DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Így festhet a MotoGP 2023-as rajtrácsa

A Gresini Ducati minapi bejelentésével már négy csapatnak ismerjük a jövő évi versenyzői felállását a MotoGP-ben, de a híresztelések alapján kezd körvonalazódni a mezőny többi része is – ezt szedtük össze a The Race szaklap összegzése alapján. Kezdjük a Ducatival, ahol a vezetőség már elárulta, hogy Jorge Martin és Enea Bastianini közül kerül ki Francesco Bagnaia gyári csapattársa, a „lemaradó” tagja a párosnak pedig a Pramacnál lesz a szintén maradó Johann Zarco kollégája. A bolognaiak negyedik istállójánál, a VR46-nál is az valószínűsíthető, hogy megtartják a Luca Marini, Marco Bezzecchi párost.

A Honda ellenben „bevásárolhat” a távozó Suzukitól: Joan Mirt már hónapok óta a Repsolhoz pletykálják Marc Marquez mellé, míg Alex Rins közel járhat a megállapodáshoz az LCR-nél. A szatellit alakulatnál egyébként a másik motoron is csere jöhet: a várhatóan tesztmotorossá visszaminősítendő Takaaki Nakagami helyét a Moto2-ben vitézkedő Ai Ogura foglalhatja el.

Ahol pedig még változás lesz, az az RNF – már csak a Yamaháról Apriliára váltás miatt is. A hírek szerint Miguel Oliveira köthet ki náluk, míg mellé Raul Fernandez érkezhet a KTM-től, ahol bevallottan nem érzi jól magát, így értelemszerűen Andrea Doviziosónak és Darryn Bindernek sem lenne maradása. A Tech3 KTM-nél ellenben felszabadulna egy ülés, amelyet Pol Espargaro foglalhatna el Remy Gardner oldalán. Így festhet tehát a jövő évi mezőny – persze a dőlttel jelzett csapat-motoros párosítások még csak feltételezések vagy találgatások:

Monster Yamaha: Fabio Quartararo, Franco Morbidelli

Repsol Honda: Marc Marquez, Joan Mir

Ducati Team: Francesco Bagnaia, Jorge Martin/Enea Bastianini

Aprilia: Aleix Espargaro, Maverick Vinales

Red Bull KTM: Brad Binder, Jack Miller

Pramac Ducati: Johann Zarco, Enea Bastianini/Jorge Martin

Gresini Ducati: Alex Marquez, Fabio di Giannantonio

VR46 Ducati: Luca Marini, Marco Bezzecchi

LCR Honda: Alex Rins, Ai Ogura

Tech3 KTM: Pol Espargaro, Remy Gardner

RNF Aprilia: Miguel Oliveira, Raul Fernandez

motogp-mezony-dppi_1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Chilton elektromos autóban döntött rekordot Goodwoodban – videó

Új rekord született a Goodwoodi Sebességfesztivál legendás hegyi pályáján: a korábban az F1-et is megjárt Max Chilton a teljesen elektromos McMurtry Speirling volánjánál repesztett 39,08 másodperces időt. A gép a Volkwagen I.D. R. 39,9 másodperces csúcsát adta át a múltnak, bár mivel azt edzésen futották, nem a vasárnapi shoot-out során, a hivatalos rekordot Nick Heidfeld tartotta eddig 1999-ből egy F1-es McLarennel. Íme, az új rekordmenet:

Megbüntették Quartararót az Espargaróval történt ütközésért

Idei első komolyabb hibáját követte el Fabio Quartararo, amikor a Holland TT első szakaszában a második helyért támadta Aleix Espargarót. Az 5-ös kanyarban bemutatni készült manőver azonban balul sült el: a francia elcsúszott és eltalálta az apriliást, akinek ki kellett száguldania a sóderágyba, hogy elkerülje a bukást. A yamahás később újabb esést produkált és idén először nullázott, míg spanyol riválisa egészen a negyedik helyig kapaszkodott előre, 21 pontra megközelítve a címvédőt a vb-tabellán.

A felügyelők azonban úgy érezték, hogy szankciót is érdemel Quartararo megmozdulása: az összetettbeli éllovasnak így egy hosszúkörös büntetést kell majd letöltenie a nyári szünet után következő Brit Nagydíjon Silverstone-ban. A stewardok indoklása szerint a francia túl ambiciózus volt az előzési kísérletnél, és nem volt olyan helyzetben, hogy sikeres manővert mutasson be, ami kontakthoz és Espargaro kiszaladásához vezetett.

quartararo-espargaro-crash-assen

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A „Mansell-mánia” elérte Goodwoodot is

A Goodwoodi Sebességfesztivál egyik legnagyobb attrakciója, hogy a nyitott paddocknak köszönhetően nemcsak a versenyautókhoz lehet közel férni, hanem a legendás pilótákkal is lehet talán egy-két szót váltani. Az angol Formula-1-rajongók James Hunt sikere után viszonylag hosszú időn keresztül koplaltak, ezért amikor egy keserves munkával az F1-be felkapaszkodó „hős”, Nigel Mansell kezdett sikereket elérni a Williams istállóval, hatalmas népszerűségre tett szert az otthoni nézők körében. Ezáltal megszületett a „Mansell-mánia”, amely 1992-ben tetőződött és akkoriban a Hungaroringet is magával ragadta.

mansell-goodwood-1

Fantasztikus volt látni, hogy a sebességfesztiválra ellátogató motorsport rajongók révén a „Mansell-mánia” elérte Anglia ezen részét is. A „Brit Oroszlán” becenévvel ellátott 1992-es F1 és 1993-as Indycar bajnok csupán testőrök kíséretében tudott haladni a hömpölygő tömegben. Ennek ellenére eléggé kihasználta a lehetőségeket, hiszen a Williams FW14B-vel való találkozása után a Ferrari 639-essel száguldott föl a kúria dombjára, majd gyerekkori példaképe, Jim Clark Lotusát is kipróbálhatta. Állítása szerint picit szűk volt a pilótafülke, ám ez nem tűnt akkora akadálynak, mint 1995-ben...

mansell-goodwood-2

Írta és fotók: Kárpáthy Zoltán

Egykori Williamsébe és Ferrarijába is visszaült Nigel Mansell

Az idei Goodwoodi Sebességfesztivál egyik sztárvendége Nigel Mansell, aki 30 éve szerezte meg egyetlen Formula-1-es világbajnoki címét. Ennek apropójából vezette a híres hegyi pályán a Williams FW14B-t, amellyel 16-ból 9 nagydíjat megnyerve – és 14-szer pole-pozíciót szerezve – lett 1992 világbajnoka.

Két williamses periódus között Mansell egy rövid időszakot a Ferrari versenyzőjeként töltött. Az 1989-es Ferrari 640 is különleges helyet foglal el pályafutásában, hiszen ezzel az autóval megnyerte első versenyét az olasz istállóval – bár végül összesen csak kétszer állt a dobogó tetején. Több mint három évtized után a Maranellóban gyártott versenygépet ugyancsak meghajtotta.

Mansell még két autót vezetett Goodwoodban: a Lotus 91-et, egyik első versenygépét, valamint a Ferrari 639-et, amely tesztautónak épült, és egyetlen példány létezik belőle.

Súlyos balesete óta először nyert futamot Robert Wickens

Öt év szünet után szerzett újra futamgyőzelmet a kanadai versenyző, Robert Wickens, aki a hétvége előtt még 2017-ben a DTM nürburgringi versenyén futott be elsőként a célba. Wickens gerince 2018-ban, az IndyCar poconói fordulóján sérült meg, így kényszerült kerekesszékbe. Állapota lassan, de fokozatosan javult, 2022-ben pedig egy kézi irányításúra átalakított Hyundai Elantra N TCR-rel visszatért a versenypályára. Bár talpra állni továbbra is csak másodpercek erejéig tud, a volán mögött mit sem vesztett versengő természetéből.

A Michelin Pilot Challenge kétórás Watkins Glen-i versenyén társával, Mark Wilkinsszel a dobogó tetején ünnepelhettek: a Bryan Herta Autosport egysége a TCR kategóriában végzett az első helyen. A negyedik rajthelyről indulva Wickens felzárkózott a vezető pozícióba, egy ponton pedig 10 másodperc előnyt épített ki. Az autót átvevő Wilkins feladata volt behozni a Hyundait az első helyre – szorosan, de végül sikerült neki.

„Mérföldkőnek érzem ezt a győzelmet, de azért nem a legérzelmesebb sikerem, aminek az oka, hogy én a bokszban üldögéltem, miközben az autó átszelte a célvonalat, nem volt meg az adrenalin, mint ha én vezettem volna” – nyilatkozta a győzelemről Wickens, akinek többéves küzdelme meghozta eredményét, jelenlegi győzelme pedig vélhetően nem az utolsó.

Massával titkos szerződést íratott alá a Ferrari

Az eset 2000-ben történt, amikor a brazil versenyző egyszerre nyerte meg az olasz és európai Formula Renault 2.0-ás szériákat. A maranellói istálló ezt követően kereste meg az ifjú tehetséget, hogy egy nyolcéves(!) szerződést ajánljon neki. 

„A Ferrari Maranellóban szervezett egy találkozót. Akkor még nem tudtam, de minden lépésemet nyomon követték. A versenyeket, a teszteket, és még a telemetriámat is. Azt mondták, hogy szerződtetnek a Ferrari juniorversenyzőjének – ami korábban még soha nem fordult elő – de titokban kell tartanom, nem mondhatom el senkinek. Szóval aláírtam egy nyolcéves szerződést, de a családomon kívül senki nem tudhatott róla! Iszonyú nehéz időszak volt. Ezt követően a Sauberhez kerültem, majd felhívtak a Ferraritól , hogy engem választottak, így 2006-ban már náluk versenyeztem, amivel egy álmom vált valóra” – mondta Massa a Motorsport Heroes című filmben megjelenő nyilatkozatában.

A brazil versenyző 2006 és 2013 között 139 versenyen állt rajthoz a vörösök színeiben, 11 győzelemmel, 36 dobogós helyezéssel, valamint egy drámai körülmények között elveszített világbajnoki címmel téve emlékezetessé maranellói éveit.

A Pirelli szerint a gumiknak nincs köze a pattogáshoz

Az idei szezontól kezdve új aerodinamikai szabályok léptek életbe a Formula-1-ben, ez azonban egy kellemetlen problémát, a delfinezés jelenségét is magával hozta. Utóbbi jelentős pattogást eredményez az egyenes szakaszokon, amivel főként a Mercedes szenvedett eddig a legtöbbet. Egyes hírek arról szóltak, hogy a 2022-től használatos 18 colos kerekek is tehetnek erről, ám a Pirelli részéről egyértelműen cáfolták ezt. Az F1 beszállítójának főnöke úgy véli, az új abroncsok inkább segítenek a problémán, mint hogy előidéznék azt. „Most az autók merevebbek, ahogyan a gumik is merevebbek, ezzel viszont a csapatoknak kell foglalkozniuk” – idézte Mario Isola szavait az Autosport.

Így változott meg az Aston Martin logója 1921 óta

Egy felettébb érdekes összeállítást készített, és tett közzé a minap a Racing House, és a Torqeeza Instagram-oldala. A közös munka eredményeként egy képen láthatjuk, hogyan formálódott át az Aston Martin logója a kezdetektől fogva. Az 1921-es első embléma óta összesen tíz változat készült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Így szórakoztatta a közönséget Esteban Gutierrez Goodwoodban

A Goodwoodi Sebességfesztiválról általában elég menő videók készülnek, az alábbi felvételek pedig szintén izgalmasra sikerültek. A videót a Mercedes készítette, ahol három kameraállásból nézhetjük meg a mexikói versenyző bemutatóját a legendás eseményen.

Mégsem vonul vissza a NASCAR egyik legrutinosabb pilótája

A korábbi hírekkel ellentétben tovább folytatja pályafutását Martin Truex Jr. A 19-es Toyotát vezető pilóta hamarosan aláírhatja új szerződését csapatával a Joe Gibbs Racinggel, erről pedig a Nashville Superspeedwayen beszélt pénteken. A 41 esztendős versenyző még 2004-ben kezdte meg pályafutását a Cup Seriesben, első teljes szezonját 2006-ban futotta, jelenlegi alakulatához pedig 2019-ben került. Idén még nem tudott győzni, karrierje során viszont utoljára 2014-ben fordult elő olyan, hogy futamgyőzelem nélkül zárt egy szezont, ám egyelőre nem alakultak jól a dolgok számára, miután továbbra sem tudott igazán megbarátkozni az új generációs autókkal. Ezek után több helyen is arról lehetett hallani, hogy az idény végén szögre akasztja bukósisakját.

Jövőre is visszatérek a 19-es Toyotába. Mindent összevetve tényleg ezzel akarok foglalkozni, de nem csak egy dologról volt szó, hanem sok mindenről. A versenyzői énem azt mondta, hogy még dolgom van, és továbbra is harcolnom kell, szóval itt vagyok. Itt volt az ideje átgondolni a dolgokat, a döntésben pedig a családom, és a barátaim is sokat segítettek. Biztos akartam lenni abban, hogy jól választok, és elégedett leszek. Boldog vagyok jelenleg” – árulta el Truex Jr. a nashville-i edzés után, ahol azt is megerősítette, hogy egyelőre még nem írták alá a kontraktust, de mindenben megállapodtak, ennek időtartama pedig csak a következő évre szól.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NASCAR (@nascar) által megosztott bejegyzés

WTCR: Taroltak az Audik, Michelisz az első sorból indulhat a második futamon

A Motorland Aragon pályán folytatódik a Túraautó-világkupa idei szezonja, melynek szabadedzései elég vegyes képet mutattak. Az első gyakorláson a Zengő Motorsport versenyzője, Robert Huff volt a leggyorsabb, míg a második edzésen már Yann Ehrlacher bizonyult a legerősebbnek. Utóbbi alapján a Lynk&Co és a Hyundai pilótái bizakodhattak az időmérő edzés előtt, melynek első szakaszában viszont az Audik is megmutatták mit tudnak, itt ugyanis Gilles Magnus volt a leggyorsabb, ám az említett márkák versenyzői továbbra is jól mentek, ellentétben a Hondás pilótákkal, közülük ugyanis kizárólag Esteban Guerrieri jutott be a Q2-be, így tehát Tassi Attila is kiesett az elején. A fiatal magyar versenyző a 14. helyet szerezte meg, míg Michelisz Norbert és Nagy Dániel kifejezetten jó tempóra voltak képesek.

A folytatásban előbbi aztán nem tudott igazán jó kört összerakni, de az ideje elég volt ahhoz, hogy a fordított rajtrácsos futamon az első sorból indulhasson, utóbbi pedig a másodikból, miután a kilencedik, és a hetedik helyen zártak a kvalifikáció második etapjában, ami magyar szempontból azért is jól alakult, mivel a Zengő autójával Huff futotta meg a legjobb időt. A Q3-ban rajta és Magnuson kívül három francia, Yvan Muller, Yann Ehrlacher, és Nathanael Berthon jutott még be, végül az Audisok örülhettek, miután Magnus szerezte meg a pole-pozíciót márkatársa, Berthon, valamint, Huff, Ehrlacher, és Muller előtt.

A folytatás vasárnap 11:15-kor az első futammal!

A szezon végén elhagyja a Formula-E sorozatát André Lotterer

Ahogyan az már ismert, André Lotterer visszatér a sportautózás világába, mégpedig jelenlegi munkaadója, a Porsche színeiben. A német pilóta jelenleg a Formula-E-ben erősíti a márkát, most pedig azt is megerősítették, hogy egy fejezet lezárul a karrierjében, mivel az idény végén elhagyja az elektromos szériát. Erről Thomas Laudenbach, a Porsche motorsportfőnöke beszélt nemrégiben. „André nem fog az FE csapatunkban versenyezni. Nyilvánvalóan sok éves tapasztalattal rendelkezik ebben a sorozatban, így hülyeség lenne, ha nem használnánk fel ezt, de hatalmas tudása van a prototípusokról is, ami a hasznunkra válhat, ezért közösen döntöttünk úgy, hogy az LMDh programba kerül” – idézte a szakembert a Motorsport.

 

Szakadt nadrággal távozott egy partiról Nico Rosberg

A 2016-os világbajnok általában elég aktív a közösségi médiában, és igyekszik minél többet posztolni a zöld technológiákról. Legutóbb éppen a Greentech Festival nevű rendezvényen volt, ahonnan előbb egy robotról tett közzé egy videót, majd a berlini Hotel de Rome előtt fényképezték le őt szakadt nadrágban. A fotóhoz Rosberg az alábbit fűzte hozzá: „Az after buli rosszul sült el. Mi Történt itt?” – írta Instagram-oldalán a német versenyző.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

NICO ROSBERG (@nicorosberg) által megosztott bejegyzés

Valószínűleg az ESPN birtokában maradnak a közvetítési jogok az Egyesült Államokban

Mint az kiderült, a Drive to Survive nevű sorozatot készítő Netflix is beszállt a versenybe a közvetítési jogokat illetően, így azok jelenlegi birtokosa, az ESPN, valamint az Amazon, és a korábban közvetítő NBCUniversal mellett ők is leadták a pályázatukat, ezekről pedig a Sports Business Journal értesülései szerint már döntés is született. A lap úgy tudja, hogy az F1 vezetői világossá tették, még nem állnak készen arra, hogy az összes futamot egy streaming szolgáltatáson keresztül tegyék elérhetővé, így a tendert az ESPN nyerte, és a közvetítési jogokra vonatkozó szerződésüket 2025-ig hosszabbíthatják meg, amiért évi 75-90 millió dollárt kell kifizetniük. Bár hivatalos bejelentés még nem érkezett erről, a hírek szerint az is nyomós érv lehetett a csatorna mellett, hogy saját streaming szolgáltatással rendelkeznek, így több platformon is képesek lesznek elérni a rajongókat.

Feltámasztják a Lola márkát

Úgy tűnik június 24-e volt a nagy bejelentések napja a sportautózás világában, hiszen kevéssel azok után, hogy a Porsche leleplezte vadonatúj LMDh autóját, az esti órákban kiderült, hogy egy legendás márka térhet vissza. A Lola Eric Broadley munkásságának köszönhetően jött létre még 1958-ban, és egészen 2012-ig működött, ezen idő alatt pedig háromszor is megnyerték autóikkal az Indy500-at összesen 181 CART/Champ Car-győzelmet arattak, jelen voltak a különböző formaautós utánpótlás szériákban, felejthetetlen versenygépeket indítottak a hosszútávú versenyeken, és többször is szerencsét próbáltak a Formula-1-ben, igaz utóbbival nem voltak sikeresek.A márka tíz évvel ezelőtt csődöt jelentett, vevő pedig nem volt rá, egészen mostanáig, amikor egy brit üzletember, Till Bechtolsheimer úgy döntött, megvásárolja a komplett szellemi tulajdont, hogy új életet leheljen a Lolába.

Bár terveiről egyelőre nem sokat árult el, annyit már tudni lehet, hogy az első sportautójuk 2024-ben érkezhet meg, a közeljövőben pedig a Le Mans-i 24 órást is megcélozzák. „Az egyik kulcsfontosságú projektünkkel együtt az lenne a cél, hogy 2024-től pályán legyen egy autó. Úgy gondolom, 2025 talán egy kicsit reálisabb lenne, de vannak bizonyos lehetőségek, amelyekkel még korábban is pályára kerülhetne. Szeretném, ha a Lola ismét olyan erőt képviselne, amely képes mérnöki megoldásokat nyújtani az ügyfeleknek, legyen szó arról, hogy valaki egy versenyzői csomagot vásárol, amelyet aztán elindít egy versenypályán, arról, hogy kész terméket biztosít egy gyártónak, vagy a kirakós játék egy kis darabját egy harmadik félnek” – árulta el Bechtolsheimer az Autosportnak.

 

Goodwoodban parádéztak a Formula-E Gen3-as autójával

A hivatalos leleplezés óta már több csapat is bemutatta saját festését az elektromos széria legújabb versenygépén, melyet a 2022/23-as szezontól kezdve vetnek be élesben először. Azóta már a Porsche és a DS TECHEETAH is megjáratta az autót, nemrégiben pedig Goodwoodban tartottak vele egy bemutatót a közönség előtt. A híres sebességfesztiválon Nick Heidfeld hajtott vele pályára, ahol a hivatalos kommunikáció szerint a német pilóta nem fogta vissza magát, és igyekezett a lehető legjobban kiszolgálni a közönséget.

 

Így állt a mezőny négy világbajnoka 150 F1-es nagydíj után

Max Verstappen a múlt hétvégén, Montrealban teljesítette 150. Formula-1-es nagydíját, ennek apropóján pedig az F1 Instagramja összeszedte, hogyan is állt a különböző statisztikák terén a jelenlegi rajtrács másik három világbajnoka ugyanennyi futam után. Az látszik, hogy minden tekintetben Sebastian Vettel első 150 versenye volt a legsikeresebb, de például vb-címek számában Fernando Alonso és Lewis Hamilton is felülmúlja Verstappent. A holland számai a leginkább Alonsóéhoz vannak közel: dobogók tekintetében épp csak felül-, pole-ok terén pedig minimálisan alulmúlja a spanyolt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Megérkezett a Porsche LMDh autója

A Goodwoodi Sebességfesztivál keretei között leplezték le a Porsche 963 LMDh-t, mellyel jövőre visszatérnek a Le Mans-i 24 órásra, ráadásul nem is akárkivel. A német márka az autó mellett hat versenyzőt is bejelentett, köztük egy igazi legendát, aki velük tér vissza a hosszútávú versenyek világába. A Porsche csapatát ugyanis Andre Lotterer is erősíteni fogja Kevin Estre, Michael Christensen, Laurens Vanthoor, Matt Campbell és Matthieu Jaminet mellett, akik szintén a gyári csapat pilótái lesznek. Ezzel együtt összesen már nyolc emberről tudni, miután Felipe Nasrt és Dane Cameront még tavaly év végén jelentették be.

A márka hiperautóját egy ikerturbós V8-as motor hajtja, ami a 4,6 literes egységen alapul, mely a 918-as plug-in hibrid utcai autót is hajtotta normál szívócsöves formában. A most bemutatott dizájnt a WEC, és az IMSA bajnokságban is egyaránt használni fogják, amivel a hivatalos közlemény szerint a Porsche hagyományai előtt tisztelegnek. A bejelentés során elárulták, hogy az új versenygépet már a bahreini WEC szezonzárón bevetik, amennyiben 963-as tesztprogramja a terveik szerint alakul.

Túrázós képekkel üzent Valtteri Bottasnak a McLaren

Nemrégiben túrázott egy nagyot Daniel Ricciardo, és csodálatos fotókat osztott meg Instagram-oldalán, a McLarennél pedig úgy tűnik mókás kedvükben voltak, miután ezt egy igazán elmés megjegyzéssel tették közzé a Twitteren. „Csak Valtterit keressük” – állt a bejegyzés leírásában. Az utalás nem véletlen, hiszen Valtteri Bottas nagyon szeret a természetben kalandozni, erről pedig általában jó néhány képet megoszt a követőivel.