DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

„Nem láttam, hogy olyan jól teljesítettek volna…” – Horner megint odaszúrt Wolffnak Verstappen miatt

Hosszú hónapok óta tart a kisebb szócsata a Red Bull és a Mercedes Formula-1-es csapatfőnökei között annak kapcsán, hogy Toto Wolff nyíltan udvarolt többször is Max Verstappennek. Még Zandvoortban is arról beszélt a Mercedes-vezér, hogy csak a nyáron dőlt el, hogy 2025-ben nem érkezik hozzájuk az energiaitalosokkal egyébként 2028-ig szerződéssel rendelkező világbajnok. De vajon aggódott-e Christian Horner Verstappen esetleges elvesztése miatt?

„Nem. Azt találom inkább meglepőnek, hogy ilyen sokat beszéltek erről a médiában. A helyzet mindig is egyértelmű volt köztünk Maxszal, és szerintem beszélhetnek mások, de mi komfortosan érezzük magunkat azzal, ahol állunk” – fogalmazott a Holland Nagydíj után Horner, aki arra is utalt, hogy Verstappen megtartása és maradása függhet a Red Bull teljesítményétől, és egyúttal ennek kapcsán oda is szúrt a Mercedesnek:

„Rajtunk áll, hogy teljesítsünk. Van egy megállapodásunk 2028-ig, szóval tőlünk fog, hogyan teljesítünk. Nem láttam úgy, hogy Toto autói olyan jól teljesítettek volna ma… Minden szerződésnek van teljesítményre vonatkozó része. Nem fogunk ezekről beszélni, de amíg versenyképes az autónk, tudjuk, mi a helyzet. 2028 még nagyon messze van, a mi feladatunk győztes autóval előállni.”

f1-horner-verstappen-redbull

Schumacher szerint Vettel menjen a Mercedesbe Hamilton helyére

Érdekes véleményt fogalmazott meg az utóbbi egy évben a véleményformálás terén Jacques Villeneuve magasságába emelkedő Ralf Schumacher: szerinte ha Lewis Hamilton valóban nem tér vissza erre a szezonra és visszavonul az F1-től, akkor a Mercedesnek Sebastian Vettelt kellene leigazolni a helyére. Mint mondta, Vettel német, rutinos, még mindig gyors, ráadásul most már ismeri a motort és az Aston Martinon keresztül a Mercedes alapvető koncepcióját is. 

00121043_095

fotó: dppi

A korábbi F1-es pilóta szerint Michael Masi totálisan rossz döntést hozott és nem bírja a nyomást

Még mindig nem csökken a "tűz", ami Michael Masit éri az F1-es szezonzárón történtek miatt, most éppen a korábbi F1-es pilóta, a Sky Sportsnál szakértőként foglalkoztatott Johnny Herbert mondta el a véleményét. Szerinte az tény, hogy Masi óriási nyomás alatt volt, de hát ez a munkája, ez ezzel jár, Charlie Whitingnál például sosem merült fel, hogy nem bírná a nyomást. Azt is hozzátette, hogy amikor Masi a "versenyezni akartunk" érvvel védte magát, annak semmi alapja nem volt - szerinte Lewis Hamilton szenzációs futamot teljesített, majd Masi ezt az egészet elvette tőle és odaadta Max Verstappennek úgy, hogy minden létező dolgot "elkövetett" a szabályokkal. 

Kiemelte, hogy nem lehet kiforgatni a szabályokat valami miatt, ami Michael Masi szerint éppen jót tenne az F1-nek és az egész történettel az a baj, hogy totálisan rossz döntés született a végén.

miki_1

fotó: dppi

IndyCar: Egymillió dolláros különdíj annak, aki a három típusú pályán nyerni tud

Különleges különdíjat osztanak ki az IndyCarban 2022-ben: a PeopleReady Force for Good Challenge győztese az lesz, aki elsőként tud futamot nyerni a három különböző típusú pályán, azaz utcai, épített és oválpályán. Az egymillió dolláros jutalomból félmilliót kap a versenyző, félmilliót pedig az általa megjelölt jótékonysági szervezet.

Jó esély van rá, hogy valaki megnyeri a különdíjat: bár 2021-ben senki sem győzött a három különböző pályatípuson, az ezt megelőző években sikerült a bravúr egy-egy versenyzőnek. 2020-ban Josef Newgarden, 2019-ben Simon Pagenaud, 2018-ban Alexander Rossi nyerte volna az egymillió dollárt.

WTCR: Csapatot vált Tassi Attila

Változás történik a Túraautó-világkupa csapatstruktúrájában: a Team Engstler, amely az előző két évben a Hyundai partnere volt, idén már két JAS Motorsport által épített Honda Civicet készít fel. A csapat két versenyzője Tiago Monteiro és Tassi Attila lesz, akik továbbra is a Hondával állnak szerződésben.

A pénteki bejelentés során az Engstler csapattal induló együttműködés mellett mind a négy WTCR-pilótáját megnevezte a Honda: a kvartett sorban a negyedik szezonban lesz változatlan, Monteiro és Tassi mellett Esteban Guerrieri és Nestor Girolami alkotják. Amiről nem adtak hírt, hogy a két argentin melyik csapatban versenyez, de minden valószínűség szerint a Münnich Motorsport kötelékében folytatják, amely az előző két évben mind a négy Hondát felkészítette.

Kitűzték az első 2022-es autóbemutató időpontját!

Az Aston Martin az első F1-es istálló, amely nyilvánosságra hozta 2022-es modellje bemutatásának időpontját: pénteken rajongóknak küldtek ki egy hírlevelet arról, hogy az AMR22 február 10-én érkezik meg, a márka főhadiszállásán, Gaydonban tartott bemutató keretében.

Ez az első konkrét időpont: a Ferrari részéről eddig annyit közöltek, hogy február 16. és 18. közt valamelyik nap érkezik a 2022-es autó. A hivatalos barcelonai tesztelés február 23-án kezdődik, eddig kell a tíz csapatnak bemutatnia új modelljét.

Miért követi egy sajtós árnyékként az F1-es pilótákat?

Ha egy F1-es pilóta a paddockban jár-kel, folyamatosan a nyomában van egy médiamunkás, diktafonnal a kezében – rendszerint a csapat egyenruhájában. Ennek az embernek nagyon határozott feladata van, hogy pontosan micsoda, azt meg is beszéltük az F1-es pilóták stábját bemutató adásunkban, melynek e szakaszát 01:03:04-től hallhatod.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

A legnagyobb NASCAR-versenyre próbál meg kvalifikálni Jacques Villeneuve

Az 1997-es F1-es világbajnok újra Amerikában fog versenyezni. A kanadai királykategóriából való kiszállása óta, 2007 és 2015 között indult különböző tengerentúli NASCAR-szériákban, beleértve az elsőosztályt, de mindig csak szórványos futamrészvételekkel. Az elmúlt három szezonban nagyobb sűrűséggel a többek között Spanyolországban, Belgiumban vagy épp Horvátországban szereplő európai NASCAR-sorozatban indult, a PRO kategóriában, és két futamgyőzelmet is megszerzett a 2021-es szezonzárón, Vallelungában.

Az 50 esztendős Villeneuve most sok év után visszatér az amerikai kontinensre, ahol a Team Hezeberg egyik Fordjának versenyzőjeként a Daytona 500-on való részvételt tűzi ki célul. Első körben ugyanis kvalifikálnia kell a február 20-i futam rajtrácsára, időmérős köridővel vagy kvalifikációs futamokon keresztül. Mikor Villeneuve az eddigi egyetlen alkalommal, 2008-ban próbálkozott, nem sikerült a rajtrácsra jutnia.

Mit csinál tulajdonképpen egy versenymérnök?

Kevés fontosabb szereplő van egy F1-es pilóta életében a versenymérnöknél, akivel ideális esetben éveken át együtt dolgoznak a lehető legjobb eredmények eléréséért. De pontosan mi a feladatuk, és rajtuk kívül milyen más mérnöknek van kulcsszerepe a pilóták csúcsra járatásában? Többek között erről is beszélgettünk az F1-es pilóták stábját bemutató adásunkban, melynek e szakaszát 22:38-tól hallhatod.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

2017-hez hasonló felfogásban építi új autóját a Ferrari

Az olasz La Gazzetta dello Sport számolt be arról, hogy információi szerint Mattia Binotto csapatfőnök kérésére hasonló felfogásban építi új, 2022-es autóját a Ferrari, mint anno 2017-ben és 2018-ban. A portál szerint ugyanazok az emberek felelősek a kulcsszektorokért, akik akkor, Binotto pedig nagyon hasonló munkát kért tőlük - a teljes 2021-es szezont erre szánták, kulcsterületekre költöttek sok pénzt kutatásra és fejlesztésre, illetve szakembereket is igyekeztek "behúzni" a Mercedestől és a Red Bulltól. A portál szerint főleg a felfüggesztéssel kapcsolatban próbáltak ki sok dolgot és mivel anyagilag, illetve infrastruktúrában mindenük adott a legjobb munka elvégzéséhez, ezt igyekeztek is kihasználni. Ahogy 2017-ben, úgy most is agresszíven "támadják" az új szabályok adta lehetőségeket.

00121045_211

A Gazzetta kiemelte, hogy az idén visszatérő ground effect hatást sok fiatal mérnök nem ismeri olyan szinten, mint az a Rory Byrne, aki a nyolcvanas években is az F1-ben dolgozott és most is fontos beosztásban segíti a Ferrarit.

fotó: dppi

Eldőlt, hol versenyzik idén Valentino Rossi

A kilencszeres világbajnok olasz motoroslegenda 2021 végén intett búcsút a MotoGP-nek, ám a bukósisakját egyáltalán nem akasztotta végleg szögre. Karrierje folytatásaként a sportautózást választotta, most pedig eldőlt, pontosan hol: a WRT pilótájaként a GT World Challenge Europe nevű sorozatban versenyez majd, ráadásul egy teljes szezonon át! A legendás 46-os rajtszámot megtartva a Doktornak olyan futamokon is lehetősége lesz így rajthoz állni, mint a Spái 24 órás.

Az olasz versenyző természetesen izgatottan várja az új kihívást. „Boldog vagyok, hogy csatlakozhatok ehhez a csapathoz és ehhez a sorozathoz. Mindenki tudja rólam, hogy mindig is nagy rajongója voltam az autóversenyzésnek, és hogy a MotoGP-karrierem után ki szerettem volna próbálni magam négy keréken is. Most teljes mértékben a profi autóversenyzésnek szentelem az életemet” – nyilatkozta Rossi, bevallva, hogy egy kicsit ideges is a nagy kaland előtt.

A Ferrari korábbi partnere gyártja az új F1-es felniket minden csapat számára

A RacingNews365 információi szerint a hétvége folyamán hivatalosan is bejelentik, hogy a BBS nevű cég fogja gyártani az összes F1-es csapat számára az új, 18 colos felniket. A tendert még 2019-ben írták ki, de senki más nem jelentkezett, így a BBS szerepe nem kérdés, ez inkább formális bejelentés lesz, a vállalat ettől kezdve hirdetheti magát úgy, mint a Formula-1 kizárólagos beszállítója ezen a területen.

A BBS-ről azt kell tudni, hogy korábban a Ferrari felnijeit gyártotta, de 2011 óta nem vállalt szerepet az F1-ben és a portál úgy tudja, hogy több csapat is aggódik a minőség miatt - valaki olyat szerettek volna, aki az utóbbi években is aktív volt a sportágban. Az aggodalmakat súlyosbította, hogy a BBS 2020-ban csődeljárás alá került.

bbs

fotó: dppi

Amiért ne hagyd bekapcsolva a webkamerát – előadja: Lando Norris

Ismerős a szituáció, amikor home office-ban ülve bekapcsolt webkamerával kell végezni a teendőket, de az otthon kényelmében mégis nehéz ragaszkodni a dress code-hoz? Kompromisszumos megoldás ilyenkor, ha csak a „rendezett” felsőteste látszik az embernek, ám mint az a járvány kezdete óta megannyi, internetre feltöltött videóból kiderült, egy óvatlan pillanat is elég a lelepleződéshez.

Ebbe futott bele Lando Norris is, aki videóüzenetben köszönte meg a BRDC-nek a neki ítélt John Cobb Emléktrófeát. A McLaren fiatalja egy lakásból, az alkalomhoz illően öltözve jelentkezett be, ám elkövette azt a hibát, hogy azelőtt távozott a képernyő elől, mielőtt kikapcsolta volna a kamerát. Egész alakos képen pedig már hirtelen nem is tűnt annyira ünnepinek az öltözete…

Megvan, mikorra vizsgálja ki a szezonzárón történteket az FIA

A 2021-es szezon utolsó versenyén, az Abu Dhabi Nagydíjon történtek jókora port kavartak. A Mercedes a megkérdőjelezhető bajnokavatás után óvást nyújtott be, majd annak elutasítását követően fellebbezési szándékát is jelezte, noha abból végül nem lett semmi (állítólag Michael Masiért cserébe, bár ezt az információt az Ezüst Nyilak tagadták). Az FIA biztosította az F1 világát arról, alaposan kivizsgálja, mi vezetett a hajrában tapasztalt fejetlenséghez, miközben Lewis Hamilton feltehetően erre várva hallgatásba burkolózott.

A Sky Sports értesülései alapján az egy hónapja zajló történetnek még mindig nincs vége, ám most már legalább látni a fényt az alagút végén. Értesüléseik szerint ugyanis a szövetség február 3-ra ígéri a vizsgálat lezárását, melyet a Motorsport Világtanács gyűlése után közölhetnek is.

Három hét múlva tehát talán már többet fogunk tudni Lewis Hamilton és Michael Masi jövőjéről is.

Meglepetésre készül az F1-be (?) és Le Mans-ba érkező Audi

Már az ősz folyamán is előkerültek azzal kapcsolatos információk, hogy az Audi a következő motorszabályokkal együtt megérkezik az F1-be, de az utóbbi hetekben egyre erősebbek ezek a hangok, egyes értesülések szerint már el is dőlt az ügy, csak a hivatalos bejelentés késik. Az Audi igazgatótanácsának tagja, Oliver Hoffmann nem árult el részleteket a német Sport1-nek adott interjújában, de annyit igen: nagyon élvezik a Dakart az elektromos autójukkal, megerősítette, hogy 2023-tól ott lesznek Le Mans-ban a Hypercar kategóriában és utalt arra, hogy több fronton is szeretnének belefolyni a motorsportba.

"Meglepetést akarunk okozni a motorsport-projektünkkel" - mondta Hoffmann, aki természetesen nem is tagadta (a megerősítés elmaradása mellett), hogy beszállnak a száguldó cirkuszba.

audi

fotó: dppi

Mick Schumacher a hivatalos tesztig nem próbálhatja ki az új Haast

Továbbra sincs kirobbanó anyagi helyzetben a Haas F1-es csapata, ettől Mick Schumacher legutóbbi nyilatkozata tanúskodik. A sereghajtó német fiatalja ugyanis arról beszélt az Auto Motor und Sportnak, hogy egyelőre nem vezethette a 2022-re teljesen megújuló autót. Mint mondta, a csapatnak egyelőre nincs meg a szimulátora, bár ennek a következő szezonra változnia kell - hozzátette, hogy minden bizonnyal csak majd "élesben", a barcelonai teszten próbálhatja ki először a technikát.

00121047_036

fotó: dppi

Fontos mérföldkőhöz ért új F1-es autójával az AlphaTauri

A faenzai istálló a közösségi oldalán jelentette be, hogy átment az FIA töréstesztjén a 2022-es F1-es autó - ezzel ők a másodikak, akik ezt közlik, elsőként a Haas számolt be hasonlóról még decemberben.

 

A Hyundai különleges játékkal hangol a WRC-szezon rajtjára, versenyzői reakcióidőit méri - videó

A nagy csatából végül az észt tandem, Ott Tanak és Martin Jarveoja jött ki győztesen.

 

Videó: Teszten dobta szakadékba az M-Sport vadonatúj autóját Craig Breen - másfél héttel a szezonnyitó előtt

A jövő héten megrendezésre kerülő Monte-Carlo Rali előzzi utolsó teszteket teljesítik a csapatot, az M-Sport friss igazolása, Craig Breen pedig a lehető legrosszabbul zárta a maga napját: egy apró hiba után a szakadékba esett a csapat vadonatúj Rally1-es autójával. A most debütáló hibrid technikák esetében különösen fájó, hogy ennyire kevéssel a futamot megelőzően sikerült egy ekkorát esni - szerencsére senki sem sérült meg, de az autó nincs túl jó állapotban.

Így igyekezett lenyűgözni főnökét Grosjean az első napján

Romain Grosjean útja a kis híján végzetes, 2020-as Formula-1-es balesete után a tengerentúlra vezetett, ahol az IndyCarban az idei szezonban nem másnál kapott helyet, mint Michael Andrettinél. Ennek örömére a francia egy cigánykerékkel üdvözölte főnökét, amikor első munkanapján felkereste őt az irodájában.

Rutinos pilótákkal debütál a Prema a WEC-ben

A főként a Formula-2-ből és Formula-3-ból ismert csapat, a Prema tavaly jelentette be, hogy csatlakozik a hosszútávú versenyek mezőnyéhez. Most pedig azt is közölték, kikkel állnak rajthoz a szériában. Három versenyzőjük közül kettőnek már igen nagy tapasztalata van a WEC-ben, Robert Kubica és Louis Deletraz a 2021-es Európa-szériát meg is nyerték, a svájci pedig úgy fogalmazott, még mindig van befejezetlen ügyük Le Mans-ban. Társuk az újonc Lorenzo Colombo lesz, akit tavaly az F3-ban figyelhettünk.