként le fog-e térdelni nyilvánosan a versenyhétvége folyamán. Korábban a hatszoros világbajnok apja beszélt arról, hogy a versenytársaktól és az F1 egészétől hasonló gesztus lenne elvárható. Hamilton most ezt mondta:

„Még nem beszéltünk erről, de a hétvége során biztosan fogunk. Nem ez volt a legfőbb gondolatom, bár sokszor feltették a kérdést. Egyelőre nem volt elsődleges fontosságú megtervezni, hogy letérdeljek majd a célvonalon, de meglátjuk vasárnap” – idézi a Crash.net a Mercedes-pilótát. Mindenesetre arra utalt, hogy a versenyzőktől közösen várható valamilyen megkülönböztetést elítélő megnyilvánulás: „Versenyzőként mind ki fogunk állni, hogy képviseljünk valamit. Ha valamit csinálunk, azt egységesen fogjuk tenni, mert az összetartás nagyon fontos ebben a sportban. Harcolnunk kell az igazságtalanság és egyenlőtlenség ellen. Nem elég egy percet szánni rá és posztolni egy #BlackOutTuesday hashteget, utána pedig visszatérni a normális életünkhöz.”

Így fogják a kormányt az élményvezetésre érkező autósok

Nagy Norbert túraautó-versenyző mutatta be, hogy az élményvezetésre érkező sofőrök milyen kormányfogásokkal képzelik el a mutatványt:

pf7

Videó: így fest a koronavírus-járvány miatt átszabott paddock Spielbergben

Motorhome-ok helyett konténerek, szociális távolságtartás, maszkban sétáló pilóták és csapattagok – az F1 rövid videója bepillantást enged az „új típusú” paddockba (átkattintás után nézhető meg!):

 

Ne maradj le: kezdődik az idei első F1-es versenyhétvége

Végre újra felbőgnek a motorok és péntektől élvezhetjük az idei első F1-es versenyhétvégét - mutatjuk az első nap programját:

Péntek (július 3.)  

09:35-10:20 Formula-3, Szabadedzés 

11:00-12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

12:55-13:40 Formula-2, Szabadedzés 

14:05-14:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

15:00-16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

17:00-17:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

17:30-19:00 IndyCar, Szabadedzés 

22:30-24:00 IndyCar, Időmérő (tv: Aréna 4, élő)

A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

spielberg-dppi-f1-1

fotó: dppi

Módosítottak a Red Bull Ring utolsó két kanyarján

Az autók kímélése érdekében a Red Bull Ring 9-es és 10-es (utolsó és utolsó előtti) kanyarja mellől eltávolították a fekvőrendőröket a hétvégi F1-es futam előtt - közölte a Motorsport. A sorozat így kedvezne a hosszú kényszerszünet után visszatérő istállóknak, amelyek egyelőre nem rendelkeznek kellő mennyiségű tartalék alkatrésszel. Az osztrák helyszín szóban forgó kanyarjaiban a pályahatárok betartatása érdekében korábban kifejezetten magas akadályok voltak megtalálhatók, ezek helyét idén érzékelők veszik át.

A versenyen a pilóták három alkalommal léphetik át büntetlenül a pálya határait, a negyedik alkalom szankciót von maga után.

rbr-fekvorendor

Ilyen fekvőrendőrök szegélyezték az utolsó két kanyart is. Fotó: DPPI

Így mutat a Mercedes feketében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján a mezőny többi tagja mellett a Mercedes is kigördítette a kamionból az idei autóját, amelyen megcsodálhatjuk a napokban bejelentett új festést.

Eb68y8GWoAEKx8I

Fotó: Mercedes

Eb6646fX0AIQwUU

Fotó: Crash.net

A Netflix stábja is ott lesz az Osztrák Nagydíjon

2020-ban készül a Drive To Survive harmadik évada az első kettő felvonás sikere után. A Racefans.net szerzett tudomást arról, hogy F1-es sorozat munkatársait beengedték a szezonnyitó helyszínére – ahova csak rendkívül kis számú képviselő mehet a médiától –, de szigorú megkötések mellett: a stábtagokat azokhoz a csapatokhoz számolják, amelyeket követnek a hétvégén (egy istálló legfeljebb 80 főt küldhet a futamokra), és nem hagyhatják el a „buborékot”, azaz csak a csapattal érintkezhetnek. A McLarenhez két fő, a hazai futamát teljesítő Red Bullhoz egy operatőr csatlakozik.

A lap hozzátette, hogy a Netflix a karantén alatt is készített F1-es felvételeket, így a sportágban addig példátlan kényszerű leállást biztosan feldolgozza a sorozat: George Russellről beszélt arról, virtuális nagydíjairól képanyag készült a stáb számára.

A Haas nem zárja ki egy fizetős pilóta leigazolását

Jövőre akár fizetős pilótát is igazolhat a Haas F1-es istállója - árulta el Günther Steiner. A bizonytalan jövő előtt álló gárda az utóbbi időben erősen visszavett a költekezésből: mivel egyelőre a 2021-es évük sem tisztázott, így az idei autón nem terveznek fejlesztéseket, és a pilótapáros sorsának eldöntését sem siettetik.

Steiner elmondása szerint most kisebb baja is nagyobb annál, mint hogy a pilótákon gondolkozzon, de ha arra kerül a sor, akkor egy anyagilag kedvezőbb hátterű versenyzőt is leigazolnának. Mindez természetesen a csapattulajdonoson, Gene Haason múlik - írta a The Checkered Flag.

magnussen-grosjean-20191

Fotó: DPPI

A safety carra is felkerült a szivárvány

Megújult a biztonsági autó külseje: a Spielbergből érkező képek tanúsága szerint a Mercedes-AMG GT R-re felkerült az Egyként Versenyzünk szlogen, valamint a sokszínűséget hirdető kampány szimbólumának választott szivárvány. A McLaren már korábban bemutatta autóját, amelyen nagy teret kapott a szivárványos jelkép.

 

 

 

Fekete autóhoz fekete overall dukál: Megmutatta a Mercedes az idei egyenruhát

Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast összeöltöztetik a rasszizmus elleni harcot népszerűsítő, ezüstszínből feketévé váló W11-gyel. Egy nappal a szezonnyitó előtt a csapat az új overallt is megmutatta.

F1-es pilótacsemeték társaságában tesztelt F4-es autót a magyar fiatal

A gokartból továbblépő Válint Bence Formula-4-es teszten vehetett részt Misanóban: megosztott egy fotót az eredménylistáról, melyen ismerős vezetéknevek tűnnek fel. Sebastian Montoya a hétszeres nagydíjgyőztes Juan Pablo fia, Lorenzo Patrese édesapja, Riccardo pedig hat nagydíjat nyert pályafutása során, 1992-ben ezüstérmes lett a világbajnokságon. A Formula-3-asok között Arthur Leclerc és David Schumacher is tesztelt a pályán.

Roy Nissany már idén beugorhat a Williamshez?

Magyarország régen járt ennyire közel egy saját F1-es pilótához. A Williams 2020-ra Roy Nissany személyében egy izraeli származású, de erős magyar gyökerekkel rendelkező tesztpilótát igazolt, akinek hosszú távú céljai között szerepel az F1-es világbajnoki cím megszerzése. Hogy milyen esélyei vannak Nissanynak már idén versenyhétvégén részt vennie, arról a legutóbbi podcast-adásunkban beszélgettünk. Jó szórakozást hozzá!

Fotók: Így mutat idén az F1-es paddock

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, a járványügyi intézkedések következtében idén szokatlan atmoszféra vár a Formula-1-ben tevékenykedőkre. A leglátványosabb épületeknek számító motorhome-ok eltűnnek a paddockból, helyüket pedig sátrak és napellenzők, valamint a pilóták ellátására szolgáló apró mobil épületek veszik át. Ez utóbbiak már szerdán a helyükre kerültek Spielbergben. A sorból egyedül a pálya tulajdonosa, a Red Bull lóg ki, az ő motorhome-juk ugyanis ott magasodik az egyik fotón.

Nézni is rossz, ahogy Perezen elvégzik a koronavírus-tesztet

Az F1 világjárvány elleni védekezésének egyik alappilére a versenyhétvégék előtt, közben és után is rendszeresen végrehajtott koronavírus-teszt, amin jelen állás szerint mindenkinek ötnaponta át kell esnie, aki személyesen részt vesz a futamokon. Át tudjuk érezni, mennyire kellemetlen folyamat ez, ugyanis az egészségügyi dolgozók az orrnyálkahártyáról vesznek mintát. Sergio Perez Twitteren mutatta meg, mit is kell pontosan átélnie. Nem lennénk a helyében.