DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 12. péntek

F1-es tartalékok: Három csapat hat pilótát jelentett be eddig

A pilótapiacon történt, ritkán látott intenzitású mozgások egyúttal a tartalékpilóták névsorát is alaposan felforgatták az idei szezont követően, ami azt eredményezte, hogy csak egyetlen csapat, az Aston Martin tartotta meg tartalékjait Felipe Drugovich és Stoffel Vandoorne személyében. Rajtuk kívül csak két másik csapat, a Mercedes és az Alpine jelentette be a harmadik (negyedik, ötödik…) számú versenyző kilétét, előbbi egykori versenyzőjét, Valtteri Bottast fogadta ebbe a szerepbe.

drugovich-2024

Az Alpine esetében azt már korábban tudni lehetett, hogy Paul Aron lesz a(z egyik) tartalékos 2025-ben, hozzá csatlakozik az egyaránt múlt héten bejelentett, McLarentől érkező Ryo Hirakawa, valamint az a Franco Colapinto, aki a felvetések szerint hamarosan akár Jack Doohant is kitúrhatja a versenyzői ülésből.

Azok közül, akik még nem jelentették be a tartalékjaikat, a McLaren Hirakawa távozása után hosszabbíthat O’Warddal, de Nyck de Vries érkezése sem zárható ki, a Ferrarinál Bearman és Svarcman távozása után egyelőre Antonio Giovinazzi az egyetlen tartalék (de ez hamarosan változhat), a Red Bull két csapata még nem nevezte meg Liam Lawson utódját, a Haas Bearman előléptetése után egyelőre Pietro Fittipaldit tudja felmutatni ebben a szerepben, a Williams és a Sauber pedig egyelőre nem rendelkezik tartalékkal, miután Colapinto, illetve Pourchaire és Maloney elhagyta őket.

arthur-leclerc

A Ferrarinál Arthur Leclerc is szóba jöhet tartalékversenyzőként

Nem érti az Instagram-generációt az F1-es öregfiú

Értetlenül áll a Formula-1-ben szereplő mai fiatalság viselkedése előtt az 1984 és 1996 közt versenyző, ma tévésként ténykedő Martin Brundle. Hogyan lehet az, hogy a pilóták, akik ádáz ellenfelek a pályán, a közösségi médiában egymás posztjait kommentálják és a riválisokat ugratják?

„Nem értem egyáltalán ezt a mai, Instagram-központú világot, hogy miért viccelődnek ennyit. Legjobb barátai egymásnak, de ez meddig tarthat ki? Hogy lehetnek így elvetemült ellenfelek?” – filozofált Brundle az Auto Motor und Sportnak adott interjúban. „Régen is volt köztünk barátság, ami aztán véget is ért, amikor ugyanazért a kanyarért küzdöttünk. Nem értem, hogyan tudnak egymással tréfálkozni az Instagramon. Úgy tűnik, működik náluk, és érdekes kívülállóként figyelni, de nem értem, hogyan lehetséges.”

Egy brit versenyhelyszín ikonikus fáját is megrongálta a Ciara vihar

A Scary Tree (Ijesztő Fa) már kevésbé ijesztő: a Nagy-Britannián és Nyugat-Európán végigsöprő Ciara ciklon letörte a fa „karjait.” A több mint százéves Scary Tree a Snetterton pálya megnyitása óta emelkedett a norfolki aszfaltcsík fölé, ezalatt pedig a helyszín védjegyévé vált. 

 

Az utóbbi húsz év F1-es Ferrarijai egy képen

A Sky Sports készített egy összeállítást a vörösök XXI. századi versenygépeiről.

f1ferrari2000

Gyorshajtáson kapták a Toyota WRC-csapatának vezetőjét, de nem akart fizetni

Az iltalehti.fi információi szerint a Toyota gyári WRC-csapatának vezetőjét, Tommi Makinent gyorshajtáson kapták - a pilótaként a sportág egyik legsikeresebb versenyzőjeként négy világbajnoki címet nyerő, majd két év alatt csapatvezetőként is a csúcsra jutó finn 149 km/h-val hajtott 100 km/h-s korlátozás mellett. Makinen ezt azzal indokolta, hogy megelőzött egy sor teherautót, de ennek ellenére (természetesen) összesen bő 37 ezer eurós bírságot kapott érte.

(A 12 millió forintnak megfelelő összeg csillagászatinak tűnhet gyorshajtásért: a finn törvények azonban a pénzbírság mértékét az elkövető fizetése alapján határozzák meg, azon analógia alapján, hogy azonos idejű börtönbüntetés is különböző bevételkiesést jelent egy szerényebben és egy magasabban kereső elítélt számára. Makkinen pénzbírsága 28 napos elzárással egyenértékű.)

Makinen azonban nem értett ezzel egyet: kevesebb pénzbírságot kért, mert hogy ő már nem keres olyan sokat, mint ami a tavalyi adóbevallásában szerepel. Ezt pedig az ügyész jóvá is hagyta, 37 ezer helyett alig több mint 2 ezer euróra csökkentette a bírságot. További érdekesség, hogy Makinen a nyilatkozata szerint 10 ezer eurót keres havonta, a 2017-es és 2018-as adóbevallása szerint viszont havi szinten több mint 100 ezer volt ez az összeg - vagy nagyon visszavágta a költségvetést a Toyota, vagy...

makinen

fotó: dppi

E-sportoló lesz David Schumacher csapattársa az F3-ban

A Charouz Racing David Schumacher és Nico Kari azt az Igor Fragát jelentette be 2020-as Formula-3-as pilótájaként, aki az e-sport világából nyergelt át a való világra. Fraga korábban harmadik lett az F1 Esports bajnokságban, több szériában is remek eredményeket ért el online, de "offline" is van már tapasztalata, versenyzett az F4-ben és egyéb formulaautós sorozatokban is, David Schumachert például korábban le is győzte.

Az F3-ban újonc lesz - így viszont ott lehet némely F1-es hétvégén is, arra pedig még sosem volt példa. hogy egy e-sportoló ténylegesen versenyezzen F1-es hétvégén, úgyhogy ez mindenképpen mérföldkő lesz majd.

pf4_18

fotó: f1esports.com

Alonso megmutatta a gokartiskoláját belülről

Nemes egyszerűséggel a legjobb helynek nevezte az impozáns gépparkkal rendelkező versenyzőneveldét.

Az Alpha Tauri is megcsinálta a kötelező röffentést

A Red Bull második csapata sem akart lemaradni a sorban, ők is tettek fel egy felvételt arról, hogy beindították az új motort.

Visszaemlékezett a dicső 2000-es évekre a Ferrari

Hat pilóta, hét konstruktőri világbajnoki cím, 101 futamgyőzelem: számokba foglalta a csapat a legnagyobb F1-es sikerekkel járó évtizedét.

Leclerc már tudja, milyenek a Pirelli 2021-es kerekei

A Formula-1-es mezőnyből a Ferrari és Charles Leclerc próbálhatta ki először a Pirelli 18 colos kerekeit, amelyek a 2021-es szezonban debütálnak a királykategóriában. A szombati teszttel egy 25 napos sorozat kezdődött el, amely során minden csapatnak lehetősége lesz megtapasztalni a változásokat az új szezon előtt.

Miután a köd feloszlott, Leclerc pályára hajtott Jerezben, ahol 130 kört teljesített az átalakított SF90-es volánja mögött, amit felkészítettek a nagyobb kerekek használatára. Kép sajnos nem került nyilvánosságra, a csapat ezt megtiltotta a Pirellinek.

A teszt egész éves menetrendjét a gumigyártó osztotta meg:

Ne maradj le, ma 13 órától AFM Ralihíradó a FIX TV-n

Legfrissebb adásunkban látható lesz az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is, aki László Zoltánnak navigált. Ma 13:00, FIX TV, tartsatok velünk!

rali

Hamilton új frizurát villantott

Ősember frizurának titulálja a hatszoros világbajnok. Hogy tetszik?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Caveman ting

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 

Így kell felkészülni egy F1-es szezonra

Aki bemutatja, az pedig nem más, mint Carlos Sainz. A McLaren pilótájának egy napját követhetitek figyelemmel az alábbi videóban, amibe belefér egy kis FIFA-zás, illetve nagyon-nagyon sok bokszolás.

A legviccesebb F1-es reklámok

Megvan még, mikor a terhes hölgy és férje azon vitatkoztak, hogy Nico Rosberg, vagy Michael Schumacher vigye be őket a kórházba?

Az Alfa Romeo is felcsigázza kicsit a rajongókat

Már tűkön ülünk, hogy végre megláthassuk az első 2020-as autókat, de addig is itt egy kis ízelítő videó arról, hogyan készíti el egy csapat több száz munkása a két Formula-1-es járgányt.

 

Videó: A 10 legemlékezetesebb autóbemutató

Jövő héten elkezdődnek a hivatalos autóbemutatók, bár a Haas már egy renderelt képsorozattal bemutatta idei festését, de az első valódi 2020-as autóra még keddig várnunk kell, ugyanis a Ferrari ekkor leplezi le új versenygépét. Lássuk, melyik volt a 10 legmegdöbbentőbb autóbemutató az F1 történetében. (A videó a YouTube-on tekinthető meg.)

Ha vasárnap, akkor AFM Ralihíradó a FIX TV-n

Az Africa Eco Race-en győzelmet arató Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő alkotta hármas látható az AFM Ralihíradó legfrissebb adásában, de rajtuk kívül még ott lesz a WRC szezonját nyitó Monte-Carlo Ralin részt vevő Begala Tamás is – aki László Zoltánnak navigált. Az AFM Ralihíradó most vasárnap 13 órakor, az AFM Motorsporthíradó egy héttel később kerül adásba. Ne feledjétek, 13:00, FIX TV!

Videó: Még több pilóta, aki elveszíti vezető pozícióját

A videó első részét már láthattátok, most pedig még több ilyen esetet tekinthettek meg:

Indianapolisban a hó sem lehet akadály

Travis Pastrana, a korábban F1-es versenyen is induló Alexander Rossi és Greg Duffy bemutatóztak a havas indianapolisi pályán. A látvány káprázatos.

 Videó forrása: NBC Twitter

Perez nem viccel a téli edzéssel - videó

Lapozható fotós-videós posztot tett közzé a Racing Point mexikói F1-es pilótája - nem spórolja el az edzést...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cerrando una muy buena primera parte de pretemporada, Viene un gran año, gracias equipo!!!! Vamooos @jocanamx @prosportclinica @xpmartos @francisco_angelanguiano

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Az F1-ben egy logó is hihetetlen precizitással kerül a helyére

A Mercedes idei autójának utolsó simításait végzi, mielőtt jövő héten pénteken lerántja róla a leplet. Az orrkúpra felkerült csillag is megkapta a kellő mértékű törődést.