DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

„Russell túlerőltette, 110%-ot akart” – Montoya

George Russell hozzáállását értékelte Juan Pablo Montoya: a korábbi F1-es pilóta szerint túllépte a határokat a brit, de ő megérti, hogy miért akart mindenáron erőn felül teljesíteni a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon.

„Azért hibázott, mert 110%-on akart menni végig. Ha megnézzük, amikor odakerült a Mercedeshez, a csapat azóta nem tud nyerni. Győzött 2022-ben Brazíliában és ennyi, a Mercedes tavaly sem volt gyors, és idén sem az eddig. Szóval ha van esélyed nyerni, akkor nem fogsz konzervatívan vezetni” – mondta Montoya.

„A probléma az, hogy pontosan a hibái miatt nem lett végül esélye a győzelemre. Túl sokat hibázott, de nem szabad elítélni azért, mert megpróbálta. Azért hibázott, mert túl gyorsan ment, mert őrült módon erőltette” – tette hozzá a kolumbiai.

f1-russell-mercedes

„Minden csapat egyetértett a sprintformátum megváltoztatásával”

Mi is beszámoltunk róla néhány napja, hogy a hírek szerint a Formula-1-es istállók elfogadták, hogy már a soron következő Azerbajdzsáni Nagydíjtól változzon a sprinthétvégék lebonyolítása. A terv szerint a szombat déli, a parc fermé-szabályok miatt eleve értelmetlen második szabadedzést egy második időmérő váltaná fel, amely a sprintre kvalifikálna, míg a pénteki időmérő határozná meg a vasárnapi rajtsorrendet – azaz a szombati rövid futam teljesen különálló eseménnyé válna. A változtatásra még a Motorsport Világtanácsnak is rá kell bólintania – s erre a Racer szerint csak néhány nappal a bakui hétvége előtt, április 25-én kerülhet sor az ülésükön –, mindenesetre Frederic Vasseur Ferrari-főnök a minap megerősítette, hogy valóban szokatlan egyetértés alakult ki az alakulatok között:

„Most az egyszer szerintem az összes csapat egyetértett. Nem túl gyakori ez, szóval le kellett csapnunk rá! Egyértelmű, hogy ez a formátum sokkal dinamikusabb, és persze beszélhetünk arról, hogy ilyen későn döntünk róla, de úgy vélem, ha mindenki egyetért, akkor erőltetnünk kell” – fogalmazott Vasseur. A Scuderia vezetője hozzátette: ő amúgy sem rajongója az FP2-nek, amely különösen a nézők számára lehetett unalmas. Ráadásul azt is megjegyezte, hogy a futballban sem szokás közvetíteni a csapatok edzéseit: „Talán mi vagyunk az egyetlen sport, aminek a tréningjeit adja a tv…” – mondta.

f1-baku-start_1

fotó: DPPI

Már az otthonában is zaklatják a rajongók Leclerc-t

Nyilvánvaló, hogy nem mindig egyszerű a népszerűséggel együttélniük a Formula-1-es versenyzőknek, hiszen lépten-nyomon rajongókba futhatnak akár egy egyszerű bevásárlás során. Charles Leclerc esetén azonban úgy fest, még ezt a határt is átlépték a szurkolók: a Ferrari monacói pilótája arról posztolt Instagram-sztoriban, hogy nemrég kitudódott a lakcíme, s azóta többen is felcsöngettek hozzá, hogy fotót vagy autogramot kérjenek.

„Üdv mindenkinek! Az elmúlt néhány hónapban valahogy nyilvánossá vált a lakcímem, ami ahhoz vezetett, hogy emberek gyülekeztek a házamnál, akik becsöngettek, hogy képeket és autogramokat kérjenek” – írta Leclerc. „Bár mindig örömmel találkozom veletek és tényleg értékelem a támogatásotokat, kérlek, tartsátok tiszteletben a privát szférámat és tartózkodjatok attól, hogy odajöttök a házamhoz. Biztosan mindenkinek meg fogok állni, ha láttok az utcán vagy a pályán, de nem fogok lemenni a ház elé, ha odajöttök. A támogatásotok személyesen és a közösségi médiában is a világot jelenti számomra, de van egy határ, amit nem kellene átlépni. Boldog húsvétot mindenkinek!”

f1-leclerc

Visszagurult a pályára egy autó a GB3 szezonnyitóján

Szürreális jelenetek zajlottak le szombaton az Oulton Parkban, ahol a GB3 első futamát rendezték. A verseny hajrájában ugyanis Costa Toparis ütközés után magára hagyott versenygépe egyszer csak elkezdett visszagurulni a pályára, annak is az ideális ívére – a felvételek tanúsága szerint a szerencsének volt köszönhető, hogy a mezőny résen volt és mindenki elkerülte az üres autót. A versenyt némi késéssel ugyan, de végül megszakították.

Alonso olyat tett Ausztráliában, amire tíz éve nem volt példa

Bár sok éven át nem jött ki neki a lépés, idén egyértelműen úgy tűnik, hogy Fernando Alonso jól döntött, amikor az Aston Martin csapatát választotta. A spanyol ugyanis hosszú idő után ismételten az élmezőny tagjának mondható, miközben a kétszeres világbajnokon is látszik, hogy éhes a sikerre. A 41 éves versenyző ráadásul tényleg rég volt ilyen sikeres az F1-ben, amit jól mutat, hogy Melbourne-ben olyan szériát hozott össze, amire utoljára még a Ferrari színeiben volt képes 2013-ban. Alonso akkor tudott utoljára zsinórban háromszor is dobogóra állni, mégpedig Belgiumban, Olaszországban és Szingapúrban. Ezúttal ezt Bahreinben, Szaúd-Arábiában, valamint Ausztráliában tudta abszolválni, de könnyen lehet, hogy ebben az évben egy másik negatív sorozatot is lezárhat. A tapasztalt versenyző győzni szintén tíz éve tudott legutóbb, a 2013-as Spanyol Nagydíj óta ugyanis nem ünnepelhetett a pódium legfelső fokán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A NASCAR szezon közben változtat a szabályokon

A Hendrick Motorsports körül kialakult balhé miatt döntöttek úgy a szervezetnél, hogy módosítanak a szabálykönyvön. Ennek értelmében mostantól minden szabálytalannak talált alkatrészt megmutathatnak a rivális csapatoknak, valamint a döntéseik pontos indoklását is nyilvánosságra hozzák majd, de van, ami ennél is fontosabb. A döntésük értelmében a NASCAR három főt számláló döntéshozó testülete csak akkor törölheti a büntetéseket, amennyiben egy adott csapatnál egyértelműen bizonyítékkal rendelkeznek az ártatlanságukról, egyéb esetben csak egy meghatározott kereten belül csökkenthetik vagy növelhetik a szankciók mértékét.

Mindez nem tűnik túl súlyos változtatásnak, ám az elmúlt hetek fényében már más a helyzet. A Hendrick alakulatától ugyanis a helyettesként résztvevő Josh Berry kivételével autónként és pilótánként 100 pontot vontak le, továbbá 10 rájátszásba tovább vihető ponttól is megfosztották őket, valamint a crew chiefeket is eltiltották miután szabálytalan légbeömlőket alkalmaztak. Kicsivel később ugyanakkor a fellebbezést követően mégis visszakaphatták a pontjaikat, pár napja viszont megint elkövettek valamit, mivel William Byron és Alex Bowman esetében is szabálytalanságot véltek felfedezni, ám egyelőre nem tették közzé, pontosan miről van szó. Utóbbiért 60 pontot, továbbá 5 playoff-pontot vontak le, a hozzájuk tartozó két crew cheif pedig eltiltást kapott, de még 75 000 dollárt is be kell fizetniük büntetésképp. Az esetnek még biztosan lesz folytatása, de fontos, hogy utóbbi büntetésekre még nem vonatkozik a szabályváltoztatás, mivel az később került meghatározásra.

Sergio Perez édesapja is versenyezni fog Mexikóban

Meglepő bejelentést tett hivatalos Instagram-oldalán Antonio Perez Garibay. A büszke édesapa ugyanis nemrégiben tett ki egy bejegyzést, amelyben leírta, hogy az F1 Mexikóvárosi Nagydíjának hétvégéjén a Supercopa MX bajnokságban fog elindulni, mégpedig az Alpha Racing színeiben. Az Autodromo Hermanos Rodriquez versenypályán tehát az idősebbik Perez is versenyezni fog, aki így elég hosszú idő után térhet vissza. A Marca cikke szerint még autószerelőként került a versenyzés közelébe, majd a 80-as évek végén már a Marlboro Cup országos bajnoka lett, ám egy későbbi sérülés meggátolta a folytatásban, így menedzserként maradt a sport világában.

„Checo és az apja október 27-én, 28-án és 29-én a Mexikóvárosi Nagydíjon fognak versenyezni. Köszönöm a barátom, Jeronimo De Yturbe és az Alpha Racing csapata által megadott lehetőséget a Supercopa MX bajnokságban. Alig várom, hogy találkozzunk, és a java még hátravan” – írta közösségi oldalán.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Antonio Pérez Garibay (@aperezgaribay) által megosztott bejegyzés

Lawson olyat tett, amit utoljára Gasly

Jelesül, hogy Super Formula-futamot nyert Japánban Red Bull Juniorként. Pierre Gasly 2017-ben tudta ezt összehozni, Liam Lawson, az energiaitalosok következőnek szánt fiatal tehetsége pedig magyar idő szerint ma hajnalban hajtotta ezt végre: a harmadik helyről rajtolt, majd előzött egyet, a bokszban még egyet, így rögtön a debütálása futamgyőzelmet hozott. 

Lawson idén több pénteki szabadedzésen is beülhet az AlphaTauriba, és sokak szerint ő jelenthet veszélyt a Tsunoda-DeVries párosa a faenzaiaknál.

f1-liamlawson-redbull

fotó: dppi

Hat tizedmásodperces javulással számol az Alpine

Otmar Szafnauer csapatfőnököt meglepte, hogy Melbourne-ben a futamon viszonylag versenyképesek voltak az Alpine autói, és természetesen azt cárja, hogy a folytatásban közeledni fognak a jelenleg még messze előttük lévő top négyre. A senki földjén lévő istállónál Imolára érkezik már egy jelentősebb fejlesztési csomag, ami az Auto Motor und Sport szerint három tizedmásodperces javulást eredményezhet, a következő lépcsőre pedig majd Montrelban vagy Silverstone-ban kerülhet sor, és a szélcsatorna-adatok alapján az újabb három tizedet hozhat majd körönként.

Persze Szafnauer hozzátette, hogy a számok szépek, de a lényeg úgyis az lesz, hogy a többiekhez képest hogyan állnak majd, bár abban bízik, hogy ezzel az ütemtervvel legalább nem szakadnak le jobban a topcsapatoktól..

Rd_3ÂAustralian_Grand_Prix_Friday_31st_March_2023_Albert_Park_Melbourne_Australia (1)_resize

fotó: Alpine

Már tavaly is nehéz éve volt a McLarennek

A McLaren első embere, Zak Brown egy interjúban felidézte, hogy bár tavaly alapvetően sikeres évet futottak, és csak Daniel Ricciardo várakozáson aluli produkciója miatt bukták el a konstruktőri negyedik helyezést, meglehetősen komoly problémáik voltak egész évben – mikor milyenek…

„Az év elején a fékcsatornákkal adódtak problémáink, de egyébként az autó rendben volt. Aztán persze jöttek a gondok versenyzőfronton, amivel meg kellett küzdenünk, és ami elvonta a figyelmet, ami a szalagcímekre került. Mindeközben, úgyszólván a felszín alatt az autó fejlesztésével voltam elégedetlen. Ez már az év második felében volt, elég csak összehasonlítani a fejlesztéseink ütemét másokkal: nézzük meg, mások honnan hová jutottak, és mi honnan hová jutottunk” – mondta Brown, aki ettől függetlenül könnyen lehet, hogy visszasírja a tavalyi nehézségeket...

brown-mclaren

Hamilton az autóját nem, a kihívást viszont szereti

Lewis Hamilton az ausztrál Fox Sportsnak arról beszélt, milyen ambivalens érzései vannak a Mercedes idei autójával kapcsolatban: bár nem örül, hogy nem bajnokesélyes a versenygépe, élvezi a kihívást, amit ez jelent. „Nem szeretek olyan autókat vezetni, amelyek nem nagyszerűek” – mondta a hétszeres világbajnok brit. „Nem szeretek olyan autót vezetni, ami nem olyan, mint amilyennek lennie kellene.”

„Ellenben szeretem a kihívást: mire vagyok képes ezzel? Rendben, nyerni jelenleg nem tudunk, akkor mi a maximum, amit elérhetünk” – folytatta Hamilton, aki arra is reflektált, hogy már a 17. évét tölti a Formula–1-ben: „Nem is értem, hogy telt el ennyire gyorsan. Úgy érzem, egy szempillantás volt csak az egész.”

hamilton-launch

Todtot megkeresték a botrányos Abu Dhabi Nagydíj után

Egy minapi interjúban Jean Todt korábbi FIA-elnököt megkérdezték arról, hogy ha visszamehetne az időben, máshogy kezelné-e a regnálása alatt teljesített utolsó nagydíj, a 2021-es Abu Dhabiban rendezett szezonzáró botrányos végkifejletét. Todt elmondta, hogy voltaképpen semmit nem tett, és ez így is volt rendjén:

„Ez nem az FIA elnökének a dolga” – indokolt Todt, majd szóbahozta a FIFA elnökét, Gianni Infantinót. „A bíróknak önállónak kell lenniük, hallottunk valaha olyat, hogy Infantino azt mondja, hogy ez tizenegyes volt, az pedig nem?” – mondta, és azt is elárulta, hogy mit felelt, amikor Toto Wolff és Christian Horner megkeresték őt:

„Nem avatkozhatok be. Ez a sportfelügyelők és a versenyigazgató felelőssége.”

verstappen-2021-abudhabi

Tsunoda szíve szerint szárnyak nélkül menne Bakuban

Yuki Tsunoda Melbourne-ben idei első pontját szerezte, ezzel megtörtet peches sorozatát, hiszen a tavalyi szezonzáróval együtt sorozatban háromszor végzett egyetlen hellyel a pontzónán kívül, azaz tizenegyedikként – sőt Ausztráliában is ebben a pozícióban futott be, mielőtt Sainz büntetésének köszönhető előrelépett a pontszerzők közé. A japán azonban nem elégedett, és nemcsak azért, mert már az első szabadedzésen tönkretette az egyetlen rendelkezésére álló példányt az új padlólemezből…

Amikor a soron következő bakui hétvégéről kérdezték, Tsunoda felhívta a figyelmet az AlphaTauri végsebességbeli hátrányára: „Az egyenesben hatalmas volt a leszorítóerő, így a végsebességem szörnyű volt. Szóval Bakuban gyakorlatilag szárnyak nélkül kellene mennünk, vagy valami hasonló, hogy maximalizálni tudjuk a sebességet” – mondta a baku sprinten „őrületet” váró japán, akinek az Ausztrál Nagydíjon több mint 25 km/h-val volt alacsonyabb a legnagyobb sebessége az abszolút leggyorsabb Sergio Perezénél.

tsunoda-AT-melbourne

„Te voltál az egyetlen versenyző, akitől a fiam félt”

Ma 55 évvel ezelőtt vesztette életét minden idők egyik legnagyobb F1-es pilótája, Jim Clark. A Formula–1 hivatalos honlapja egy megható történetet osztott meg az évforduló kapcsán. A búcsúztatón, ahol az autósport elitjének színe-java összegyűlt, az elhunyt versenyző apja, az idősebb James Clark odalépett az egyik nagy riválishoz, a legendás Dan Gurneyhez, és így szólt neki: „Te voltál az egyetlen versenyző, akitől a fiam félt.”

Gurney később ezt mondta arról a bizonyos mondatról: „Teljesen elvesztettem az önuralmamat, könnyekben törtem ki. Ezzel nem tudtam megbirkózni… Rengeteget jelentett nekem ez a mondat, hiszen világbajnok sem lettem, Indy 500-at sem nyertem, nagyszerű érzés volt tudni, hogy ilyen nagyra becsült és ilyen jónak tartott engem” – mondta a 2018-ban elhunyt amerikai Clarkról, akivel a pályán kívül is nagyszerű kapcsolatot ápolt.

clark-gurney

Videó: A kaotikus Ausztrál Nagydíj kockákból

A The Moving Bricks csapata elkészítette az Ausztrál Nagydíj összefoglalóját legóból - jó szokásukhoz híven. Igazán látványos lett a sok balesettel tarkított verseny összefoglalója!

Ma ünnepli 58. születésnapját Günther Steiner

A Haas F1-es csapatfőnöke április 7-én ünnepli 58. születésnapját. A Haas előtt több F1-es csapatnál is megforduló olasz a csapat 2015-ös csatlakozása óta irányítja az F1-es istállót, jelenlg pedig a konstruktőri pontverseny hetedik helyén állnak, hét meszerzett egységgel. Isten éltesse Günther Steinert!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Spa jövőre is helyet kaphat az F1-es versenynaptárban

Már tavaly is nagyon forró volt a talaj a Belga Nagydíj talpa alatt, ám végül megmenekült a legendás helyszín. A hírek szerint Kyalami érkezett volna Spa helyére, ám tavaly el voltak maradva a kivitelezők a pálya felújításával, ráadásul anyagi problémák is hátráltatták mind a munkálatokat, mind a rendezés lehetőségét. Úgy tűnik, 2023-ra sem rendeződtek az anyagi gondok a dél-afrikai helyszínnel kapcsolatosan, Spában pedig a napokban látogatást tett egy F1-es delegáció is, akik elégedetten távoztak Belgiumból, ami bizakodásra adott okot Vanessa Maes főszervező szerint - írta meg a belga HLN weboldal.

Videó: Ez történt legutóbb Kínában

A Kínai Nagydíj úgy tűnt, idén végre helyet kap a Formula-1-es versenynaptárban, ám végül a koronavírus utóhatásai miatt még idén sem rendezik meg a sanghaji versenyt, noha egy ideig még arra is mutatkozott némi esély, hogy mégis ellátogat a mezőny Kínába. Nos, végül nem így lett, s emiatt egy négyhetes szünetet kell kibírnunk az F1 nélkül. Olyan régen volt már a legutóbbi kínai futam, hogy talán jobb is, ha felidézzük, mi történt rajta, ha már nem mellesleg épp az F1 1000. versenyét tartották aznap. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

A UFC-ből igazolt a Williams

A Williams Formula-1-es csapata felvette a UFC-nél eddig helyettes vezérigazgatóként dolgozó Paul Asenciót marketingigazgatói pozícióba, aki így a reklámokért és a marketingfolyamatokért felel majd. Asencio korábban már dolgozott a New York Mets baseballcsapatának is, hétfőtől pedig a Williams New York-i irodájában áll alkalmazásba.

Amikor egy csapat szándékosan maradt kívül a 107 százalékon

Az F1 történetének kiscsapataival és különleges pillanataival foglalkozó UnracedF1 Twitter-csatornája ásott elő egy több mint 20 éves videót: a 2002-es Francia Nagydíjra a súlyos anyagi gondokkal küzdő Arrows szándékosan nem kvalifikálta magát. Miután a szabadedzéseket kihagyták, az időmérő Frentzen még a teljes reménytelen, saját csapattársától is két másodpercet, a 17. helyezettől meg hármat kapó Alex Yoongtól is szűk két másodperccel maradt le, Bernoldi pedig még tőle is újabb 1,3-at kapott. A soron következő Német Nagydíjon aztán még egyszer utoljára részt vett az Arrows, mielőtt a 25 éves múltra visszatekintő csapat örökre eltűnt a Formula–1-ből.

A paddock mérete miatt nem indulhat 100 autó Spában

Persze nem az F1-es futamra kell gondolni, hanem a június utolsó, illetve július első napjaiban rendezett spái 24 órásra, melyről a szervező SRO-t vezető Stephane Ratel elmondása szerint jó néhány nevezőt vissza kellett utasítani annak ellenére is, hogy csúcsbeállítást jelentő 72 egység szerepel a rajtlistán. Mint Ratel kifejtette, a hét kilométeres pálya akár 100 GT-egységet is elbírna, de mivel a főattrakció mellett a négy betétsorozat, valamint a GT1 Sports Club szereplői számára is helyet kell szorítani a paddockban, kénytelenek voltak korlátozni a nevezők létszámát.

Ratel továbbá elmondta, hogy voltaképpen csak 70 autónak tudnak helyet biztosítani – azt is úgy, hogy a háromautós csapatok két garázst kapnak a három egységnek –, de arra számítanak, hogy a 72 nevezőből néhány úgyis kiesik, így nem lesz probléma a hellyel, már csak ezért sem alkalmazták a Le Mans-ban megszokott, s Daytonában is bevezetett tartaléklistát.

spa