DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

„Sérti a sport integritását és lényegét” – Brown megint beleállt Hornerékbe

Az elmúlt hónapokban vagy inkább már egy-két évben a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown többször is kemény kritikával illette a Red Bullt. A legemlékezetesebb eset az volt, amikor az energiaitalosok költséglimit-túllépési botránya idején még levelet is írt az ügyben az FIA-nak. Brown most a BBC Sportnak nyilatkozva beszélt minderről és arról, hogy nem személyes a problémája a csapatfőnök Christian Hornerrel:

„Nagyjából 25-30 éve ismerem Christiant. Versenyeztünk egymás ellen. Azt mondanám, jól kijöttünk. Hiszek az átláthatóságban. Hiszek abban, hogy fel kell tenned a kezed, ha valamit rosszul csináltál. A költségsapkás kihágásnál nem hallottam egyszer sem azt, hogy ’egyszerűen csak elszúrtuk’. Kifogásokat hallottam, és azt, hogy nem vállalják a felelősséget. Ha valaki megszegi a költségplafont, és úgy tűnik, nem veszi azt komolyan, az sérti a sport integritását és lényegét. Számomra ez nem személyes ügy, hanem a sportunk védelméről szól.”

Brown a Red Bull idei balhéi kapcsán is többször odaszúrt a riválisnak, különösen akkor, amikor azok nem átláthatóan folytatták le a Hornerrel szembeni belső vizsgálatot: „Amikor olyat látok, ami nincs összhangban az értékeinkkel, akkor fel fogok szólalni, mert fontos, hogy az emberek értsék, honnan jövünk. Tudom, hogy ezzel nem feltétlenül leszünk népszerűek vagy nem leszünk barátok mindenkivel a paddockban, de számomra a legfontosabb, hogy a McLarennel, a rajongóinkkal és a partnereinkkel jóban legyek” – fogalmazott a McLaren első embere.

f1-brown-mclaren-1

Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?

A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

pf1_12

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata

A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.

A Red Bull Brazíliában ismét megdöntött egy világrekordot

1,82 másodperc. Mindössze ennyi idő volt a világ leggyorsabb Formula-1-es bokszkiállása, amit a Red Bull szerelőcsapatának sikerült összehozni a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán. Az idei tabella első öt helyezését egyébként az energiaitalos csapat birtokolja, mindegyik eredményük 2 másodperc alatti.

pitstops-2019f1

Sosem láttunk ennyi érzelmet (Ro)Bottastól

Valtteri Bottas a Brazil Nagydíjon sem hazudtolta meg a visszafogottságáráról elhírestül finneket: miután kiesett a versenyből, a paddockban nézte végig a két Ferrari összeütközését, és egy hosszú másodpercig úgy tűnt, arcára semmilyen érzelem nem fog kiülni. De aztán:

Lemaradtál valamelyik makaói WTCR-futamról? Pótold be percek alatt!

Háromból kétszer a tizenkettedik pozícióból rajtolt Michelisz Norbert, mégis megőrizte összetettbeli előnyét. Így zajlott a hétvégi WTCR-forduló Makaóban:

Videó: A Brazil Nagydíj összefoglalója

Ezt látni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer... Értitek, ugye?

Vagy mi maradtunk le valamiről, vagy Gaslyék tényleg úgy örültek, mintha vb-t nyertek volna

Pierre Gasly megtartotta második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben az utolsó gyorsulási versenyen a célegyenesben, az idén pedig óriási érzelmi hullámvasúton ülő Pierre Gasly pedig úgy örült a dobogós helyezésnek, mintha megnyerte volna a világbajnoki címet.

 

Kínos baki a Moto-E futamgyőztesének ünneplése közben

Eric Granado az év utolsó pillanatában mutatta be a Moto-E szezonjának legcikibb pillanatát. Sokkal többet ehhez nem is fűznénk hozzá, helyettünk beszéljenek inkább a képsorok:

 

Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"

2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:

 

Beidézte az FIA Vettelt és Leclerc-t, de nincs büntetés

Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t is beidézte a versenyfelügyelőség a Brazil Nagydíj leintését követően a kettejük között történt ütközés miatt, melynek következtében mindkét ferraris kiállni kényszerült a versenyből. A hivatalos álláspont szerint mindkettejüknek egyformán meg lett volna a lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, így nem jelenthető ki egyértelműen valamelyikük felelőssége.

Videón Hamilton és Albon ütközése

Emiatt az incidens miatt Lewis Hamilton a verseny leintését követően ötmásodperces időbüntetésben részesült, így csak a hetedik hely lett az övé végül, persze ez nem vigasztalja Alexander Albont, aki először állhatott volna dobogóra.

 

Leclerc a szezon pole-királya

Mivel már csak egyetlen kvalifikáció maradt hátra a 2019-es szezonból, eldőlt, hogy Charles Leclerc-é a legtöbb pole-pozíció megszerzéséért járó díj, miután a monacói pilóta hétszer indulhatott a pole-ból az idei évben. Mögötte öttel Bottas következik a listán, majd a világbajnok Hamilton néggyel, míg Verstappen és Vettel két-két alkalommal indulhattak az első rajtkockából.

 

Ricciardo idei kedvenc poénforrása: a francia kiejtésen élcelődni

Ebben pedig csapattársa, Nico Hülkenberg is partner, hiszen a Renault-nál vezetve mindketten több francia beszéddel vagy legalábbis akcentussal találkoznak, mint amennyi az egészségügyi határérték lenne. Most épp azt prezentálják, hogyan mondaná ki a nevüket egy francia.

Videó: Így szerezte meg második pole-ját Verstappen

Max Verstappen a Brazil Nagydíj időmérő edzésén megszerezte második pole-pozícióját, noha az ő világában ez a harmadik, a statisztikák kedvelői tudják, hogy a szombati időmérős győzelem nem egyenlő a pole-pozíció megszerzésével. Így zajlott tehát az interlagosi kvalifikáció tegnap.

Valamiben már Verstappen nevét is oda lehet írni Senna mögé

A Honda ugyanis legutóbb 28 évvel ezelőtt, 1991-ben szerzett pole-pozíciót Interlagosban, akkor a McLarent vezető Ayrton Senna révén. Most Verstappen folytatta ezt a sort a japánok számára, méghozzá az alábbi körrel:

Verstappen: Már bocsánat, de ez a harmadik rajtelsőségem

"Lewis Hamilton indul a harmadik rajthelyről, Sebastian Vettel a másodikról, Max Verstappen pedig Formula-1-es karrierjének második pole-pozícióját szerezte" - hangzott az időmérő első három helyezettjének felkonferálása a sajtótájékoztatón, amire a hollandnak rögtön volt is egy közbevetése, helyesbítésként felmutatta ugyanis három ujját. 

"Kettőt mondott, de ez a harmadik volt. Én a harmadiknak számolom" - adott is rögtön magyarázatot Verstappen a mellette ülő Vettel kérdésére. Emlékezetes, hogy a Red Bull pilótája első F1-es pole-ját az idei Magyar Nagydíjon szerezte, majd Mexikóvárosban is az élről indulhatott volna, ám utólag három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem lassított sárga zászlós jelzés alatt. A holland már akkor sem értett egyet az ítélettel, most pedig ismét nyomatékosította, hogy nála másképpen vezetik a vonatkozó statisztikát. Világbajnok riválisai csak mosolyogtak ezen megállapításán.

Vajon karrierje hátralévő részében is minden rajtelsősége után közbevágja majd ezt a helyesbítést?

A bokszból kijövet esett hatalmasat a Ducati motorosa

Egy már-már hihetetlen balesetet szenvedett el a MotoGP valenciai hétvégéjén Francesco Bagnaia. A Pramac Ducati versenyzője a harmadik szabadedzésen a bokszból kihajtva, nyílegyenesen haladva esett nagyot, miután vélhetően beragadt az első fékje. A motoros agyrázkódást és bal csuklótörést szenvedett el, így számára ezzel ért véget az idei szezon.

Hamilton nem volt ilyen rossz passzban 2013 óta

Azzal, hogy Lewis Hamilton a harmadik helyen végzett a Brazil Nagydíj időmérő edzésén, mercedeses pályafutása leghosszabb pole-pozíció nélküli sorozatát döntötte meg, hiszen utoljára a Német Nagydíjon tudta megszerezni az első rajtkockát a 2019-es világbajnok. Ezzel már kilencre duzzadt a brit pole-mentes szériája. Még 2013-ban volt utoljára ehhez hasonlóan rossz mutatója Hamiltonnak, amikor is mindössze egyetlen versenyt tudott megnyerni, de szombatonként ötször is ő bizonyult a leggyorsabbnak, zsinórban négyszer is. A 2013-as Belga Nagydíj után viszont legközelebb már csak a 2014-es szezonnyitón tudta megszerezni a pole-pozíciót, de még akkor is csak nyolc verseny telt el két szombati elsősége között.

Akkorát pezsgőztek a dobogósok, hogy a Mercedesnek el kellett halasztania a kerékcsere gyakorlását

Interlagosban, a Brazil Nagydíj helyszínén a Mercedes garázsa pontosan a dobogó alatt helyezkedik el, ami egy szokatlan és komikus helyzetet szült a harmadik szabadedzés előtt: az F1-esek épp kerékcserét gyakoroltak volna, amikor a Porsche-szuperkupa dobogósai pár méterrel felettük ünnepelni kezdtek, és nem elhanyagolható mennyiségű pezsgővel áztatták el a gárdát.

Hajnali WTCR-rel kezdődik, esti F1-gyel zárul a vasárnapi program

A vasárnapi program nagyon korán kezdődi a WTCR második és harmadik futamával, délután "kényelmes" időpontban megnézhetjük a MotoGP-t, majd este jön a Formula-1-es Brazil Nagydíj. 

Vasárnap

01:45-02:10 WTCR, második futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

04:25-04:55 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

18:10-20:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

5_7

fotó: dppi