DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök

IndyCar: Newgarden a győztes trófea mellé középső ujjat kapott csapattársától

Az Indy 500 után szezonja második győzelmét szerző Josef Newgarden nyerte az IndyCar St. Louis-i futamát közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban, a Penske amerikaijának sikerét azonban beárnyékolja egy kellemetlen kimenetelű incidens. Tíz körrel a kockás zászló előtt újraindításra került sor: az éllovas Newgarden lassú tempót diktált, a mezőny feltorlódott mögötte, Alexander Rossi pedig a harmadik helyen álló másik Penske-versenyző Will Powerbe rohant – kettőjükön kívül Jack Harvey is kiesett a tömegjelenetben. (A baleset 4:45-től látható az összefoglaló videóban.)

A Penske így kettős győzelmet szerzett – a rajtelső Scott McLaughlin lett a második –, de elvesztette harmadik autóját, Power pedig egyértelműen az esetet büntetés nélkül megúszó Newgardent hibáztatta: „rálépett, megállt, rálépett, megállt, tudtam, hogy ez lesz a vége.” A nyertes kénytelen volt magyarázni a bizonyítványt: „A legrosszabb, hogy a 12-es autó nem jutott célba, utálom, hogy ez történt a legvégén” – nyilatkozta Newgarden. Az incidenst követően Power egy középső ujjal is jelezte a pálya széléről, mit gondol csapattársáról.

A pályán ötödik győzelmét elérő Newgarden és McLaughlin mögött Linus Lundqvist lett a harmadik – a Ganassi svédje második IndyCar-dobogóját szerezte –, Alex Palou negyedik hellyel növelte bajnoki előnyét. Az ötödik Colton Herta a bajnokság új második helyezettje 59 pont lemaradásban, a plusz kiállása miatt csak 11. helyen végzett Scott Dixont szorította hátra egy pozícióval. Newgarden nyolcadik helyen áll az összetettben négy versennyel az IndyCar-szezon vége előtt.

Marko szerint Hamilton már nem sokáig tudja tartani ezt a szintet

Bár zsinórban négy világbajnoki címmel záruló szezont követően 2021-ben Max Verstappen letaszította a Formula-1 trónjáról Lewis Hamiltont, azt nehéz vitatni, hogy a brit tavaly is parádés formában vezetett, főleg az évad hajrájában. Januárban már a 37. életévét is betöltötte, s egyelőre nincs arra utaló jel, hogy a Mercedes-pilóta formája romlásnak indult volna – a rivális Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint viszont ez már nem sokáig lesz így:

„Hamilton hihetetlen második szezonfelet futott tavaly. Nehezen tudom elképzelni, hogy még sokáig ezen a szinten lesz képes vezetni. Most van a zenitjén, de lassan szerepet kap az életkora is” – nyilatkozta a szakember az OE24-nek. Verstappen kapcsán ezzel ellentétben Marko elmondta: a holland most lett világbajnok, s ettől csak még erősebbé fog válni.

hamilton-barcelona-teszt

Grosjean nem gondol arra, hogy az Andrettivel visszatérhet az F1-be

Az elmúlt napok egyik fontos Formula-1-es híre volt, hogy az Andretti Global beadta a jelentkezését, hogy 2024-ben csatlakoznának a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Az FIA egyelőre ugyan nem keres új csapatokat, a jelenlegi istállók azonban bizonyos feltételek mellett nyitottak lenni az Andretti érkezésére. Az IndyCarban idén már az ő színeiket erősíti Romain Grosjean, aki a The Race szaklapnak ki is fejtette, hogy az Andretti infrastruktúrája bőven vetekedik néhány F1-es alakulatéval is. De vajon gondolt-e arra a francia, hogy az amerikaiak esetleges beszállása révén neki is lehet visszaútja az F1-be?

„Szerintem most az IndyCarra fókuszálok” – felelte Grosjean. „Nagyon élvezem. Lenyűgöző karrierem volt a Formula-1-ben, sosem gondoltam volna, hogy tíz évet eltölthetek ott és tíz dobogót szerzek. De úgy gondolom, pillanatnyilag a Formula-1-et magam mögött hagytam. Inkább az IndyCarra koncentrálok. Talán a dolgok megváltoznak néhány év múlva” – tette azért hozzá a pilóta.

Van azonban egy másik andrettis versenyző, aki nagyon is szívesen csatlakozna a Formula-1-es rajtrácshoz, ha lehetősége adódna rá. A fiatal Colton Hertáról van szó, akinek a neve tavaly is felröppent, amikor a Sauber/Alfa Romeo felvásárlására volt esély. Herta elmondta: ha felkínálnák neki az opciót, nem tudna nemet mondani, hiszen nagyon keveseknek és nagyon ritkán adódik esélye bekerülni a királykategóriába.

grosjean-andretti

Így készült a Formula-1-es szabályváltozásokra az Aston Martin

„Gyakorlatilag széttépték a szabálykönyvet és írtak egy újat.” „Az autók geometriája teljesen megváltozott idén.”  „Az autók szívóhatással működnek. Ilyen a 80-as évek kezdete óta nem volt az F1-ben.”

Ezek a mondatok az Aston Martin vezető mérnökeinek szájából hangzottak el – a szakemberek arról beszéltek, mekkora kihívást jelentett az istálló számára a 2022-es szabályváltozás. Így készült a Formula-1-es szabályváltozásokra az Aston Martin – magyar szinkronnal:

 

A finn ralilegenda Sztálinhoz hasonlította Putyint

Ari Vatanen 1981-ben lett a Rali-világbajnokság győztese, négyszer nyerte meg a Dakart, de visszavonulása után a politikában is elmerült - 1999 és 2009 között az Európai Parlament képviselője volt. Az orosz-ukrán háború kapcsán nem is rejtette véka alá a véleményét: közösségi oldalán azt írta, hogy Oroszország most ugyanúgy támadta meg Ukrajnát, mint Sztálin vezetésével 1936-ban Finnországot, úgyhogy szerinte a vezetők ugyan változnak az oroszoknál, de az erőszakosságuk nem. Hozzátette: szerinte Oroszország addig megy, ameddig a Nyugat engedi, Finnország pedig az egyetlen olyan szomszédja, mely EU-tag, de nem NATO-tag...

 

Nem kell sokat várni Alonso hosszabbítására?

Már a barcelonai „nem teszt” előtt elkezdődtek a pilótapiaci pusmorgások: értesüléseink szerint Alonso és az Alpine megtette az első lépést a 2023-as szerződés felé. A Formula Podcast legutóbbi adásában erről és az Alpine átalakított vezetéséről (no meg a kétszínű autóról) is beszélgettünk 36:46-tól.

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Leveszi autójáról az Uralkalit a Haas

Pénteken fehér autóval fog menni a Haas, lekerül róla az orosz főszponzor az orosz-ukrán háború miatt. A csapat egyelőre nem jelentett be többet, csak ennyit és csak a pénteki, harmadik tesztnapra vonatkozóan, a folytatásról nincs információ. A csapat hozzátette, hogy a partneri szerződés miatt nem kommentálja bővebben a helyzetet, de a pénteki program ettől még nem változik.

FMXkCxUXIAgm4Qp

fotó: Haas F1 Team

Videó: így pattognak az új F1-es autók a pályán

A "delfinezés" a szívóhatás eredménye, a csapatok nem gondolták, hogy ilyen jelentős lesz - az F1 Charles Leclerc Ferrarijáról tett ki lassított felvételt, hogy megmutassa a jelenséget.

 

Csaknem 30 évvel a lebénulása után ül vissza a motorjára a legendás világbajnok

Wayne Rainey a gyorsaságimotoros-világbajnokság legnagyobb alakjai közé tartozik: 1990 és 1992 között zsinórban háromszor nyert vb-címet a Yamahával az akkori királykategóriában, az 500 köbcentis géposztályban. Az 1993-as idényben is esélyesnek számított, Misanóban azonban olyan balesetet szenvedett, amely miatt deréktól lefelé lebénult, ezzel pedig véget ért a karrierje.

Néhány hónap múlva azonban újra motorra fog ülni Rainey: az 1992-es YZR500-as speciálisan átalakított verzióval fog részt venni a Goodwoodi Sebességfeszvitálon. „Hihetetlenül izgatott vagyok nemcsak az első goodwoodi szereplésem miatt, hanem azért is, mert a régi Yamahámmal motorozhatok a legendás hegyi pályán” – nyilatkozta a legalább annyira legendás motoros.

rainey

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Két F1-es csapat is szerepet kap a februári Motorsporthíradóban

Tartalom: 

- Így készült a Formula-1-es szabályváltozásokra az Aston Martin.

- A stúdióban Luigi, a hazai ralikrossz egyik főhőse.

- Bemutatkozik a Mercedes F1-es marketingigazgatója.

Vörösbe borult Leclerc idei sisakja – videó

A Ferrari mutatta be egy rövid videóban, milyen dizájnt is kapott Charles Leclerc bukósisakja a 2022-es szezonra – íme:

Mi lesz az Orosz Nagydíjjal? Isztambul beugrásra kész

Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban az F1 figyelemmel kíséri az eseményeket, de egyelőre nem kívánnak állást foglalni arra vonatkozóan, hogy mi lesz a szeptemberben esedékes Orosz Nagydíjjal. Ezt a FOM-tól tudta meg a Formula.hu ma délelőtt, ugyanakkor paddock-forrásaink szerint Isztambul szükség esetén kész a beugrásra.

Akik régebb óta a Formula Podcast hallgatói, talán emlékeznek rá: a tavalyi Török Nagydíj futamértékelőjében elhangzott, hogy a helyszínen szerzett tapasztalatainkból arra következtettünk, hogy Isztambulban vélhetően hosszabb távra terveznek, még úgy is, hogy az idei menetrendben egyébként nem szerepelnek. Ha futamtörlésre kerül sor, nyilván mások is megpróbálnak lecsapni a lehetőségre, de amit tavaly láttunk és tapasztaltunk, azok alapján a törököknek biztosan jó esélyeik lennének egy ilyen helyzetben.

„Hamilton csak a figyelem miatt tűnt el”

Az Abu Dhabiban kialakult verseny végi káosz és az emiatt elszenvedett vereség komoly arculcsapás volt a futamot szinte végig vezető Lewis Hamiltonnak, aki a történtek után két hónapra hallgatásba burkolózott. Sokan vádolták emiatt azzal az azóta visszatért hétszeres bajnokot, hogy csak a show miatt vonult háttérbe, közéjük tartozik az egykori F1-es, Robert Doornbos is.

A holland szerint nem profihoz méltó viselkedés volt ez Hamilton részéről, és a Mercedesnek sem tehetett jót vele. „Egy olyan téli szünetről tértek vissza, amit Hamilton nagyon lazán vett. Nem hiszem, hogy ez így jó felkészülés volt a csapatnak, kissé nyugtalanító ez a helyzet. Nem tudják kontrollálni Hamiltont. Csapatként igenis szeretnél beleszólni abba, mikor hol van a pilótád. Ez így nagyon nem volt profi hozzáállás. Ez persze nem von le semmit abból, hogy milyen jó képességű, és mindig is legenda marad. Örülök, hogy visszatért, de szerintem mindezt azért csinálta, hogy magára irányítsa a figyelmet” – fogalmazott Doornbos, aki arra számít, hogy a Hamilton-Verstappen történet második része következik 2022-ben, némi George Russell-lel kiegészítve.

Hakkinen: Alonso már idén futamokat nyerhet

Köztudott, hogy Fernando Alonso az idei radikális szabályváltozás miatt tért vissza a Formula-1-be, azzal a reménnyel, hogy az új korszak győzelmi esélyekhez juttatja az Alpine-t. A hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Mika Hakkinen is hisz abban, hogy eljön még Alonso ideje.

„Tudjuk, milyen motivált, mennyire fitt, mennyire szereti a motorsportot. Győztesként látom őt. Nem azért van a Formula-1-ben, hogy itt legyen, nyerni akar, én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb győzni fog a Formula-1-ben. Tekintve a jelenlegi csapatát, forrásaikat és eszközeiket, ha ki is akarják aknázni őket, akkor képesek nyerni. Nem lepődnék meg, ha 2022 lenne az év, mikor Alonsót újra futamgyőztesként látjuk” – mondta a Motosport.com-nak Hakkinen.

A finn szerint az új generációs autókhoz kiválóan passzol Alonso vezetési stílusa: „Az autók sokkal többet csúszkálnak a lassú kanyarokban, ahol nincs annyi leszorítóerő, így nagyon jó autóirányítási képességekre van szükség, és agresszívnak kell lenni, hogy megfelelő hőmérséklet kerüljön az abroncsokba. Nem lepne meg, ha a vezetési stílusa jól passzolna az új szabályrendszerhez.”

Fekete felszerelésekkel és egy álcafestéssel kezdett az Alfa Romeo

A csapatok közül az Alfa Romeo az egyetlen, mely nem tartotta meg hivatalos bemutatóját, éppen ezért az idei dizájnt és a versenygép sajátos megoldásait továbbra is rejtegetik a kíváncsi tekintetek elől. Az istálló hozott pár képet az első tesztnapjukról, melyen Valtteri Bottas fekete színű felszerelésben, az autó pedig egy álcafestéssel jelent meg. Mindez nem hozott szerencsét a számukra, a technikai gondok miatt a nap első felében alig tudtak a pályára hajtani.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alfa Romeo F1 Team ORLEN (@alfaromeoorlen) által megosztott bejegyzés

Videón az összes autó mozgás közben

Szerdán rendezték meg Barcelonában az idei első tesztnapot a mezőny számára, ahol mind a tíz csapat jelen volt. Erről a Formula-1 hivatalos YouTube csatornáján már egy videó is megtekinthető, ahol mindegyik csapatnak szántak néhány percet, így egy kiváló felvételen, már menet közben is láthatjuk a 2022-es versenygépeket.  

A videó az alábbi képre kattintva tekinthető meg.

Látványos színeket vonultatott fel a Williams

Ahogyan az várható volt, a csapatok szinte azonnal belevetették magukat a munkába az idei első tesztnapon Barcelonában. Bár a köridők is fontosak az első alkalom még abszolút a tapogatózásról szólt, így mindenki igyekezett a lehető legjobban kiismerni az új versenygépét. A szerdai napon, a teszteken és a szabadedzésen sűrűn látható áramlásjelző festékek is többször előkerültek, az alakulatok közül pedig a Williams használta a legfeltűnőbb módon. A grove-i istálló egy jelentős mennyiséget ráfestett az autóra, ami egy elég különös színösszeállítást eredményezett.   

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sports F1 (@skysportsf1) által megosztott bejegyzés

NFT formájában szerezhetőek be az Aston Martin alkatrészei

Különleges kampányba kezdett szponzorával közösen az Aston Martin csapata. Mivel a Crypto.com az istálló egyik kiemelt partnere, ezért egy olyan közös vállalkozásba kezdtek, mellyel a rajongók az idei versenygépük, vagyis az AMR02 négy alkatrészét is beszerezhetik NFT (Nem Helyettesíthető Token) formájában. Mindez annyit tesz, hogy az érdeklődők egy digitális műtárgyként birtokolhatják az autó kormányát, első és hátsó szárnyát, valamint a glóriát. Az érdekesség kedvéért egy bónuszt is belengettek, akik ugyanis mind a négyet megszerzik, a teljes autóra jogosulttá válnak, az Instagramról pedig rövid videók formájában közelről is megmutatták a szóban forgó elemeket.  

Nem ez az első alkalom, hogy a felek ilyesmibe vágtak bele, már tavaly is készült egy NFT-kből álló kollekció a szurkolók számára. „Mivel a technológia és a mérnöki munka az idei, átütő szabálymódosítások bevezetését követően reflektorfénybe került, szerettünk volna az aerodinamikai és mérnöki megoldásokra összpontosítani, amelyek ezt a lenyűgöző sportot megalapozzák” – mondta Joe Conyers, a Crypto.com globális vezetője.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Aston Martin Aramco Cognizant (@astonmartinf1) által megosztott bejegyzés

Veszélyben lehet az F1-es Orosz Nagydíj az ukrán helyzet miatt?

Az elmúlt napokban az ukrán válság uralta a világsajtót, főleg azok után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este aláírta a szakadár államok függetlenségéről szóló rendeletet. Az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat lebegtetett be Oroszországgal szemben – s ennek egyik pontja lehet az, hogy nem rendezhetnek jelentős nemzetközi sporteseményeket: Boris Johnson brit miniszterelnök például azt nyilatkozta a minap, hogy el kell venni Szentpétervártól az idei labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt.

Ennek kapcsán pedig az is felröppent, hogy a Formula-1-es Orosz Nagydíj helyzete sem lehet biztos. Bár egyelőre semmi konkrétum nem történt, ráadásul a Szocsiban rendezendő futam csak szeptemberben esedékes, így is elképzelhető, hogy ha tovább eszkalálódik az orosz–ukrán válság, akkor törölhetik a versenyt. Az F1 részéről egyelőre nem érkezett semmiféle reakció a történésekkel kapcsolatban.

szocsi-f1-dppi

A sok eltérő autó miatt sok lehet a szabálypontosítás

A Sky Sports szakértője, Ted Kravitz pendített meg, hogy idén valószínűleg még a korábbiaknál is több lehet a csapatok részéről az FIA-val szembeni "felkérdezés" - vagyis hogy a riválisok egyes megoldásai valóban szabályosak-e. Mivel az új regulákat mindenki eléggé eltérően értelmezte és különböző filozofiák menték készültek az autók, a leggyorsabbaknak minden bizonnyal fel kell készülniük arra, hogy meg kell védeniük a megoldásaikat - vajon mi mennyire rugalmas, mennyire "kiskapus" és úgy dönt-e esetleg az FIA, hogy már idén bezár néhányat ezekből a kiskapukból? A következő hetek-hónapok alighanem erről szólnak majd...

FMRUHP1WQAM4ENz

fotó: Formula-1

Ki lesz a MotoGP idei világbajnoka, és milyen „merész tippekkel” várjuk a szezont?

A Formula Motocast idei második adásában a sepangi és mandalikai tesztek értékelése mellett előkaptuk a jósgömbünket és 7+1 kérdés mentén igyekeztünk megtippelni, mi is vár ránk 2022-ben a MotoGP-ben: olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy melyik gyártó szerzi a legtöbb győzelmet idén, melyik újonc fogja a legjobb eredményt elérni és természetesen a világbajnoki cím várományosát is megneveztük – de nem maradhattak el az úgynevezett „bold predictionök” sem! A vonatkozó részt 1:05:51-től hallgathatjátok:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!