DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Jeges futam, utcai pálya, 10 hónapos szezon – felforgatták a WRX 2025-ös naptárát

A jelenlegihez és előző évekhez képest egy hosszában és helyszíneiben is jelentősen eltérő versenynaptárt fogadott el a WMSC a Ralikrossz-világbajnokság számára. A 2025-ös szezon már januárban elkezdődik, méghozzá Kanadában, a WRX történetének első jeges versenyén. Az évad november végéig tart majd, az utolsó forduló szintén egy újdonság lesz, a sorozat első versenye Ausztráliában – azaz a teljes szezon 10 hónapot ölel fel, míg a júliusban kezdődött 2024-es évad mindössze öt hónapon át tart.

Ugyancsak változás, hogy újra lesz utcai pálya a WRX-ben, az Egyesült Királyságban alakítanak ki egyet. Változik a portugál helyszín, amely Montalegréből Lousadába kerül át, míg Finnország négy év kihagyás után nem a megszokott Kouvalával, hanem a Kymiringgel tér vissza.

Mindössze három fix pont lesz a naptárban, köztük az egyik Nyirád, a magyar vb-fordulóra április 11-13-án kerül sor. Svédország és Höljes, valamint Törökország és az Istanbul Park tartotta még meg helyét (utóbbi helyszínen tartják az idei szezonzárót Kína helyett) – így a 2024-es öt helyett nyolc helyszínből áll a WRX naptára.

1. Kanada

Trois-Rivières

január 23-25.

2. Magyarország

Nyirád

április 11-13.

3. Portugália

Lousada

május 2-4.

4. Nagy-Britannia

 

május 30. – június 1.

5. Finnország

Kymiring

június 13-15.

6. Svédország

Höljes

július 4-6.

7. Törökország

Istanbul Park

július 25-27.

8. Ausztrália

 

november 21-23.

 

Fotó: Red Bull Content Pool

Az év virtuális balhéja: Pagenaud-ék szándékosan elvették Norris győzelmét - azzal, hogy előre eltervezetten kiütötték a futamból

Lando Norris nyert már egy futamot az IndyCar virtuális szériájában és most is meghívták a következő versenyre, a McLaren F1-es pilótája pedig jól is szerepelt - az élen haladt, amikor nem sokkal a vége előtt riválisai nemes egyszerűséggel kiütötték. Simon Pagenaud és Ben Bretzman jól hallhatóan megbeszéli (Pagenaud közvetítésében), hogy oké, most akkor kivesszük Landót - erre a pilóta felment a pályára, majd direkt lelassított az érkező Norris előtt.

Utóbbi nem tudta elkerülni az ütközést, telibeverte a riválist, így 21. lett a győzelem helyett - a nézők/szurkolók sem voltak elragadtatva a mutatványtól, ahogy természetesen Norris sem. Pagenaud persze utólag elnézést kért... na jó, nagy baj azért nincs, visszanézve már Norris is jót nevetett az egészen.

A Racefans videója:

„Vezetni akarom a ********* motoromat!!!!!!!!!!!!” – az első versenyző, akinél elszakadt a cérna

Elérkezett a billenőponthoz a versenyzők türelme? Persze mindegyikük frusztrált a jelenlegi tehetetlenségtől, de míg Valtteri Bottasnak például sikerült konszolidált módon belecsempésznie a káromkodást a legutóbbi üzenetébe, addig a rutinos MotoGP-versenyző, Aleix Espargaro nem adott sokat a külsőségeknek - hogy finoman fogalmazzunk -, amikor kinyilvánította elégedetlenségét Twitteren.

"Vezetni akarom a ********* motoromat!!!!!!!!!!!!" - deklarálta az Aprilia 30 éves versenyzője.

Nos, jelen állás szerint ezt leghamarabb a Cseh Nagydíj augusztus 9-i hétvégéjén teheti majd meg, szóval még azért nem mostanában.

Bottas visszanyúl a finn testedzés ősi formájához, viszont már hashtagben káromkodik

"Alternatív testedzés" - jegyezte meg Valtteri Bottas a legújabb róla készült művészi fotó mellett. A Mercedes finn versenyzője a poszt alapján legalább annyira tűzbe jött a favágástól, mint egy F1-es rajt előtt a zabkásától, hiszen még a két legfőbb finn szitokszó egyikét is belecsempészte a szövegbe, miszerint: PERKELE! 

1992-es retróautókkal száll be az e-sportba a DTM

A nagy sorozatok közül utoljára lép be a virtuális színtérre a Német Túraautó-bajnokság, viszont talán a legérdekesebbet húzva. A járvány és az Audi kiszállása miatt a DTM-nek nemcsak a jelene, de a jövője is veszélyben forog, a múltjával azonban minden a legnagyobb rendben, és most ehhez a nosztalgiafaktorhoz nyúl a sorozat, amely vasárnapra, május 3-ára bejelentette első hivatalos e-sportversenyét: a Classic Challenge nevű eseményen a bajnokság 1992-es autói fognak virtuálisan száguldani Zolderben. A jókora nosztalgiabombával érkező versenyt közép-európai idő szerint 14 órától nézhetjük a DTM közösségi oldalain, a rajtlistát pedig szombat este még jórészt homály fedte, de a címvédő René Rast biztosan ott lesz a rajtrácson, mint ahogy a korábbi bajnok Gary Paffett is "visszatér". A DTM és a Super GT pilótái, valamint legendák és "versenyző influenszerek" mellett a rajongói különverseny öt legjobbja alkotja majd a mezőnyt az ígéretek szerint. A Classic Challenge keretében május során öt versenyt rendeznek.

Némi ironikus egybeesés, hogy a most újraéledő 1992-es szezon végén szintén kiszállt az Audi a DTM-ből...

EW_uvNtXkAAfP4-

„MAAAX!” – kiáltotta Norris, majd lezuhant a létrán és kilapította Verstappent

Semmi különös, csak egy átlagos nap, amikor F1-es pilóták Call of Dutyznak. Itt most épp nem vették komolyan (mikor veszik?), és azzal szórakoztak, hogy a magasból egymás karakterének fejére ugranak rá. Norris ezt sem bírta sokáig röhögés nélkül. 

A mozgássérült Nicolas Hamilton annyiszor ment fel a lépcsőn, ahányszor testvére a dobogóra

Teste számára rendkívül megerőltető kihívásnak vetette alá magát Lewis Hamilton öccse, és tette mindezt egy jótékonysági kampány keretében, amellyel a koronavírus ellen küzdő brit egészségügy megsegítését célozta. Nicolas Hamilton cerebrális parézissel született, amely a lábizmokat és a mozgáskoordinációt érinti legsúlyosabban, emiatt már önmagában a járás is nehézségeket okoz számára. Ehhez képest arra vállalkozott hogy egy a kertjében lévő, hat szintből álló lépcsősort teljesít oda-vissza 151 alkalommal - így pontosan annyiszor mászva meg a lépcsőket, ahányszor testvére karrierje során feljutott az F1-es dobogóra. Egy videón prezentálta, hogy hogyan is néz ki a lépcsőzés az ő esetében. A fiatalabbik Hamilton vállalásával még a brit hírcsatorna, a Sky News adásába is bekerült, és végül sikeresen teljesítette is a kihívást, annak végéig 8 500 fontot gyűjtve a brit egészségügynek.

EWYRZyNWsAIhDxq

Norris bemutatja: így jársz, ha több napnyi gépezés után kimész a házból

Azért azt tegyük hozzá, a McLaren britje kicsit megnehezítette magának a labda elrúgásának viszonylag egyszerű feladatát.

Persze ne gondoljuk, hogy az F1 ügyeletes szimulátorkirálya egész nap "kockul" - legfrissebb, online bárki számára elérhető magazinunkban egyebek mellett beszél napi rutinjáról is.

És akkor Leclerc elkezdett mókushangon beszélni a nézőkhöz

A banánjelmez semmi sem volt ehhez képest: egy hangtorzító alkalmazással a Ferrari pilótája hirtelen még fiatalabbnak hallatta magát, mint amilyen valójában. Először csak bemutatta, aztán elmondása szerint véletlenül maradt úgy a hangja egy verseny kezdetére - beletelt egy kis időbe, mire észrevette. Egy rajongó felvetette neki, hogy próbálja ki a mókushangot banánjelmezben, de Leclerc azt mondta, erre még nem érzi magát felkészülve.

 

Szokatlan módját választotta a szerződése bejelentésének a Suzuki motorosa

Egészen 2022-ig véglegesítette felállását a MotoGP-ben a Suzuki, hiszen azok után, hogy két héttel ezelőtt futamgyőztesével, Alex Rinsszel két évvel hosszabbított a csapat, most Joan Mirrel is megtette ugyanezt. A spanyol motoros tavaly ejtette meg MotoGP-s debütálását a Suzukival, első szezonját pedig a tabella 12. helyén zárta, a Phillip Island-i 5. helyet felmutatva legjobbjaként. Eközben a rutinosabb Rins negyedik lett az év végi összetettben, többször a győzelem sorsába is beleszólva, ám a csapat látja a potenciált a korábbi Moto3-as bajnokban arra, hogy a következő években feljebb zárkózzon.

A bejelentés nem a szokásos módon, sajtóközlemény formájában érkezett elsőként, hanem a csapat Instagram-oldalán, ahol Mir élő videóban jelentkezett be - így azok a rajongók, akik a felhívásra reagálva odakapcsoltak, elsőként értesülhettek a hírről.

EXANZAoXsAAGx6S (1)

Itt a Golymula-E második futama – legyőzik-e a „Mercedes-motoros” üveggolyót?

A Virgin Racing és az üveggolyók professzionális versenyeztetésével igen komoly népszerűségre szert tevő Jelle's Marble Runs második közös futamán a Formula-E csapatairól elnevezett golyók a szöuli utcai pálya miniatűr változatán csapnak össze. Legutóbb, „Párizsban” a „Mercedes” „nyert” - vajon letaszítják most a „trónról”?

Mit kapunk a Renault és a Peugeot keresztezésével?

Napi agyzsibbasztó rovatunk következik.

rezsó

Ránk bízza Gasly idei sisakja megtervezését

Pierre Gasly úgy döntött, rajongók álmodhatják meg sisakjának dizájnját az idei első versenyre, ami a tervek szerint a júliusi Osztrák Nagydíj lesz, éppen anyacsapata hazai futama.

Túl hosszú határidőt nem adott, május 10-ig várja a terveket. Csatolta a sablonokat is: az Alpha Tauri logója miatt jelentős felület nem módosítható, de biztosak vagyunk benne, hogy kreatív ötletek születnek majd.

Magyarországi emlékeivel nosztalgiázik és várja a versenyzést az F1 újonca

Nem különösebben figyelemfelkeltő, ha egy versenyző manapság arról posztol, mennyire várja, hogy újra versenyezhessen: a Formulának is nyilatkozó Nicholas Latifi azonban a Hungaroringen készült fotók kíséretében tette ezt. A Williams kanadai újonca a 2019-es Formula-2-es hétvégéről posztolt, amelynek főversenyén futamgyőzelmet szerzett – ez volt utolsó elsősége az utánpótláskategóriában.

Alonso megszavaztatta rajongóival az F1-es visszatérést

Szavazást írt ki Fernando Alonso a Twitterre. „Képzelődjünk” – kezdte a felhívást, majd felsorolt különböző sorozatokat, hol látnák őt legszívesebben rajongói: a WEC-ben, a Dakaron, az F1-ben vagy az IndyCarban. 113 ezren szavaztak, akik közül több mint 90 ezren a Formula-1-et választották, a második legnépszerűbb opciónak az IndyCar bizonyult.

Digitális festményt készített olvasónk Ayrton Sennáról

A szomorú május 1-ji évforduló kapcsán különleges üzenet érkezett postaládánkba: olvasónk, a hobbigrafikus Hutzler Péter elküldte a részletgazdag digitális festményt, melyet ő készített a háromszoros világbajnokról. Senna 26 éve nincs köztünk, de itt a bizonyíték, hogy a rajongók nem feledik el.

Karanténinterjú és e-sport: Szombaton 12:55-kor AFM a Spíleren

A tartalomban:

- Karanténinterjú a magyar ralibajnokkal, Vincze Ferenccel

- Ádáz versenyek a virtuális pályákon

- Forma-1-es csapatfőnököt és pilótát szólaltatunk meg

- Külföldön dolgozott Tóth Ottó, hogy itthon versenyezhessen

- Ez történt a WRC három lefutott fordulóján

Videó: A fiatal Senna leteszi névjegyét az F1-ben

A brazil legenda alig töltötte be a 24-et, amikor a Toleman volánja mögött a második Formula-1-es futamán összehozta első világbajnoki pontját. 1984-ben, Dél-Afrikában egy korszak kezdődött el.

Ez volt az tíz legfurcsább kiesés az F1-ben

Újabb toplistával jelentkezett a Formula-1 hivatalos Youtube-oldala, ami ezúttal a legbizarrabb kiesésekből állítottak össze egy toplistát.

Videó: Így nézne ki egy kör a Megapályán

Egy brit sportriporter, Will Buxton álmondta meg az alábbi szörnyeteget, ami a 2020-as F1-es szezon összes pályájából felhasznál legalább egy kanyart. A végeredmény egy több mint ötperces kör a világ egyik legdurvább vonalvezetésén.

Melyik klasszikus futam ismétlését néznéd meg szívesen?

Az F1 szavazásra buzdítja a rajongókat: az utóbbi hetekben ők választották ki, mely futamokat ismétlik meg a közösségi oldalaikon, a következőről azonban a nézők dönthetnek. Három választási lehetőséget kínáltak fel.

- Esőkáosz az 1982-es Monacói Nagydíjon.
- Irvine első futamgyőzelme az 1999-es Ausztrál Nagydíjon.
- Mansell debütálása a Ferrarinál az 1989-es Brazil Nagydíjon.

A szavazatok a Formula1.com oldalán adhatóak le.

monaco-1982

Fotó: DPPI